Hermione a kertben üldögélt és a csillagokat fürkészte. Már kislánykora óta szerette kémlelni az esti éget. Álmodozva, töprengeni a régi dolgokon és a jövõn. Ezen az estén gyönyörû volt az égbolt. A csillagok gyémántként ragyogtak, hûvös szellõ lengedezett a fák között, amiknek lombja altatót susogott, az ágak közt szunnyadó madárkáknak. A közeli bokrok levelein apró fénytündérek játszadoztak, és repkedtek az éjszakában, akár a szentjánosbogarak. A levegõben tisztán érezni lehetett a mágiát és azt a varázslatot, aminek egészen az ember szívéig hatol, és nyugodtságot idéz elõ. Hermione hátán jólesõ bizsergés futott keresztül és fázósan összehúzta magán a kardigánját, de semmiképpen sem akart bemenni. Aztán egy sötét alak sziluettje tûnt fel a közelben, és mikor az alak közelebb merészkedett, Hermione, még a kevés fény ellenére is, de felismerte a szõke fejbúbról, ki is közeledik felé. Draco zsebre tett kézzel sétált felé, majd megállt. Hermione kérdõn ránézett, majd a szõke herceg megszólalt:
- Leülhetek?
- Csak nyugodtan- adta meg az engedély Hermione.
- Mit csinálsz itt ilyen késõn?
- Csak az eget nézem.
Draco felnézett az égre és nagy szakértelemmel tanulmányozni kezdet a csillagokat.
- Hüm ma nagyon fényesen ragyog a Mars - mondta végül.
- Olyan vagy, mint egy kentaur- nevette el magát a lány- Amúgy te, mit keresel itt ilyenkor?
- Mivel Eli már elaludt, nem akartam hazacipelni.
- Aha értem.
Aztán egy kicsit kínos csend állt be a beszélgetésbe. Mindketten az eget fürkészték és olykor-olykor egymásra pillantottak, de úgy hogy a másik ezt ne vegye észre. Aztán Hermione megelégelte a szótlanságot.
- Mit szólsz a küldetéshez?- kérdezte.
- Egyszerûen csodás, alig várom, hogy lássam apámat - mondta Draco ironikusan.
Hermione csak megcsóválta a fejét.
- Terv kell - mondta végül.
- De nem is akármilyen, mert a Malfoy kúriára, se bejutni, se kijutni nem egyszerû dolog. Ha belegondolok, alig egy hajszálon múlt, hogy otthagyjam a fogam…
- De te legalább ismered a kúriát.
- Ezzel viszont nem sokra megyünk, mivel egy halom bûbáj védi az egész kócerájt, szóval egy icipicit nehéz dolgunk lesz, és csak egy hónapunk van, a bálig.
- Akkor holnap vágjunk is bele - mondta Hermione és ásított egyet.
- Helyes! Én is így gondoltam, mivel egy halom védõbûbájt kell, majd semlegesítenünk és … Hermione figyelsz, te rám egyáltalán?
- Igen, csak már nagyon késõ van, és már nagyon álmos vagyok. Ha nem haragszol én most elmennék aludni.
- Nem dehogy. Jó éjszakát!
- Köszönöm neked is- mondta majd felállt a padról és elindult a rózsalugas felé, majd visszanézett- Szép álmokat!
- Neked is szép álmokat!- mosolyodott el Draco.

***

Másnap reggel, miután Hermione befejezte a reggelit. Draco az egyik dolgozószobába hívta õt, mondván beszélni akar vele.
- Mit akartál mondani?- kérdezte Hermione.
- Azt, hogy elkezdhetjük a felkészülést.
- Jó rendben.
- Akkor felkészültél?- kérdezte Draco.
- Mire?- kérdezte Hermione.
- A hoppanálásra- mondta a férfi teljesen nyugodtan.
- De mégis hová?
- Oda, ahol Eli és én lakunk. Õt most nemrég vittem haza.
- Tudom.
- Honnan?- kérdezte Draco meglepetten.
- Mivel ma reggel beszélt velem a lányod, és mondta, hogy hazaviszed.
- Ja jó rendben.
- Akkor, hogyan is jutunk oda?- kérdezte Hermione.
- Hova?
- Jaj Draco nem fárassz, oda, ahol laksz.
- Mondtam már hoppanálunk- mondta hanyagul, majd intett egyet a pálcájával.
Hermione egy árva szót sem tudott szólni. Hirtelen valamiféle forgószélbe keveredett, és amikor újra feleszmél, már rég nem a Black kúriában álltak. Hermione kíváncsian tekintett körbe, ahogy meg tudta állapítani valamiféle kastélyba keveredett, ami akár egy mardekáros banda búvóhelye is lehetett volna. Ahogy a lány meg tudta állapítani, éppen az elõcsarnokban voltak, amiben akár egy kisebb fajta utcácska is simán befért volna. A helyiséget körben fáklyák szegélyezték. A falakat smaragdzöld falikárpitok díszítették, amik a Malfoy család címerével volt ellátva. Hermione ámulva tekintett fel a mennyezetre, ami öt méter magasan volt. A lány elmosolyodott, a jó öreg Roxfort jutott eszébe. Majd megcsóválta a fejét és megszólalt:
- Nem is tudtam, hogy kastélyban laksz.
- Ez egy érdekes történet.
- Elmeséled?
- Majd igen, de most menjünk a könyvtárba - mondta és felment a lépcsõn.
A lánynak gyorsan kellett mennie, nehogy eltévedjen, és lépést tudjon tartani Dracoval, aki sebes léptekkel haladt a fáklyákkal kivilágított folyosón. Aztán egy mahagóni színû, hatalmas ajtó elé értek. Draco hanyagul intett a pálcájával, amitõl az ajtó remegni kezdett, majd kísérteties nyikorgással kitárul, utat engedve nekik. Egy sötét helyiségbe léptek be, Draco csettintette egyet, és a méregzöld drapériák elhúzódtak, nappali fényt adva a helyiségnek. A hatalmas könyvtárban, körben álltak az óriási könyvespolcok, amiken katonás rendben sorakoztak a vaskosabbnál vaskosabb kötetek. Furcsa módon a könyvek mintha mozogtak volna, a helyiség közepén egy hatalmas kör volt, amiben egy rózsát átölelõ ezüst kígyó foglalt helyet. Aztán a kör emelkedni kezdett és asztalmagasságban megállt. Hermione arcára különös üdvözült kifejezés jelent meg. Draco apró mosollyal nyugtázta a lány elképedését.
- Csodálatos- mondta Hermione átszellemülten.
- Látom téged, ennyi könyvvel könnyen le lehet venni a lábadról - mondta kaján mosollyal.
- Tudod, most elõször irigyellek. De áruld már el, hogy-hogy te ebben a kastélyban laksz?
- Akkor kerültem ide, amikor apámnak megmondtam, hogy nem leszek halálfaló. Nagyon dühös lett és pálcát fogott rám, jobbra-balra átkozott és alig tudtam elõle megmenekülni. Tudod a Malfoy kúria mágiával elég intenzíven átitatott hely. A családunk évezredek óta erõsíti a védelmét, ezért olyan nehéz bejutni. A védõköröket szinte lehetetlen megtörni. Szóval, amikor éppen menekülni készültem, beléptem a körbe és valamiféle szellemalakot láttam. Aztán az a szellem valamit motyogott és én már csak arra emlékszem, hogy forog velem a világ, végül a kastély elõcsarnokában találtam magam.
- És miféle ez a hely?
- Valamiféle titkos tanácskozóhely lehetett valamikor régen.
Hermione már fel akarta tenni a következõ kérdését, de megcsóválta a fejét és úgy döntött, inkább nem kérdez többet.
- Mi szeretnél még tudni?- kérdezte Draco.
- Semmit, hagyjuk.
- De mondd csak el.
- Nem akarlak megbántani, és régi sebeket feltépni.
- Ó értem, szóval arra vagy kíváncsi Drew is itt lakott-e velem?- Hermione bólintott- Nem erre már nem került sor. De most kezdjünk neki a felkészülésnek.
- Jó rendben.
Draco fogta a pálcáját és kõasztal közepe felé intett vele, ott pedig egy zöld fénypont kezdett izzani. A rózsát ölelõ ezüst kígyó felemelkedett és forogni kezdett, majd eltûnt. A fénypontból apró fonálszerû fénycsóvák ágaztak ki és lassan egy épület tervrajzává álltak össze.
- Hú nem is rossz- mondta Hermione és kerekre tágult a szeme- Szóval, ez lenne a Malfoy kúria?
- Igen-sóhajtott Draco
- Akkor vágjunk bele. Mi védi a kúriát?
- Két védelmi vonala van. Az elsõ maga a kapu, amit kõsárkányok védenek és maga a fal. A szobrok el vannak varázsolva, és a kapu csak az aranyvérûeket engedik be.
- Csodás- mondta a lány - Akkor azt hiszem, nem nekem kell veled mennem.
- Nem probléma, ha te jössz velem - mondta Draco és mélyen Hermione szemébe nézett- Csak a falat, kell átrepülnöd.
- Draco Malfoy és a logika. Ne nézz madárnak!
- Angyalom, én gondoltam erre is.
- Óh tényleg?
- Igen, de ne nézz rám így- mondta Draco mély bársonyos hangon.
- Mert, hogy nézek rád?
- Olyan máshogy, mint szoktál. De folytassuk.
- Akkor elárulod nekem, hogyan akarsz engem bejutatni oda?
- Pillangóvá változtatlak.
Hermione elnevette magát.
- Miért, nem jó ötlet?- kérdezte megrökönyödve Draco.
- De, csak ahogy mondtad… azzal az átéléssel- ezen a ponton újra elnevette magát.
- Ne is zavartasd magad. Ha megengeded, én folytatom, a második védõkör elemzését.
- Csak nyugodtan- mosolygott Hermione.
- Szóval, ez egy a házig húzódó bûbájkupola.
- Eddig nincs benne semmi különös.
- Óh ezt te csak hiszed. Úgy kel bejutnunk, hogy ezt semlegesítjük, lehetõleg észrevétlenül és a szellemkutyákkal is el kell bánnunk.
- Szellemkutyák?? Ez szép, az 1768-as varázslényekre vonatkozó törvény szigorúan tiltja a szellemkutyák tenyésztését és alkalmazását, de hát a Malfoyoknak semmi sem szent- majd itt Dracora nézett - Persze te kivétel vagy- mosolygott rá és megsimogatta Draco vállát.
- Ez jelenti nekünk a legnagyobb problémát, meg persze az, hogy ne ismerjenek meg minket.
- Teliholdvirág- mondta Hermione.
- És azzal meg mire megyünk. Elhiszem, hogy szép, de fogalmam sincs, hogy segíthet nekünk.
- Mond csak szõkeség: Jártál te valaha a Roxfort környékén?- kérdezte Hermione szemrehányóan – Ennek a fõzetével lehet elûzni a szellemkutyákat, amik valójában nem szellemek, hanem démonok, amik képesek átmenni a falakon.
- Olyan mintha egy könyvbõl olvasnád…- mondta Draco tettetett megdöbbenéssel- Félelmetes…
- Jaj, hagyd már abba!- mondta a lány, és oldalba lökte a szõkeséget, aki éppen nevetõgörcsöt kapott.
- Honnan a fészkes fenébõl akarsz ilyen gazt szerezni? Mert gondolom a környékünkön ilyen nincs.
- Látom tényleg átaludtad azt az órát, amin a szellemkutyákról volt szó.
- Drágaságom, ha megkérhetlek a lényeget, ha nem gond.
- Holdtölte elsõ napján kell szedni és minden erdõben megtalálható, csak jó helyen kell keresni - mondta Hermione.
- Ez mind nagyon szép, de sok idõt vesz igénybe.
- Talán rendelkezek annyi tapasztalattal, hogy ne okozzon ez problémát - mondta Hermione villogó szemekkel.
- Akkor is sok idõ- makacskodott Draco.
- Két nap múlva telihold és a bájital elkészítése egy napot vesz igénybe. De ha van jobb ötleted, felõlem…
- Jó, jó rendben- egyezett bele.
- Helyes- vigyorodott el Hermione- Van még valami, amirõl nem tudok.
- Azt hiszem nincs. Már csak azt kellene kitalálni, hogyan álcázzuk magunkat.
- Semmiképpen nem használhatunk százfüléfõzetet.
- Miért?
- Mert sok idõ elkészíteni, és mit tudod egy óráig hat.
- Próbáltad már?- kérdezte Draco.
- Hát az úgy volt…- kezdte Hermione, majd észbekapott- Semmi közöd hozzá!
- Jó, de nem kéne leharapnod a fejem…Akkor szerinted mit csináljunk?
- Néhány transzformáció, az arcon hajfesték és szemszín változtatás elég lesz. Amúgy a bálra, hogy fogunk bejutni.
- Meghívóval- mondta Draco nemes egyszerûséggel- Mivel apám, mindig velem íratta a meghívókat. Tudod, hogy minden évben ugyanolyat küld, és mindig ugyanazzal a bûbájjal ellátva.
- És mi van, ha most nem?- kérdezte Hermione.
- Akkor bajban leszünk - mondta nyugodtan.
- Remélem, hogy van terved, arra, ha nem sikerülne bejutnunk.
- Van.
- Elárulod?
- Még nem.
- De titokzatosnak tetszik lenni - mondta Hermione és belenézett a szürke szemekbe.
- De még mennyire. De ne nézz rám így, mert olyat teszek, amit nem is hinnél el- búgta sejtelmes hangon Draco.
- Mert mit tennél?
Draco gondolkodó arcot vágott, és magában számításokat végzett, majd felhúzott szemöldökkel, és huncut vigyorral nézett vissza a lányra.
- Mondjuk, megcsókolnálak.
- Úgyse mernéd- nevetett Hermione- Én meg úgyse hagynám magam.
- Tegyünk egy próbát?
- Felesleges, mert úgyse…
Draco már nem tudta meg, hogy mi lett volna a mondat vége, mivel bizonyítani akarta, hogy õ nem gyáva. Odahajolt Hermionéhoz és megakadályozta, hogy bármit is mondjon. Karjait gyengéden Hermione dereka köré fonta, majd erõsen szorította nem engedve szabadon a lányt, aki bolond is lett volna szabadulni. És egyre szenvedélyesebben csókolta a cseresznyepiros ajkakat. Hermione nem ellenkezett, hanem visszacsókolt. Kezével Draco hajába túrt és átadta magát, annak a kellemes érzésnek, ami átjárta az egész testét. Teljesen mást érzett most, akkor, amikor Ron csókolta õt, ez új és érzéki volt a számára. Draco gyengéd volt és szenvedélyes. Hermione hirtelen azt sem tudta, hol van, csak a csókra összpontosított. Õrjítõ vágyat éreztek mind a ketten, aminek nem is mertek ellenkezni, inkább engedtek nekik. Draco gyengéden felfektette Hermionét az asztalra és éppen tovább lépett volna, hogy tervét teljesítse, amikor közeledõ lépteket hallott.
- Apa- szólt a hang- apa, merre vagy?
Draco holtra vált arccal engedte el Hermionét, aki szintén zavarban volt. Azonnal lemászott az asztalról Draco segítségével. De a tervük nem sikerült, mert Draco megbotlott és magára rántotta a lányt. Elinor éppen ebben a pillanatban lépett be. Draco és Hermione zavartan mosolyogva néztek rá a kemény kõpadlóról, mindketten zavarban voltak és arcuk égett, akár a máglya.
- Apa te mit csinálsz itt?- kérdezte kíváncsian a kislány.
- Hát… szóval az úgy volt, hogy Hermionéval éppen átkokat gyakoroltunk, és nagyon ügyetlen voltam, elestem és magamra rántottam Hermionét.
- Jó, de apu miért rúzsos a szád?
- Az egy másik történet édesem- mondta Draco szörnyû nagy zavarban és paprikapiros arccal, majd megköszörülte a torkát.
- Apu csinálsz nekem palacsintát? Tudod megígérted!
- Rendben csillagom, mindjárt megyek.
Azzal a kicsi mosolyogva, elviharzott a konyhába.
- Akkor hol is hagytuk abba? - mondta kaján mosollyal Draco.
- Te nem vagy eszednél…- kezdte Hermione, de nem tudta folytatni, mert kapott egy újabb csókot, de ellökte magától Dracot- Most, a lányoddal foglalkozz! Én még körülnézek itt aztán, utánad megyek.
- Jó de csak akkor megyek, ha kapok még egy csókot.
Meg se várva a lány válaszát, Draco újabb csókot lopott majd felugrott és magára hagyta a padlón olvadozó Hermionét, aki pár percig csak feküdt, és sóhajtozott.

***

A késõbbiekben Hermione a könyvekkel volt elfoglalva, de még most sem tudta kiverni a fejébõl Draco csókjait, amiknek a nyoma még mindig ott égett az ajkain. De igyekezett a könyvespolcokon sorakozó kötetekre koncentrálni. Olyan volt neki ez a hely, mint a sivatagban egy hûsítõ oázis. Úgy érezte többé el sem tud szakadni ettõl a helytõl. Mintha haza tért volna. Egyre jobban belebonyolódott a könyvek sokaságába, és egyre hihetetlenebb felfedezéseket tett. Sok olyan kötetet talált, amiket a Roxfort könyvtárárban még nem is látott, nemhogy olvasott volna, pedig az nagy szó, hogy Hermione Granger nem olvasott valamit. Aztán ahogy a lány a polcok közt nézelõdött, egy könyvet vett észre, aminek a gerincén ugyanaz a címer volt a gerincén, mint ami a nagy kõasztalon. A lány nem is tétovázott tovább, hanem kiemelte a nagy könyvet, ami meglepõ módon nem is volt nehéz. Ám ekkor az öt méteres polc remegni kezdett, amitõl a lány nagyon megrémült és azonnal arrébb állt, a kezében lévõ könyv pedig a padlón landolt. A polc hirtelen megmozdult és elfordult. Mögötte egy folyosó fekete sziluettje rajzolódott ki. Hermione meglepõdve tartotta a könyvet, és lassan benézett, bent rögtön fáklyák gyúltak ki. Aztán suttogás hallatszott, a lány legyõzve a félelmét és engedett a kíváncsiságának. A folyosó kísértetiesen emlékeztette Roxforti pincehelyiségekre. A falak nyirkosak voltak és vízcseppek csillogtak rajtuk. Ahogy egyre beljebb haladt, furcsa módon a levegõ tisztulni kezdett és egyre világosabb lett. Aztán Hermione egy kör alakú helyiségben kötött ki. Érdeklõdve futatta körbe a tekintetét. A teremben két koncentrikus körben, egymástól egyenlõ távolságra, vastag oszlopok sorakoztak, és mindegyikre jeleket véstek. Ezek nagyon emlékeztették Hermionét valamire, de nem tudta õket megfejteni. Aztán a szemközi falra nézett, amire egy fa volt rajzolva, az ágain ezüstös derengés volt megfigyelhetõ. A lány közelebb ment, és megnézte mi is a derengés oka. Szépen hurkolt betûkkel nevek voltak az ágakra írva. Néhány név fényesen csillogott, volt olyan is, ami már alig pislákolt, és olyan, ami már teljesen fénytelen volt. Hermione olvasni kezdete õket, és mindjárt rájött mi is ez a fa: a Malfoyok családfája.
- Üdvözöllek idegen- szólt egy sejtelmes hang, Hermione háta mögül.
Hermione megrettent és megfordult. Egy a húszas éveiben járó, hosszú feketehajú, kék szemû nõ nézett rá, akin egy idejétmúlt hosszú fehér ruha volt.
- Ki vagy te?- kérdezte egy kicsit remegõ hangon Hermione.
- Lady Elisabet Malfoy.
- Én Hermione Granger vagyok.
- Én vagyok a Malfoy család titkának õrzõje, de mit keres itt egy olyan ember, akinek egy cseppnyi Malfoy vér sem folyok ereiben?- kérdezte sejtelmesen.
- Véletlenül találtam ide.
- Nem vagy Malfoy, de nem értem, hogy jöttél ide, mikor errõl a helyrõl csak néhány Malfoy tud és léphet be ide. Mondd, hogy kerülhetett ide Hollóhát Hedvig leszármazottja?
- Ki?
- Te.
- Én nem vagyok Hollóhát Hedvig leszármazottja - mondta Hermione nevetve.
- Oh gyermeken, lehet, hogy századokat éltem át, de ne hidd, hogy nem ismerem fel, a keresztanyám vérvonalát.
- Hiszen én nem vagyok tisztavérû mágus.
- Már, hogy ne lennél tisztavérû- emelte fel a hangját a nõ- Tisztább a véred, mint azt hinnéd, persze nem abban az értelemben, amit Mardekár Malazár hangoztat.
- Hermione, merre vagy?- szólt kintrõl Draco hangja.
- Itt vagyok lent- szólt Hermione- Gyere le te is.
Aztán léptek zaja visszhangzott a folyosóban, és hamarosan megjelent Draco, akinek majdhogynem tátva maradt a szája.
- Te meg ki vagy?- kérdezte flegmán, de amikor belenézett a nõ kék szemeibe, rögtön észbekapott- Akarom mondani… Üdvözöllek.
- Üdvözöllek Draco Malfoy, a nevem Lady Elisabet Malfoy, a Malfoy család titkának õrzõje vagyok. Nekem, mint a legtisztább szívû Malfoynak, tudnod kell, mi a család története. Kész vagy-e rá, hogy halld a történetet.
- Persze…azaz igen, természetesen, kész vagyok rá- mondta Draco.
- Helyes! Sok-sok éve már, hogy a Malfoyok a sötét oldalt szolgálják. De volt köztük, olyan is, aki sosem volt sötét mágus. A csalásunk története egyidõs az alapítókéval. Az elsõ Malfoyt Aleronnak hívták, aki árvaként járt kelt a világban, amikor találkozott Markedárral. A dicsõ úr a szolgálatába fogadta, a varázserõvel bíró Aleront és tanítani kezdte. Az évek során az árva, hatalmas mágussá fejlõdött és keményen állta a próbatételeket. Mikor betöltötte a húszadik életévét, mestere javaslatára, bolyongani kezdett a nagyvilágban. Pár év múlva Aleron újra visszatért, ereje egyre félelmetesebb lett. Mardekárnak volt egy lánya, akit Aurorának hívtak, és olyan szép volt, akár a hajnal. Apjához hasonlóan fekete haja volt és kék szeme. A lány tudott parancsolni a hóesésnek és szépségével mindenkit elbûvölt. Aleron, amikor meglátta Aurorát rögtön beleszeretett, és a lány is õ belé. Aleron feleségül kérte Mardekár Malazártól a lányát, aki nem örült ennek, mivel nem tartotta méltónak a tanítványát egyetlen lányához méltónak. Aurorát egy hatalmasabb mágusnak ígérte feleségül. Aleron és Aurora úgy döntöttek megszöknek, ami sikerül is, ám a kegyetlen Mardekár megátkozta õket. Minden leszármazottjuk Mardekár fiainak és utódainak szolgálatába kell állniuk, és a sötét oldalnak kell fejet hajtaniuk, elsõ gyermeküknek, pedig a Malfoy családfát kell õriznie, mind addig, amíg fel nem oldozzák. Ám a varázslat nem lett teljes, mert Hollóhát Hedvig enyhített az átkon. A tisztaszívûnek született Malfoyok maguk dönthettek sorsukról, de akiben nem lakozik a jóság cseppnyi szikrája sem, azon fog az õsi átok. Ez a kastély menedék a tisztaszívûeknek. Most már ifjú Malfoy tudod a családod történetét.
Draco és Hermione döbbenten meredtek maguk elé. Végül Draco megszólalt:
- Feloldozlak, már nem kell viselned a terhet- szavai õszintén és eltökélten visszhangzottak a terem falain.
- Köszönöm neked- mosolygott a nõ.
Aztán a feketehajú nõt fény ölelte körül, és még mondott valamit, de az a két fiatalnak már teljesen érthetetlen nyelven volt. Végül a fény egyre jobban körülölelte Lady Elisabetet, majd úgy eltûnt mintha ott sem lett volna. Draco és Hermione döbbenten meredtek egymásra, majd elindultak kifelé. Draco felvette a vaskos könyvet.
- Fúú ez nagyon nehéz- mondta.
- Ugyan már, amikor levettem a polcról nem is volt súlya- mondta Hermione.
- Ha nem hiszed, odaadom- azzal a lány kezébe adta a könyvet.
- Merlin szent hamvaira, ezt rohadt nehéz, és segíts, mert nem bírom- szólt Hermione.
- Én nem akarok kötözködni, de én, megmondtam- húzta huncut vigyorra a száját Draco, és közös erõvel visszatették a nagy könyvet a helyére.
A polc újra remegni kezdett, majd újra visszaállt az eredeti állapotába.
- Na ezzel megvolnánk- mondta Draco- Akkor most irány a konyha!
Azzal az ifjú Malfoy rácsapott Hermione popsijára.
- Ezt még megbánod!
- Azt nem hiszem - mondta Draco, de a biztonság kedvéért rögtön elindult kifelé a könyvtárból.
- Olyan, mint egy nagy gyerek- sóhajtott Hermione, és elindult a konyhába.

Következő