A következő hetekben nem történt semmi, nem is próbálkoztak egymásnál, a csók nem is csattant tehát el. Draco továbbra is a könyvtárban töltötte minden szabadidejét, az étkezéseken gyakran nem jelent meg, teljesen beletemetkezett a munkába. Minden könyv, minden egyes betűjét elolvasta, hogy megfelelő igézetet találjon, de egy könyv sem írt semmit, ami elég erősnek bizonyult volna. Hermione továbbra is tartotta az óráit, a diákokon pedig látszódott, hogy élvezik a boszorkány óráit. Bár szigorú tanárnő volt, senki sem panaszkodott, még a mardekárosok is csöndben maradtak, nem rótták fel neki származását.

*

Egy márciusi napon, mikor az égen már ezerszámra csillogtak a csillagok, és a hold is felvette kifliformáját, egy barna hajú nő sétált a tó partján gondolataiba mélyedve. Nem tudta hova tenni, azokat a szavakat, amik eszébe jutottak egy Dracoval való régi beszélgetéséből. Hiszen a férfi azt mondta neki, hogy három dolog miatt utálta egykor, és csak kettőre adott magyarázatott, és a harmadik már nem fontos. Vajon mi lehet az, és miért olyan lényegtelen?

Mione észre sem vette, hogy lassan eltávolodott a partról, és már a Tiltott Rengeteg szélénél járt, a vadőrkunyhótól nem messze. Látta, hogy a házban még ég a villany, és egyébként is, nagyon rég beszélgetett óriás barátjával, így hát elindult a lak felé, majd bekopogott a hatalmas faajtón. Az kisvártatva recsegve kinyílt, majd megjelent egy mosolygós és szeretetteljes arc.

- Hermione! Már azt hittem, teljesen megfeledkeztél rólam! – azzal megölelte a nőt Hagrid és beljebb tessékelte a kunyhóba.

- Dehogyis! Ne haragudj, csak annyi dolgom van, azt sem tudom hol áll a fejem, bocsáss meg! – nézett a lány ártatlan tekintettel barátjára, mire ő hevesen ellenkezni kezdett.

- Ugyan már, tudom én is nagyon jól, mivel jár a tanítás, ráadásul évközben átvenni egy egész iskola tanítását, És ha még azt Lupintól is, nyugodj meg, megértelek.

- Köszönöm – mondta a lány meghatottan, majd helyet foglalt az egyik nagyméretű fotelben.

- És mi van veled? – érdeklődött a vadőr.

- Minden rendben, egyébként, csak fáradtnak érzem magam, tanítani fárasztóbb, mint tanulni. – felelte őszintén a lány.

- Hát igen, és mi van Malfoyjal? – kérdezte Hagrid minden tudó tekintettel.

- Mi az, hogy mi van vele, ül a könyvtárban és kutat. Nem értem a kérdést, légy szíves, ha kifejtenéd!

- Mione ne nézz madárnak, látszik rajtad, hogy máshogy nézel rá, mint anno.

- Ja, az, persze, csak annyi, hogy már nem vagyunk ellenségek, hanem barátok, de még mindig nem értelek.

- Nem csak Piton látta azt a majdnem csókot, elég feltűnő helyen akartatok csókolózni, szóval, beleszerettél? – a lány már vörösödött, Hagrid meg kedvesen, megértően mosolygott.

- És ha igen, mi van? Ő észre sem vesz, ha beszélünk, akkor az nem áll másból, minthogy talált e valamit valamelyik könyvben, vagy hogyan telt a napom, mit tanítottam, úgyhogy megnyugodhatsz, tudom, hogy sose szívlelted Dracot, tehát ne aggódj! – mondta hevesen a lány, majd néhány könnycsepp gördült végig az arcán, ami már vörös volta dühtől.

- Igenis, féltelek, mert ha nem vetted volna észre, mióta itt vagy, már nem úgy viselkedsz, mint amikor a srác még az ellenséged volt. Inkább beszéld ez meg vele! – tanácsolta a félóriás.

- De…

- Nincs de, csupán menj oda hozzá, és öntsd ki a szívedet, ha nem értékeli, amit mondani akarsz, akkor nem is érdemel meg téged, úgyhogy hajrá!

- Köszönöm Hagrid! – mosolygott a lány, majd megölelte barátját és kisietett a kunyhóból.

Gyorsan szedte lábait, a kastély irányába tartott, elhaladt diákok csoportjai mellett, akik értetlenül nézték a tanárukat, akinek szaporán vert a szíve. A tölgyfaajtót elérve a nagylépcső irányába sietett tovább, kettesével szedve a lépcsőfokokat, egyenesen a könyvtár irányába sietett. Tudta, hogy a férfit a zárolt részben találja meg, így egyenesen a helyiség hátsó részének irányába ment. És nem csalódott, ott találta Dracot, éppen egy pergamenre írt valamit, mikor észrevette az ajtóban álló nőt, elmosolyodott.

- Mione, de jó, hogy itt vagy, mondani szerettem volna valamit.

- Nekem is mondanom kell valamit, fontos.

- Akkor kezd te!

- Na jó, szóval arról van szó, hogy… - kezdte volna a nő, de ekkor belépett Piton.

„Hogy lehet ekkor pechem, mindig ez az átkozott denevér kever be nekem!” – sóhajtott a nő magában, majd a professzor felé fordult, akin látszódott, hogy baj van.

- Perselus, mi történt? – kérdezte Draco.

- Ginny Weasley… – nyögte a szavakat, majd folytatta -… megindult nála az éjjel a szülés, de… - hangja elcsuklott.

- Mi van Ginnyvel? – kérdezte a nő feldúltan.

- Meghalt. Ő is és a baba is, Voldemort ott járt, az ő hibája az egész, rájuk mondta az adavát.

- Az lehetetlen. Neeem! – üvöltötte Hermione, majd zokogva leroskadt az egyik sarokba.
- De. A temetés holnap lesz délben, Potterrel egy sírba kerülnek. Megjelenés dísztalár, találkozó Grimmauld tér 12, 11 óra. Jó éjszakát! – azzal Piton távozott, a nő meg hevesebben sírt, majd Draco kezeit érezte vállán.

A varázsló felemelte a zokogástól rázkódó nőt a földről, majd a karjaiban remegő nőt a szobájába vitte, ahol lefektette az ágyába, és mellette maradt, míg álomba sírta magát. Álmában a nő, újra gyerek volt, barátaival nevetgélt, Harryvel, Ronnal és Ginnyvel. Már csak Ron maradt neki, félt hogy őt is elveszti.

A másnap gyászos hangulatban kezdődött, talán az időjárás is érezte, mert az ég szürke volt, lógott az eső lába.
Következő