Bevezető: Nagyon hosszú idő után, végre sikerült összehoznom egy épkézláb fejezetet, ami rengeteg kérdésre választ ad, de még közel sem az összesre. Ha elolvassátok, írjatok nekem kritikát!

- Hermione, csak hogy magadhoz tértél. Mondd, ugye jól vagy? – ült le a szőke férfi a nő ágyára és megfogta szerelme kezét, közben aggódva figyelte sápadt arcát.

- Bocsáss meg nekem, Draco! Már többször magamnál voltam, de nem voltam kész arra, hogy elmondjak mindent – felelte a nő halk hangon -, többek között, hogy Pénelopéról mit tudok.

- Semmit sem kell mondanod, már rájöttünk Perselusszal és Tonksszal, hogy ez a nő, kinek is a lánya. Nem kell aggódnod, most már minden rendben lesz, Mione – simogatta meg a varázsló a nő arcát.

- Hogy érted azt, hogy tudjátok, hogy kinek is a lánya? Miről beszélsz? – húzta fel a szemöldökét a boszorkány, és a szobába érkező Pitonra, Ronra és Tonksra függesztette tekintetét. – Mit tudtok ti, amit én nem?

- Pénelopé Meyers nem az, akinek kiadja magát; a megtestesült ártatlanság helyett Viola Meerys és Voldemort lánya. És ha ez igaz, az azt jelenti, hogy a bátyja is halálfaló volt – magyarázta Piton, mire Hermionén az értetlenkedés lett úrrá.

- Ez lehetetlen, hiszen én ismerem Alex és Pen apját, és az biztos, hogy nem Voldemort az apjuk. Az apjuk édesanyám bátyja volt, aki egykoron Durmstrangos diák volt, anyjuk pedig az eléggé ismeretlen varázsrégész Vivien Meyers. Ti valamit túlkombináltatok, az biztos. Még hogy Meerys és Voldemort gyerekei, honnan vettétek ezt a sületlenséget?

- Amikor roxfortos voltam, akkor járt egy Alex Meerys nevű fiú a Griffendélbe – mondta Tonks -, azt akarod mondani, hogy nem ő az?

- Alex Meyers, így hívták, nem Meerys. Ti valamit nagyon összekavarhattatok, Alex egyébként is a Beauxbatonsba járt, nem a Roxfortba. Az a srác, akire ti gondoltatok, Meerys, ő valóban Viola és Voldemort gyereke volt, az anyja másodállásban tényleg régész volt, de elsősorban halálfaló. És egyébként is, Alex Meerys nem volt olyan, mint az apja. Ő a jók oldalán állt, egyszer az apja meg akart kínozni egy mugli családot, ő pedig a védelmükre kelt, az apja pedig saját kezűleg ölte meg a fiát büntetésből, ennek már 21 éve, erről olvastam már nem is tudom, hogy melyik könyvben.

- Akkor szépen állunk, de hogy lehet, hogy Vivien Meyers pont 10 éve halt meg? – tette fel a logikus kérdést Ron.

- Alex azért halt meg, mert meg akarta menteni az életemet, azt gondolom, már Pen elmesélte mitől is; tehát az a lényeg, hogy végül ő halt meg helyettem, és Vivien belebolondult a tudatba, hogy a fia halott, és szentül hitte, hogy van olyan varázslat, ami feltámasztaná. Sajnáltam őt, segíteni akartam neki, reménykedtem, hogy valóban létezik a bűbáj, azt hittem könnyít a lelkiismeretemen, mert sokáig magamat hibáztattam. Ezért ültem iskoláskoromban órákat a könyvtárban, fellapoztam az összes lexikont, de természetesen nem találtam semmit, hiszen ilyen varázslat nem létezik.

- És mi lett az anyjával? – kérdezte Draco Malfoy.

- Öngyilkos lett, nem bírta elviselni, hogy a fiát nem tudja feltámasztani. Pénelopé az ő halála miatt is engem vádol.

- És mit kell tudni, az apjukról?

- Edward Tyler volt az apjuk neve, sárkányokkal foglalkozott, Romániában dolgozott akkoriban hogy megszületett Pen, de már nem láthatta a lányát, mert egy szerencsétlen balesetben meghalt.

- Várjunk csak, ezek szerint Pénelopé és Alex az unokatestvéreid? – döbbent rá Ron a családi kötelékre. – Miért nem mondtad el korábban? Ráadásul azt mondtad, hogy akit ismertél, az a lány meghalt.

- Alex halála után, Pen arra tette fel az életét, hogy bosszút álljon rajtam, ezért akart megölni, azért mászott bele az álmaimba, és ezért kínzott.

- Ő ölte meg a lányunkat is? – rettent meg Malfoy.

- Nem, a kicsi biztos, hogy holtan született, de az álmaimban rengetegszer hallottam egy kisbaba sírását, és többször láttam is őt, de mindannyiszor elhoppanált a gyermekkel a kezében. Bárcsak tudnám mit jelent az álom… - mondta Hermione, mire néhány könnycsepp szákázott végig fehér arcán, végül néma sírásban tört ki. Szeme elhomályosodott, csak érezte hogy biztonságotnyújtó, ölelő karok zárják körbe, és érezte Draco finom illatát.

- Kiderítjük, ígérem! – suttogta a férfi kedvese fülébe, és mivel látta, hogy a nő nagyon kimerült, hagyták őt pihenni, talán eljött az ideje, hogy végre nyugodtan aludjon.

 Következő