Cím: Félreértés
Írta: Xwoman (xwoman@freemail.hu)

Lektor: Rea és Moony
Korhatár: NC-17

Félreértés

Szokásos estének indult. Válaszoltam Stella levelére, megfürödtem, majd a nagybácsihoz indultam elbúcsúzni.

Amikor benyitottam az ajtón, meglepődtem, hiszen ő a fotelban ücsörgött ahelyett, hogy dolgozott volna, sőt, a hálóruháját is magára húzta.

- Szia! - köszöntem vidáman, majd közelebb léptem hozzá.

- Már vártalak - szólalt meg csöndesen. Megvárta, míg oda nem érek a fotel mellé, amikor hirtelen átkarolta a derekam, és az ölébe rántott.

- De… Bácsikám… - próbáltam ellenkezni, de egy forró csókkal elhallgattatott.

Egészen magához szorított, éreztem, mennyire hevesen ver a szíve.

Annyira erős volt, annyira határozott… Csak amikor szétváltunk, fogtam föl mit tettem.

- Miért? - csak ennyit voltam képes kinyögni.

- Azt mondtad, szeretsz… - nézett mélyen a szemembe. Istenem, az a tekintet…

- Szeretlek, de ez vérfertőzés! - megpróbáltam kikászálódni az öléből, de nem engedett.

- Sejtettem, hogy meg fogsz ijedni. Ez nem vérfertőzés, hiszen nem vagyunk vérszerinti rokonok.

- Megijedni? Mitől? – néztem értetlenül.

- Nos, drága barátnőd tanácsára napok óta szórakozol velem. Csak kíváncsi voltam, mi lenne, ha komolyra fordulna a dolog - vigyorodott el gúnyosan.

- Én tényleg szeretlek! Nem Stelle hatására tettem! - mondtam fölháborodva.

- Valóban? - húzta föl a szemöldökét - Akkor nincs kifogásod ez ellen - és hosszú ujjaival gombolgatni kezdte pizsama fölsőm.

Hirtelen nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Ha leállítom, azzal azt bizonyítom, hogy csak szórakoztam vele, de akkor is a nagybátyám…

Amikor az utolsó gombbal is végzett, teljesen széthajtotta a ruhadarabot, felfedve kebleim. Én szégyenkezve vissza akartam magam takarni, de ő nem engedte.

- Ne félj - nyögte - Csak hunyd be a szemed, a többit bízd rám.

- Ezt nem szabadna… - sóhajtottam, amikor elkezdte a nyakam csókolni. Őrülten jól csinálta. Beletúrtam fekete hajába, és hagytam, tegyen velem, amit akar.

- Hmm… Ennyire élvezed? - kérdezte derűsen, amikor megérezte mellbimbóim keménységét.

- Igen - válaszoltam fülig elvörösödve.

- Ne szégyelld - soha nem hallottam nagybátyám ilyen kedvesen beszélni - Csak engedd el magad…

***

Lerángatta rólam a pizsama fölsőt, és egy mozdulattal a sarokba hajította. Annyira vad volt, eszembe sem jutott már ellenkezni. Közelebb húzott magához, így a ruhán keresztül éreztem hatalmas, kemény férfiasságát. Ez egy kicsit észhez térített. Ismét ellenkezni akartam, de egy sötét pillantás a torkomra forrasztotta a szót.

- Gyerünk a hálószobámba! - parancsolta. Nem volt erőm ellenállni, önkéntelenül követtem

- Feküdj le! - volt a következő utasítás. Szégyenkezve takartam melleim, ahogy eleget tettem a kérésnek. - Vedd el onnan a kezed! - látszott rajta, hogy egyre jobban élvezi, hogy irányíthat. Letérdelt mellém az ágyra, és megemelte a csípőm, hogy a nadrágomtól is megszabadíthasson. Ebben is engedelmeskedtem neki, sőt, azt is hagytam, hogy széttárja a lábaim, hogy betekintést nyerhessen testem legintimebb területeihez is. Ahogy ott feküdtem kitárulkozva, megadva magam, nem is gondoltam arra, mi lehet ennek a kis 'játszadozásnak' a vége. Lassú mozdulatokkal ő is vetkőzni kezdett. Teste sovány volt, minden egyes bordája látszott, mellkasát sűrű, fekete szőrzet borította. De ami kicsit megrémített, az a férfiassága volt. Eddig nem volt dolgom túl sok férfival, és ilyen hatalmasat még nem is láttam. Ezt észrevehette rajtam, mert arcára elégedettség ült ki. Meg akartam simogatni a testét, de nem engedte.

- Most én parancsolok! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Úgy beszélt velem, mintha egy kisdiákja lennék, akinek büntetőfeladatot készül szabni.

- Csukd be a szemed! - engedelmeskedtem, és vártam mi történik. Összerezzentem, amikor ajkait megéreztem a térdemen, ami aztán haladt feljebb a combomon, míg el nem érte az ölem. Amikor nyelve legérzékenyebb pontomat érintette, felpattant a szemem. Hideg szavaival ellentétben a mozdulatai gyengédek voltak, éreztem, hogy egyre jobban elgyengülök. Ösztönösen ragadtam meg a haját, és irányítottam mozdulatait, hogy minél nagyobb gyönyört okozzon nekem. Már percek óta kényeztetett így, amikor az egyik ujjával belém csúszott. Csak ennyi kellett, hogy eljussak a gyönyörök csúcsára. Hangosan nyögdécselve élveztem el.

Ekkor felült, és elégedetten nézett végig rajtam. Feljebb csúszott, és egy érzéki, forró csókot adott nekem. Végig egyenesen a szemembe nézett, amikor belém hatolt. Amit először éreztem, az a fájdalom volt. Már nyoma sem volt az addigi gyengédségének. Erőteljes, szinte durva mozdulatokkal ostromolt, nem érdekelte fájdalmas sóhajtozásom, és kicsorduló könnyeim sem. Egyre vadabbul mozgott bennem, de a fájdalmat hamarosan felváltotta a kéj. Lassan én is felvettem ritmusát, és élvezettel hallgattam elégedett morgását egy-egy kellemesebb mozdulatom hatására.

Szinte egyszerre élveztünk el. Csodálatos volt érezni, ahogy forró magja belém lövell. Ebben az élményben még nem volt részem egyszer sem, egészen idáig. Amikor kicsusszant belőlem, elővett egy törülközőt, megnedvesítette, és úgy-ahogy megtisztogatott. Szerettem volna megcsókolni újra, de elfordította a fejét.

- Perselus, mi a baj? - kérdeztem szorongva.

- Semmi. Jó voltál, de ennyi volt. Te tényleg csak az unokahúgom vagy, mellesleg egy naiv kislány - mondta tárgyilagosan, mintha azt közölné, most éppen hét óra van.

- Tessék? - néztem rá megsemmisülve. Azt hittem, rosszul hallok.

- Jól hallottad! Ennyi. Tanulságos volt számomra a mai este. Nem gondoltam, hogy ennyire könnyű téged megkapni! - vigyorodott el gonoszan.

Erre nem tudtam mit reagálni. Lehet ilyenre jól reagálni?

- Jóéjszakát! - vetettem oda gyorsan, és felkaptam magamra a pizsamanadrágot.

- A fölsőd a másik szobában van! Jó éjt - mondta, és hátat fordított nekem.

Már nem is emlékszem, hogy jutottam el a hálószobámig. Hisztérikusan zokogtam az ágyamon összegömbölyödve. Hogy lehettem ilyen idióta? Hogy gondolhattam, hogy ilyen dolognak jó vége lehet? Azon töprengtem, mi innen a kiút. De ami megtörtént, azon nem lehet változtatni.

De miért tette ezt velem? Úgy éreztem magam, mint egy utolsó rongy. De én szerettem őt! Nem… Szeretem most is. Még ha megalázott, akkor is… Ha kihasznált, akkor is…

Könnyeim teljesen eláztatták a párnát. Ujjaim elfehéredtek, annyira szorítottam a takaróm szélét. Ennyire megalázottnak soha nem éreztem magam. Miért? Ezt kérdezgettem magamtól újra és újra. Miért fáj neki, hogy szeretem? Miért lökött el magától?

Attól nem kellett félnem, hogy elmondja valakinek. De hogy fogok ezután a szemébe, és a fia szemébe nézni?

Egy megoldás volt: el kell mennem. De hova? Csak egy hely van, ahol nem találnak meg… Ott már nem lehet se megalázni, se kihasználni…

Tudtam, hogy Perselus hol tartja a mérgeit. Tudtam, mert megmutatta…

Kikeltem az ágyból és imbolygó léptekkel a földszintre indultam.

Remegő kézzel kinyitottam a vitrint, és a kezembe vettem egy fiolát. Nem néztem, hogy mi van benne, Perselus ott csak a halálos mérgeit tartotta. Felpattintottam a csatot az üvegről, és az ajkamhoz érintettem. Nem merem! Nem lehetek ehhez is gyenge! Felidéztem a szeretett férfi gúnyos arcát, ahogy eldob magától, miután kihasznált, és újra a számhoz emeltem az üvegcsét. Vajon lesz lelkiismeret furdalása? Nem. Nincs lelke. Nagy levegőt vettem, és megdöntöttem a palackot.

***

Csönd és fehérség… Ez lenne a halál? Milyen csodálatos… Nem fáj semmi, nem érzek semmit. Egy forró kéz simított végig az enyémen. Nem tudtam mozdulni, de érzékeltem, ami körülöttem van. Hangok. Eugene hangja…

Mégis élek? Ez hogy lehet? Perselus hamis mérgeket tart a vitrinjében? Nem hinném… De mégis… Akkor mi történt?

Meg szerettem volna kérdezni, de nem jött ki más hang a torkomon, csak halk sóhajok.

- Meloé? Magadhoz tértél? - hallottam tompán unokaöcsém hangját. Éreztem, hogy átölel, arcát az arcomhoz szorítja, forró könnyei az arcomra folynak - Ne csinálj ilyet többé soha! Soha, érted? - zokogta.

Szerettem volna rá válaszolni, de nem tudtam. A szemem már ki tudtam nyitni, de homályosan láttam.

- Hiányoztál! Annyira féltem, hogy elveszítelek!  - éreztem, hogy finom csókokat lehel az arcomra, homlokomra - Egyedül hagylak most, jó? Egész éjjel melletted voltam. Nemsokára újra jövök! - megsimogatta a homlokom és egyedül hagyott. Azaz csak azt hittem, hogy egyedül…

- Meloé - szólított meg nagybátyám – Hallasz engem?

Válaszul pislogtam egyet.

- Van fogalmad arról, milyen nagy szerencséd volt? Ha nem hallom meg, hogy lemégy a lépcsőn, és nem megyek utánad, már nem élsz!

Feddő szavai hihetetlen fájdalmat okoztak nekem. Miért lennék szerencsés?

- Fogalmad sincs, hogy a fiam mennyire szenvedett miattad! Mégis, mi a fene ütött beléd, hogy ilyen elhatározásra jutottál?

Legszívesebben képébe ordítottam volna, hogy mit gondolok róla. Hogy lehet ennyire érzéketlen valaki? Eszébe sem jut, hogy esetleg ő is hibás lehet? Inkább lehunytam a szemeim, nem akartam látni őt. De csukott szemhéjaim sem állították meg könnyeim.

- Azt hiszem, ha felépültél, elbeszélgetünk néhány dologról - folytatta kínzásom - mondjuk néhány alapvető szabály, mint a kisgyerekeknél.

Ó, hogy gyűlölöm!

- Talán mondani akarsz valamit? - kérdezte gúnyosan, látva tehetetlen vergődésem.

- Miért? – nyögtem nagy nehezen. Mást nem is tudtam mondani, ez az egy szó is kimerített.

Nem tudott mit válaszolni. Elfordult. Talán gyűjti az ötletet, hogy tud jobban belém rúgni?

Amikor újra rám nézett, azt hiszem, képzelődöm. Tényleg sír? Igen, tényleg. Megfogta a kezem, arcához emelte, belecsókolt a tenyerembe, majd belehajtotta az arcát. Éreztem, hogy a forró cseppek végigcsorognak a kezem élén, le a csuklómig.

- Sajnálom - mondta - Nem akartam, hogy ez legyen belőle. Nem hittem, hogy ennyire… ennyire szeretsz…- bársonyos hangja valahogy furcsán csengett.

Ismét pislogtam, hogy megerősítsem: szeretem.

- Nos, akkor jó… Mert… - elcsuklott a hangja - gyermeket vársz… Tőlem.

Ismét azt hittem, hogy nem jól hallok. Terhes vagyok a nagybátyámtól! Már tényleg ordítottam volna, ha lett volna erőm. Miért velem történik mindez?

- Nyugodj meg, kedves! – cirógatta meg Perselus az arcom - Árt a babának, ha idegeskedsz. Eugene már tudja. Elmeséltem neki mindent. Eleinte nagyon haragudott rám, de elfogadta. Nagyon szeret téged! Hidd el, a testvérét is szeretni fogja!

De én nem! Én nem akarom azt a gyereket! Nem kell! Ő is csak kvibli lesz, mint én! Mindig emlékeztetni fog arra a végzetes ballépésre…

Nem tudtam elfogadni! Annyira fájt. Még akkor is, amikor Perselus gyengéd csókkal búcsúzott, megígérte, hogy jó férjem lesz, jó apja a gyerekemnek.

Később kiderült, majdnem egy egész hónapig feküdtem öntudatlanul, a gyógyítók már kezdtek lemondani rólam. Néhány nappal az ébredésem előtt tudták meg, hogy terhes vagyok.

Azóta már eltelt hat hónap. Régen kiengedtek a kórházból, de még mindig nem érzem magam jól. Már nem bánom, hogy azon az estén Perselus kiütötte kezemből az üveget, amikor az ajkamhoz ért, nem bánom azt sem, hogy élek. Perselus állta a szavát, tényleg gyengéd és figyelmes. Eugene minden nap megkérdezi, hogy vagyunk… De legbelül érzem: ez így nincs rendjén.

Vége.