Hermione komótosan sétált a titokzatos Malfoy kastély fáklyák fényébe burkolózó sötét folyosóin. Egy apró mosoly volt a szája szélén, amit semmivel nem tudott levakarni. Olyan gyorsan történ minden. Draco csak úgy átlépte a köztük lévõ vékonyka határt, és ezzel teljesen összezavarta õt. Mi lett a régi ellenségeskedésbõl? Erre a gondolatra már majdnem elnevette magát. Aztán megrémült, és hirtelen kiszáradt a szája. Akkor, most mi lesz, hogy kezeljék a helyzetet, és hogy fogadja majd Eli, ha mindez napvilágra kerül? Majd keresztüljárta testét egy kellemes meleg érzés, amikor újra Draco csókjaira gondolt. Fogalma sem volt róla, hogy tud ezek után együtt dolgozni vele. Aztán hangokat hallott a fölszintrõl. Lesietett, majd egy ajtón a lépcsõ mellett, bement egy szûk folyosóra. A hangok egyre hangosabbak lettek, majd a szûk járatban a fény is egyre erõsebb lett. Majd Hermione belépett a konyhába, ahol Eli egy széken ülve nevetve figyelte, ahogy apja, a varázspálcája segítségével, magasba röpteti a palacsintákat. Draco komikusan festett a szakácskalapban, és még bohóckodott is hozzá. Hermione alig tudta megállni, hogy nem kuncogjon a jeleneten.
- Gyere Hermione jut neked is palacsinta - mondta Draco és kacsintott egyet - Fogj egy tányért és csücsülj le!
- Apa ne varázslattal reptesd a csintákat, hanem te magad- mondta Eli és lelkesen, nagy õzike szemekkel nézett apjára. Közben Hermione leült Eli melletti székre és kíváncsian nézett Dracora, hogy miként fogja ezt a feladatot teljesíteni.
- Na erre kíváncsi nagyok én is- mondta és vigyorogva nézett férfira.
- Na jó ti akartátok- vonta fel a szemöldökét, és tettetett komolysággal nézett a két hölgyeményre.
Nos a mi Draconk elõkészítette a serpenyõt, erõs koncentrációval figyelte a benne lévõ tésztát, és amikor elérkezettnek látta az alkalmat, egy laza mozdulattal a magasba röpítette a palacsintát. Megrészegült kaján mosollyal várta, hogy a finom étek lehetõleg a sületlen oldallal lefelé essen, de hiába várta, mivel az a plafonra ragadt. Eli kuncogva nézte az apját, aki úgy tett mintha keresné a palacsintát. Majd amikor megtalálta fent a plafonon, az óráját nézegetve, és hangosan sóhajtozva várt.
- Min nevetsz?- kérdezte Draco megrökönyödve a kislányát - Csak pihen egy kicsit , aztán majd újra lejön- folytatta tudálékosan.
- De apa a palacsinta nem fog onnan lejönni.
- Jaj dehogynem…- kezdte, ám a mondatot nem tudta befejezni.
Ekkor ugyanis a serpenyõben lévõ olaj meggyulladt, amit a mi szõke hercegünk egy kicsit közel tett az égõ gáztûzhelyhez, és hatalmas lánggal égni kezdett. Draco kitágult pupillákkal meredt a kezében lévõ égõ serpenyõre, de az eszébe sem jutott, hogy eldobja, vagy letegye, vagy nemes egyszerûséggel tegyen rá egy fedõt. Eli ijedten nézett a komolyra vált arccal mellette ülõ Hermionéra, aki nem volt rest cselekedni, és azonnal eloltotta a tûzet. Draco most már vizesen állt továbbra is görcsösen markolva a serpenyõt. Aztán a plafonra ragadt palacsinta úgy döntött mégsem idõz ott tovább, és esni kezdett lefelé egyenesen a vakmerõ szakács fejére, akinek a sapkája a tehertõl összelapult és a szemébe csúszott.
- Én mondtam, hogy le fog jönni- szólalt meg Draco.
A társaságból végül orkánszerû nevetés tört elõ, mivel Draconak nagyon is elõnyösen állt a fején a palacsinta. Miután sikerült megszabadulnia a különös fejfedõtõl, õ is az asztalhoz ült, és a minden nekiláttak a maradék palacsintának, amik szerencsére nem látogatták meg a plafont. A továbbiakban így hármasban nevetgélve beszélgettek a konyhában. Eli mosolyogva hallgatta a két felnõtt élménybeszámolóját a régi iskolai évekrõl. Hermione pedig nagyon szívesen ecsetelte neki, hogy a harmadikos korukban, hogy sikerült egy jól sikerült jobb egyenessel kiütnie Dracot. Aztán a negyedik évük került terítékre.
- … és akkor a Mordon professzor egy nagy fehér…- mondta Hermione.
- Azért nem kéne tudnia a gyereknek, hogy mivé változtatott- szólt Draco kicsit duzzogva, mivel soha nem szerette, ha a vele kapcsolatos kínos emlékeket tárgyalták, fõleg ha a hallhatóságban lánya is jelen volt.
- De papa miért nem mondod el?- nézett rá csillogó szemekkel Eli.
- Miért vagy ennyire kíváncsi?- kérdezte Draco és belenézett a szürke szemekbe- Ezt a tulajdonságot nem tõlem örökölted az biztos.
- Még hogy nem?- nevetett fel Hermione- Nem is tudom ki volt az, aki másodikban leleplezõdött, amikor…
- Jól van, jól van – morogta Draco.
- Papa, apucii mond el légy szíves!- rimánkodott Eli.
- Miért olyan fontos?
- Jaj Draco mond már el neki, hogy egy nagy fehér görénnyé változtál.
- Remélem most örültök – morogta és tüntetõleg elfordult.
- Nem értem papa miért vagy ezért mérges, én még soha nem láttam görényt…
- Jól van lányok, a görény témát ejtsük- szólalt meg Draco.
Hermione mosolyogva az órájára pillantott.
- Szerintem ma már ne kezdjünk el gyakorolni - mondta végül.
- Szerintem se- mondta Draco.
- Akkor haza is vihetnél - mondta Hermione csak úgy mellesleg.
- Minek?- mondta Draco flegmán- Hiszen van….-itt számolni kezdett.
- Sok szobánk- segítette ki a kislánya.
- Igen, szóval…
- Mione aludj nálunk- szólt Eli.
- Igen én is ezt akartam javasolni.
- Hát, ha nem zavarok…-kezdte.
- Nem zavarsz - mondta Draco.
Eli ekkor megfogta Hermione kezét és kirángatta konyhából.
- Papa elmentünk keresni Mionénak egy szobát.
- Jó, jó menjetek csak!- szólt utánuk Draco.
Majd Hermione tányérján árválkodó fél palacsintáját elcsente és másodperceken belül már meg is ette.

***

Eli nagy körültekintéssel válogatott a szobák közül, amikor is megtalálta a legmegfelelõbb lakosztályt Hermione számára. A vendégnek is nagyon tetszett a hálószoba, aminek hatalmas terasza és egy szép erkélye volt. A falak tojáshéj színûre voltak festve, egy helyen az elmaradhatatlan Malfoy címer díszítette a falat. Hatalmas baldachinos ágy áll a fal mellett, amin világoskék bársonyágynemûvel volt megvetve az ágy. Természetesen még mielõtt Hermione elfoglalta volna a szobát, pár házimanó kitakarította azt.
Miután a vendég kényelmesen elhelyezkedett, elindult fürdeni. Nagyon jól esett neki a meleg zuhany egy ilyen fárasztó nap után, és ahányszor eszébe jutott Draco csókja, egyre többször futott végig a hátán a bizsergés. Mikor végzett a fürdéssel egy fehér köntöst húzva kilépett visszament a szobájába és a fésülködõ asztalhoz ülve elmélázva fésülni kezdte a haját. Majd egyszer csak a tükörbõl egy azt vette észre, hogy egy sötét alak közeledik felé. Megrémült és a hajkefét a kezében tartva megfordult és felállt a székbõl.
- Mi tervezel azzal a hajkefével?- kérdezte a sötétbõl kibontakozó Draco.
- Még nem tudom, vagy megfésüllek vele vagy lenyomom a torkodon, ha még egyszer bemászol az erkélyen - mondta Hermione és hatalmasat sóhajtott.
- Honnan tudod, hogy az erkélyen másztam be?
- Onnan, hogy a lányod szobája, kettõvel arrébb van, és ha ide be akarsz jönni feltûnés nélkül, akkor az erkélyen kell bemásznod.
- Okos kislány- mondta Draco és közelebb lépett.
- Nem hiába tanultam aurornak- mosolygott Hermione.
- És azt tudod-e miért jöttem?- vigyorodott el Draco és most már egészen közel volt Hermionéhoz.
- Talán a hajkefét akarod kölcsönkérni?
- Nem egészen.
- Hááát akkor meg miért?- tettette magát tudatlannak a lány.
- Tudod te azt- cirógatta meg Hermione orrát.
- Én? Egyáltalán nem tudom.
- Akkor elmondom.
- Tedd azt- mosolyodott el Hermione.
- Azért jöttem, hogy befejezzük, amit elkezdetünk.
- Áh és te azt mibõl gondolod, hogy én is akarom?
- A szemedbõl ki tudom olvasni.
- Oh és most is ki tudod olvasni?- kérdezte Hermione becsukott szemmel.
Dracot se ejtették ám a feje lágyára, megfogta a lány derekát, és közelebb húzta magához, annyira, hogy érezte Hermione finom illatát, majd megcsókolta, olyan érzékien, hogy Mione térde is megremegett. Hermione teljesen elolvadt Draco erõs karjaiban, amik nélkül már rég a földön kötött volna ki, teljes kábulatban. Aztán nem bírta tovább türtõztetni magát, elkezdet kigombolni Draco ingjét, majd megszabadította tõle. Draco sem volt rest, elõször Hermione nyakát csókolgatta, és kezdte egyre jobban kibújtatni a lány a köntösbõl. Gyengéden a karjaiba vette, aztán az ágyra fektette. Apró csókokat lehelt Hermione hasára, aztán egyre feljebb haladt, és egy szenvedélyes csókkal fejezte be. Már mindkettõjükrõl majdnem lekerült minden ruha, amikor sikítást hallottak Eli szobája felõl.
Hermione rögtön kijózanodott a kábulatból és teljes erõbõl lelökte magáról Dracot, aki döbbenten landolt az ágy másik felén. A lányt most csak Eli érdekelte, és még Draco Malfoy sem tudta volna megállítani. Feléledt benne az anyai ösztön. Lélekszakadva rohant be a kislány szobájába, ahol egy intésére világos lett. Eli ott kuporgott az ágyán, szoroson markolva a takaróját.
- Mi a baj kicsim?- kérdezte Hermione és leült mellé az ágyba és átölelte a kislányt.
- Nagyon szörnyû volt- pityeredett el a kislány.
Közben a szoba ajtajában megjelent Draco, de inkább úgy döntött, hogy nem zavarja meg õket. Neki most úgy is elege volt mindenbõl, mert már elég nehezen viselte, hogy megint hoppon maradt.
- Meséld el milyen volt?- mondta Hermione és megsimogatta a kislány hátát, aki görcsösen kapaszkodott belé.
- Láttam a mamámat- nézett fel könnyes szürke szemekkel Eli- De gonosz volt, azt mondta, hogy megöli a papát. Én meg mondtam neki, hogy ne, mert én nagyon szeretem az aput. Aztán megjelent apuci is, a mama megfogta a nyakát, és utána mondott valamit és … és olyan zöld fény lett, én meg megijedtem.
- Semmi baj Eli!- ölelte át még szorosabban – Nem kell félned, nem bánja senki sem az apukádat.
- De a mama bántani fogja!- mondta a kislány.
- Drew, már nem tudja bántani - mondta Hermione.
A kicsi tele rémülettel nézett Hermionéra. A szürke szemekben félelem szikrázott. Majd Eli halkan megszólat:
- A mama nem halt meg- mondta- Én láttam sokszor, és én félek tõle, mert gonosz.
- Ne aggódj kicsim az csak álom volt.
- Nem Mione, azok nem álmok voltak, én tudom, megérintett- rázta meg a fejét a kicsi- Bántani fogja a papát!
- Nem engedem, hogy bántsák!
- Megígéred?
- Igen megígérem- mondta Hermione- De most már aludj!
- De mi van, ha megint rosszat álmodom?- kérdezte a kislány.
- Na jó itt maradok veled ma éjszakára.
- Mesélsz nekem valami szépet?
- Na jó- egyezett bele- Mi is meséljek? Hmm….Oh már meg is van. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fehér vadászgörény….

***

Magasan járt fent a nap, az idõ kellemes volt. Sehol egy kósza felhõ, ami megakadályozta volna, hogy a nap teljes korongja beragyogja a környéket. Draco elmélázva figyelte a környéket, egy bögre kávéval a kezében, és a tegnap este járt a fejében. Nagyon szégyellte magát, amiért nem indult rögtön a lányához, és a testi vágyai tartották fogva az elméjét. Aztán Elinorra és kislányt ölelõ Hermionéra gondolt. Milyen jól mutattak együtt, a gondolat hatására egy mosoly jelent meg az arcán. Eszébe jutott Drew, már nem érezte magához olyan közel a feleségét, olyan távolinak tûnt az, amikor még együtt voltak. Drew halála óta próbált egyszerre apja és anyja is lenni Elinek, de ez koránt sem egy könnyû feladat. Most pedig Hermione is betoppant az életébe, valahogy minden olyan más lett. A fejében minden gondolat összekuszálódott. Aztán hirtelen beléhasított a felismerés, amitõl a kávéját is kiköpte. Nem tudta, hogy történt, de szerelmes lett Hermionéba. Bárgyú mosoly jelent meg az arcán, és torokszorító boldogság töltötte el. Más magyarázatot nem talált rá, hogy miért is vonzódik ennyire a lányhoz. A csészét az erkély korlátján felejtve elindult Eli szobájába. A folyosón vidám léptekkel haladt végig. Aztán belépett a szobába, ami már nappali világosságban fürdött. Draco arcán egy lágy mosoly jelent meg, amikor meglátta kislányát és Hermionét egymás karjaiban aludni. Melegség öntött el a lelkét, nem is tudta miért, de ez a látvány annyira megragadta, hogy egyszerûen nem lett volna szíve felébreszteni õket. Eli békésen egy félmosollyal az arcán aludt. Hermione azonban már ébredezett. Kinyitott a szemét, majd ásított egyet. Aztán észrevette az ajtónál leskelõdõ apukát, sugárzó mosolyt küldött felé, majd óvatosan kihúzta a kezét a kislány feje alól, és halálos csendben kisettenkedett a szobából. Draco, mikor a lány közelebb ért, jelentõségteljesen elvigyorodott, átölelte Hermionét, és hirtelen felindulásból megcsókolta. Érezte, hogy a lány a karjai közt megremeg, és lassan teljesen hozzásimul. Végül gyengéden elengedte, aztán fütyörészve elindult a konyha felé, hogy készítsen valamiféle reggelit. Fél szemmel még látta, ahogy Hermione az ajtófélfának támaszkodva, figyeli a távolodó lépteit.

***

A nap aranyló fényével fürdette a tájat. Lenge szellõ játszott a fák zöld leveleivel, és a madarak vidám csivitelése hallatszott. A zöld gyepen Hermione sétált egy könyvvel a kezében, ami minden bizonnyal teljesen lekötötte. Ám ez csak a látszat volt, egyáltalán nem olvasta a vaskos kötetet, csupán ürügyet keresett, hogy gondolkodni tudjon. Új érzések lobbantak lángra benne, amiket nem akart lefojtani, de rettegett tõle. A szerelem érzése volt ez, ami csak úgy hirtelen a semmibõl rátalált. Azt hitte senkit se fog szeretni, és most mégis gyengéd érzelmeket táplált Draco iránt. Érzései viharában, annyira belefeledkezett a sétálásban, hogy sikerült egyenesen Draco karjaiba rohannia. Hosszasan néztek egymás szemeibe, mindkettõjüket elöntötte valamiféle sóvárság, és nem vágytak másra, minthogy megcsókolhassák egymást. Ekkor Draco kajánul elmosolyodott, és megszólalt:
- Na elkezdjük az edzést?
Hermione nem éppen erre számított, de tisztában volt vele, hogy a szõke mardekárosnak nagyon igaza is van.
- Persze, készen állok - mondta Hermione eltökélten és ledobta a kézben tartott könyvet.
- Nos akkor mivel is kezdjük?- morfondírozott a fiú.
- Mi szólnál egy kis párbajhoz?
- Hmm nem is rossz ötlet- majd huncutul a lány szemébe nézett- Készülj a vereségre Granger.
- Van egy csomag papírzsepim számodra Malfoy- nevetett Hermione.
Majd mindketten hátat fordítottak egymásnak. Tíz lépést hátráltak, aztán illendõen köszöntötték egymást. Az átkok gyors fénygömbökként száguldoztak a napfényben. A két ellenfél nem bírt egymással, hiába voltak gyorsak és ravaszak, nem tudták legyûrni a másikat. A harc egyre erõsebb és félelmetesebb lett. Draco félig kigombolt ingben hajtotta végre a feladatokat. Olyan volt mintha táncolna, könnyedén lépkedett jobbra-balra, egy zene ritmusára, ami a fejében szólt. Izmai megfeszültek, figyelme csupán ellenfelére korlátozódott. Arca valamiféle nyugodtságot tükrözött, és furcsa komolyságot, amik régen cseppet sem voltak jellemzõek rá. Hajából a szõke tincseken táncot járt a napfény. Megmagyarázhatatlan erõ sugárzott belõle, ami másból nem. Õ ésszel harcolt és nem engedett az érzelmeinek.
Hermione kontyba kötött, göndör hajából, több tincs is elszabadult, és az arcára tapadt. Érzete, hogy nem bírja már sokáig, Draco túl erõs és összeszedett volt hozzá képest. Õ már nem is tudott támadni, csak védekezni. Eluralkodott rajta egyfajta pánik, hiába tudta, hogy ez csupán egy gyakorló párbaj, nem volt képes kontrolálni az érzéseit. Sok éve volt annak, hogy utoljára harcolt azon a végzetes éjszakán, ami darabokra törte a szívét. Azóta nem ejtett ki egy nagy erejû átkot sem, és most ez nem ment könnyedén. Félem eluralkodott rajta, a régi emlékek újra eszébe jutottak. Hibákat vétett, amiket ugyan tudott korrigálni, de fogalma sem volt, Draconak mikor tûnik fel mindez.
Közben az ellenfél fejében villámgyorsan cikáztak a lépések, hárítások, és Draco Hermione összes apró mozdulatáról feljegyzést készített magának. Bár hiába koncentrált a feladatra, akkor sem tudta kiverni a fejébõl azt a tényt, hogy Hermione milyen csodálatos, amikor harcol. Kecses mozdulatok, angyali tekintet, és azok rakoncátlan göndör tincsek, amik minduntalan belelógnak az arcába, megbabonázták teljesen. Aztán a következõ pillanatban, már csak azt látta, hogy Hermionét eltalálja az átka, és egy jajkiállás kíséretében a földre esik. Dracot áthatotta a jeges rémület, mivel azt sem tudta, hogy mit csináljon. Ám lábai maguktól indultak útnak, és rögtön a lány mellett termett.
- Jól vagy?
- Igen, csak semlegesítsd ezt az átkot, ha nem akarod, hogy legalább egy hónapig kómában feküdjek.
- Ja jó- mondta zavartan, majd kimondta az ellenátkot.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
- Visszavágót?- kérdezte Hermione.
- Nem lesz ez neked túl gyors? Hiszen egész eddig nem is gyakoroltál…
- Azt akarod, mondani, hogy nem lennék képes legyõzni téged?- fortyant fel Hermione.
- Egyszóval sem mondtam, de szerintem még nem vagy formában.
Hermione szemében, valamit ismeretlen fény gyulladt, meg akarta mutatni, hogy ennek semmi köze ahhoz, õ már évek óta nem harcolt. A lány komor tekintettel felállt, újra összefogta kicsit zilált haját, megigazította a vékony bordó talárját, és pálcáját, a még mindig a földön guggoló, Draco álla alá téve emelte fel a fiú fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Ugye nem félsz tõlem?
- Én? Egy Malfoy, soha sem fél.
A lány erre felnevetett és felfoglalta a helyét. Szívese hevesen vert, a vérében szörnyû gyorsasággal száguldott a bátorságot adó adrenalin. Egy pillanatra becsukta a szemét, majd vett egy mély levegõt. Aztán érzelmeit kizárva, csak a Dracora figyelve, elmosolyodott. Tudta, hogy most sikerül az, ami az elõbb nem. Draco megrökönyödve figyelte, az angyalt, aki olyannak tetszett, mintha átváltozott volna egy ördöggé. Hermione figyelte a fiú pillantásait, majd köszöntötte ellenfelét, és újra támadt. Egymás után szórta az átkokat, villámgyorsan hárított. Dracot ez óriási meglepetésként érte ez a váltás. Szinte nem tudott mit kezdeni ezzel. Hermione pedig kihasználta ezt a zavart és egy erõs átokkal a földre terítette a fiút, aki megközelítõleg öt métert csúszott a füvön.
- Jesszusom- kiáltott fel a lány, mivel nem akarta, hogy Draconak valami baja essen.
Gyorsan az eszméletlen Dracohoz szaladt, és a csukott szemû alélt arcba próbált életet varázsolni. De hát a mi kis ravasz mardekárosunkat sem kellett ám félteni, mivel színészi képességei vetekedtek egy vérbeli mugli színészével. Miközben Hermione kétségbeesetten vizsgálgatta, hirtelen a szõke herceg újra életre kelt, és nem is volt rest ennek bizonyítékot is adni. Hihetetlen gyorsasággal kapta el, a holt fehér arcú lány kezét, magához húzta, és lágyan megcsókolta. Majd lassan szétváltak ajkait. Draco szeme gyémántként csillogott és ravaszul kacsintott egyet.
- Te mardekáros gazember!- lökte vissza a fûbe Hermione a fiút - Azt hittem valami nagyon nagy bajod van.
- Azt hitted, hogy ennyivel megúsztad azt, hogy kiütöttél?
- Oh szóval így állunk?- szólt Hermione.
Draco ezt kihasználva magára húzta a lányt, majd megkérdezte:
- Na és most mit fogsz csinálni?
- Majd meglátod.
Hermione elmosolyodott és egy szenvedélyes csókot lehet a szõkeség szájára. Percekig járt vad táncot a nyelvük és úgy ölelték egymást ott a fûben feküdve, mintha soha nem akarnának egymástól elválni. De mivel levegõt sem árt venni, ezért kénytelenek voltak kis szünetet tartani. A lány fejét hátrahajtva feküdt Draco mellett és egy boldog mosollyal az arcán figyelte a felettük elúszó fellegeket.
- Hmm azt hiszem, most már kvittek vagyunk - mondta Hermione.
- Lehet, de ahogy mondani szokták - kezdte Draco és felkönyökölt a fûben- Gyakorlat teszi a mestert. Gyakoroljuk még egy kicsit.
Draco ellenállhatatlan mosolyt küldött Hermione felé, majd újra megcsókolta.

Következő