„Gyermeksírás törte meg a természet lágy hangjait, az eső nagy cseppekben kopogott, mikor elérte a földet. A nedves, saras talajon egy barnahajú nő rázkódott, erőtlenül és elhagyatottan feküdt, hiába próbált, nem tudott felkelni. Egy kis tisztáson volt, fák lánca vette körbe, melyek úgy tátongtak a sötétségben, mint a dementorok Azkabanban.

A sírás hangja egyre közeledett, a földön heverő boszorkány minden erejét összeszedve lassan elkezdett feltápászkodni, majd testét hirtelen szörnyű kínok járták át, s újra a sárban feküdt. A testi fájdalma lelki bántalommal párosult, fejébe, mint egy villám csapott bele a retteget kacaj, majd a réten feltűnt egy csuklyás alak, karján a rívó kisbabával.

- Azt veszem el Tőled, ki neked a legfontosabb, fájjon úgy neked is, ahogy nekem fájt, mikor elvetted Tőlem! – búgta lágy hangon egy női hang, majd varázspálcáját a kínzottjára irányította – Crucio! – visszhangozta a szavakat a szél, majd az alak egy pukkanás kíséretében eltűnt a gyermekkel együtt.

A nő szájából patakokban folyt a vér, barna haját egészen elszínezve, amibe még a sár is beleragadt. Testéből kiszállt az életerő, csak fokozatos zokogása hallatszott a továbbra is szakadó esőben, szemei előtt lepergett az élete, megjelent azoknak az arcképe, akik fontosak voltak számára, majd az egyik látomás életre kelt. Egy feketehajú fiatal férfi alakja bontakozott ki a sötétben, egyenesen a nőhöz lépett, karjaiba vette, és fülébe suttogta.

- Te ennél erősebb vagy, annyi mindent túléltél már, ezt is túl fogod, csak a saját félelmeid azok, melyek ellened lehetnek, de azokat száműznöd kell! Ne feledd el, nem a te hibád, nem tehetsz róla, az a fontos, hogy a szívedből ne vesszen ki a szeretet – letörölte a vér, sár és könnyek elegyét a nő porcelán arcáról, és homlokára apró puszit lehelt – Ne feledd, te jobb vagy, mint én valaha is voltam, és most sincs nálad jobb!”

*

Zokogva ébredt Hermione Granger az éjszaka kellős közepén, teste verejtékben úszott, kezei jéghidegek voltak. Körülnézett a szobában, vőlegénye békésen szuszogott mellette, a kandallóban vörös lángok táncoltak. Felkelt ágyából, majd a fürdőszobába ment, arcába hidegvizet lötykölt, és kezdett újra színtnyerni sápadt arca. Erőtlenül ült le a sarokba és halk sírásba kezdett ismét.

Gondolatai ezerfelé cikáztak, próbálta a terhesség jeleinek betudni az utóbbi időbeni rémálmait, sírógörcseit. Gyakran volt rossz a kedve, munkáját is szüneteltette, gyermekeit is kicsit elhanyagolta. Retteget, hogy az álma valóra válik, elszakítják tőle azokat, akik a legfontosabbak neki. Tudatába újra, s újra belehasított a gúnyos kacaj kiváltotta lelki terror, s egyre hevesebben, de némán zokogott. Kitudja már mióta ült a hideg kőpadlón, mikor két ölelő kart érzett vállán, majd felemelték, s az ágyába helyezték. Lassan kinyitotta fáradt, s a sírástól vörösre dagadt szemeit és egy aggódó szürke szempárral találta magát szemben. Erőtlenül hanyatlott puha párnáira, s szemhéjai lecsukódtak, újra elaludt, de szerencséjére már nem álmodott semmit.

*

- Mit tehetnék, az elmúlt időszakban folyton rémálmok gyötrik, a fürdőszobában találom s hevesen zokog, mi történt, mit titkol előlem? – kérdezte rettegve Draco Malfoy a vele szemben ülő fekete taláros férfit, majd belekortyolt gőzölgő teájába.
- Sajnos nem tudom, hidd el, ha tudnám a választ, akkor segítenék, de fogalmam sincs. Várd meg, amíg magától mondja el, mi nyomja a lelkét. Egyébként mióta van ez a gyakori pánikroham? – nézett kérdő tekintettel Perselus Piton, a Roxfort bájitaltan tanára egykori tanítványára.

- Ha jól emlékszem két hónapja, mióta egyszer Ron Weasley meglátogatott minket, és említette, hogy megnősül.

- Mégis, kit vesz el? – húzta fel a szemöldökét Piton.

- Ha jól emlékszem, valami Pénelopé Meyerst, akit Andalúziában ismert meg. Boszorkány, de Hermione említette, hogy mielőtt roxfortos lett, ismert ő is egy ilyen nevű lányt, de eltűnt, és csak holtan találták meg. Azóta nem is szívesen beszél erről a témáról, és akkor sem volt jól, amikorra meg lett velük beszélve egy közös ebéd, végül visszamondtuk. Lehet, hogy felkavarta a múlt és az emlékek?

- Bármi lehet, az is lehet, hogy a terhessége az ok, de utánanézek az iskolai könyvtárban.

- Azt megköszönném – sóhajtott a szőke.

- Most mennem kell, ezt add oda neki, igya meg, ettől nem lesznek álmai, és végre kifogja tudni aludni magát. Ha tudok majd valamit, akkor jövök.

- Rendben – felelte Malfoy, majd Piton dehoppanált.
Következő