Lágyan fújdogált az esti szél. A fák halkan suttogtak a koromfekete éjbe. Csend volt és nyugalom. A hold álmos fénnyel alig-alig világította meg a hatalmas kastély falait, aminek csak pár ablakán szûrõdött csak ki csak fény. A falakat sûrûn benõtte a borostyán, ami felkúszott egészen, a harmadik emeleti erkélyig. Aminek az ajtaja nyitva volt, ahonnan izgatott hangok szûrõdtek ki.
- Na mi lesz?- kérdezte egy nõi hang.
- Várj egy kicsit, mindjárt megvan- válaszolt cseppet ingerülten egy férfi mély baritonja.
- Oh már egy negyed órája szerencsétlenkedsz. Ne segítsek?
- Megy ez egyedül is, csak már régen csináltam.
- Hát vettem észre.
- Most miért vagy ilyen?- kérdezte kicsit felháborodva.
- Mert már unom.
- Mondtam, hogy legyél egy kicsit türelmesebb- szólt Draco- És egyébként is, te kértél rá.
- Én is tudom, de tudod egy Malfoytól többet vár az ember. Ha mindig azt hangoztatja, hogy õ milyen ügyes- mondta Hermione.
- Jó, jó értettem a célzást.
- Na bent van már?
- Dolgozom rajta.
- Igyekezz, mert elkésünk! - szólt a lány- Nem elég, hogy ilyen ideges vagyok, te még ezt fokozod is.
- Mondtam már, hogy ez nem olyan könnyû, mint gondoltam, trükközni kell kicsit, mert nem akar belemenni- mondta tudálékosan Draco.
- De az Isten szerelmére gyorsabban trükközz!
- Hermione ne sürgess, mert így el fogom rontani és az nem lesz akkor jó!
- Jó, jó csöndben maradok.
Aztán pár percig semmi sem hallatszott ki a helyiségbõl. Aztán egy erõsebb szélroham száguldott be a szobába, fellibbentve a függöny. A síri csöndet, hirtelen egy sikítás hasította keresztül.
- Draco Malfoy, meg akarsz ölni?- korholta a lány.
- Ne haragudj, de mit hittél? Ha abban a hitben élsz, hogy egy fûzõ viselése nem fájdalmas, akkor tévedtél.
- De azért nem kéne megfojtani- kapkodott, levegõ utána lány.
- Édesem, te akartad felvenni nem én- vigyorodott el kajánul Draco- De mondok én neked valamit.
- Mit?- sóhajtott a lány.
- Gyönyörû vagy.
Hermione füle tövéig elpirult, és nem is tudta miért, de ebben a pillanatban nem volt képes Draco csillogó szürke szemeibe nézni.
- Hermione?
- Tessék – nézett a szürke szemekbe.
- Kérhetek valamit?
- Mit?
- Megkötnéd a nyakkendõmet?
- Hiszen már egyszer megkötöttem.
- Nem baj- mondta Draco, majd közelebb ment a csillogó szemû lányhoz.
Aztán gyengéden átfogta a derekát, majd magához húzta és megcsókolta. Hermionén végigfutott, hátán a bizsergés. Majd lassan elhúzódott Dracotól.
- Most már ideje, hogy menjünk!- mondta lágyan.
- Szerintem is.
- Oh majd elfelejtettem. Tedd ezt fel!
- Ez meg mi?
- Kontaklencse.
- És ez mire jó?- kérdezte.
- Ez például arra, hogy ne szürkének lássák a szemed. Amúgy már mondtam, miért kellett elmennünk ahhoz a mugli orvoshoz. Emlékszel?
- Hogy lehet azt nem elfelejteni?- sóhajtott Draco.
Aztán az egyik tükörhöz lépett, és egy kis ügyetlenkedéssel a helyére tette a két kontaklencsét, így már szürke szemei helyett, egy melegbarna szempár nézett vissza rá. Draco ezek után fogta a pálcáját, és megváltoztatta a haja színét barnára, majd kicsit alakított az arcán, majd Hermione felé nézett.
- Na milyen vagyok?- kérdezte.
- Hm nem is tudom, olyan más- mondta a lány, aztán hozzátett- Így is jól nézel ki.
- Köszönöm- színlelt zavart Draco- De most te jössz.
- Jó rendben.
Draco közelebb ment Hermionéhoz, és munkához látott. A lány csupán a varázspálcából elõtörõ csillagocskákat látta, és néha Draco hangját hallotta, aki nyomatékosan megkérte õt arra, hogy ne mozogjon.
- Jó készen vagyunk - mondta a fiú.
Hermione közelebb ment a tükörhöz, és elképedve nézte azt a lányt, akivé Draco változtatta. Göndör fekete haja egy elegáns kontyba volt csavarva, amibõl néhány tincs szabadon libben az esti szellõben. Arccsontja kicsit vékonyabb, az orra kicsit nagyobb, ajkai pedig egy leheletnyit teltebb lett. Halványan volt csupán sminkelve, ami elõnyösen kihangsúlyozta mandulavágású szemeit, amihez természetesen Draco hozzá sem nyúlt. Hermione kicsit hátrébb lépett, majd megnézet magát teljes egészében a tükörben. Hosszú fehér ruháján a tüll lágyan hullámzott, a fûzõ kihangsúlyozta karcsúságát, és ahogy itt állt olyan volt, mint aki egy tündérmesébõl lépett volna elõ. A lány kecses mozdulattal fordult Draco felé, aki összevont szemöldökkel, és elég kritikusan nézte õt.
- Milyen vagyok?- mosolygott Hermione.
- Hááát…- kezdte Draco.
- Mondd csak!- noszogatta.
- Most legyek õszinte?- kérdezte.
- Hát ennyit csak megérdemlek.
- Szóval Hermione, szerintem szörnyen nézel ki.
- Kösz- mondta a lány é kicsit megsértõdött.
- Tudod - kezdte Draco kicsit lehajtott fejjel, úgy vizsgálgatta a cipõje orrát, mint aki nagyon zavarban van- Nekem a régi Hermione sokkal jobban tetszett.
Hermione teljesen elpirult és lesütötte a szemét.
- Jó válasz- mondta halkan.
- Nos Mademoiselle szabad?- nyújtotta a karját Hermionénak.
- Akkor vágjunk bele!- sóhajtott Hermione és elindultak a Malfoy kúriába.

***

Csendes nyári végi este volt. A szél enyhén hûsös volt, de ez nem zavarta a Malfoy kúriába tartó hatalmas úri tömege, akik minden a legjobb ruhájukban feszítve, felemelt fõve masíroztak végig a parkon, amiben direkt erre a célra jégszobrokat állítottak, amik neves mûvészeti alkotásokat ábrázoltak. A kúria fényárban úszott, és bentrõl hívogató lágy klasszikus zene hallatszott. A társaság el volt foglalva azzal, hogy minél jobban fitogtassa nemesi származását, és mit se törõdtek azzal, hogy az éjszaka leple alatt két személy próbál bejutni a bálra. Draco és Hermione könnyedén vette az elsõ akadályokat. A fiú remekbe szabott pillangóvá változtatós terve kiválóan sikerült, és már csak a meghívóval kellett próbát tenni. Draco megrészegedetten és magától eltelve nyújtotta át a meghívót az ajtóban álló komornyiknak. Már ment volna tovább, karján újdonsült feleségével, amikor valaki alázatosan utána szólt.
- Elnézést Sir!- szólította meg a komornyik- Van itt egy aprócska probléma, legyen szíves fáradjon velem.
- Micsoda arcátlanság ez?- háborodott fel Draco- Valami talán nincs rendjén?
- Igen uram, a meghívó…
- Azzal nincsen semmilyen probléma.
- De a dátum…
- Ez már arcátlanság- emelte fel a hangerõt Draco, és most tudatosult benne, hogy elírta a dátumot- Kérem, azonnal hívja ide Mr Malfoyt, csak vele óhajtom tisztázni ezt az öhümm problémát, ahogy maga nevezte.
A komornyik nyugodta bólintott, már megszokta az urak fennhéjázó viselkedését, és azonnal elsietett Luciusért. Közben Hermione közelebb húzódott Dracohoz és suttogva megkérdezte:
- Mondd csak mi volt a baj azzal a meghívóval, édesem?
- Elírtam a dátumot- morogta Draco.
- Pedig én mondtam, hogy majd megnézem, de te nem hagytad.
- Jól van, mindenki hibázhat.
- Remélem, ezt megússzuk ép bõrrel.
- Nyugodj meg, ismerem Lucius Malfoy, és van egy olyan érzésem, hogy nem szeretne botrányt az estélyén.
- A próféta szóljon belõled.
- Csak bízd rám, és én majd elintézem.
- Ügyesen.
Draco bólintott, majd felszegett fejjel tetetett sértettséggel figyelte a közeledõ Lucius Malfoyt, akinek puszta megjelenésébõl is áradt az elegancia. Hosszú ezüstszõke haja kibontva pihent a vállán, hosszú zöld talárja pedig úgy állt rajta, ahogy az a nagykönyvben írva van.
- Jó estét!- köszönt nyájasan.
- Önnek is Mr Malfoy- mondta Draco.
- Tájékoztattak, hogy valami meggondolatlan hiba történt. Önben ki tisztelhetek?
- Colin Crevan Rathnait vagyok, õ pedig itt a feleségem.
Draco Hermionéra mutatott, aki egyenes tartással és határozott tekintettek nyújtott kezet Luciusnak, aki rögtön kezet is csókolt neki.
- Nagyon örvendek Mr Malfoy, Rosslyn Eilinora Rathnait vagyok.
- Óh nekem midig öröm, ha egy ilyen bájos teremtéssel találkozom, mint ön. Engedje meg, hogy bemutatkozzam Lucius Malfoy. Elnézést a kellemetlenségekért- nézett Hermione szemébe- Nyilván súlyos tévedés történt. Kérem bocsánatkérésem jeléül, meghívnám önt és természetesen a férjét az asztalunkhoz. Én most sajnálatos okokból nem kísérhetem önöket oda, de majd Albert mutatja az utat.
- Köszönjük, hogy megtisztel ezzel bennünket Mr Malfoy- válaszolt Hermione.
- Kérem, hívjon csak Luciusnak, és enyém a megtiszteltetés.
Hermione bólintott és Draco felé fordult, aki ez a közjáték cseppet se tett boldoggá, de próbálta a dolog jó oldalát nézni. Lenyelve haragját, erõt vett magán, majd szeretett felesége oldalán elindultak Lucius asztalához, ahol a társaság krémje volt jelen. Ott volt Narcissa, természetesen Bellatrix a nõvére is jelent volt, aki azóta szebb volt, mint azelõtt. Draco megpillantotta Pansy Parkinsont, aki éppen várandós volt minden bizonnyal Blaise Zabinitõl, aki kínos módon csak azután vette feleségül a lányt, miután a trónörökös megfogant. Hermione kifejezett utálatára Pansy mellett kell helyet foglalnia. Az asztaltól különös módon hiányoztak a társaság férfi tagjai. Draco ezt a helyzetet nagyon is élvezte, mivel így jobban megkedveltethette magát.
- Jó estét kívánok a hölgyeknek!- mondta udvariasan - Hadd mutatkozzam be Colin Crevan Rathnait vagyok. Oh és a hölgy a feleségem Rosslyn.
- Nagyon örvendek!
- Üljenek csak le!- mondta Narcissa nyájasan,
- Ön ugye Miss Malfoy, ha nem tévedek.
- Oh ki kell, hogy ábrándítsam, de én Mrs Malfoy vagyok.
- Oh elnézést- mondta Draco- De egy nappal sem néz ki többek 21-nél.
- Ön nagyon hízelgõ- pirult el Narcissa fülig- Kérem, meséljen, honnan is jött pontosan.
No igen innen kezdõdött Draco kedvenc része, hazugságban verhetetlen volt, bár kicsit bántotta a lelkiismeret, hogy a saját anyjának bókol és hazudozik. De nagyon jól tudta, hogy édesanyja egyetlen egy jó szót sem kap az apjától. Így ezzel a kegyes hazugsággal tett még valami jót is, végre virulni látta anyját. Aztán a beszélgetés végeztével megérkeztek a hiányzó tagok is. Rodolphus Lestrandge Bellatrix férje, Blaise Zabini, Theodor Nott, majd Lucius is csatlakozott hozzájuk. Késõbb már kevés kérdéssel zaklatták a Draco és Hermione párost, bár Hermione észre vette Nott gyanakvó tekintetét, ahányszor a férfi tekintetét magán érzete, mélyen a szemébe nézett, majd kihívóan elmosolyodott. Aztán mikor táncra hívó zene csendült fel, Theodor felállt a helyérõl és Hermionéhoz fordult, majd így szólt:
- Felkérhetem egy táncra Mrs Rathnait, természetesen, ha a kedves férje megengedi.
- Boldogan elfogadom az ajánlatát - mondta Hermione, meg sem várva, hogy Draco rábólintson.
Pár perc múlva már a táncparketten keringõzött Nottal.
- Lazítson kicsit!- duruzsolta a fülébe Theodor- Kicsit merev a tartása.
- Tudja ez a fûzõ kicsit szoros, és nehéz benne lazítani.
- Megértem.
- Ismerõs a családneve, valahol mintha hallottam volna.
- Családom az aranyvérû családok egyik legragosabbja, még talán a Malfoyoknál is rangosabb. Persze mi nem verjük ezt nagydobra. Tudja ez mind csak hivalkodás és magamutogatás.
- Ebben kétség kívül magam is egyet értek. Magam sem szeretem az efféle estélyeket.
- Akkor megtiszteltetés, hogy itt láthatom, és még táncol is velem.
- Oh ön csak hízeleg.
- Lekérhetem a hölgyet?- szólalt meg Lucius.
- Ahogy óhajtja - mondta Theodor és kezet csókolt Hermionénak- Köszönöm a táncot.
Lucius azonnal átkarolta a lány és táncolni kezdtek. Hermione teljesen meg volt lepve nem is gondolta volna, hogy Lucius Malfoy ilyen jó táncos. Mozdulataiból árulkodott az erõ, céltudatosan vezette Hermionét, akinek esélye sem lett volna tiltakozni.
- Olyan szótlan volt egész vacsora alatt.
- Elnézés, hogy ha ezzel megbántottam Lucius, de nem foglalkozom a politikával, és nem szoktam feleslegesen beszélni.
- Oh ne gondolja, hogy ezzel megbántott ugyan. Manapság nehéz egy olyan nõt találni, aki keveset beszél. Ritka kincs lehet a férjének.
Hermione elmosolyodott.
- Bár nem tudom õ is így vélekedik-e errõl.
- Bolond lenne, ha nem értékelné kedves Rosslyn. Mondja csak mi is az ön családneve?
- Daman
- Hümm még sosem hallottam róla, pedig én sok aranyvérû családot ismerek.
- Oh nem lep meg, hogy nem hallott róla, mivel a családom tagjait lemészárolták, egyedül én maradtam, aki továbbvihetné a család nevét.
- Elnézés Lucius, de lekérdetném a feleségem?- kérdezte Draco.
- Természetesen. Késõbb még találkozunk kedves Rosslyn- mondta és eltûnt a tömegben.
- Oh azt hittem már sosem jössz ide- korholta a lány.
- Nem kellett volna Nottal táncolni jönnöd.
- Ugyan már Draco, már olyan régen nem táncoltam- suttogta a férfi fülébe, aki ettõl kicsit megenyhült- De el kell, hogy ismerjem veled a legjobb táncolni édes.
- Ebben biztos voltam- mondta Draco, majd egy gyors csókot nyomott a lány ajkára- De most koncentráljunk a feladatra. Hallottam, hogy a foglyokat ma akarják átszállítani a Nagyúr börtönébe, és a mi emberünk is köztünk van. Nincs más dolgunk, mint észrevétlenül bejutni a pincébe, és ugyanígy távozni.
- Én készen állok.
- Rendben, akkor menjünk.
Azzal Draco úgy vezetett a lány a táncolók tömegén keresztül, mintha világ életében ezt csinálta volna. Hermione mire észbe kapott, már a folyosón baktatott Dracoval. Hosszú szoknyáját nadrággá varázsolta és így könnyebben ment a mozgást. Draco egyre lassított majd megállt a lépcsõfordulónál.

***

A folyosón csönd volt és az égvilágon semmi sem hallatszott. Draco és Hermione lélegzet visszafojtva halálos csendben, óvatosan lépkedett, a fáklyákkal megvilágított folyosón. Kísérteties fényben árnyékuk megnyúlt, és oda kellett figyelniük, hogy ne vegye észre õket senki sem. Mikor a cellákhoz értek, Hermione elborzadva figyelte, ahogy a megkínzott rabok a földön fekve öntudatlan állapotban meredtek a semmibe. Néhányuk valami érthetetlen dolgot motyogott, mások térdüket ölelve üveges tekintettel bámultak a cellából kifele. De Hermionénak most nem számított, neki csak egyetlen emberrel kellet foglalkoznia Archibald Ravennel, aki az utolsó cellában volt elszállásolva. A férfi becsukott szemmel feküdt a padlón, teste erõtérrel volt fedve, ami megvédte az ártó átkoktól. A lány azonnal tervet készített és Dracot félrelökve tört elõre. Elmotyogott valamiféle varázsigét, amitõl a férfi egy pillangó alakú hajcsattá változott. Majd egy levitációs bûbájjal kiröptette az ékszert, és a hajába tûzte.
- Gyerünk kifelé! - mondta a lány, és maga után húzta, a megdöbben Dracot.
- Ki van itt lent?- szólt egy hang.
- Betolakodók! Mindenki készenlétbe- üvöltötte egy másik, aki észrevette a párost.
Draco és Hermione fejvesztve menekültek kifelé, nyomukban vagy húsz börtönõrrel, és körülbelül ugyanennyi szellemkutyával. Perceken keresztül csak menekültek, hátra sem nézve.
Az ifjabbik Malfoynak hála sikeresen eljutottak az istállóig, ahol szép sorban álltak a pegazusok. Hermione azonnal nyerget tett egy fekete példányra, amelyik ebben a sötét éjszakában nem volt feltûnõ. Draco hirtelen észrevette, hogy valaki közeledik. Csendre intette a lány, majd elbújtak. Az illetõ egy nõi alak volt, arcát takarta a csuklya, de egy erõsebb szélroham egy pillanatra felfedte az arcot. Valakit nyilvánvalóan keresett.
- Drew?- kérdezte hitetlenkedve Draco.
A félhangos szavakat a nõ valószínûleg meghallhatta, mert lassan körbenézett, de másodperceken belül már nyoma sem volt. Draco megkövülve állt, és meg sem mozdult.
- Draco gyere már, mert a sarkunkban vannak! - mondta Hermione és a férfi kezébe adta a kantárat
- Jó, jó megyek már.
Elhessegette a furcsa gondolatait, azzal õ is felült a pegazus hátára és szerencsésen felszálltak. Már rég a magasban szárnyalak Hermionéval, amikor üldözõik észrevették a hiányzó szárnyas lovat. Lucius emberei így már csak uruk haragos megjegyzéseit hallgathatták. Aki nagyon is tudta, hogy Mr és Mrs Rathnait átejtette õt. Bár fogalma sem volt, kiket rejtett az álca, bosszút esküdött.

Következő