Elõszó

Sötét idõk jártak, az emberek nem voltak képesek bízni a másikban. Félelemmel léptek ki az utcára és még a közeli barátokkal is gyanakvóan viselkedtek. Voldemort- a sötét mágus- hatalmának csúcs pontján állt. Harry Potter késeltette ugyan a teljes gyõzelmét, de nem tudta beteljesíteni a jóslatot, ami kettõjükrõl szólt. Az emberek többségének-egész Anglia szerte- nap, mint nap szembe kellett nézniük a veszéllyel. Egyre másra haltak meg, és tûntek el mágusok országszerte. A félvérû, mágiával megáldott boszorkák és varázslók voltak a legnagyobb veszélynek kitéve. A halálfalók gátlástalanul gyilkoltak és rettegésbe tartottak mindenkit. A fehérmágusok kevesen maradtak, és számuk egyre csökkent. Sok tiszteletre méltó varázsló és boszorkány esett áldozatul a kegyetlen összecsapások során, közöttük a 24 éves Ronald Weasley is. Az országból titokban életüket mentve- vagy csak menekülve a problémák elõl – hagyták el azok, akik már belefáradtak az örökös harcba vagy nem tudták elviselni egy szerettük elvesztésének fájdalmát. Felejteni akartak, elszökni a gonosz elõl, és békében élni. Ám ahogy Voldemort hatalma egyre nõt, és kiterjesztette azt a többi földrészre is, már alig akadt egy biztonságos hely, menedék, hova el lehetett volna bújni.
A fehérmágusok vezetõje Albus Dumbledore, elkeserítõnek ítélte meg a helyzetet és azonnali cselekvésre szánta el magát. Össze kell gyûjteni az összes olyan embert, aki hajlandó segíteni a Voldemort elleni küzdelemben. Így indult útnak Draco Malfoy (a fehérmágus), hogy felkeresse azt a személyét, akire nagyobb szükség volt, mint azt valaha is hitte volna.

Első ejezet