A látvány, ami Draco Malfoyt érte a szobában, nem volt éppen szívderítő. Mennyasszonya teste rázkódott az ágyon, szíjakkal kellett odakötözni, végtagjai kapálóztak, minden részén végigfolyt az izzadság, illetve a szájából előbukó vére. Bőre falfehér színt öltött, ahogy egyre több vér távozott ereiből. Gyakori nyögdécselései pedig fájdalmát tükrözték, és a hangok egy idő után érthető beszéddé álltak össze.

- Engedj… Nem, nem az én hibám, neeem… Hagyj békén, ha kell… Őt nem… Meghalt… Hagyj… Nem az én hibám… Baleset… Ha úgy jobb neked… Nem kértem rá… Szeretett… Ölj meg! Ő is azt akarná… Neee! Ereszd el, ő… Hallod, szer… Ártatlan… A bosszú nem old meg semmit… - zihálta Hermione, miközben küszködött a fuldoklás ellen is.

- Elvetted tőlem – sziszegte egy hang az ajtóból, úgy hogy senki ne halhassa -, miattad halt meg, IGENIS A TE HIBÁD! – üvöltötte torkaszakadtából Pénelopé.

- Állítsd le magad Pen, ne bántsd! – kiabálta neki Ron.

- Nem, minden az ő hibája, itt az ideje, hogy a játék végetérjen – mondta a nő, miközben arcán végigcsorgott egy könnycsepp -, így is túl sokáig maradt a játéktéren, igenis miatta halt meg mindenki, aki fontos volt nekem, minden az ő hibája – előrántotta pálcáját zsebéből, Hermionéra szegezte Adava Kadevr… - nem tudta befejezni a mondatot, ájultan esett a földre.

- Úristen! Mi volt ez az egész? – rémüldözött Ron, majd Hermionéhez rohant, hogy megnézze él e még – Magyarázza meg valaki végre!

- Azt mondtad múltkor Weasley, hogy szerinted fekete mágia van a háttérben, nos, ennek megfelelően így kezdtünk el gondolkozni, és ha jól gondolkoztunk, akkor Miss. Meyers nem az, akinek mondta magát. Ő Voldemort egyetlen lánya, aki meg akarja bosszulni annak bukását, és biztos, hogy az anyja is halálfaló volt, esetleg a bátyja is…

- A bátyja meghalt 16 évesen, túl fiatal volt hozzá – felelte erre a vöröshajú férfi fásultan, mint aki nem tudja feldolgozni a hallottakat.

- De ha nem halt meg,… Ismeri a százfülé főzet továbbfejlesztett változatát? – kérdezte Piton, mire a kérdezett bólintott –, nos, lehet, hogy így sokkal tovább élt még, és maga is halálfaló volt, esetleg Voldemort fia.

- Nem… Ő ártatlan… - lehelte alig hallhatóan a beteg nő ágyáról, majd ájultan esett össze, mire öt gyógyító vette körbe, a vendégeket kizavarva a váróba.

Piton egy varázslattal szorosan megkötözte az ájult Pénelopét, majd elfektette három összetolt széken. Ron, Draco, Piton és Tonks leültek a megmaradt székekre, de már egy szót sem szóltak, némán várták a diagnózist, mi van a boszorkánnyal. Óráknak tűnő percekig tartott kábulatuk, mind magukban imádkoztak, még az igazgató is, hiszen elismerte a fiatal nő tudását. Tonks és Ron nagyon jó barátai voltak évek óta, mégis Draco Malfoy aggódott a legjobban, hiszen mennyasszonyáról volt szó. Mind a négy embernek nagyon dobbant a szíve, mikor Neville Longbottom lépett ki a szobából.

- Nagyon megviselte Hermionét ez az állandó kínzás, az állapota kritikus volt, a szíve többször is megállt. Sajnálom… - sóhajtotta a gyógyító.

- Mi az, hogy sajnálod? – üvöltötte Malfoy, arca paprikavörös színt öltött, és egyenesen Longbottomra meredt – Nem mondhatod, hogy hagytad meghalni Hermionét?

- Nem mondtam, hogy meghalt – védekezett a másik -, csupán azt mondtam, sajnálom, mert még jó ideig a nyakatokon fog lógni, viszont…

- Mért nem ezzel kezdted Neville, a szívbajt hoztad ránk – korholta a varázslót Tonks – Bemehetünk hozzá?

- Még nem fejeztem be, egyelőre nagyon gyenge, túl fogja élni, de nyugalomra és álommentes alvásra van szüksége.

- Beszélnünk kell vele, nagyon sok dolgot csak ő tud tisztázni, nem ismerjük az okokat, amiért Miss. Meyersnek célja volt a gyilkosság – heveskedett Piton.

- Én ezt megértem, de akkor is, ő most beteg, nem tenne jót neki, ha most a múltjában vájkálnátok, inkább kérdezzétek ki őt! – bökött a még mindig ájult nő felé a gyógyító.

- Hogy, hiszen alszik, mellesleg nincs nálunk Veritaserum? – méltatlankodott Malfoy.

- Ha ezen múlik, hogy a beteg nyugtot kapjon, akkor, tessék – pálcájával a nő felé intett, közben elmormolt egy varázsigét -, mostmár ébren van, és itt van a bájital. Azt hiszem már adott minden, ami kellhet a vallatáshoz, a mellettünk lévő szobába bemehettek. Csak Hermionét hagyjátok békén!

A kis csapat bevonult a helyiségbe, Pénelopét az egyik székhez kötözték, majd Piton a szájába löttyintette a szérumot, majd mind a négy személy egyszerre akarta feltenni a kérdéseit, aminek a következtében nem lehetett érteni semmit sem. Végül Draco volt a legerélyesebb.

- Miért akartad megölni Hermionét?

- Meghalt miatta mindenki, aki fontos volt nekem, minden az ő hibája.

- Gyerekkorotokban barátok voltatok?

- Ő volt a legjobb barátnőm, bár arról nem tudott, hogy mágus felmenőim voltak, de minden mást tudott rólam. Olyan volt nekem is és a bátyámnak is, mintha a testvérünk lett volna. Alex kifejezetten szerette őt, ha nyaranta hazajött a Roxfortból, aki így folyton vele lógott, egy idő után én meg felesleges lettem, aztán tökre bepöccentem – darálta Pen, mire a szőke férfi egyre idegesebb lett.

- Mi az, hogy bepöccentél?

- Elcsórtam Alex pálcáját, és mivel anyu tanított néhány igét, elértem, hogy kishíján vízbefulladt. De Alex rajtakapott, visszavette a pálcát, és rohant megmenteni azt a hülye libát, sikerült is neki, de ő maga meghalt – elcsuklott hangja és egy kövér könnycsepp buggyant ki szeméből.

- Draco, gyere, Hermione magáhoztért és szeretne veled beszélni – lépett be Luna a szobába, majd a férfivel nyomban ki is lépett.
Következő