Hermione ezen a reggelen korán ébredt. Még a nap sem tette tiszteletét az égbolton, csupán csak néhány apró sugarával kukucskált ki a rejtekhelyérõl, hogy aztán megkezdje mindennapi munkáját az égbolton. A lány nyújtózott egyet, majd felöltözött és kiment sétálni a kertbe. Lassan lépkedett és szomorúan hajtotta le a fejét. Mikor a rózsalugashoz ért megrohanták az emlékek. Ron itt kérte meg a kezét. Tisztán látta maga elõtt az arcát, azt a boldogságot, amit akkor sugárzott. De mindez most már csak egy múló kedves emlék.
Hermionét gondolataiból egy érintés zökkentette ki.
- Ki vagy?- kérdezte, majd körbe fordult, de nem látott senkit - Ja Harry ne szórakozz. Tudom, hogy te vagy az, és a láthatatlanná tévõ köpenyed van rajtad.
- Kihez beszélsz?- szólat meg egy álmos hang a ház felõl.
- Hát hozzád…Aha értem - mondta lány és újra figyelmesen pásztázni kezdte a környéket, aztán valami bódító illatot érzett, majd elmosolyodott.
- Mi van?- kérdezte Harry álmosan.
- Csend- mondta a lány, majd hirtelen mozdulattal lerántotta a láthatatlanná tévõ köpenyt a mögötte állóról.
- Draco Malfoy!- korholta a lány- Olyan vagy, mint egy nagy gyerek!
- Hogy jöttél rá, hogy én vagyok az?
- Azt nem kötöm az orrodra.
A háttérben Harry a rózsalugasnak támaszkodva nevetett rájuk.
- Én mondtam, hogy nem fog bejönni.
- Áh szóval te is benne voltál. Nem is tudom, mit várhatok én két 22 éves férfitól, akik olyanok, mint a gyerekek?- tette fel a költõi kérdést Hermione.
Azzal legyintett egyet, majd faképnél hagyta õket.

***

A nap további részében Hermione sok ismerõssel találkozott. Elõször Pitonnal, aki semmit sem változott, ugyanolyan hûvös és mogorva volt, mint mindig. Aztán betoppant az egész Weasley család, természetesen egy kicsit már kibõvülve. Bill, ahogy már várható volt feleségül vette Fleur, és már két kisgyermekük is született Adriana és Sophie. A Weasley ikrek is betoppantak, akik sikeres vállalkozást mondhattak magukénak az Abszolúton, boldogan ölelték magukhoz rég nem látott barátnõjüket. Aztán Hermione meglátta Mrs Weasleyt és mindketten könnyekkel küszködve öleltét meg egymást.
- Kislányom annyira hiányoztál!- mondta Mrs Weasley, aki második anyja volt Hermionénak.
- Ön is nekem- sírta el magát Hermione.
Úgy hiányzott neki az anyai ölelés, mint semmi más. Szülei már régen meghaltak, a halálfalóknak köszönhetõen, és Ron halála, nem maradt senki a lánynak. És most Mrs Weasley ölelésében újra megtalálta az elveszett szeretetet.
Nem sokkal késõbb megjelent Dumbledore professzor, mosolyogva köszöntötte rég nem látott tanítványát.
- Hermione végre újra itt vagy- mondta az öreg professzor.
- Professzor nagyon örülök neki, hogy újra láthatom - mondta a lány sugárzó mosollyal és megölelte.
- A nekünk és a Rendnek nagy szükségünk van rád.
- Köszönöm. Bármiben, amiben tudok segítek.
Hermione ezek után találkozott Lupinnal és Tonksszal is, és még sok más ismerõssel, meg néhány ismeretlennel. De már elég volt neki ez a nagy forgatag, és mielõtt elkezdõdik a gyûlés, úgy gondolta sétál egy kicsit. Kiment a kertbe és a nyíló rózsák között tett néhány kört, majd leült egy padra. A nap már lemenõben volt és lágy szél lengedezett, ami simogatta az arcát.
- Leülhetek?- szólt egy bársonyos hang a háta mögött.
- Persze Draco. Úgyis beszélni szerettem volna veled.
- Mirõl?- érdeklõdött Draco.
- Elõször is szeretném megköszönni…
- Nem kell neked semmit megköszönnöd- vágott a szavába Draco- Nekem, kellene bocsánatot kérnem. Amiket régen mûveltem veled és a többiekkel. Felesleges rivalizálás és hasonló dolgok.
- Megmentetted az életemet- mondta a lány.
- Az Ron volt, nem én.
- Nem egészen, ha te nem lettél volna ott, és nem rágatsz el onnan, ma már én is halott lennék.
- Hagyjuk ezt!- mondta Draco hirtelen- Nem kell nekem semmit sem megköszönnöd!
Aztán felállt és magára hagyta a döbbenten pislogó Hermionét, aki nem tudta eldönteni, hogy utána menjen-e vagy ne. De csak ült tovább a padon és nem ment sehova. Pár perccel késõbb megjelent Eli egy füzettel a kezében, meg néhány színes ceruzával.
- Nem láttad a pápámat?- kérdezte csillogó szemekkel.
- Éppen most ment be.
A kislány morcos képet vágott és leült a padra Hermione mellé és ledobta maga mellé a rajzfüzetet.
- Pedig megígérte, hogy rajzol nekem pillangót és megtanítja nekem, hogy kell.
- Óh biztosan sürgõs megbeszélni valója van…
- Gondolom a denevér bácsival.
Hermione erre elnevette magát, a kicsi ránézett, majd komolyan folytatta:
- Mindig feketében jár és olyan, mint egy vámpír. Képzeld, láttam vámpírt.
- Tényleg és hol láttad?
- Apa egyik régi könyvében. De amikor õ meglátta, elvette tõlem a könyvet.
- Ohh.
- Ühümm és nem adta vissza.
- Hát ez hallatlan- mondta Hermione együtt érzõen, bár tudta nagyon jól hogy a szóban forgó könyv egyáltalán nem kisgyereknek való- Mit szólnál hozzá, ha én rajzolnék neked pillangót és megbûvöljük egy kicsit?
- Rendben van- mosolygott Eli.

***

Késõ este volt már, amikor a gyûlés elkezdõdött. Egy természetes barlangrendszerben gyûltek össze a rendtagok, amire még a Weasley ikrek bukkantak rá. Így nagyobb biztonságban zajlott a titkos megbeszélés. A hely nem volt éppen szokványos, a falnak szinte minden négyzetcentiméterét rúnák és különös szimbólumok borították. A barlang belsejében vibrál a levegõ a mágiától. A teremben a rendtagok egy kör alakú oszlopos csarnokban álltak körül egy emelvényt, amit szintén valamiféle írás volt feltüntetve és furcsa dombormûvek végeláthatatlan sora díszített. Hermione csak pár szót volt képes leolvasni az oszlopról: Griffendél és Mardekár, de a többi jel valahogy sehogy nem akart értelmes szöveget kiadni. De nem akart ezen tovább töprengeni, mert még több megválaszolatlan kérdések sokasága ötlött volna az eszébe. Mikor õ is belépett a hatalmas körbe, erõs vibrálás érzett, ami mintha erõt is adott volna neki. Dumbledore elõrelépett és szólni készült:
- Üdvözlök mindenkit. Engedjétek meg egy vén öregembernek, hogy külön köszöntsem Hermionét, akit újra a rend tagjai között üdvözölhetek- mosolyogva tekintett körbe, majd újra megszólalt- Térjünk most át komolyabb dolgokra. Tudomásomra jutott, hogy Voldemort talált egy új módszert, amivel halhatatlanná válhat. Egy õsi rúna kövön van a módszer, amivel elérheti ezt, de még nem tudta megfejteni. Mivel a tervét minden körülmény között véghez akarja vinni, elraboltatta Archibald Ravent, aki a rúnaolvasás szakértõje. Megbízható források jelentették, hogy a Malfoy kúriában tartják fogságban. Meg kell akadályozni, hogy megfejtse a rúnákat. Pontosan egy hónapunk van, ezért gyorsan kell cselekednünk. A legjobb idõpont a Malfoy kúriában rendezett bál…
Közben a hátsó sorból hangok szûrõdtek ki.
- Harry!- szólt egy fojtott hang.
- Ne most Ginny!- mondta Harry bosszankodva.
- De Harry!
- Majd késõbb.
- Itt az idõ- mondta a lány nyomatékosan.
- Mire?
- Gondolkozz kedvesem!
- Jaj erre, most tényleg nincs idõnk….Jesszus- kiáltott fel hirtelen és minden szem rájuk szegezõdött – Csak nem?
- De igen.
Harry nem is gondolkodott tovább, hanem felkapta feleségét.
- Elnézést professzor nekünk most van egy kis dolgunk.
- Menjetek csak- mosolygott a professzor.
A teremben nevetés és üdvrivalgás tört ki. Aztán, amikor mindenki elcsendesedett, Dumbledore megszólalt:
- Ilyen vidám ülésünk se volt még mostanában. Most pedig visszatérve a küldetéshez, Draco remélem, nem veszed zokon, hogy te leszel az egyik, aki oda megy.
- Nem dehogy professzor.
- Szerintem még egy embernek veled kellene mennie.
- Majd én megyek- szólalt meg Hermione és határozott léptekkel elindult, majd megállta Draco mellett.
- Rendben- mondta a professzor és folytatta a közérdekû információk közlését.
Draco értetlenül és némi megrökönyödéssel nézett Hermionéra, de a lány rá sem pillantott. Majd visszament a helyére.

***

A gyûlés után Hermione rögtön a nappaliba ment, ahol Harry éppen fel alá járkált. A lány leült a kanapéra, és tehetetlenül nézte Harryt, majd egy idõ múlva megszólalt:
- Ülj már le, kérlek! Beleszédülök, ha rád nézek.
Harry szótlanul engedelmeskedett neki. De az idegességét nem tudta palástolni, nem is értette miért került ilyen állapotba. Idegességében malmozott az ujjaival. Hermione még soha nem látta ilyennek. De ezen nincs is mit csodálkozni, nem mindennap születik az embernek gyermeke.
Egy órával késõbb Draco lépett be a nappaliba egy meséskönyvvel a kézében, majd leült Hermione mellé. Harry már rég nem ült, hanem újra egymás után rótta a köreit.
- Mióta csinálja ezt?- kérdezte Draco.
- Már régóta, egy idegig sikerült ülve maradnia, de most újra járkál - mondta fásultan Hermione.
- Harry, nyugalom.
- Mi van, ha történt valami?- kérdezte hirtelen - Felmegyek és megnézem, mi a helyzet!
Azzal már indul is felfelé a lépcsõn, de Draco visszahúzta.
- Neked semmi keresnivalód nincs odafönt - mondta a szõkeség.
- De…
- Semmi de! Most szépen leülsz és én meg olvasok neked esti mesét – vigyorodott el Draco.
- Azt inkább kihagynám- mondta Harry és leült.
Draco önelégült mosollyal nyugtázta tettét és újra leült Hermione mellé.
- Na ügyes vagyok?
- De még mennyire és ez az esti mesés mondat egyszerûen maga volt a tökély- mosolygott fáradtan a lány- Bár az a papírlepkét kivehetnéd a hajadból.
- Haha nagyon vicces, de sajnos valaki megtanította a lányomat valamilyen ragasztóbûbáj használatára, és nem tudom kiszedni.
- De nem én mondtam neki, hogy ragassza a hajadba- mentegetõzött Hermione, aztán elnevette magát- Jól áll neked a szivárványszínû pillangó.
- Kösz, de most már kiszedhetnéd a hajamból.
- Sajnos elfelejtet az ellenátkot - hazudta- Szóval életed végéig ezzel a lepkével kell élned.
- Remek- mondta Draco.
Két órával késõbb Harry újra a szobában sétált. Draco éppen a pillangót próbálta leszedni, Hermione meg már nem bírta tovább nézni a szenvedését és egy kis vizet spriccelt Draco hajára, amitõl a pillangó lejött. A férfi csak nézett rá, majd pálcájával a hajára bökött, amitõl az újra száraz lett. Aztán sóhajtva meredt elõre Hermionéval egyetemben. Aztán egyre peregtek a percek, majd az egész csapat lassan álomba merült. Kivéve Harryt, aki még mindig ébren volt, de már egy fotelben ülve meredt maga elé.

***

Hétágra sütött a nap, amikor Mrs Weasley lejött az emeletrõl és pokróccsomót szorongatva. Harry az egyik fotelben aludt. Draco és Hermione, pedig a kanapén. Mrs Weasley elmosolyodott a kis társaságon és odament Harryhez. Finoman megrázta a vállát, Harry az érintéstõl rögtön felébredt és ijedten nézett körbe.
- Jó reggel!- köszönt sugárzó mosollyal az újdonsült nagymama- Be szeretnék mutatni neked valakit.
- Szia - vette a kezébe a babát Harry, és torokszorító boldogságot érzett.
Az apróság békésen szunyókált apja ölelõ karjaiban, fekete haja összevissza állt.
- Ginny, hogy van?- kérdezte Harry halkan, nehogy felébressze az alvó csöppséget
- Jól van, csak pihennie kell.
- De bemehetek hozzá?
- Igen.
Azzal Harry karjában a kisbabával lassan elindult felfelé a lépcsõn.

***

- De gyönyörû csöppség- mondta Hermione csillogó szemekkel.
- Igen õ a világ legszebb kisfiúja- mondta Ginny.
- Nagyon hasonlít rád Harry- mondta Draco, a kicsire pillantva- És hogy fogjátok hívni?
- Mi arra gondoltunk, hogy Ronald Weasley Potter legyen a neve- válaszolt Harry.
Hermione felkapta a fejét a név hallatán, és a szemében egy gyöngyházfényû könnycsepp jelent meg, majd lassan lefolyt az arcán.
- Tökéletes név- suttogta, majd a karjába vette a csöppséget.
- Ó és még valami- mondta Ginny- Draco, Hermione szeretnélek megkérni titeket, hogy legyetek a fiúnk keresztszülei.
- Boldogan- mondta Hermione sugárzó mosollyal.
- Ez csak természetes- szólalt meg Draco és büszkén kihúzta magát - Hadd fogjam meg a keresztfiamat!
- Csak óvatosan- mondta Hermione
- Ha nem mondtam még, van egy lányom - mondta egy kicsit sértõdötten.
- Elnézést Mr Malfoy!- szólalt meg Hermione egy cinkos fél mosollyal.
Hermione átadta Ront Draco kezébe, aki már tapasztalt apa révén, rutinosan tudta, hogyan kell fogni egy ilyen apróságot. A lány magában mosolyogva elraktározta ezt a képet. Közben Ron kinyitotta szemét és egyenesen keresztapjára nézett, majd elmosolyodott.
- Úgy látom tetszik neki a keresztpapája- állapította meg Hermione.
Draco pedig, önkéntelenül kihúzta magát és elöntötte valamiféle különös érzés, ami a boldogság és a büszkeség elegyének lehetett nevezni.

Következő