Lágy reggeli szél fújt, finoman ringatva a zöld lobú fák leveleit. A nap megcsillant a harmatos leveleken. Egy féri sétált a fák alatt gondterhelten. Draco Malfoy azt érezte valamiképpen el kell tûnni a Black kúriából, és friss levegõt kell szívni. Nem tudta kezelni a helyzetet, amiben nyakig benne volt. Fogalma sem volt róla, hogy miként kezelje Drewt, hiszen már évek óta halottnak hitte. Aztán eszébe jutott Eli. Igen Eli! Miatta érdemes lenne újra egy családot alkotni, és békében, szeretetben élni tovább. Draco sutba dobta az eddigi elveit, és vett egy hatalmas sóhajt. Tudta, hogy már egy cseppet sem szereti a feleségét, de a boldogságát Hermionéval fel kell áldoznia, hogy Elinek végre normális családja legyen vérszerinti szüleivel. A tejföl szõke férfi arcának vonásai megmerevedtek, és visszasétált oda, hol az elkövetkezõben maga a pokol várta. Lehajtott fejjel ment be az ajtón. Rá sem nézett a nappali ajtajában álló Hermionéra, hanem egyenesen a lépcsõ felé vette az irányt, majd felsietett az emeletre. A közeli szobák egyikébõl Madam Pomfrey lépett ki.
- Hogy van Drew?- kérdezte Draco.
- Már sokkal jobban- mondta a javasasszony- Pihenésre van szüksége. A sebei nem súlyosak, csak a fejsérülés aggaszt engem.
- Bemehetek hozzá?
- Igen, de ne ébressze fel!- adta ki a parancsot, majd elindult lefelé a lépcsõn.
Draco nagy levegõt vett majd halálos csendben a kilincs után nyúlt. Az ajtó hangtalanul nyílt ki. A szoba egyszerûen volt berendezve, pár polc, egy szekrény, és egy hatalmas franciaágy. Az ablakon bevilágított a nap fénye, egyenesen az ágyra, ahol egy fekete hajú nõ pihent békésen. Dracoban felrémlettek a régi emlékek Drew láttán, a mosolya, a nevetése, és most milyen békésen fekszik itt. Nem bírta megállni, hogy ne menjen hozzá közelebb. Aztán leült az ágylábához és tovább fürkészte. Hirtelen rég eltemetett érzések is fellángoltak, amitõl elöntötte valami furcsa melegség, és elmosolyodott. Majd Drew mozgolódni kezdett és kinyitotta a szemét. Arca eltorzul a fejébe hasító fájdalomtól, kezét a kötésre tette és megpróbált felülni, de nem ment neki, egy elkeseredett sóhajt hallatott, majd visszatette a fejét a párnára.
- Maradj csak nyugton - mondta Draco és közelebb ült hozzá.
- Draco?- nyöszörögte Drew- Sajnálom, tudom, hogy nem szabadott volna úgy elmennem arra bevetésre, és mint látom jól helyben is hagytak.
- Fõ az, hogy itt vagy. De milyen bevetésrõl beszélsz?
- Nem értem édes, miért vagy ilyen? Hiszen tegnap mentem bevetésre, a tudtod nélkül és itthon hagytalak egy síró kislánnyal. Nem rémlik?- mondta Drew és most végre sikeresen felült az ágyban.
Draco meglepetten nézett a lányra, majd tudatosult benne a dolog. Drew nem emlékszik semmire, és neki most közölnie kell vele mindezt. Megfogta felesége hideg kezét.
- Drágám el kell mondanom valamit!- mondta gondterhelten.
- Mit?- kérdezte Drew ijedten.
- Négy éve nem láttunk, azt hittük meghaltál.
- Mi? Draco kérlek, ne viccelõdj velem, nem ez a megfelelõ pillanat erre.
- Pedig így van.
- Merlinre- mondta hisztérikusan a lány- Semmire nem emlékszem. Hol a lányom? Hol van Elinor?
Holtra vált arccal pattant fel az ágyból, és Dracot is meglepõ gyorsasággal indult el az ajtóm felé. De nem tudott kimenni rajta mert megszédült. Draco rögtön a segítségére sietett.
- Ez nem lehet- sírta el magát a lány - Elvették az életem, a lányom, a családomat és nem emlékszem semmire.
Draco vigasztalóan átölelte a padlóra roskadt feleségét, majd lassan segített neki felállni és az ágyához kísérte.
- Most nyugodj meg!- mondta csitítóan- Egy perc, és itt vagyok.
Azzal adott Drewnak egy puszit és kiment az ajtón. A lány elvigyorodott, majd letörölte a puszi nyomait, és vágott egy grimaszt. Felkelt az ágyból és a fürdõszobába ment, majd belenézett a tükörbe, lebiggyesztette a száját.
- Szegény kis naiv!- aztán felnevetett és lassan visszasétált az ágyához.
Majd elhelyezkedett benne, majd az oldalára fordult. Aztán észre sem vette, hogy rögtön elnyomta az álom.

***

Sötét éjszaka volt, egy piszkos sikátorban egy nõ lépteit lehetett hallani. A feketehajú szépség komoly, elszánt arccal nézett elõre. Belül szinte égette a düh tüze. Perceken belül megérkezett egy koromfekete ajtóhoz, majd bezörgetett rajta. Kisvártatva egy öreg, púpos boszorkány lépett ki az ajtón.
- Miben segíthetek kedves?- kérdezte negédes hangon.
- Drew vagyok - mondta a nõ- már beszéltünk.
- Oh igen fáradj csak beljebb.
Drew borzadva belépett a helyiségbe, ahol minden csupa kosz volt és áporodott a füstszag terjengett a levegõben. A helyiség nem volt valami otthonosnak nevezhetõ, inkább félelmetes volt, érezni lehetett a fekete mágiát.
- Biztos, hogy jól meggondoltad kedves? Egy gyermeket nem lehet csak úgy eldobni.
- Ez hadd legyen az én dolgom. Tudom, hogy mit teszek - mondta hûvösen a nõ.
Az öreg boszorkány bólintott, majd a nõ hasára tette a kezét. Tapasztalata révén rögtön észrevette, hogy itt valami nem stimmel. Hatalmas varázserõt érzett, amilyet életében még soha, átjárta az egész lelkét a testét, és valami megváltozott benne is. Tudta, hogy a gyermek anyja nem szabadulhat meg így a gyermektõl.
- Mi lesz már?- türelmetlenkedett Drew- Nem érek rá egész nap.
- Nem ölheted meg ezt a gyereket.
- Az enyém és azt csinálok vele, amit akarok, ha te nem segítesz majd fog más.
- Az életedbe fog ez kerülni- mondta a vénség.
- Kell a pénz vagy nem? Ide azzal a bájitallal!- villant meg a nõ szeme- Vagy talán egy is kínzással oldjuk meg a dolgot?
- Nesze vidd- adta a zöld üvegcsét a kezébe.
Drew nevetve dobta oda pénz, majd kisétált az ajtón. Kint felhajtotta az üvegcse tartalmát, majd elindult. Út közben egyre rosszabbul lett fuldoklott és hallucinációk gyötörték. Testén milliónyi apró vágás jelent meg, és érezte, hogy nemsokára elvérzik. Aztán a semmibõl egy fekete alak bontakozott ki.
- Segíts!- könyörgött a lány.
- Tényleg a segítségemet kéred?- mondta férfi- Azok után, hogy meg akartad ölni a saját gyermekedet? Ugyan miért segítenék én neked?
- Mert…- hörögte a nõ, véres szájjal- mert…
- Miért Drew? Gyerünk, hadd halljam!
- Szeretlek - suttogta halkan-, és bocsáss meg, hogy nem a te gyermekedet várom.
- Szánalmas vagy,- mondta a férfi - de segítek, csak is azért hogy a gyereked megszülethessen és azért, hogy a Sötét Nagyúr elé kerülhess.
Azzal beadta a bájital ellenszerét, ami cseppet sem volt kellemesebb az elõzõnél, és sokkal fájdalmasabb volt a hatása. Drew kiszolgáltatottan feküdt a járda kövén. Fölötte még mindig ott tornyosult a sötét alak.
- Köszönöm- rebegte Drew.
- Egy féreg vagy tudod - szinte köpte a szavakat a férfi- Ártatlan gyereket meggyilkolni, ráadásul a sajátodat. Undorító vagy.
- Sajnálom, de azt hittem helyesen cselekedtem.
- Felelni fogsz a tetteidért a Nagyúr elõtt is és Malfoy elõtt is. Szedd össze magad és menj vissza a férjedhez.
Azzal a sötét alak eltûnt.
Drew hirtelen ébredt az álmából. Egész testében remegett. Többször álmodta már ezt a régi emléket újra és újra, egy számára fontos személy akaratából. Sosem hagyta, hogy elfelejtse szörnyû tettét, amit a mai napig nem bánt meg. Ezután az álom után, mindig érezte a sebeket a testén, és émelygés fogta el. Felkelt az ágyból és kiment a fürdõszobába.

***

Másnap reggel Hermione szörnyû fejfájással ébredt az íróasztalánál. Egész éjjel a rúnajeleket fejtegette, hogy minél elõbb fényt derítsen arra, hogy ki a negyedik elem hordozója, de minden kísérlete kudarcba fulladt. Fáradtnak és cselekvésképtelennek érezte magát több okból kifolyólag. Ásított egyet, majd hangokat hallott.
- Nem akarom!- sikoltott Eli- Nekem nincs mamám! Nem és nem és nem!
- De kislányom legyél egy kicsit okosabb! Anyunak sok problémája van, és segíthetnél neki, hogy jobban érezze magát.
- Nem!- mondta dacosan.
- Kérlek - mondta Draco és lehajolt a kicsihez- Legalább, értem tedd meg! Tudom, hogy nehéz neked.
- Jól van- adta be a derekát a kislány- De csak miattad apu és csak egy pillanatra beszélek vele.
- Rendben- bólintott Draco majd adott egy puszit a lányának.
Hermione mindent látott és hallott. Olyan fura helyzetben érzete magát, amit nem tudott kezelni. Elõször szerelmes lesz a régi ellenségébe, kiderül, hogy valami különleges ereje van, és a szerelmének a halott felesége, még sem halt meg, sõt vissza is tért. Ez már több volt a soknál, olyannak érezte ezt, mintha egy rossz szappanopera kellõs közepébe csöppent volna. Úgy döntött, most jött el a pillanat, hogy sétáljon egy kicsit és kiengedje a gõzt.
Eközben Draco Eli oldalán bement Drew szobájába, ahol a lány éppen az ablaknál ült egy fehér hálóingben, amire rásütött a nap fénye, és úgy nézett ki ettõl, mint egy angyal. Ám Eli tudta, hogy ez csak egy álca, Draco viszont nem látott szemétõl, és régi érzéseit is kezdte visszanyerni. Drew lassan leállt majd közelebb lépett a kislányához. Szemeibõl könnyek csorogtak, majd átölelte Elit, aki megrökönyödve fogadta az ölelést. Draco meghatottan nézte õket.
- Oh kicsim!- zokogta Drew- Nem is tudod, mennyire hiányoztál és mennyit nõttél.
- Én most magatokra hagylak kicsit - mondta Draco.
- Jó- mondta Drew és elengedte a kislányt, majd megtörölte a szemeit.
Eli egy kicsit hátrébb húzódott.
- No ne félj tõlem kis csacsi - mondta Drew kedvesen - Hiszen az anyukád vagyok, és én szeretlek a világon a legjobban.
A kislány ebben nem volt egészen biztos és még jobban hátrább ment.
- Gyere csak közelebb - mondta Drew- Ülj ide az ágyamra és mesélj el mindent.
- Nem mesélek én neked semmit!- kiáltotta a kislány - Tudod, mit akarsz, megölni a papát és mindenkit! Gonosz vagy és nem vagy az anyukám.
- Nem értem, miért beszélsz velem így- sírta el magát Drew- Hiszen szeretlek téged is és az apukádat is.
- Nem hiszek neked - mondta a kislány –Annyiszor bántottál.
- Nem bántottalak soha sem.
- De igen sokszor jöttél el ide!- erõsködött- De sohasem tudtál bántani.
Drew közelebb ment a kislányhoz, de valami pajzsféle megakadályozta, hogy közelebb jusson, sõt még meg is sebesítette a kezét.
- Elinor kérlek, higgy nekem! Nem akarlak bántani és szeretlek.
Eli csak megzárta a fejét és kifutott az ajtón.
- Áh- mondta dühösen Drew, majd keresett valamit, amivel bekötheti a kezét- Hülye kis taknyos.

***

Eli lélekszakadva ment be a szobájába és egy táskát vett elõ az ágya alól, amiben a játékait szokta tartani, most kiszedett mindet, és pakolni kezdett. Kiszedte a ruháit, majd beletömködte a táskába. Aztán meg sem állt a konyháig. Odabent Ginny és Mrs Weasley készítették az ebédet. Eli óvatosan settenkedve, csent el némi ennivalót, majd tovább indult az elõszobához, hogy megnézze ott van-e még az apja kabátja. Szerencséjére, még éppen ott találta a ruhadarabot, kivette a belsõ zsebébõl apja pénztárcáját, és kisétált az ajtón. Fogalma sem volt hova megy, de abban biztos volt, minél messzebbre innen. Elszántan sietett végig az utcán, amikor valaki megszólította.
- Elinor Malfoy!- szólt a vészjósló nõi hang- Te, mint keresel errefelé? Ráadásul apád nélkül?
- Csak egy barátnõmet megyek meglátogatni- mondta Eli.
Hermione sóhajtott egyet.
- Gyere, sétáljunk egyet - mondta és tovább cipelte a kalitkát, amiben egy hatalmas uhu ült unottan.
- Szép a baglyod!- szólalt meg a kislány- Hogy hívják?
- Leonak. De most beszéljünk valami másról.
- Miért szöktél el?
- Nem szöktem el, mondtam…
- Mesélt ezt a nénikédnek! Azt hittem barátnõk vagyunk- próbálkozott Hermione- és a barátnõk mindent elmondanak egymásnak. Rajta Eli hadd halljam!
- Anya miatt megyek el.
- Eli- csóválta meg a fejét Hermione- Igaz én sem kedveltem õt sohasem, de végül is mégis csak az anyád.
- Nem! Nekem nincs anyukám - mondta Eli- Bántani akar.
- Oh nem hiszem, hogy bántani akar.
- Látod nem is hiszel nekem, apa sem hisz nekem, és senki se- mondta a kislány és hüppögni kezdett.
- Jól van - mondta Hermione, és átölelte a kislányt- Ne haragudj! Ha azt mondod, hogy Drew gonosz én elhiszem neked. De csak egy feltétellel, ha meg ígéred, hogy nem szöksz el többet, és nem hozod a frászt Dracora. Szerintem mostanra már tûvé tette miattad az egész házat.
- Jó. De mi lesz, ha megint megpróbál bántani?
- Szólj nekem, és majd én segítek elbánni vele- mosolyodott el Hermione.
- Köszi- törölte le a könnyeit a kicsi.
- Oh küldök egy baglyot Draconak, hogy tudta, hol vagy aztán elmegyünk fagyizni.
A kislány arca felderült és beleegyezõen bólintott. Még mindig nem volt teljesen nyugodt, de abban már biztos volt, hogy nem egyedül viseli a terhet. Nagyon is jól tudta, hogy anyja csak egy álszent, akinek nem szabad elhinni semmit. Nem emlékezhetett rá, hogy mit követett el ellene Drew réges-régen, de azt tudta, hogy nincs sem õ, sem a szerettei biztonságban. Mosolyogva nézett fel õrangyalára, Hermionéra, majd megfogta a kezét és elindultak az Abszol út felé.

Következő