Bevezető: Piton és Draco közötti beszélgetés, amiből sok mindenre rá lehet jönni, ha eléggé figyeltek. Sok kritikát kérnék!

- Mit gondolsz, ha ezt csinálod magaddal, az megoldja a problémákat? – kérdezte egy megrovó férfihang a vele szemben ülő és dalolászó társáét – Szerinted bármire is jó az ivás? Ha ezt Hermione látná, teljesen kiakadna…

- De… nem… látja… - mondta ártatlan szemekkel, csukladozva a másik.

- Éppen ez a te szerencséd. Nem látja, hogy csinálsz magadból testileg, lelkileg és emberileg roncsot. Bár ki tudja, talán észhez térne, és dobna még mielőtt hozzádmegy. Malfoy, hallod mit mondok?

- Ja, persze. Te is hallod? Olyan szép a zene, gyere, táncolj velem! – a szőke varázsló már éppen odalépett a másik mágushoz, mikor az rámondott egy kijózanító bűbájt.

- Ezt most mér kellett Perselus, máris fáj a fejem, te még nem érezted az alkohol remek hatását?

- Az elmúlt időszakban te túl sokat is érezted, hosszú távon pedig nem jó semmire. Neked most nem itt kéne ülnöd, hanem a Szent Mungóba a mennyasszonyod mellett, és próbálnod kéne tartani benne a lelket – felelte higgadtan Piton, majd kivette Malfoy kezéből az újabb üveg lángnyelv whiskyt.

- Megmondanád hogyan, ha már bennem sincs remény? Mégis mit mondjak neki, lesz még egy tucat másik gyerekünk, nem gondolod, hogy ezzel jobban a szívébe taposnék. Elvesztettük a lányunkat, még a holtteste sincs meg, mert rejtélyes módon valaki eltüntette…

- Megvan – szakította közbe ridegen a bájitaltan tanár Malfoyt -, kiderült, hogy egy bábaasszony vitte magával, hátha tud még rajta segíteni. Ami nem sikerülhetett persze, hiszen holtan született, ellenben van itt valami furcsaság.

- Mire célzol? – vonta föl szemöldökét az ifjabb férfi.

- Senkisem emlékszik a szülésnél segédkezőkből semmire a kicsi születését követő negyed órából. Teljesen olyan, mintha exmemoriant használtak volna rajtuk, csak azt nem sejtjük, hogy ki és mi célból.

- Mért törölték volna azt a részt az emlékezetükből? Nekem ez magas – értetlenkedett Draco.

- Egyelőre nekem is, de rá kell jönni. Egyébként mikor látogattad meg utoljára Hermionét? – puhatolózott Piton.

- A szülést követő nap, de teljesen depressziós volt, ráadásul magában beszélt, mintha valakihez beszélt volna – bökte ki.

- Nem emlékszel kihez és mit? Nagyon fontos lenne. Weasleynek van egy olyan teóriája, mi szerint sötét varázslatok állhatnak a háttérben, ráadásul, állítólag minden éjjel rémálmok gyötrik, és rendszerint úgy ébred, hogy vérzik és a testét sebek borítják. A gyógyítók nem akarnak nekem hinni, de szerintem valaki belemászik az álmaiba és kínozza.

- Csak nem olyan álmokra gondolsz, mint még a terhesség idején? Csak, mert akkoriban nem minden éjszaka álmodta azt, csak néha. Bárcsak jobban figyeltem volna, hogy pontosan mikor jelentkeztek az álmok. Várjunk csak… Azt hiszem az után, hogy Ron visszatért Andalúziából, s meglátogatott minket.

- Megint ide lyukadunk ki, az biztos, hogy nem a terhesség hatása volt a sok rémálom, inkább valakié. Nem lehet, hogy amit a múltkor mondtál, ez a Pénelopé Meyers valami sötét folt a múltjában?

- Nem tudom, viszont múltkor valami olyat mondogatott, hogy „megkaptad, amit akartál, pedig nem az én hibám”. Gondolod, hogy tényleg van valami ilyesmi. Csak ennek a Pénelopénak mi köze van hozzá? – motyogta homlokráncolva az ifjú Malfoy.

- Lehet, hogy ez a nő egy és ugyanaz, mint a gyerekkori barátja, hiszen korban egyeznek. Kik voltak a szülei? Nem ismerek Meyers nevű varázslót.

- Az anyja nevét viseli, azt ő maga mesélte, az apja volt angol, de nem ismerte, elhagyta őket. Volt egy bátyja, szerintem, lehet, hogy roxfortos volt, maximum a Beauxbatonst tudom elképzelni, feltéve, ha nem kvibli volt.

- Mugli nem lehetett? – kérdezett vissza az igazgató.

- Nem, mert az anyjuk boszorkány volt, azt hiszem régészettel foglalkozott. Pen valami olyat is mondott, hogy azért halt meg tizenegy éve, mert valami olyan ügyben hitt, ami a vesztét okozta. Szerinted véletlen, hogy egybeesik az utolsó nagy csatával, mikor majdnem mindenki meghalt?

- Arra gondolsz, hogy halálfaló lett volna? – a szőke bólintott – Te sem ismertél túl sokat közülük, én még annyit sem, hiszen valahogy rólam mindenki gondolta, hogy kém lehetek. A Meyers név nem ismerős, de utánanézek. A fiúról mit kell tudni?

- Meghalt még mikor Pénelopé kicsi volt, konkrétat nem tudok, hogy mikor, azt tudom, hogy öt év volt a korkülönbség. Persze az is lehet, hogy a fiú nem élte meg az iskolás kort, de ha igen, akkor valamelyik iskola csak tud róla valamit.

- Igen, az lehet, de az is, hogy akkor a fiúnak ismernie kellett az apját, és nem a Meyers nevet viseli, hanem az apjáét. Ezzel nem jutunk így sokkal előrébb. A Drumstrangot miért zártad ki? Oda nem járhatott?

- A húga meg Beauxbatonsos volt, külön helyekre vették volna fel őket? Inkább akkor még a spanyol mágusiskolák, de az sem hinném, mert sokáig Londonban éltek – filozofálgatott tovább Malfoy.

- Akkor nincs más hátra, az anyján keresztül juthatunk el a fiához. Ha tudok valamit, akkor értesítelek, de most látogasd meg Hermionét, szüksége van rád, és ha ráérsz, akkor gyerekeidet is nézd meg, az Odúban vannak Mollyval. Szükségük van az apjukra, ezt te is tudod! – miután Draco bólintott, Piton dehoppanált.

- Hogy nézzek most Hermione szemébe, Merlin segíts! – sóhajtott a férfi, majd dehoppanált ő is, egyenesen a Szent Mungóba.
Következő