- Professzor, meg tudhatom miről akart velem beszélni? – nézett kérdő tekintettel a nő egykori tanárára, miközben ujja köré csavargatott egy barna hajtincset.

- Talán fáradjunk be a konyhába, ülve jobb beszélgetni. – nyomta meg az utolsó szót gúnyosan a férfi, majd az említett helység irányába vette útját. Mikor beértek ott találták Dobby-t. – 3 teát, de siess! – vetette oda idegesen a férfi a rémült házimanónak, majd a két fiatal felé fordult. – Tehát arról lenne szó, hogy a Rend úgy határozott, hogy nagyobb hasznát tudjuk venni, ha a Roxfortban tanít ezek után, Lupin nem tudja folytatni a tanítást, egyre gyakrabban jelentkeznek rajta a vérfarkaskór jegyei. – magyarázta Piton tagoltan, hátha a nő nem értené, mit mondanak neki.

- Nekem kéne, lenni a sötét varázslatok kivédése tanárnak? De így mi lesz vele, Dumbledore professzor rám bízta. – érdeklődött félve a lány.

- Ne aggódjon Miss. Granger, az igazgató engem is felvilágosított Mr. Malfoy oldalváltásáról, és mindenről, ami fontos lehet. Draco magával tart az iskolába, és minthogy eddig nem volt jobb ötletünk, úgy határoztunk, elég nagy az iskolai könyvtár arra, hogy valamiféle olyan varázslatot találjon, vagy esetleg alkosson, amivel ellehet kapni a sötét nagyurat. – vázolta a terveket a fekete taláros férfi, kinek görbe orra az idők során mintha egyre görbébbnek látszott volna, fekete haja pedig még mindig tiszta zsír volt.

- Már elnézést, de tanár úr, szerintem inkább Hermione a könyvtárazós típus, nem én. – fortyant fel Malfoy, hallva mi is lesz a feladata.

- És gondolod a tanulók szülei, örülnének, ha megtudnák, hogy az egyetlen szabadlábon lévő halálfaló a tanáruk a gyerekeiknek? Egyébként, úgy vélem a kisasszony szívesen segít neked, ha könyvekről van szó, ő mindig is élen járt a témában. – mondta fennhéjázó hangon Piton, de Mionét nem érdekelte, hogy ez sértés.

- Ezt bóknak veszem. – mosolygott a lány látva egykori tanára elképedt arcát, mely egyre jobban sápadt el.

- Nem szokásom bókolni, Granger, úgyhogy jobban teszed, ha nem bízod el magad. Remélem te is, megértettél engem? – pillantott a szőke varázsló irányába.

- Meg. – sóhajtotta Malfoy. – Mikor kell indulnunk?

- Holnap. – mondta szárazon a tanár, majd az akkor az asztalra kerülő teájába szürcsölt, míg a két fiatal értetlen arccal bámulta.

- De miért ilyen gyorsan? – kérdezte meg végül a nő a kérdést, ami bökte a csőrét.

- Azért, mert Lupint a Szent Mungóban ápolják. Nekem mag Dumbledore csak néhány nap erejéig ajánlotta fel az állást. Legyen ennyi elég. Holnap 11 órakor mennek a kastélyba a Roxfort Expresszel, addig is itt van a lista, melyik osztály hol tart, próbáljon meg felkészülni! Van kérdés? – tette fel a költői kérdést a bájitalok mestere, mire választ nem várt, és sejtése be is igazolódott, mikor a két kérdezett megrázta a fejét. Kihörpintette a maradék teáját is, majd lerakta Hermione elé a listát, és egy biccentést követően dehoppanált.

- Milyen ördögi tervet eszelt már ki megint az a vén, öreg Dumbledore? - kérdezte érdeklődően Malfoy, amihez felhúzta a szemöldökét, a lány pedig megvonta a vállát, hogy fogalma sincs.

A nap további részében a fiatal nő igyekezett összeállítani egy tanmenetet, míg a férfi egy könyvet lapozgatott. „Varázslatok, melyekről nem is tudtuk, hogy léteznek” volt olvasható a gerincén, amit cikornyás ezüst betűkkel írtak fel a fekete bársonykötésre. Elég szaggatottan tudta csak tanulmányozni a művet, mert mikor befutott egy-egy rendtag, mindig el kellett mesélnie, hogy is alakult az élete, mi történt vele. De persze senkinek nem tudott annyira megnyílni, mint egykori ellenségének, akit talán már nevezhetett barátjának is.

A nő mintha nem is venné észre a külvilágot, mélyedt bele a jegyzeteibe, de valójában ezerszámra cikáztak fejében a gondolatok. Malfoyról és a benne bekövetkezett változásról, Ronról és a kapcsolatukról, ami már akkor halálra volt ítélve, amikor elkezdődött, Dumbledorról és a terveiről, Ginnyről, és természetesen a Roxfortról és, hogy jó tanár lesz e. Dracoról nem tudta mit gondoljon, hiszen a férfi őszinte volt vele, pedig addig gyűlölték egymást, Ron állandó féltékenységi rohamait már nagyon unta, ezért elhatározta, hogy beszélni fog a barátjával, Ginnyt nagyon féltette, de tudta hogy erős lány. Az igazgatóról tudta, hogy mindig vannak hátsó szándékai, az sem lehet véletlen, hogy pont őt választotta a férfi mellé munkatársnak, pedig köztudottan utálják egymást. A Roxfort meg a második otthona volt egykor, örült, hogy visszatérhet, de attól félt, hogy rossz tanár lesz, hiszen hiába volt okos, gyorsan el tudta veszteni a türelmét. Gondolatai között őrlődve az sem tűnt fel neki, hogy közben beesteledett, csak akkor tért magához, amikor tapintást érzett a vállán. Ron volt az, gyorsan körbepillantott a helységen, csak ők ketten voltak.

- Hermione, beszélnünk kell. – jelentette ki a férfi, majd leült kedvesével szemben egy székre, és rezzenéstelen arccal nézte a nőt.

- Hallgatlak, úgyis szerettem volna én is mondani neked valamit. Mondd, kérlek, miről van szó. – mondta a nő, miközben állta a férfi pillantását.

- Kettőnkről lenne szó. – vágott bele a mondókájába. – Tudom, hogy nagyon nehéz időszak van a hátunk mögött, például Harry halála, és úgy érzem, eltávolodtunk egymástól mi ketten, és ez újra csak az, mint az iskola időszak alatt volt, úgy értem, én már nem vagyok beléd szerelmes. – mondta a férfi kicsit remegve, mert félt, nehogy megbántsa a lányt.

- Akkor mi volt az a féltékenységi jelenet, amikor megjöttünk reggel?

- Csak rossz volt látni, hogy a régi ellenségeinkkel haverkodsz, ráadásul, én nem tudok benne feltétlenül bízni, hiába tudom, hogy Dumbledore, nem ok nélkül bízik az emberekben. Szóval, az csak e miatt volt. De, azt hiszem, úgy lesz a legjobb, ha szakítunk, úgyis hallottam, mész holnap a suliba. – préselte ki nagy nehezen a szavakat magából Ron.

- Megkönnyítetted a dolgomat. Én is pont ezt akartam neked mondani, ez már a kezdetekkor sem működött, mi barátoknak vagyunk jók, így párnak nem igazán.

- Szóval akkor szent a béke?

- Persze. – válaszolta Mione, majd megölelte barátját. Hosszú percekig ölelték egymást, majd a nő a fülébe suttogta – Próbálj meg bízni az emberekben, és hidd el, Draco meg akar változni.

- Úgy lesz. – lehelte vissza a férfi, majd egy puszit, nyomot a lány homlokára és kiment a szobából.

Hermione még ott maradt egy ideig, próbált a jegyzeteire koncentrálni, de végül a fáradtság győzött, összeszedte az iratokat, és felballagott az emeleti szobájába, és, úgy ahogy volt, eldől az ágyon, és rögtön elnyomta az álom. Álmaiban két férfi jelent meg, két gyerekkori jó barátja, ahol még gyerekek voltak, és hármasban különféle kalandokat éltek át. A nő álmában elmosolyodott, nem tudhatta, hogy valaki a sötét sarokból figyeli az arcát, hogy közben rájöjjön, mit is érez valójában a fiatal, és az évek alatt gyönyörűvé lett boszorkány iránt. Nem gyűlöletet, azt már biztosan tudta, talán barátságot, és még ki tudja mi egyebet gondolt Draco Malfoy, a lányt figyelve.
Következő