A május langyos meleggel és gyönyörű napsütéssel üdvözölte Anglia lakosságát. Egy londoni ház teraszán egy fiatal asszony ücsörgött, egy vaskos könyvet olvasgatott, mellette két kisgyerek építőkockázott. A nő nyugodtnak tűnt, hasán gyakran végigsimított, a benne növekedő magzat pedig néha rugdosott egy kettőt. A külső egészen mást takart, mint amilyen belülről volt, nyugalom helyett idegesség és rettegés töltötte be a szívét, olvasnivalójára nem is tudott koncentrálni, gondolatai gyakran elkalandoztak.

Békéjét a csöngő rekedt csörgése zavarta meg, egyre jobban pánikolt, majd beszédet hallott az előszobából, és megjelent a teraszajtóban vőlegénye, majd egy feketehajú nő, végül pedig Ron Weasley. Megeresztett egy lágy mosolyt, ami eléggé fagyosra sikeredett, majd barátja odalépett hozzá és megölelte.

- Mione, örülök, hogy látlak, nagyon jól nézel ki. Szeretném neked bemutatni Pénelopé Meyerst, a mennyasszonyomat – nyújtotta a nő felé kezét a férfi, majd az mellélépett.

- Örülök, hogy megismerhetlek, Ron már annyit áradozott rólad. Kérlek, szólíts csak Pennek – mosolygott Hermione irányába.

- Részemről a szerencse, tehát Andalúziában ismerkedtetek meg? – kérdezte, majd intett a társaságnak, hogy üljenek le.

- Hát, igen. Munkakapcsolat, barátság és szerelem. Nagyon boldogok vagyunk, már az esküvőnket tervezzük.

- És akkor már szeretnélek is megkérni titeket, hogy segítsetek megtervezni az eseményt – fűzte hozzá a vöröshajú varázsló, és reménykedve tekintett barátaira.

- Szívesen, de én eléggé korlátozva vagyok a terhesség miatt. A saját esküvőnkre sincs időnk, nekünk is anyukád tervezi, legalább örömét leli végre valamiben, mióta apukád meghalt. Szerintem nagyon örülne, ha ti is hozzá fordulnátok – felelte Hermione.

- Igazad van, az embernek nem árt jóban lenni a jövendő anyósával, ő biztosan segít nekünk – válaszolta Pen, hangjában olyan éllel, amit csak a címzett vett észre, a két férfi nem.

- Mikorra tervezitek az esküvőt? - érdeklődött Draco Ronnak címezve kérdését.

- Valamikorra nyárra, 31 évesen ideje megnősülni, és az csak a te hibád, hogy ez nem történt meg már tíz évvel ezelőtt – viccelődött a vörös.

- Honnan veszed drága barátom, hogy hozzád mentem volna, akkor is előbb utóbb szakítás lett volna a vége, tudod jól, hogy mi nem illettünk össze, a barátágunk is ingadozó volt, hiszen állandóan vitáztunk, ha nincs Harry, és az állandó békítései, akkor az sem biztos, hogy ma szóba állnék veled. Bár talán Ginny is tett érte, hogy ne hagyjalak örökre ott, szó nélkül – mosolygott Mione, mire barátja nevetni kezdett.

- Igazad van, Malfoy, részvétem, hogy egy ilyen nő jutott neked. Én boldogabb vagyok, mint valaha, még szívességet is tettél nekem, hogy átvállaltad – vigyorgott a két férfi Ron poénján.

- Ti sosem nőtök fel, na mindegy – vonta meg a vállát a barnahajú nő -, olyanok vagytok, mint az öt évesek. Pen, kérlek, mesélj magadról! – fordult a másik nő irányába.

- Mit is mondhatnék, édesanyám spanyol származású, míg apám angol volt. Itt születtem Londonban, volt egy öt évvel idősebb bátyám, de meghalt, mikor kicsi voltam. Apámat nem ismertem, elhagyott minket, ezért viselem édesanyám nevét. Őt is vonzotta a történelem, talán ezért is kezdtem én is ezzel foglalkozni. Húsz éves voltam, mikor elveszítettem őt, túlságosan hitt a benne kialakított ügy érdekében, ez lett a veszte. Az elmúlt tizenhat évben egy kis kihagyással, ami öt év volt, Andalúziában éltem, így megismertem Ront, és ma itt tartunk – mesélt a nő, közben gyönyörű fekete szemeiben valami fájdalomszerű csillogott.

- Hol végezted a varázslóiskolát? – kérdezte Draco.

- A Beauxbatonsban kezdtem, az első négy évet ott töltöttem, majd a következő három évet, hogy anyához közelebb legyek, a spanyol Torredoban jártam. Utána varázsrégészet szakra jártam öt évig, az elmúlt hat évben pedig dolgoztam. A munkámnak köszönhetően eljutottam Dél-Amerikába, Ausztráliába és két évet töltöttem Indonéziában, az ottani varázslással kapcsolatos múltat próbáltam feltárni. Két évvel ezelőtt kerültem egy évre Bulgáriába, majd egy éve visszatértem Andalúziába. Szerencsére nagyon sok helyen jártam, és így több ország varázstársadalmát ismertem meg – Pénelopén látszódott, hogy imád beszélni, csak úgy ömlöttek belőle a szavak – És ti már régóta együtt vagytok? – fordult vendéglátói felé.

- Kerek tíz éve vagyunk együtt, bár már húsz éve ismerjük egymást, de az első szakasz, az a gyűlölet jegyében telt nálunk. A roxfortos múltunk ebben rengeteget közrejátszik, főleg, hogy míg én mardekáros voltam, addig mindenki, aki ma már fontos nekem, griffendéles volt. Kezdetben én is halálfaló akartam lenni, mint minden felmenőm, vagy a barátaim, aztán mikor bizonyítanom kellett volna, rájöttem, hogy én képtelen vagyok gyilkolni. Kaptam egy esélyt, hogy bizonyítsak a másik oldalnak, Hermionéval is félretettük a régi ellentéteket, barátok lettünk, majd egymásba szerettünk. Mikor engem gyilkosság miatt száműztek ide, a mugli világba, akkor ő velem tartott, idővel sikerült megszokni ezt az új életet is, majd megszülettek a gyermekeink, és most idillikus családunk van – vázolta a tényeket a szőke férfi.

- És most hó végén le fog telni a tíz éves büntetés, visszatérhetünk a varázsvilágba, amit személy szerint, annak ellenére, hogy mugli származású vagyok, jobban szeretek, mint itt élni. Ráadásul, a varázsvilágban szerencsére béke honol az utóbbi tíz év alapján – vette át a szót mennyasszonya.

- Akkor megláthatod, hogy mennyi minden történt Roxmortsban, vagy akár az Abszol úton, teljesen újra lett építve Voldemort ténykedéseit követően. Csak egy valami változott, a Roxfort igazgatója már nem Albus Dumbledore, miután szegény öreg meghalt – mondta elszontyolodva Ron.

- Sajnos hallottam hírt, megrázott, hogy még a temetésén sem vehettem részt, hiszen annyi mindent köszönhetek neki. Lehet már tudni, hogy ki lesz az új igazgató? – érdeklődött Malfoy.

- Állítólag azt rebesgetik a kismadarak, hogy Piton veszi át a helyét, mert McGalagony nyugállományba vonul a tanév végével, úgyhogy a denevér irányítása alá kerül a suli – mondta csalódottan Ron.

- Annyira nem rossz ember ő, Weasley. Csak egy valamit nem értek, ki lesz akkor az átváltoztatástan, illetve a bájitaltan tanár? – tette fel a kézenfekvő kérdést a szőke.

- Piton marad a bájital, SVK-át újra visszamegy Lupin tanítani, és valószínű, hogy Tonks lesz McGalagony utódja. Fura lesz, Tonks, mint tanár.

- Ron, mit tudsz Hagridról? Olyan régen találkoztam vele – sóhajtott Mione.

- Madame Maximmal él a Beauxbatonsban, boldogok. Ennél többet nem tudok róla, néha küld levelet, de hát tudod milyen az írása – vigyorgott Ron, mire barátnője is nevetni kezdett.

A délután folyamán még beszélgettek egyéb témákról, felidézték a múltat, Pénelopé pedig csak hallgatta a történeteket, nem igazán tudott hozzászólni a beszélgetéshez. Hermione kicsit furcsának találta a nőt, de felettébb szimpatikusnak, búcsúzáskor vöröshajú barátja fülébe suttogta, hogy jól választott. A nő, hosszú idő után kezdte visszanyerni régi természetét, végre megint tudott nevetni, és nem gyötörték rémálmok sem, akkor sem, ha nem ivott a Piton féle bájitalból.
Következő