Másnap reggel Hermione korán kelt fel. A szobájába éppen besütött a felkelõ nap sugara, ami megvilágította az arcát. Most érzett elõször megnyugvást és megkönnyebbülést, amit még az elmúlt években egyszer sem. Könnyûnek, légiesnek érezte magát. Szíve és a lelke valamiért, már nem hatott fagyosnak. Aztán eszébe jutott valami, nyújtózott egyet, majd felkelt az ágyból. Felöltözött és elindult kifelé. Mikor elhaladt a vendégszoba mellett benézett a nyitott ajtón. Bent Draco még mindig aludt, méghozzá nagyon mélyen, haja összevissza állt, keze lelógott a baldachinos ágyról, a takarója pedig lecsúszott róla. Hermione arcán átfutott egy röpke mosoly, majd folytatta az útját.
A partra igyekezett, ahol tegnap Draco rátalált, majd elült egy sziklára és a kék óceán vizét fürkészte. De most valami teljesen megváltozott, lelke hatalmas tehertõl szabadult meg. Már másképp nézett a tájra, mindent gyönyörûnek látott. Tudta, nem rejtõzhet tovább a többiek elõl, már vége van ennek a korszaknak. Cselekednie kell, mert szükség van rá. Ránézett a gyûrûjére, amit eddig egy röpke percre sem volt hajlandó levenni. Némán megesküdött Ronnak, hogy bosszút fog állni a gyilkosán. Lehúzta az ékszert az ujjáról és az óceán kéklõ habjaiba vetette. Még egy darabig nézte a hullámzó víztömeget. Hosszú göndör haját fújta a kellemes szellõ, amiben érezte a tenger illatát. Aztán mosolyogva elhullatott egy könnycseppet a régi kedvesért, és búcsút intett az emléknek, ami oly soká fojtogatta. Majd lassan elindult haza.

***

Hermione úgy döntött készít valami reggelit. A rádióból kellemes zene szólt, amit a lány elmélázva dúdolt. Most valahogy olyan másnak érezte magát, mintha visszatért volna az a mosolygós boszorkány, akit eddig nem engedett felszínre. Aztán egyre jobban átadta magát a zenének és lassan táncolni kezdett a konyhában.
Hamarosan az egész lakást betöltötte a készülõ finomság illata, ami bekúszott a vendégszobába is. Draco nagyot nyújtózott és vett egy mély levegõt. Felkelt az ágyból és ásított egy nagyon, majd beletúrt a hajába, ami még kócosabb lett, mint ennek elõtte volt. Korgó gyomra azonnal emlékeztette, hogy most már itt az ideje az evésnek. A fiú ásított még egy nagyot, majd elindult lefele a konyhába. Ahogy a helyiség közelébe ért egyre jobban, érezte a reggeli illatát. Már nem is emlékezett rá mikor várták reggelivel utoljára, bár arra is gondolt, hogy nem is várják, de hát reménykedni mindenkinek szabad.
- Jó reggelt!- köszönt álmos hangon.
- Jó reggelt neked is!- mosolygott Hermione, de amikor meglátta Dracot egy enyhe pír jelent meg az arcán, majd visszafordult a gáztûzhely felé.
Az ok az volt, hogy Dracon nem volt egyéb ruhadarab, csak egy fekete boxer.
- Oh bocs- mondta, majd éppen a pálcájáért nyúlt volna, de sajnos nem volt éppen nála, hogy mentse a menthetõt, az elsõ kezébe akadt ruhadarabot rögtön magára kapta- Most már megfordulhatsz.
Hermione lassan megfordult és meglátta az õ rózsaszín köntösében feszítõ Dracot, és nem állhatta meg nevetés nélkül. A látvány egyszerûen felejthetetlen volt számára és soha nem hitte volna, hogy lát valami hasonlót. A köntös eléggé kicsi volt egy jól megtermett férfiú kidolgozott testére. Draco a lány nevetõgörcsét egy apró mosollyal nyugtázta, majd komoly arcot erõltetett magára, összehúzta a köntöst magán, majd megkötötte. Aztán helyet foglalt egy nagy reccsenés kíséretében. Hermione nem bírta tovább és hangos hahotázásba kezdett, de már Draco sem állhatta meg, hogy ne nevesse el magát.
- Remélem éhes vagy, mert kész a reggeli - mondta Hermione, miután végre újra rendesen tudott levegõt venni.
- Oh- csillant fel Draco szeme- Már farkas éhes vagyok!
A lány mosolyogva nézte, ahogy Draco szinte ráveti magát az ételre. Elgondolkozva tekintett rá és egy mosoly jelent meg az arcán. Draco haja még mindig össze volt kócolódva, és a lánynak be kellett ismernie, hogy rettentõ aranyosan fest. Aztán tekintete tovább fürkészte a szõkeséget. Finom, férfias arcvonások, csillogó szürke szemek… „Álljunk meg egy pillanatra”- eszmélt fel a lány hirtelen-„Miért is nézem egyáltalán, hisz nem is tetszik? Vagy még is? Jaj kislány térj már észhez! Elvette az eszedet ez a sok egyedüllét.”
Draco az elmélázó Hermionét figyelte, akinek álmodozó arcán egy mosolyt fedett fel. Most teljesen másképp látta, már letûnt az a szomorúság, amit tegnap látott a melegbarna szempárban. Valahogy most látta csak igazán élõnek a lányt, már nem volt az a kókadt rózsaszél, mint nem is olyan régen. Végre kivirult.
- Mire gondolsz?- kérdezte teljesen váratlanul Draco.
Hermione hirtelen felkapta a fejét, mintha olyan dolgon gondolkodott volna, amin nem lenne szabad. De végül összeszedte magát, és eszébe jutott valami teljesen más, mit, amire gondolt. És ezt kívánta csak megosztani a szõkeséggel.
- Döntöttem! - mondta Hermione eltökélten - Visszamegyek veled Londonba.
- Helyes!- nyugtázta diadalmas mosollyal- Mikor hoppanálunk?
- Nem hoppanálunk!
- Miért?- kérdezte megütközve.
- Mert kijöttem a gyakorlatból, és nem szándékozom az óceán fenekén kikötni.
- Értem… Akkor menjünk zsupszkulccsal!
- Van engedélyed, hogy készíts egyet?
- Az igazat megvallva nincs, de…
- Nem szegheted meg a törvényeket!
- Hát- kezdte Draco- Mondták, hogy nem lesz könnyû dolgom. De arról egy árva szót sem szóltak, hogy ennyire akadékoskodó vagy.
Hermione összeráncolt szemöldökkel nézett Dracora és a szeme vészjóslóan szûkült össze.
- Mit javasolsz?- kérdezte Draco megadóan.
- Én úgy gondoltam, mehetnék repülõvel.
- Ha legalább annyit elárulnál, hogy az micsoda, annak kimondhatatlanul tudnék örülni.
- Te sosem jártál mugliismeret órára?
- Még mit nem! Szégyen hoztam volna a családra - mondta és közben szenvedõ mártír képpel nézett Hermionéra.
- És mire mentél vele? Most nem ismered ki magad a muglik világában.
- Szerinted ez olyan fontos dolog számomra? Én eddig is elboldogultam.
- Téged semmilyen dolog fontosságáról nem lehet meggyõzni? – kérdezte Hermione.
- Nem tudom, van, amirõl meglehet gyõzni, van, amirõl nem- mondta- De most már igazán elárulhatnád, mi az a repülõ izé?
- Majd meglátod. Most el kell mennem, mert elintézek néhány dolgot és holnap már indulhatunk is.
- Mit kell elintézned? Veled mehetek?
- Hidd el, nem akarsz velem jönni.
- De igen!
- De nem!
- De igen és nincs vita!- mondta makacsul.
- Jó legyen- adta be a derekát a lány - De ne merj azon panaszkodni, hogy egy árva szóval sem figyelmeztettelek.
Draco fölényes mosollyal nyugtázta gyõzelmét. Majd felment a vendégszobába. Elégedetten öltözött fel, majd lesietett az elõszobába, még Hermione elõtt, nehogy véletlenül itt hagyja. Teljesen leesett az álla, amikor meglátta Hermionét. Göndör haját laza kontyba csavarta, és leheletnyi sminket tett fel, ami éppen csak kihangsúlyozta mogyoróbarna szemeit. Egy lenge fehér nyári ruha volt rajta, ami kihangsúlyozta az alakját. Hermione halvány mosollyal nyugtázta Draco elképedt ábrázatát.
- Mehetünk?- törte meg a csendet Hermione.
- Igen- bólintott, majd kinyitotta a bejárati ajtót, és elõre engedte a lányt.

***
Most kezdõdött csak Draco számára a szörnyû nagy megpróbáltatás, de õ még ezt nem is sejtette. Hermione már elõre mosolygott magában, amikor befordultak a sarkon és már látni lehetett a fodrászszalont díszítõ reklámképeket. Draco gyanútlanul követette a lányt. Hermione sugárzó mosollyal lépett be a szalonba.
- Szia Jenny!
- Oh Hermione, szia!- köszönt meglepetten a fodrász, majd adott két puszit rég nem látott kliensének- Már ezer éve nem találkoztunk. Mi van veled?
- Semmi különös. De hallom te lettél a fodrászat tulajdonosa.
- Igen ide, s tova két éve. De látom te sem tétlenkedtél - jegyezte meg huncut mosollyal és a feszengve álló Draco felé sandított - Bemutatnál a barátodnak?
- Persze, de õ nem…
- Draco Malfoy- nyújtott kezet.
- Jenny Smith- mondta, majd Dracora mosolygott.
A következõ két óra Draco számára maga volt a pokol. Nyughatatlan természet révén, mindig is utált várni. Ráadásul a szalonban tartózkodó hölgyek csevegése sem volt az ínyére. Valahogy nem álltak közel, hozzá ezek a témák és inkább egy újságba próbált temetkezni, de egy nõi magazin sem javított a kedvén, sõt inkább csak rontott. A hölgyek nem nagyon zavartatták magukat, és olyan dolgokról kezdtek beszélni, amirõl egy férfi jelenlétében nem illene. Draco már azt is megbánt, hogy egyáltalán ide jött. Azt kívánta bár már most rögtön eltûnhetne innen, és nem kellene egy öregasszonyt hallgatni, ahogy a macskáiról beszél.
Hermione néha felé nézett, és biztató mosolyt küldött felé.
- Mond Mione, õ az igazi?- kérdezte kíváncsian Jenny.
- Nem tudom- vágta rá rögtön Hermione.
A lány szerencséjére Jenny nem kérdezett többet a magánéletérõl. Mikor végre készen lett elbúcsúzott a fodrásztól. Draco felpattant a helyérõl és odalépett Hermioéhoz.
- Menjünk drágám!- azzal megfogta a kezét, és kivonszolta az utcára.
Addig el sem engedte a lány kezét, amíg tisztes távolságba nem kerültek a szalontól. Hermione csak kuncogva nézett Dracora.
- Ide még egyszer nem viszel el!- jelentette ki határozottan.
- Te akartál eljönni - mondta a lány tárgyilagosan.
- Van még valami, amit el akarsz intézni?
- Ami azt illeti, van.
- Mi?- kérdezte Draco, magában imádkozva, nehogy valamiféle manikûrös vagy valami hasonló legyen a dologban.
- Meg kell venni a repülõjegyeket.
Draco megkönnyebbülten sóhajtott fel.

***

A repülõjegy vásárlás már nem is volt olyan szörnyû és feledtette Dracoval a fodrászatban elszenvedett kínokat. Miután elintéztek mindent és megebédeltek, a városka parkjába indultak el sétálni. Mikor megunták, leültek egy padra, és elmerengve nézték a parkban játszadozó gyerekeket.
- Még mindig nem értek valamit- törte meg a csendet Hermione.
- Mit?
- Miért te jöttél utánam?
- Ah… hát… az úgy volt,- dadogta - hogy Harry akart ide jönni, de mivel Ginnynek most nagy szüksége van, ezért úgy gondoltam, majd én eljövök érted- volt valami különös az arcában, miközben ezeket mondta, olyan volt mit, aki el akar hallgatni valamit.
- Mit tudsz még, amit én nem tudok?
- Én? …Semmit.
- Miért is van most Ginnynek nagy szüksége Harryre?- kérdezte hirtelen a lány.
- Én azt honnan tudjam?
- Tudom, hogy tudod! De ha nem mondod meg, akkor rosszul jársz.
- Még ha akarnám se mondhatnám el, mert tettem Ginnynek egy ígéretet.
- Mióta vagy ilyen jóban vele?
- Mióta…- itt tartott egy kis szünetet, de úgy döntött, most nem ez a legjobb alkalom, hogy elmondjon mindent, és a saját sebeit szaggassa fel vele- Miért baj, hogy jóban vagyok vele?
- Nem baj, csak furcsa.
- Ugyan miért lenne ez olyan fura? Tudtommal ember vagyok én is, és nem vagyok olyan, mit az apám, aki csak a saját érdekei szerint választ barátokat.
- Mondd el!!- kérte tovább a lány, de most már cseppet sem követelõzõ hangon, hanem inkább mézesmázosan.
- Nem lehet, Ginny denevért csinál belõlem, ha elárulom. Õ akarja elmondani- érvelt tovább.
- Nem fogja megtudni- mondta a lány és közelebb húzódott Dracohoz, majd a fülébe suttogta- Kérlek.
Draco alig tudott ellenállni, de összeszedte magát. Megfordult és mélyen a lány szemébe nézett. Hermionét hirtelen furcsa érzések sokasága rohanta meg, szíve nagyot dobbant és úgy érezte, a szõkeség belelát a fejébe. A fiú egyre közelebb hajolt a lányhoz, aki már érezte Draco parfümjének andalító illatát. Most már teljesen elfelejtette, mire is akarta rávenni a fiút. A szürke szempárban nyoma sem volt a végi megvetésnek, most csak huncutul csillogott. Draco egyre közelebb húzódott, hogy már csak pár centire volt a lány arcától, sõt az ajkaitól, majd apró irányváltoztatással a füléhez hajol.
- Nem lehet - mondta mély, bársonyos hangon.
Hermione hátán enyhe bizsergés futott végig, és pár perce még a lelkét is eladta volna egy csókért, bár maga sem tudta miért érzett így. De, hogy megõrizze tekintélyét, durcás képet vágott és elfordult. Szíve még mindig hevesen dobogott a torkában. Draco pedig, csak nevetett a morcos lányon.
- Ez nem vicces!- mondta és egy pillanatra még vissza is fordult
- Mondták már, hogy szép vagy, amikor mérges vagy?- kérdezte negédesen Draco.
Hermione füle tövéig elpirult, majd újra elfordította a fejét.
- Mit tehetnék, hogy ne legyél durcás?- tudakolta a fiú.
- Mondd el!
- Na persze, aztán egész életemben kénytelen lennék denevérként leélni- mondta színpadiasan- Hát van neked szíved?
- Jó rendben te nyertél, nem kérdezlek többet, nem venném a lelkemre, ha Pitonon kívûl még egy denevér lenne a Rendben. De most már menjünk haza, mert holnapig még be kell csomagolnom, és a repülõ korán indul, szóval nem lesz rá akkor idõm.
- Rendben.
Aztán felálltak a padról és elindultak az úton. A két fiatal nem szólt egy szót sem egymáshoz, csak némán baktattak egymás mellett. Hermione fejében egymást kergették a gondoltatok, természetesen nem kérdezett többet, mivel tudta, úgysem kapna válasz a kérdéseire. Az viszont meglepte, hogy Draco mennyit változott az évek során. Soha nem gondolta, hogy a fehér vadászgörény álca mögött, egy többnyire normális ember rejlik. Bár tudta, hogy óriási befolyása volt Drewnak, Draco teljes megváltozásában.
Mikor hazaértek, Hermione vacsorát készített. Azután pedig nekiállt mosogatni, amikor is horkolást hallott a nappaliból. Draco a kanapén aludt édesdeden, úgy, hogy a feje félig lelógott. A lány csak elmosolyodott, majd betakargatta a vendéget, aztán visszament a konyhába.

***
Dracot másnap reggel kellemes kávéillat ébresztette. Minden végtagja elgémberedett és rá kellett jönnie, hogy jobb lett volna, ha nem a kanapén alszik. Némi fáradtságot érzett, amikor kinyújtóztatta a lábait. Majd ásított egyet és elindult a konyha felé, ahol vendéglátója éppen az újságot olvasta.
- Szia!- szólt ki az újság mögül.
- Hello!
- Oh jobb, ha igyekszünk- nézett hirtelen a faliórára - Nemsokára indul a gépünk.
- Aha.
- Ugye nem ezekben a ruhákban akarsz jönni?
A fiú végignézett magán, de nem értette mi a baj. Egy kék hajszálcsíkos ing volt rajta és egy farmer.
- Már két napja ez van rajtad - világosította fel Hermione.
- Ja értem- azzal a fiú elõvette a pálcáját, suhintott egyet maga körül, majd szürke öltöny és egy fehér ing jelent meg rajta.
- Ezt meg, hogy csináltad?- kérdezte Hermione.
- Varázslat- vigyorgott kajánul.
- Haha, de viccesek vagyunk ma reggel - húzta fel a szája szélét a lány.
- Nem nehéz, sõt még te is tudod, melyik varázsige kell hozzá, csak most azt hiszem nem vagy formában. Pedig, aki kitûnõ volt szinte mindenbõl…
- Jó értem, de most már menj a dolgodra, zuhanyozz, vagy mit tudom én, mert nekem is készülnöm kell.
- Oh ezen rögtön segíthetünk- szólt Draco, majd hanyagul intette a pálcájával.
Hermionén egy bikin jelent meg.
- Hú nem is tudtam, hogy ilyen jól festesz fürdõruciban- vigyorgott kajánul Draco.
De a lány dühös tekintete meggyõzte róla, hogy jobban teszi, ha nem feszíti tovább a húrt. Majd suhintott egyet és Hermionén egy fehér spagetti pántos fehér ruha jelent meg, ami egészen a térdéig ért le. Draco kritikus szemmel nézte a mûvét, majd megszólat:
- A fürdõruha jobb volt.
Válaszul a lány oldalba lökte a fiút, és elkönyvelte, hogy valami tényleg nincs rendben az egykori mardekárossal.

***
Nem sokkal késõbb, nagy csomagokkal megrakodva tartottal a reptér felé egy sárga taxival. Draco útközben idegesen dobolt a térdén. Hermione, pedig csak mosolygott magában. Mikor megérkeztek Draco olyan lett, mint egy kíváncsi kisgyerek. Csak nézett körbe-körbe és érdeklõdve fürkészte a csomagokkal bajlódó, sietõ utasokat.
- Gyere, mert lekéssük a gépet!
- A Londonba tartó járat utasai kérem, fáradjanak a kettes kapuhoz- szólt a hangosbemondóból.
- Draco gyere már!- szólt rá újra, és amikor látta, hogy ezzel a kísérlettel sem éri el a célját, megfogta a szõkeség kezét és maga után vonszolta.
- Megyek már!- morogta a fiú.
Mikor már beszálltak a repülõbe, Draco arca valahogy már nem tükrözött kíváncsiságot. Görcsösen ült a helyén és mogorván meredt maga elé.
- Félsz?- kérdezte óvatosan Hermione.
- Én?- fortyant fel Draco- Dehogy. Egy Malfoy soha nem fél, fõleg a repüléstõl ugyan már- mondta fellengzõsen, de Hermione tudta, hogy nem mond igazat.
- Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveiket!- szólt a stewardess, majd Draco felé nézett- Ne aggódjon uram, nagyon jó pilótánk van!
Draco nagyon dühös lett, még hogy õ aggódik. Már azon volt, hogy felkel és megátkoz mindenki.
- Nem aggódom - morogta.
- Elõször utazik repülõgéppel?
- Igen- morogta Draco.
- Ne féljen, elvezni fogja.
A fiúnál itt telt be a pohár.
- Nem félek!- mondta nyomatékosan.
Mérgesen a pálcájához nyúlt, amikor Hermione megfogta a kezét.
- Elnézés- mondta a stewardessnek- Egy kissé ideges- a nõ bólintott majd tovább ment.
- Nyugodj meg!- fordult Dracohoz – Nem kellene mindjárt átkozódnod, ha elkezdesz félni.
- Nem félek!- mondta egy kicsit hangosan.
- Akkor meg ne kiabálj, mert mindenki téged néz! Lazíts egy kicsit!
Draco ezek után nem szólt egy szót sem. A gép lassan felemelkedni kezdett. A fiú meredten nézte a szemközti ülést, és mély levegõt vett. „Merlinre, csak ezt éljem túl!”- mondta magában. De az megnyugvással töltötte el, hogy Hermione még mindig a kezét fogta.

***

Az út felénél Draco is és Hermione is álomba merültek. Egymásra hajtották a fejüket, és még mindig egymás kezét szorongatták. Aztán álmukat fényképezõgép villanása zavarta meg.
- Nahát, nahát Draco Malfoy egy repülõgépen- cincogta egy fiatal fiú.
- Te meg mit keresel itt?
- Dolgom volt.
Közben Hermione is ébredezni kezdett.
- Mi az?- kérdezte álmosan- Colin? Colin Creevey?
- Igen én vagyok Hermione.
- Mit csinálsz te itt?
- A Reggeli Prófétának készítettem riportot. Régen láttalak.
- És is téged.
Aztán élénk beszélgetésbe kezdtek egymással. Természetesen Draco nem volt hajlandó csatlakozni, inkább csak hallgatott. Colin Rendtag volt és a riporteri állás, csak fal volt a számára, hogy megtalálja azokat akik segítenek Voldemort legyõzésében. Az út hátralevõ részében a két griffendéles a régi iskolai évekrõl beszélt, de Draco figyelemre sem méltatta õket.

***

Mikor végre leszállt a gép Draco, szinte pánikszerûen hagyta el a repülõt, és szentül megfogatta, hogy soha az életben nem fog egy ilyen „dobozba” ülni. Hermione elbúcsúzott Colintól, majd Draco után eredt.
- Tetszett a repülés?- kérdezte ártatlanul.
- Ja- mondta Draco és megfogta a csomagokat és egy eldugottabb helyre vonszolta õket.
Bûbájt bocsátott a csomagokra, majd felkészültek a hoppanálásra.
Egyenesen a Grimmauld tér 12 elé érkeztek. Korán érkeztek, és ilyenkor még senki nem járkált az utcában. Hermione egy kicsit megszédült, majd intett a pálcájával és a csomagokat maga elõtt lebegtetve, belépett a házba. Ahol minden barátságos és otthonos volt, már egyáltalán nem olyan volt, mint régen. A lépõn egy hosszú, vörös, fonott hajú nõ settenkedett lefelé, lassan tudott csak haladni domborodó pocakja miatt. De amikor meglátta Hermionét, felgyorsított a lépteit, végül futva, kirobbanó boldogsággal ölelte át rég nem látott barátnõjét.
- Ginny!- mondta Hermione, mit sem törõdve a csomagjaival, amik most Draco lábán landoltak.
- Áááá- kiáltott fel a Draco.
A két nõ ügyet sem vetett rá.
- Jaj Hermione, olyan jó hogy végre újra itt vagy- mondta Ginny
- És is nagyon örülök, hogy végre itt lehetek veletek. De miért nem szóltál, hogy kisbabát vársz?
- Személyesen akartam elmondani. Draco, pedig megígérte, hogy még a föld alól is elõkerít- itt mosolyogva, a lábát szorító Dracora nézett- Veled meg mi történt?
- Ne foglalkozzatok vele- préselte ki a fogai közt.
Eközben fentrõl sietõs léptek zaja hallatszott, majd egy kusza feketehajú férfi jelent meg a lépcsõn.
- Ginny édesem, hányszor kell még elmondanom neked, hogy ne mászkálj egyedül a lépcsõn, mert még elesel és megütöd magad?!- korholta Harry a feleségét.
- Jaj Harry nem vagyok már kislány, tudok magamra vigyázni!
Harry éppen válaszra nyitotta a száját, de amikor meglátta Hermionét, elfelejtette mit is akart még mondani a feleségnek.
- Merlinre! Hermione!- mosolygott boldogan és rögtön megölelte a lányt.
- Harry!! Annyira örülök - mondta õszinte örömmel.
- Én is nagyon! De hol hagytad Dracot?
- Itt vagyok- hangzott a válasz a sorokba állított széken, a lábát vizsgálgató Dracotól.
- Veled meg mi történt?
- Nõk- mondta és megcsóválta a fejét- Elõször felültet a repülõre, majd ráejti a lábamra hatalmas utazóládáját.
- Jaj Draco ne haragudj!- szólt Hermione- Nem volt szándékos.
Aztán újabb léptek dobogása hallatszott az emeletrõl. Majd egy négy éves forma kislány szaladt le a lépcsõn. Sugárzóan mosolygott, hosszú, fekete haja ide-oda libbent, szürke szemei, pedig csak úgy csillogtak a boldogságtól.
- Apu!- kiáltotta, és Draco nyakába vetette magát.
- Szia kicsikém! Már nagyon hiányoztál!- mondta Draco sugárzó mosollyal, már rég megfeledkezve sajgó lábáról- Hoztam ám neked valamit.
- Mit? – kérdezte a kislány.
- Jól viselkedtél?
- Hát – kezdte a kicsi, és szemérmesen lehajtotta a fejét.
- Igen jó kislány volt- segítette ki Harry és kacsintott egyet a kislányra.
- Persze- súgta Ginny Hermionénak- Harryvel háromszor próbálták felrobbantani a házat, mert valami bájitalt fõztek. Végül Pitonnak kellett õket ráncba szednie. Fõleg Harryre volt kiakadva, mert a bájitaltan soha nem volt az erõssége.
Hermione még mindig értetlenül nézett maga elé és hirtelen nem tudta, hogy mit is tegyen vagy mondjon.
- Draconak vagy egy lánya?- kérdezte hirtelen.
- Óh hát te még nem is tudod. Miután te elmentél, akkor tudtuk meg, hogy Drew kisbabát vár. Miután Eli megszületett, Drew bevetésre ment, amirõl Draco nem tudott és akkor történt meg a baj. Azóta Draco nagyon megváltozott, kibékült Harryvel és a rajongásig szereti ezt a kis angyalt.
- Köszönöm apu- mondta a kislány tengericsillaggal a kezében.
- Most menj szépen oda Hermionéhoz és mutatkozz be neki szépen- hangzott az atyai utasítás, majd Draco és puszit nyomott lánya arcára.
- Szia!- nyújtott kezet a kislány- Elinor Malfoy vagyok, de a barátaim csak Elinek hívnak.
Hermione mosolyogva fogott kezet vele és így szólt:
- Én pedig Hermione Granger vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is.
- Na jól van kisasszony, most pedig nyomás fel és öltözz át, mert még megfázol!- mondta Draco.
Eli csak mosolygott rá, majd felszalad a lépcsõn az emeletre.
- Köszönöm Ginny, hogy vigyáztál rá.
- Szóra sem érdemes- mondta Ginny- Bármikor, szívesen vigyázok rá, csak szólj- aztán Hermione felé fordult – Gyere, menjünk fel az emeletre!
- Rendben.
Aztán a két nõ elindult felfelé a lépcsõn. Draco és Harry, pedig a nappaliba mentek. Draco lehuppant a kanapéra.
- Hogy vetted rá, hogy visszajöjjön?
- Tudod a Malfoy vonzerõ- vigyorodott el.
- Komolyan kérdeztem.
- Tudom. Saját maga döntött arról, hogy visszajön. Csak az kellett neki, hogy kisírja és túlteheti magát az egészen.
- Ezt nem értem- mondta Harry – Hiszen itt voltunk neki mi is, hogy kiönthesse nekünk a szívét.
- Én se értem.
- Érdekes az élet, mi ellenségek voltunk, most pedig egy oldalon állunk és…
- Barátok vagyunk- fejezete be a mondatot Draco.


***

Hermione és Ginny az ágyon ülve beszélgettek. Már órák óta be sem állt a szájuk, és az idõ már estefelé járt. Vidám dolgokról beszélgettek, így aki elment a szoba ajtaja elõtt, mást nem hallott, csak vidám nevetést.
- Mikor érkezik a pici?
- Már csak napok kérdése- mosolygott Ginny.
- Harry biztosan nagyon örült.
- Oh igen, elõször kicsit meglepõdött, de utána… Nem engedte, hogy megerõltessen magam. Elviselte azt, amikor kiborultam. Tényleg nem is kérdeztem – mondta hirtelen- Hogy jössz ki Dracoval?
- Elég jól. Teljesen megváltozott, szinte rá sem ismerek.
- Tetszik neked, ugye?- kérdezte Ginny mosolyogva.
- Hát… ööö… Nem tudom.
- Ugyan. Csak félsz újra szeretni valakit.
- Nem tudom, hogy képes lennék-e rá. Ron nagyon nagy ûrt hagyott.
- Nehéz ezt mondanom, de felejtsd el végre. Ron elvesztése mindenkinek nagyon fájt. De tovább kell lépnünk - mondta Ginny és egy könnycsepp gördült le az arcán.
Végül a beszélgetésnek Harry vetett véget, aki éppen akkor lépett be az ajtón.
- Édesem, most már hagyd Hermionét aludni! - mondta és átölelte Ginnyt.
- Harry, Draco hol van?
- Hazamentek Elivel. Miért?
- Szerettem volna vele beszélni.
- Majd holnap úgyis találkozhatsz vele a gyûlésen.
- Jó rendben- mondta, majd felállt és az ajtóhoz sétált- Jó éjszakát!
- Neked is- mondta Potter házaspár kórusban.
Hermione kiment az ajtón és a régi szobája felé vette az irányt. Kíváncsi volt, vajon most milyen lehet. Majd benyitott a szobába, ahol egy-két gyertya gyulladt ki, és körülnézett. A helyiség már nem olyan volt, mint régen. Bár semmilyen használati tárgy sem tûnt le, mégis valami vagy inkább valaki hiányzott. Hermione az ablakhoz sétált és széthúzta a nehéz bársonyfüggönyöket. Kinézett a holdfényben fürdõ kertre és könnyeket hullatva emlékezett a régi dolgokra.

Következő