Hűvös vasárnap reggel virradt Angliában, a hó nagy pelyhekben esett, fehérbe burkolva a tájat. A korán kelők magukra rántották a takarójukat, megóvva őket a hideg levegőtől. A kandallókban pattogó tűz jótékony hatású volt, ha mást nem is a szívüket felmelegítették a lángok.

Hermione Granger is a korán kelők hosszú sorába volt sorolható, nehezen, de kikászálódott pihe-puha ágyából, majd elvégezte a fürdőszobai teendőit, és elkezdett csomagolni. Most nem egy pár napos utazásra készült, hanem hónapokig tartó távollétre, amolyan hazatérésre az egykori iskolájába. De nem ám, mint diák, hanem mint az iskola új SVK tanára. Percekig állt a szekrénye és polcai előtt, fogalma sem volt, mit is vigyen magával, mire lehet szüksége. Végül úgy döntött, inkább vigyen mindent, hisz ki tudja, miben szenvedne hiányt, és mikor lesz legközelebb alkalma a Grimmauld téri szobájából bármit is elvinni. Egy pálcaintéssel minden ruhája az utazó ládájában landolt, majd körülbelül száz különféle könyv, végül különböző személyes tárgyak. Egy záróbűbájjal bezárta a csomagot, összecsugorította, és zsebre tette. A falióra ekkor ütött fél tizet, ezért a konyha felé indult a földszintre, ahol, nem is csalódott, ott találta Mrs. Weasleyt, aki éppen valamit kavargatott.

- Jó reggelt aranyom, jól aludtál? – kérdezte az asszony egy vidám mosoly társaságában.

- Igen, köszönöm, csak nagyon izgulok, a következő időszak miatt. – felelte a fiatal nő, majd leült az asztalhoz, ahol már várta a reggelije, két pirítós, és egy csésze meleg tea. – Nem látta Dracot?

- Még nem, de Dobby már járt fönn nála, úgyhogy nem szökött meg. – mondta szárazon a nő, és arcáról leolvadt a mosoly.

- Miért szökött volna meg? Maga sem bízik benne, úgymint Ron, igaz?

- Nézd Hermione, én tudom, hogy ő nem olyan, mint az apja, de akkor is egy Malfoy, már pedig ez nem egy életbiztosíték, de tudom, hogy te is, a lányom is, de leginkább Albus bíztok benne. Ha már látom rajta azt a változást, amit várok, talán meg tudok majd én is enyhülni. És csak hogy tudd, én úgy szerettem Harry-t, mint a saját gyerekeimet, különben nem adtam, volna hozzá a lányomat, de mióta ő meghalt, nehezen engedek be bárkit is a szívembe. – magyarázta az asszony, majd egy könnycsepp gördült le az arcán, gyorsan szipogott párat, letörölte a könnyeit, és visszafordult a tűzhely irányába. Ekkor lépett a konyhába Piton.

- Jó reggelt, professzor. – mondta Mione, majd nekifogott a reggeliének.

- Reggelt. – biccentett Perselus, majd ő is helyet foglalt, arcán gondterheltség tükröződött.

- Adhatok egy teát? – kérdezte Molly, és mikor a férfi újfent biccentett, elévarázsolt egy gőzölgő csészényivel.

- Köszönöm. – morogta a tanár.

- Csak nincs valami baj? – kérdezte félve a fiatalabb nő.

- Nincs. – mondta minden hihetőség nélkül a szót, ami legelőbb eszébe jutott, majd belekortyolt italába. – Csak egy kis malőr, de… - Hermione érdeklődően pillantott a férfira. – Talán nem is olyan kicsi. Az éjszaka megszökött Azkabanból egy csapatnyi halálfaló, egy kivételével, mindet elkaptuk.

- Kit nem? – kérdezte riadtan Mrs. Weasley.

- Féregfarkot. – sóhajtott Piton. – És mindenki tisztában van vele, hogy ez mit jelent, egyszer már neki köszönhetően a sötét nagyúr testet tudott ölteni. A varázsvilágban újra kitört a pánik.

- Most mi lesz? – tette fel az ésszerű kérdést Mione, a szemeiben félelem tükröződött. Időközben Mrs. Weasley kiment a helységből.

- Folytatjuk a tervet, mennek Dracoval Roxfortba, és ha nem is létezik, maguknak kell megalkotni azt a varázslatot, amivel véget vethetünk a sötét oldal ármánykodásának.

- De miért pont nekünk kell ezt létrehozni? – a feszültséget csak úgy tapintani lehetett, a kérdés feltevője pedig a konyhaajtóban állt, ki tudja már milyen hosszú ideje. Draco Malfoy egy egyszerű mugli öltözéket viselt, hosszú szőke haját pedig egy lófarokba összefogta. Látszott rajta is a félelem.

- Maguk a két legerősebb mágusunk, ráadásul önök közt van egy olyan kötelék, ami még az előnyükre válhat. Ne nézzenek így rám! Vegyék már észre, aligha tévedek, mikor azt mondom, hogy maguk már nem utálják egymást. De meghagyom maguknak az örömöt, hogy ráébredjenek az érzéseikre. - pillantott a két fiatal irányába, szemébe nem lehetett semmi érzelmet felfedezni. – Tehát, ma visszatérnek az iskolába, és a szerint járnak el, amit tegnap megbeszéltünk. Induljanak, mert háromnegyed 11 van.

- Viszont látásra professzor. – mondta két egykori tanítványa, majd dehoppanáltak a King’s Cross pályaudvarra.

A két varázsló elindult a 9-es és a 10-es vágány irányába, majd mikor elérték a megfelelő falt, ami elválasztja őket a varázsvilágtól, észrevétlenül átsétáltak a 9 és ¾. Vágányra, ahol már ott várt rájuk a Roxfort Express. Már jártak itt párszor, de most mégis furán érezték magukat, máskor gyerekek hada búcsúzkodik a szüleitől, vagy üdvözli barátait nagy zsibaj közepette, most mégis, csend telepedett a helyre. Felszálltak a vonatra, és kiválasztottak egy neki megfelelő kupét, ahol kényelembe helyezték magukat, majd a vonat egy sípszóval jelezte az indulást, és lassan kidöcögött a pályaudvarról.

Az út elég egyhangúan és unalmasan telt, Hermione egy könyvet olvasgatott, míg Draco a gondolataiba mélyedve nézte a fehér tájat, amit már oly sokszor látott, most mégis oly idegen volt számára. A külsője nem mutatott a külvilág irányába semmi érzelmet, de belül tombolt. Retteget, mi lesz, ha a nagyúr visszatér, és ők csődöt mondanak; és félt az egykori gazdája haragjától, amiért elárulta, de valami azt súgta neki, nem a saját élete van veszélyben, hanem azé akit szeret. De kit szeret ő, Draco Malfoy? És milyen kötelékről beszélt neki Piton, ami összeköti őket a vele szemben ülő nővel? Talán ő az, akit szeret, akit féltenie kell? Nem bírta tovább a némaságot, ezért Mione felé fordult, aki szintén az ablakon nézett kifelé.

- Ugye milyen szép a világunk? A havas táj, ami most még hófehér, de félek nem sokáig, tartok tőle, ha nem leszünk elég erősek és kitartóak, mindez vörössé változik. – suttogta a Hermione, ezzel megtörve a csendet, szeméből közben patakokban folyt a könny.

Draco átült a nő mellé, majd szorosan magához ölelte. Mindkettejük szívét valami különös forróság öntötte el, valami megmagyarázhatatlan. Ez lenne az a kötelék, amiről az egykori professzoruk beszélt nekik az nap reggel? Nem tudták ők sem, nem gyűlöletet éreztek egymás iránt, inkább bizalmat és barátságot, talán többet is, de még ők sem tudták mit.

A vonat lassan bedöcögött a Roxmorts falu beli állomásra, ahol már várt rájuk McGalagony professzor. A nő biccentett, majd intett, hogy kövessék. Egy lovashintóba szálltak be, de azt nem lovak húzták, hanem thesztrálok, olyan szárnyas lovak, amiket eddig nem láttak, mert nem láttak embert meghalni, de a háború ezt is elintézte nekik. Nagy árat fizettek, hát a látványért, és nem érte meg, akármilyen érdekes lények is voltak azok.

Néma csöndben haladtak a kastélyig, majd beléptek a tölgyfa ajtón, és régi emlékek szele csapta meg őket. A nagyteremből gyerekzsivaj hallatszódott, hiszen éppen vacsoraidő volt. A tanárnő bevezette őket az ebédlőbe, minden szempár őket vizslatta, majd mikor a tanári asztalhoz értek, Dumbledore emelkedett szólásra.

- Gyerekek, hadd mutassam be nektek az új sötét varázslatok tanárotokat, Hermione Grangert. Az úr pedig Draco Malfoy, aki szintén kastélyunk vendégszeretetét élvezi. Kérek mindenkit, viselkedjen mindkét új személlyel tisztességesen, még akkor is, ha Mr. Malfoy jelenléte meglep néhányatokat, ő is ugyanúgy jogosult levonni a házatoktól pontokat. – mondta a professzor, majd miután kicsit elült a szavai, kiváltotta zsivaj, folytatta beszédét. – Gondolom mindenki értesült róla, ami az éjszaka történt, éppen ezért szigorítunk a házirenden. Hét óra után egy tanuló sem hagyhatja el a klubhelységét, különben súlyos büntetést von maga után, és kérnék mindenkit, a párbajozásokat fejezzétek be! – erre a mondatra Draco elmosolyodott, eszébe jutott, egykor mennyit párbajozott Harryvel, aztán el is komorult, hiszen a férfi már halott. Az igazgató szavait nem is hallotta a továbbiakban, csak a búcsúzást.

McGalagony professzor felvezette őket a harmadik emeletre, megmutatta neki a szobáikat, Mionénak átadta az órarendjét és eltűnt. Két egymás melletti szobát kaptak, talán a múltjuk miatt, de a férfi szobájában erősen a zöld és az ezüst szín, míg a nőnél a vörös és az arany dominált. Ezt leszámítva ugyanúgy volt berendezve a két szoba, baldachinos franciaágy, íróasztal, szekrény, és egy ajtó, mely a fürdőbe nyílt. Mindketten nagyon fáradtnak érezték magukat, ezért gyorsan nyugovóra tértek, közben reménykedve, hogy minden rendbe jön.
Következő