Hermione miután Elit a szobájába kísérte Draco keresésére indult. Szíve hevesen dobogott, ahogy lépkedett a folyosókon. Abban reménykedett, hogy minél elõbb megtalálja Átvizsgálta az egész házat, majd egy fintorral Drew szobája felé vette az irányt, direkt ezt hagyta utolsónak, mivel nem volt kedve Mrs Malfoyal találkozni. A szobához érve elõször mereven bámulta a bejáratot. Nem akart bemenni, de ezúttal muszáj volt. Nagy levegõt vett, majd benyitott az ajtón. Bent Draco és Drew az ágyon ülve beszélgettek. A férfi nagyon jól mulatott, majd amikor meglátta Hermionét kicsit lehervadt a mosolya.
- Ne haragudjatok - mondta a lány- Nem akartam zavarni, de Draco egy percet beszélhetnénk?
- Mondd csak nyugodtan, nincsenek titkaim a feleségem elõtt - mondta Draco könnyedén és átölelte a Drewt.
- Igen Mione drága, ami Dracora tartozik, azt én is hallhatom. Foglalj csak helyet!- szólt negédesen.
- Sajnálom Drew,- kezdte Hermione hasonló behízelgõ stílusban- ezt most, ha lehet, négyszemközt szeretném Dracoval megbeszélni.
- Oh értem- mutatott némi sértettséget.
- Rendben- sóhajtott Draco, majd csókot nyomott felesége arcára és elindult Hermione után- Mindjárt visszajövök kicsim.
- Jól van - mondta Drew és nyomatékod adva annak, hogy Draco kihez is tartozik, szenvedélyesen megcsókolta férjét, közben pedig alattomosan vetélytársa szemébe nézett.
Hermione nem törõdött vele, amint befejezõdött a közjáték azonnal elhagyta Dracoval az oldalán a szobát. Ám gondolatai cseppet sem Drew körül forogtak. Nem tudta mire vélni, Draco hirtelen változását és nem értette, miért van olyan rossz érzése, amikor bent volt a szobában. De elhessegette a gondolatait, majd befordult a sarkon és a szobájába invitálta Dracot.
- Miért is szerettél volna velem beszélni?
- Elirõl lenne szó.
- Oh igen, már olvastam a levelet - mondta közönyösen.
- És nem szeretnél valamit tenni is?
- Nem tudom, mit tehetnék?- vonta meg a vállát Draco- Eli még nem szokta meg az anyját, és a régi rémálmok befolyásolják. Majd idõvel megjavul köztük a helyzet.
- Ez nem csak egy kinõhetõ szeszély- emelte fel a hangját a lány.
- Ugyan már csak egy aprócska problémából óriásit csinálsz.
- Most kérdeznék valamit?
- Csak tessék.
- Hova tûnt az a Draco Malfoy, aki rajong a lányáért, és a világon mindent megtenne érte? Nem értelek. Vedd már észre! A lányod fél az anyjától. Ez nem lehet alaptalan. Majdnem megszökött. Bele sem merek gondolni mi történhetett volna, ha nem találok rá. Gondolkozz már az isten szerelmére!
Draco szívébe késként hatoltak bele az õszinte szavak és valamiféle kábulatból ébredt hirtelen. Össze volt zavarodva, nem értette, mi történik körülötte, és miért viselkedik így.
- Igazad van - mondta keserûen.- Rossz apa vagyok, nem figyelek a saját lányomra.
- Én ilyet nem mondtam.
- Úgy össze vagyok zavarodva, nem tudom, mit akarok. Úgy érzem, megfulladok.
- Ez teljesen érthetõ- mondta Hermione együttérzéssel a hangjában – De ne fordulj ki magadból, a lányodnak szüksége van rád és…- ezen a ponton Hermione „és nekem is”-t szerette volna hozzátenni, de meggondolta magát- És én nem bízom Drewban.
- Miért?
- Neked nem furcsa, hogy évekig távol van, majd visszajön tele sebekkel, és az égvilágon semmire sem emlékszik? Ráadásul a lányod fél tõle.
- Nem tudom.
- Légy vele óvatos és ígért meg, hogy nem viszed el a kastélyba!
- Rendben.
- Jó, akkor azt hiszem és csak ennyit akartam mondani - mondta gondterhelten a lány.
- Nekem még lenne mondanivalóm.
- Mi?
- Az, hogy mi lesz velünk?
- Nincs olyan, hogy mi, neked most itt van a családod.
Hermione nehéz szívvel kisétált az ajtón, magára hagyva Dracot.

***

A következõ napok elég eseménytelenül teltek Hermione számára. Állandóvá vált Eli elbújtatása Drew elõl, aki idõközben látványosan gyorsan gyógyult és már egyre többet járkált a rendtagok közé. Persze mindenki el volt hûlve attól, hogy Drew csodának beillõ módón újra köztük van. Hermione most már teljesen egyetértett Elivel, igyekezett minél távolabb tartani magát a lánytól.
Aztán furcsa dolgokra lett figyelmes. Drew egy adott idõpontban elhagyja a kúriát, és csak este tér vissza megint. Ám nem ezt volt az egyetlen, gyanús jel mostanság. Hermione észrevette, hogy valaki kutatott a papírjai között, amiken a kúria alatti barlang rúnáinak rajza és megfejtése volt. Ezek után minden apró fecnit varázslattal olvashatatlanná tett és különféle bûbájokkal védett, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön az értékes információ.
Mint már említettem, mostanság nem csak ez adott okot az óvatosságra, hanem az is, hogy egyre másra támadtak rendtagokra, és olyankor nem volt ritka a súlyos sebesülés, no meg a haláleset sem. Hermione tudta, hogy nem lenne etikus minden baljós eseményért Drewt hibáztatni, de az tény, hogy mióta újra megjelent minden a feje tetején állt.
Így a lány nem tehetett mást, beszélnie kellett valakinek a dologról és erre a megfelelõ személy Harry volt.
- Nem hiszem, hogy Drew árul el bennünket- mondta Harry, miközben a kicsi Ront, próbálta álomba ringatni.
- Én sem vagyok ebben biztos, de szerintem minden ellene szól.
- Ugyan Hermione.
- Figyelj, ez mind nem lehet véletlen! Tudod, mit mondott Eli, azt hogy az anyja gonosz.
- Tudod a gyerekek, mindent össze-vissza mondanak, nem lehet…
- Harry!- csattant fel Hermione- Úgy ismered Elit, mint aki hazudik?
- Nem, de…
- Na látod!
- Szerintem, nem errõl van szó. Nem hiszem, hogy Drewnak bármi köze is lenne…
- Ugyan Harry- csóválta meg a fejét a lány- Nem értem miért bízol benne. De én nem bízom benne az biztos. Egyszerûen nem tudok hinni neki. Valami nagyon nem tetszik benne, és feszélyezve érzem magam, amikor a közelében vagyok.
- És elvette tõled Dracot- csúszott ki Harry száján.
- Ez most nem fontos.
- De igen is az.
- De mondom, hogy nem. Most egyedül Eli és a Rend sorsa érdekel.
- Meséld ezt a nénikédnek!
- Nincs is nénikém - rándította, meg a vállát a lány.
- Jaj Hermione- csóválta meg a fejét Harry.
- Majd megérted, de én most elmegyek- szólt a lány és kilépett az ajtón.

***

Késõ este volt, kint pedig megállíthatatlanul zúgott az esõ. Draco a nappaliban olvasgatva várt. A hatalmas faliórára pillantott. Az idõ éjfél felé közeledett. Sóhajtott egyet, majd újra belemélyedt az elõtte fekvõ könyvbe.
De gondolatai teljesen máshol jártak. El sem tudta képzelni, hogy hova mehetett Drew, hiszen már délután óta nem látta. Máskor pár óránál tovább soha nem maradt ki. Nem tudta mire vélni az esetet, de feltett szándéka volt, hogy a nemtetszését kimutassam, ha felesége méltóztatik hazajönni. Tulajdonképpen nem is érdekelte, mi van Drewval, csupán a kötelességérzet nem engedte, hogy megfeledkezzen róla.
Lépteket hallott a bejárati ajtó felõl. Egy vizes fekete talár suhant ált az elõszobán.
- Te meg hol voltál?- kérdezte Draco.
- Merlinre Draco, a szívbajt hoztad rám.
- Kérdeztem valamit!- mondta színtelen hangon és küzdött az ellen, hogy újra a régi szerelmes érzést érezze.
- Ugyan Draco, csak az egyik barátnõmnél voltam- mondta negédesen - Ne haragudj, hogy nem küldtem baglyot!
Lebiggyesztette a száját, majd õzike szemekkel Dracoéba nézett, majd a nyakába csimpaszkodott. Draco elfordította a fejét.
- Kérlek, bocsáss meg nekem! Buta voltam- suttogta szenvedélyesen, majd apró csókokkal borította be Draco nyakát, és végül a füléhez hajolt- Gyere kedves, hadd engeszteljelek ki!
Majd megfogta Draco kezét, és az emeletre vitte egyenesen a szobájába. Draco mire feleszmélt ott feküdt az agyán kigombolt ingben felette pedig Drew, akin már nem volt más csak a fehérnemûje. A férfin borzongás futott végig, ahogy a lány csókokkal borította be a mellkasát.
Aztán hirtelen villámcsapásként érte Dracot a felismerés: mit is csinál? Vagy inkább miért csinálja ezt? Valami láthatatlan erõ azt súgta, hogy most azonnal hagyja abba.
Drew fölé kerekedett, lefogta a lány két kezét, és erõsen lenyomta.
- Au Draco ez fáj!- kiáltott fel a lány.
- Ne haragudj, de ez nekem most nem megy!- mondta Draco és lazult a szorítás.
- Oh drágám semmi baj, csak feküdj vissza, és a többit bízd rám- duruzsolta lágyan.
- Nem, nem- mondta zavarodottan-, most le kell mennem, ne haragudj.
Mire Drew reagálhatott volna az ajtó már be is csukódott.

***

Draco teljesen össze volt zavarodva. Forgott vele a világ és nem talált egyetlen biztos pontot sem, amiben megkapaszkodhatott volna. A keze remegett, maga sem tudta mitõl. Hányinger kerülgette, ha Drewra gondolt. Nem értette, mi van vele, hisz a lány a felesége. Miért fogja el mégis undor ettõl? Miért nem olyan minden, mint régen volt?
Kérdések megállíthatatlan sorát tette fel magában, amire nem találta meg a választ. Hirtelen valamiféle cselekvéskényszer szállta meg. El kellett tûnnie felesége hálószobája közelébõl. Minél messzebbre annál jobb. De hova?
Újabban fogós kérdés, és erre sem talált megoldást. Agyában egyre másra kavarogtak a gondolatok. Helyek, arcok, nevek, de egy olyan ember sem jutott eszébe, akitõl valamiféle megértést, együttérzés kapott volna, vagy akár annyit, hogy meghallgatja. Majd a semmibõl elõtûnt Hermione bájos és mosolygós arca.
Draco arca némiképp felderült a gondolta hatására. Így ötletétõl megrészegült állapotban rohant végig a hosszú folyosón. Érzelmei újra õrült forgásba kezdtek. De nem törõdött már semmivel, csupán azzal, hogy minél elõtt a lány mellett lehessen. Nem gondolkodva rontott be a lány szobájába, aki nagyon megijedt tõle.
Hermione auror révén nagyon is éberen aludt, így nem volt teljesen felkészületlen. Ösztönösen felkapta a pálcáját, és mire Draco észbekapott volna, a lány már a nyakának szegezte a gyilkos fegyvert.
- Draco?- kérdezte hihetetlenül és álmosan Hermione.
- Ha már úgy is a torkomra szegezed a pálcád, kérlek, ne gondolkozz, és ölj meg!- mondta Draco némi iróniával a hangjában, ám szavait a mély keserûség.
- Miket beszélsz?
- Nem érdelem meg, hogy éljek.
- Most múlt éjfél, felébresztettél, és még hülyeségeket is beszélsz. Hm, elgondolkodtató. Lehet, mégis megérdemled a halált. De lásd, milyen jó szívem van, hagyom, hogy megmagyarázd - azzal leeresztette a pálcáját.
- Nem vagyok magamnál - nyögte Draco és lerogyott Hermione ágyára.
- Ezt észrevettem.
- Majdnem lefeküdtem Drewval.
- Hm házastársak között ez nem szokatlan- mondta Hermione tárgyilagosan és leült Draco mellé.
- Tudod mi a fura?
- Mi?
- Azt, hogy undorodom tõle. Valami taszít és vonz benne egyszerre. Megõrülök ettõl, nem tudom, mit tegyek. Én… én már rég nem szeretem. Olyan rég volt már, amikor még minden rendben volt. De most… most minden olyan más- Draco felkelt az ágyról és járkálni kezdett- Nem értem mi történik velem. Ahányszor a közelébe kerülök, érzem a régi érzéseket. De van bennem valami, ami azt súgja, nem ez a helyes.
- Hallgatnod kellene arra a hangra - mondta Hermione halkan.
- Mibõl gondolod, hogy hihetek ennek a hangnak?
- Jaj Draco, nem igaz, hogy nem vetted észre. Varázslatot használ. Csak így tarthat magához közel téged. Te pedig nem tudsz ellenállni neki, ez ilyen egyszerû.
- Nem tudom, lehet.
- Biztos vagyok benne és abban is, hogy Drew az áruló.
- Ugyan már…
- Szerinted, ha képes megfélemlíteni a saját gyerekét és téged sakkban tartani, akkor árulásra nem lenne képes?
- Nem tudom.
- Látod Draco, ezért kerülsz egyre rosszabb helyzetbe, nem vagy képes meglátni az igazságot- mondta Hermione keserûen, közben az arcáról egy könnycsepp gördült le.- Higgy nekem! Én sosem ártanék neked.
Draco belenézett a csillogó barna szemekbe és szívét átjárta egy nagyon kellemes érzés, amirõl pontosan tudta, hogy mi az. A tiszta szerelem volt ez. Most már nagyon is jól tudta, Hermione az egyetlen, akit igazán szeret. Lassan közelebb húzódott a lányhoz, és lágyan megcsókolta.
- Hiszek neked - suttogta a sötétben.
A lány vigasztalóan átölelte Dracot. Az éjszaka hátralevõ részét együtt töltötték. Egymás karjaiban aludtak el, s így talált rájuk a hajnal elsõ sugara is. Habár szerelmük még nem teljesedhetett be, és még nem is gyõztek le minden köztük lévõ akadályt, boldogok voltak így együtt.

Következő