Cím: Remus karácsonya
Írta: Xwoman (xwoman@freemail.hu)
Korhatár: nincs

Készült: a karácsonyi novellaíró pályázatra

Remus karácsonya

Remus szomorúan ült az ablak előtt. Nem tudta felfogni: itt kell maradnia a Roxfortban karácsonyra. Miért pont akkor kell lennie annak az átkozott holdtöltének? Pont a szünet előtti napon volt telihold, így nem tudott hazautazni. A gyengélkedőről már kiengedték, de karácsonyeste nem tudott hazajutni.

- Drága Holdsáp barátom, mi ez a szomorúság? Gyere inkább a lakomára! – kiabálta be a szobába Sirius vidáman.

- Megyek – válaszolta Remus, és feltápászkodott a székről. Sirius idén is inkább az iskolában maradt, nem szándékozott a családja körében ünnepelni, így neki még jól is jött Remus ’betegeskedése’.

- Ne lógasd az orrod! Meglátod, jól fogjuk magunkat érezni! – majd súgva hozzátette – Van egy tervem…

- Terv? Sirius, nem szeretnék pont most büntetőfeladatot kapni… - aggályoskodott Remus.

- Ugyan, Holdsáp! Mikor kaptunk utoljára büntetőfeladatot? – vigyorgott Sirius.

- Tegnap előtt, amikor Pitont megtámadtad a folyosón…

- Jól van, az véletlen volt… Nem láttam, hogy McGalagony a hátunk mögött van! De ugye neked is tetszett, ahogy Pipogy eltanyázott?

Közben elértek a Nagyterembe. A megbűvölt mennyezetről gyönyörűen esett a hó, minden asztal mellett hatalmas feldíszített karácsonyfák álltak a házak színeiben. Sirius mindjárt ledobta magát egy székre, és egy tál sült húst maga elé húzott. Remus is mellé ült, de csak kevergette a kevés levest a tányérjában, nem volt étvágya.

- Jaj, Remus, egyél már! – noszogatta barátját Sirius, miután nagy nehezen sikerült lenyelnie azt a hatalmas húsdarabot, amit egy darabban a szájába tömött. Remus bólintott, és étvágytalanul enni kezdte a levest. Amikor az ajkához emelte a kanalat, önkéntelenül is átpillantott a szomszéd asztalokhoz, és összeakadt a tekintete egy fekete hajú, görbe orrú diákkal. Piton ugyanazt próbált enni, de szemmel láthatóan ő is csak kényszerből volt az iskolában. Görnyedten ült a háza asztalánál, de még a Mardekárosok közül sem beszélt vele senki.

„Magányosabb, mint én” futott át a fiú agyán. Látta, hogy a másik elfordítja róla a tekintetét, és inkább indulni készül. Szomorúan nézett utána, amíg a folyosó el nem nyelte távolodó alakját. Remus étvágya most már végképp elment, ő is menni szeretett volna.

- Hová mégy? – kérdezte Sirius meglepetten - Maradj itt! Vagy le akarsz maradni a meglepetésről?

- Miért, itt lesz a nagyteremben? – hökkent meg Remus. A barátja terve kezdett egyre jobban nem tetszeni.

- Nem, természetesen nem itt lesz, de arra még várni kell! – somolygott Sirius – Majd a klubhelységben meglátod…

- Nem tetszik ez nekem… - aggályoskodott tovább – Nem szeretnék bajba keveredni. Meg ne kérdezd, hogy mikor voltunk utoljára bajban!

- Jól van, na! Honnan tudtad, hogy ezt akarom kérdezni? – nevette el magát a másik – Ígérem nem lesz baj belőle! Még Pipogyusz is túl fogja élni épségben… Viszonylag épségben… Jaj, csak vicceltem!

- Biztos? Ma este nem kellene bántani szegényt – nézte a cipőorrát szomorúan Remus.

- Nyugi, Holdsáp! Inkább tényleg egyél valamit! – megfogott egy csirkecombot, és Remus szájába akarta tömni. Az inkább átvette a húst, és elkezdte eszegetni.

- Ugye, hogy éhes voltál? – nevette el magát Sirius.

- Nem igazán, csak nem szerettem volna, ha szétkened az arcomon!

A Nagyteremből lassan már mindenki távozott, csak Remusék maradtak, és néhány tanár. Remus kezdett egyre idegesebb lenni, szeretett volna elvonulni a hálóterembe aludni egy kicsit.

- Sirius, meddig maradunk? – nézett kérdőn barátjára.

- Ja! Már mehetünk! – mondta az órájára pillantva Sirius – Nagy-nagy meglepetés lesz!

- Már várom – mondta Remus elhúzva a száját. Tudta jól, hogy barátai meglepetései általában több ponton sértik a házszabályt, és csak ritkán veszélytelenek…

Amikor a Kövér Dáma portréja elé értek, Sirius egy fekete kendőt vett elő, és megállította Remust.

- Mit akarsz azzal a kendővel? – nézte gyanakodva az anyagdarabot Remus.

- Csak bekötöm a szemed… Úgy… Bocsi, nem akartam meghúzni a hajad… gyerünk, irányítalak… Hoppá, most lépcső… Itt a kanapé, csüccs le! Hé, ugye nem lesel? Egy, kettő, három…

Remus érezte, hogy valaki leveszi a szeméről a kötést, de nem merte kinyitni, félt az elétáruló látványtól.

Amikor félve felnézett, felkiáltott örömében.

- James, Peter! Ti… Hogyhogy itt vagytok? – mondta boldogan, miután megölelte mind a kettőt.

- Ugyan, drága Holdsáp barátom, ugye nem gondoltad, hogy mi nem követjük figyelemmel a hold változásait? – nevetett James – Már régen tudtuk, hogy itt kell maradnod az iskolában karácsonyra…

- És azt is tudtuk, hogy ez neked nagyon rossz lesz – folytatta Sirius.

- Így megbeszéltük: mind itt maradunk veled – fejezte be Peter.

- De… Láttam, hogy felszálltok a vonatra…

- Igen, de le is szálltunk róla… Visszamentünk a Mézesfalásból a Roxfortba, és két napig a Hugrabugosoknál bujkáltunk… - vigyorgott James.

- Én nem is tudom, mit mondjak… - mondta meghatottan Remus.

- Ne mondj semmit! Hiszen ezért vannak a barátaid nem? – veregette vállon Sirius.

* * *

- Ébresztő, Holdsáp! – rikkantotta James reggel – Nem érdekelnek az ajándékaid?

„Én már tegnap megkaptam” mosolygott Remus, de azért fölkelt és lement a karácsonyfához a klubhelységbe…

Vége.