Estefelé járt azt idõ. A hó lágyan, csendesen hullott, fehér paplanként takarva be a szunnyadó természetet. A környékre varázslatos csend borult. A lombtalan, kopasz fákat mintha cukormáz fedte volna be, és mesebelinek látszott az egész táj. Darkness Falls házainak ablakain fény szûrõdött ki a csöndes utcákra, amin most egyetlen kósza lélek sem korzózott. Egy enyhe szélroham söpört végig az úton, magával sodorva némi friss havat, aminek apró szemcséi csillámporként csillogva szálltak a légben. A fuvallat megmozdította a Repülõ Sárkány nevû öreg fogadó régi, megrozsdásodott cégtábláját, ami panaszosan megnyikordult. A fogadó legnagyobb utcafrontra nézõ ablakán, fény szûrõdött ki.
Az ablakon bepillantva egy nappaliba nyerhetünk betekintést, ahol egy népes család készülõdött. A gyerekek vidáman díszítették a hatalmas karácsonyfát, természetesen néhány szülõi instrukcióval. Idilli és meghitt volt a hangulat. A kandallóban vidám tûz lobogott, és a kandallópárkányra egymás után szép sorba zoknik voltak aggatva, arra várva, hogy a Télapó belerakja az ajándékait. Aztán csilingelve megszólalt az ajtócsengõ, ami a zsibongó gyerekcsapatot egyszeriben elnémította.
- Majd én megyek, és kinyitom - mondta Hermione lágyan és megpróbált kikászálódni a hatalmas fotelból, de a gömbölyödõ pocakja nem könnyítette meg a haladását.
- Eszedbe se jusson! Én fogom kinyitni - mondta a közelben tevékenykedõ Draco egy fenyõgirlanddal a nyakában, és rámosolygott a feleségére.
Azzal elindult a bejárati ajtó felé, és kinyitotta azt. A huncut szél némi havat szórt a szemébe, amitõl nem sokat látott, majd amikor kitisztult a kép, egy egész csapat vendéget üdvözölhetett.
- Szervusz fiam! - köszöntötte mosolyogva Lucius Malfoy, az édesapja. - Mondd csak, nem akarsz beengedni minket?
- Oh, dehogynem - lépett félre Draco. - Nagyon örülök nektek, gyertek be! Szia anya!
- Szervusz kisfiam - mondta Narcissa és adott egy puszit a fiának.
- Hello kedves rokon! – szólalt meg Leslie, az unokatestvére, és megölelte Dracot.
- Leslie engedj el, mert megfojtasz! - hörögött Draco.
- Mi az, már örülni se szabad? Nincs igazam professzor, vagyis papa? - nézett ártatlanul a mellette álló Perselus Pitonra, aki már jó néhányszor újra lejátszotta magában, azt a pillanatot, amikor megkérte Loreen Malfoy, azaz Leslie édesanyjának a kezét, no meg feleségül is vette, és egy ilyen istencsapását vett a nyakába, aki állandóan gúnyolódott vele.
- Leslie, hagyd már békén! - szólt rá Tristen MacNamara, a féltestvére.
- Jól van már, nem kell rám támadni - forgatta meg kék szemeit Leslie.
- Drágám, kérlek, most fogd vissza magad! - szólt a felesége, Ginny Weasley személyében.
- Igen, Leslie drágám, nem erre tanítottalak - feddte meg anyja.
- Mama, ne is strapáld magad, mindig is gyerek marad - mondta Tristen.
- Loreen néni!- adott egy puszit Draco nagynénjének, már nem is figyelve Leslie pimasz megjegyzésére. - Jó estét Piton professzor.
- Oh de jó, hogy újra láthatlak Draco! - sugárzott a még mindig csodaszép Loreen Malfoy, akinek hosszú ezüstszõke hajában megcsillant néhány hópihe.
- Jó estét! - mondta a professzor, majd kicsi mosolyt erõltetett az arcára.
A nappaliból léptek zaja hallatszott, és egy tejfölszõke hajú fiú trappolt ki onnan.
- Nagypapa, nagymama! - kiáltott, majd megölelte nagyszüleit.
- Szervusz Dylan - mondták, aztán nagyapja megkérdezte. – És hogy viselkedtél az idén?
- Jó voltam - mondta a fiú.
Erre Piton professzor, aki eddig hallgatott, furcsa mód köhögni kezdett. Már nagyon jól ismerte az ifjú Malfoyt, mivel egy éve részesül abban a megtiszteltetésben, hogy taníthatja a gyermeket, sõt még az õ házába is került. Tudta, hogy nem angyal a fiú, de karácsony lévén, inkább nem mesélte el a nagyszülõknek Dylan Tiltott Rengetegbeli kószálásának „rövid” és veszélyes történetét.
Ám nem csak Piton professzor találta viccesnek a Dylan által közölt mondatot. Leslie és Tristen gyermekei: Ryan, Elison és Emily, alig tudták visszatartani a nevetést. Ginny rosszallóan nézett fiára, Ryanre, aki erre némi komolyságot vett fel. Tristen felesége, Jane Trick se tétlenkedett.
- Lányok, hagyjátok abba, és menjetek be a nappaliba! - szólt az anyai parancs.
- Nagypapa - szólalt meg a fekete hajú Emily.
- Tessék csillagom - mondta nyájasan a már nem is olyan mogorva professzor, akinek a szívébe a kislány elsõ perctõl fogva belopta magát.
- Majd elmeséled, hogy azt a bájitalt hogyan készítjük el?
- Persze, de most menjünk be a nappaliba - javasolta.
- Igen, igen, Hermione és a többiek már várnak minket - mondta Draco.
Azzal a társaság bement az említett helyiségbe, ahol már így is nagy volt a nyüzsgés. Itt a Potter, a Moore és a Weasley család, no meg Malfoyék másik fele foglalt eddig helyet. Hermione, Ashley, Moira, Aidrian és Nyssa a kanapén ülve beszélgettek. Harry, Ron és fiaik, Josh és James éppen sakkoztak. Mary és Vittoria pedig még mindig a karácsonyfa díszítésével foglalatoskodtak.
A nappaliban kellemes alapzaj honolt, a társaság és az újonnan érkezett vendégek élénk beszélgetésbe kezdtek, a gyerekek játszottak. Nem sokkal késõbb megterítettek a vacsorához. Természetesen ez a mûvelet sem ment olyan simán, mivel Josh, Ron fia, mindig ellopkodta Ryan tányérjáról az összevágott sült hús darabjait, Dylan pedig hol Elisont, hol Maryt, hol Vittoriát piszkálgatta. Ám amikor találkozott a tekintete anyjáéval, no meg Piton professzoréval, kicsit meghúzta magát.
Miután befejezték a vacsorát, kimentek hógolyózni. Harry, Ron, Draco, Leslie és Tristen szívesen beálltak játszani a gyerekekhez.
- Papa, maga miért nem jön játszani? - kérdezte Leslie Preselustól. - Attól fél, hogy alul marad a játékban?
- Kedves fiam - morogta a professzor -, nem félek én semmitõl.
- Akkor jöjjön már ide, aztán szálljon be maga is.
Ádáz küzdelem kezdett kialakulni a két csapat között. Draco természetesen Harry és Ron ellenfele volt, mint mindig. Jól irányzott találataival sokszor fejbe dobta volt griffendéles évfolyamtársait.
- Bocs Potter - mondta, amikor Harry szemüvege leesett a hóba
- Oh, ezt még nagyon megbánod! - mondta.
Nos, egy kisebb fajta csata alakult ki a felek között, amit a többiek tétlenül néztek, sõt félre is álltak kicsit. Mary és Dylan fejcsóválva néztek össze, majd a többiekkel együtt arrébb vonultak a veszélyzónából és egy hóember megépítését kezdték tervezgetni.
Közben a harctéren maradt felnõttek- Piton, Leslie és Tristen- nevetve nézték a párost, akik nem voltak restek egyre több hógolyót szórni egymásra. Draco! - hangzott egy kiáltás a házból. - Draco!
Draco erre már ki is esett a ritmusból, és milliónyi hódarabbal a hajában, lélekszakadva indult el a konyha felé, ahonnan Hermione hangját hallotta. Szíve hevesen vert, mivel biztos volt benne, hogy megindult a szülés. Lélekszakadva nyitott be a konyhaajtón.
- Mi a baj szívem? Jól vagy? – kérdezte.
- Perszehogy jól vagyok. Csak nem tudom levenni a lekvárt a felsõ polcról. De te meg miért vagy ilyen havas és miért vágsz ilyen képet? - kérdezte Hermione.
Draco sóhajtott egy nagyot, majd levetette a lekvárosüveget a polcról, és felesége kezébe nyomta.
- Hosszú történet, de neked pihenned kéne.
- Nem - mondta durcásan. - Nem akarok pihenni.
- Pedig fogsz! - mondta Draco. - A szívbajt hoztad rám, azt hittem már megindult a szülés vagy valami szörnyûség történt. És tessék, egy percre tévesztelek szem elõl, és már valami lekvárosüvegekért rohangálsz.
- Jaj Draco, annyira túlzásba viszed a dolgokat - sóhajtott a lány.
- Lehet - ismerte be. - Ne haragudj rám édes! - tette hozzá bûnbánóan.
- Rád nem lehet haragudni - mondta Hermione és megcsókolta.

***

Már késõ este volt. A hó még mindig egyenletesen hullott és a hócsata nyomait már rég befedte a fehér réteg. Bent a nappaliban a kandalló köré gyûlve beszélgetett mindenki, a gyerekek tátott szájjal hallgatták a történeteket, amiket a felnõttek meséltek nekik. Dylan anyja vállára hajtotta a fejét, aki elmosolyodva karolta át fiát. Draco mosolyogva nézte õket és különösen boldog érzés járta át a szívét. Nem is gondolta volna, hogy a régi ellensége lesz a legfontosabb nõ az életében, és hogy milyen boldog, meghitt pillanatokat élnek át. Majd fiára nézett - aki az õ kiköpött mása volt - akire nagyon büszke volt. Aztán fia ásított egyet, Draco ekkor a falon függõ órára pillantott és észrevette, hogy már jócskán elmúlt tizenegy óra.
Megszakítva az idillt megszólalt:
- Gyerekek, nyomás az ágyba, már nagyon késõ van. Aki nem megy, az nem kap ajándékot!
Azzal a kis társaság, és még néhány szintén álmos felnõtt felment az emeletre. Draco beterelte a gyerekeke a hatalmas szobába, amit egy kis bûbájjal kezelve úgy rendeztek be, hogy mindannyian elférjenek benne.
- Jó éjszakát gyerekek! - mondta.
- Jó éjt! - mondták kórusban.
- Aztán nem leselkedni ám - kacsintott Draco, majd kiment az ajtón.
Lassan lefelé sétált a lépcsõn, majd bement a nappaliba, ahol már csak egyetlen ember tartózkodott. Vidám tûz lobogott a kandallóban, Hermione elõtte ült egy nagy fotelban és édesdeden aludt. Egy kezét gömbölyödõ pocakján nyugtatva pihent. Néhány kósza göndör tincs az arcába hullott és a fehér bõrén vidáman táncolt a tûz narancsos fénye.
Draco finomvonású arcán egy sokatmondó mosoly jelent meg. Szívét pedig mély boldogsággal töltötte meg a szeretett nõ látványa. Leguggolt a fotel mellé, és fürkészni kezdte felesége bûbájos arcát. Nem bírta megállni, hogy egy apró csókot adjon kedvesének.
Hermione szempillái megrebbentek, majd kinyitotta a szemét, és meglátta a számára oly kedves arcot. Elmosolyodott.
- Szia - mondta, és egy kicsit kinyújtóztatta magát.
- Csak nem elszunyókáltál? - kérdezte bársonyos hangon Draco.
- De igen - ásított egyet Hermione.
- És hogy van a kis Élõsdi? - simogatta meg a nagy pocakot a büszke apa.
- Oh remekül, csak már megint mocorog. Tedd csak ide a kezed!
Hermione megfogta Draco kezét, majd megfelelõ területre vezetette.
- Érzed?
Draco elmosolyodott.
- Érzem.
- Oh, és nemsokára látni is fogod a kis angyalt.
- Fiú lesz - mondta határozottan Draco.
- Oh drágám, ne kezd ezt már megint, olyan makacs vagy - mondta Hermione. - Hiszen már vagy ezerszer mondtam neked, hogy kislány lesz!
- Szerintem pedig fiú lesz. Nem hiszel nekem?
- De nem ám - nevetett Hermione. - Én biztosan tudom, hogy kislány lesz. Már csak az a kérdés, te elhiszed-e nekem?
- Hát én sem hiszem el neked, mert én tudom, hogy fiunk lesz.
Aztán mind a ketten felnevettek.
- Olyan bolond vagy - mondta Hermione.
- De te így is szeretsz, ugye? - nézett rá huncutul Draco.
- De még mennyire, hogy szeretlek - mondta, majd megcsókolta Dracot.
- Ez aztán meggyõzõ volt.
- Reméltem is, hogy meggyõztelek.
- Gyere édes, menjünk aludni!
- Oh, akkor segítened kéne felállni!
- Rendben dundikám.
- Hé azért ne essél túlzásokba, hiszen a te gyermekedet várom! És ha akarnálak, én is tudnálak szekálni.
- Oh, és mivel?
- Emlékszel, hogy a suliban…
Draco szerint ez már rosszul kezdõdött és félbeszakította:
- Ezt inkább hagyjuk. Gyere kedves, majd betakargatlak.
- Jó - nevetett Hermione.
Aztán a házaspár felsétált az emeletre.

***


Az éjszaka csendes volt és nyugodt. Csupán a kósza huncut szél hányt cigánykereket az utcákon. A hóesés már elállt. A Repülõ Sárkány fogadóban mindenki mélyen aludt. Fent az egyik emeleti szobában a gyerekek csodás álmaikat álmodva szuszogtak csendesen. Aztán valami zaj hallatszott a tetõrõl.
Dylan megmozdult, majd a következõ zörejnél felriadt. Álmosan nézett körbe, majd síri csendben figyelt. Újabb hang, most mintha a kéménybõl jött volna. Összeráncolta a homlokát, majd morfondírozni kezdett, hogy õ most tizenegy éves kora ellenére hisz a Télapóban, vagy nem. Úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha utána néz a dolognak.
- Ryan, Josh - mondta fojtott hangon.
- Mi az? - kérdezte Ryan, aki rögtön felriadt, világéletében éberen aludt, és ez most sem volt másként. - Minek keltesz fel minket az éjszaka közepén?
- Hallottátok a zajt?
- Miféle zajt? - kérdezte Mary, aki álmosan meredt Dylanre.
- Valaki volt a tetõn - mondta Dylan.
- Csak nem a Mikulás? - mondta gúnyosan és ásítva Josh.
- Ugye nem akarod ezt bemesélni nekünk? - szólalt meg Elison.
- Ne beszéljetek hülyeségeket! - emelte fel a hangját Dylan és ezzel felkeltette Vittoriát is.
Szerencséje volt, hogy Emily nem volt a szobájukban, mert akkor nagyon mérges lett volna a lány, mivel utálta, ha felverik az álmából. Mary öccsét, Jameset pedig még az ágyúdörgés sem tudta felébreszteni.
- Nincs itt rendben valami - mondta Dylan. - Gyertek, nézzük meg!
- Jó, de ha valami hülyeség lesz, akkor megfojtalak! - fenyegetõzött Ryan.
Dylan megforgatta a szemét, kinyitotta az ajtót, és kilépett rajta. A csapat halálos csendben osont le a lépcsõn. Minden lépésükre vigyáztak, nehogy a nappaliban szöszmötölõ piros ruhás alak meghallja. Az ebédlõbõl nyíló átjárónál, a falnak dõlve egy fehér ruhás nõ kuncogott a Mikuláson.
- Loreen, hagyd abba! - morgolódott az alak. - Még a végén felébreszted az egész bagázst.
- Éppen ez a célom - nevetett a nõ.
- Igaz is, nem rajtad fognak röhögni.
Dylan közelebb lépett, majd visszahõkölt. Nos, a Mikulás cseppet sem hasonlított a jó öreg megszokotthoz. A piros, bojtos sapka alól fekete haj lógott ki és a jellegzetes pocak is hiányzott. A Mikulás morgolódva helyzete el az ajándékokat a fa alatt, amikor a háta mögött zajt hallott.
Josh újfent tanúbizonyságot tett ügyetlenségérõl, ugyanis, hogy jobban lásson, elõrébb lökte a társaságot, akik Dylannel az élen, a padlón landoltak. A gyerekek szembetalálkoztak életük talán legfurcsább Télapójával, aki kicsit sem tûnt ismeretlennek. Görbe orr, szúrós tekintet, furcsa álszakáll.
- Piton professzor - törte meg a csendet Josh.
Aztán végigsöpört rajtuk a nevetéshullám. Ám nem csak a gyerekek örülhettek a Mikulásnak, hanem a többiek is. Nem sokkal késõbb a szülõkkel kiegészülve folytatták a nevetést. Néhányan, köztük Leslie Malfoy, meg sem tudtak szólalni, ami Leslie esetében egy isteni csodával volt egyenlõ.
- No de professzor! - törölte ki a szemébõl a könnyeket Harry, és némiképp már felépült a görcsbõl -, nem is említette, hogy maga a Mikulás.
- Hú, jól áll önnek a szakáll - nevetett Ron.
- Mardekár szerelmére! - szörnyülködött Draco. - Hát milyen mardekáros maga? Pirosban? Szörnyû!
A hangulat méltán volt derült, s a Mardekár ház fejének orcáját rózsaszín pír égette. Fogalma sem volt, hogy ez lesz belõle, ha fogad Loreennel, hogy nem mer beöltözni Mikulásnak. Már elõre tartott attól, hogy régi hírneve odavész, és Roxfortban mindenki rajta fog röhögni.
- Oh drágám, mondj már valamit! - unszolta felesége.
Perselus Piton nyelt egyet, majd megszólalt:
- Hohohó, boldog karácsonyt!
Nos igen, ez volt az utolsócsepp a pohárban, a hangulat most már a tetõfokára hágott. A mély bariton hang és a mikulásjelmez, no meg Perselus Piton együtt, nem volt semmi. A nevetésbe még a Mikulás is bekapcsolódott, és próbálta viccesre venni a figurát.
- Megnyerted a fogadást! - nevetett Loreen és megcsókolta kedvesét.
A bájitalok utolérhetetlen mesterének szája széles mosolyra húzódott. Most már biztosan állíthatta, hogy megérte beöltözni.
Ez a karácsony örök emlék maradt a nagy család számára. Miután a felhõtlen derültség kicsit mérsékelõdött, kibontották az ajándékokat, mivel már úgy sem tudtak volna elaludni ennyi izgalom után. Nyugodt és békés hangulat keringett a nappaliban, ahol mindenki jól érezte magát. Kint újra esni kezdett a hó, hatalmas fehér pelyhekkel. Lágyan szállingóztak és ringatóztak a hópihék, Darkness Falls utcáit és házait vastagon befedték. Csönd, béke és nyugalom borult a hófödte tájra.

Boldog és békés karácsonyt kívánok mindenkinek! :)
Nyx