Cím: Érzelmek játéka – Félreértés tükör

Írta: Xwoman (xwoman@ultrawap.com)

Korhatár: NC-17, 18 év

Megjegyzés: Ez a novella a Félreértés c. novella tükörtörténete.

Érzelmek játéka

A fotelben ültem, és vártam, hogy jöjjön Meloé elbúcsúzni. Már rég megfürödtem, és felvettem a hálóruhám. Egymást kergették a fejemben a gondolatok. Biztos ez a megoldás?

Igen. Ennek a kis csitrinek végre meg kell tanulnia a tiszteletet. Nem szabad hagyni, hogy csak szórakozzon másokkal. Ő szép, nagyon szép. És ezt ki is használja. De elhatároztam, hogy akkor este megmutatom neki, ezzel velem nem ér el semmit.

Halkan nyílt az ajtó, és belépett rajta Meloé. Fekete haját kiengedte, átlátszó fehér pizsamát viselt. Először meglepődött, majd kedvesen elmosolyodott.

- Szia! - köszönt vidáman, és elindult felém.

- Már vártalak - mondtam csöndesen. Lassan jött elém, gondolom, hogy még jobban felcsigázzon. Amikor egészen közel volt hozzám, megragadtam a derekánál, és az ölembe rántottam.

- De... bácsikám... - nyögte ijedten.

Szemében megcsillant a félelem, megpróbált kiszabadulni, de nem hagytam. Ajkára tapasztottam a szám. Merlinre, csodálatos volt! Milyen rég volt részem ebben... De megriadtam, ez így nem lesz jó... Meloé túlságosan is nagy hatással volt rám. Éreztem, hogy egyre hevesebben ver a szívem, ilyen vágyat talán még soha nem éreztem.

- Miért? - nyögte. Ajkai kipirultak, és egy kicsit megduzzadtak a csóktól.

- Azt mondtad, szeretsz... - válaszoltam mélyen a szemébe nézve. Ijedt tekintetére mindig is emlékezni fogok.

- Szeretlek, de ez vérfertőzés! - ismét megpróbálta kiszabadítani magát, de én erősebb voltam nála.

- Sejtettem, hogy meg fogsz ijedni. Ez nem vérfertőzés, hiszen nem vagyunk vérszerinti rokonok - le sem tudtam venni a szemem a gyönyörű testéről. Annyira kívántam, hogy már fájt.

- Megijedni? Mitől? – megpróbált nyugodtnak tűnni... Ez az ártatlanság a szemében... Nem csoda, hogy bárkit el tud csábítani.

- Nos, drága barátnőd tanácsára napok óta szórakozol velem. Csak kíváncsi voltam, mi lenne, ha komolyra fordulna a dolog - szeme elkerekedett, teljesen elpirult szavaimra.

- Én tényleg szeretlek! Nem Stelle hatására tettem! - tiltakozott fölháborodva.

- Valóban? - kérdeztem gúnyosan - Akkor nincs kifogásod ez ellen - végigsimítottam gyönyörű testén, és elkezdtem kigombolni a pizsamáját. Látszott rajta a bizonytalanság, de nem ellenkezett, csak akkor, amikor széthajtottam a vékony ruhadarabot.

- Ne félj! Csak hunyd be a szemed, a többit bízd rám - suttogtam a fülébe.

- Ezt nem szabadna… - sóhajtotta, amikor ajkaim a nyakát kóstolgatták.

Teste csupa libabőr lett az érintésemtől, éreztem, hogy vágya egyre jobban felhevíti. Már nem csak az ellenállása tört meg, ő maga is követelte a folytatást.

Ujjammal végigsimítottam nyakán, mellein... Amikor megéreztem kemény mellbimbóját, elégedetten felsóhajtottam.

- Hmm… Ennyire élvezed? - kérdésemre arcába szökött a vér. Annyira kívánatos volt...

- Igen... - suttogta alig hallhatóan. Nem is gondolná róla az ember, hogy milyen kis bestia!

- Ne szégyelld! Csak engedd el magad… - úgy éreztem, meghalok, ha nem lesz az enyém. Szinte letéptem róla a ruhadarabot, és magamhoz szorítottam. Mondani akart valamit, de nem engedtem. Ma este én parancsolok.

- Gyerünk a hálószobámba! - utasítottam. Engedelmesen, szinte megbabonázva teljesítette, amit mondtam.

- Feküdj le! - mondtam neki, amikor az ágyam elé  értünk. Még most is takarni akarta magát... Nem baj,  izgatott ez a kis játék... Gondoltam, játsszuk azt, hogy én egy vén kéjenc vagyok, ő pedig egy ártatlan kis szűzlány - Vedd el onnan a kezed!

Igen... mindent megtett, amire kértem... csak egy kicsit kérette magát.

Letérdeltem mellé az ágyra, és megszabadítottam a maradék ruhadarabjától is.  Gyönyörű volt!

Nem! Gyönyörű Eva volt. Meloé csak érzéki... kívánatos... buja. De ez most elég.

Szétfeszítem térdeit, így teljesen kitárulkozott. Mellkasa vadul emelkedett-süllyedt, öle nedvesen csillogott.

Én is lassan levetkőztem, élvezve szeretőm mohó pillantását. Tétován nyúlt felém, de megállítottam a mozdulatát.

- Most én parancsolok! - mordultam rá. Tetszett az engedelmessége, alázatossága. Látszott hogy tapasztalt. Tudta, hogy mire van szükségem... - Csukd be a szemed!

Kicsit tétován, de engedelmeskedett. Megfordult a fejemben, hogy talán nem bízik bennem? De ez most nem voltfontos...

Közelebb húzódtam hozzá, és puha csókot leheltem a térdére. Erre a kis érintésre egy kicsit megrándult, de nem nyitotta ki a szemét. Finom illatos volt a bőre, és puha mint a bársony... Csodálatos volt ízlelgetni, harapdálni...

Egyre feljebb haladtam a kényeztetésben, odázva a pillanatot, amikor odaérek öléhez.

Amikor megéreztem szemérme kellemes fanyar pézsmaillatát, nem tudtam magam tovább türtőztetni.

Forrón belekóstoltam szeméremajkaiba. Meloé felnyögött, hangosan zihált a kéjtől. Már én is nagyon kívántam a beteljesülést, de nem akartam elsietni.

Percekig szerettem így, mikor teste megfeszült, és nevem nyögdécselve elélvezett.

Néztem kipirult arcát, csillogó szemét... Akkor láttam őt a legszebbnek. Feljebb csúsztam, és megcsókoltam.

Lassan, minden egyes mozdulatot kiélvezve vezettem belé férfiasságom. Annyira forró volt... nem tudtam uralkodni magamon. Csak egy valami hajtott: vágytam a gyönyörre. Durva lökéseimet én is fájdalmasnak éreztem, de nem érdekelt. Nem érdekelt senki és semmi... Csak én voltam akkor, és a kéj, amit akkor éreztem. Tudom önzőség, de akkor ez nem érdekelt.

Lassan Meloé is elkezdte élvezni az együttlétünket... Nem, ez nem szeretkezés volt. Ekkor még csak vágyat éreztem a nő iránt, szerelmet nem... akkor még nem. Szinte egyszerre jutottunk el a csúcsra.

Amikor szétváltunk, elővettem egy törülközőt, és kimentem a fürdőbe, hogy megnedvesítsem. Ennyi idő elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy átgondoljam a dolgot.

Meloé nem szeret engem, ezt tudtam. Csak játszott velem, a barátnője tanácsára... Nem érdemli meg, hogy kedves legyek vele!

- Perselus, mi a baj? - kérdezte félénken, miután elutasítottam csókját.

- Semmi. Jó voltál, de ennyi volt. Te tényleg csak az unokahúgom vagy, mellesleg egy naiv kislány - mondtam közönyösen.

- Tessék? - hangjában félelem csendült. Gondolom nem ahhoz van szokva, hogy őt dobják.

- Jól hallottad! Ennyi. Tanulságos volt számomra a mai este. Nem gondoltam, hogy ennyire könnyű téged megkapni! - jól esett látni vergődését. Nem tudtam sajnálni.

- Jóéjszakát! - vetette oda dühösen, és magára vette a nadrágját.

- A fölsőd a másik szobában van! Jó éjt - mondtam még neki, mielőtt elment.

***

Nem tudtam aludni. Az átélt percek minduntalan visszatértek gondolataimba. Tudtam, hogy ez volt a leghelyesebb döntés, ha továbbra is hagyom magam, csak bolondot csinál belőlem ez a kis csitri...

De egy dolog nyugtalanított. Legbelül, hiába tiltakoztam ellene, vágytam megint Meloé közelségére... Érezni akartam újra puha bőrét, édes illatát. Érezni, hogy ölel, csókol... Látni fekete haját szétterülni a párnán, barna szemeinek csillogását. De nem. Akkor én is behódolnék neki, mint ahogy sok más férfi előttem.

Hirtelen egy kis zajra kaptam fel a fejem. Valaki mászkált a folyosón. Tudtam, hogy idegen nem lehet, hiszen csak néhány ember tud erről a házról, és különben is: nagy erejű varázsló juthat át csak a védőbűbájokon.

Gondoltam, talán Eugene ébredt fel, és lement enni a konyhába. Ezt a lehetőséget elvetettem, amikor hallottam, hogy a másik irányba indul el, a pince felé.

Jobbnak láttam utánanézni a dolognak.

Felkeltem és utánamentem a pincébe.

Legnagyobb meglepetésemre nem Eugene, hanem Meloé volt az, aki a folyosókon járkált. Ezt furcsállottam, mert ő mindig mélyen alszik, soha nem hagyja el éjszaka a szobáját.

Néhány lépés távolságból követtem, észre sem vette, hogy ott vagyok mögötte. A dolgozószobámba ment be, először azt hittem, hogy pergamenért... De nem. Első útja ahhoz a szekrényhez vezetett, amiben a mérgeim tartom. Csak nem akar megölni? - futott át az agyamon.

Kivett egy üvegcsét... ebből a méregből egy csepp is elég, hogy megöljön valakit.

Remegve nézte a palackot. Szerettem volna tudni, mi jár a fejében.

Arca szinte fehérnek látszott a rávetülő holdfényben, és csillogott a könnytől.

Felpattintotta az üveg csatját, és az ajkához emelte.

Sikerült megakadályoznom, hogy igyon belőle, de az a kevés méreg is hatott, ami csak az ajkához ért. Azonnal szóltam a Szent Mungóba.

Nem értettem. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy miért tette. Eugene persze azonnal felébredt, és magyarázatot követelt. Hirtelen nem tudtam mit mondani neki. Hazudhattam volna... De ha Meloé felébred, úgyis elmondja neki az igazságot... HA felébred.

Eugene sápadtan hallgatta beszámolóm. Elmondtam neki mindent... azaz majdnem mindent, ami történt.

- Hogy tehetted? - nyögte. Soha nem éreztem, hogy Eugene ennyire haragudott volna rám.

Erre nem tudtam válaszolni. Mondjam azt, hogy azért tettem, mert így láttam jónak?

- Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen?! - kiabálta - Vagy az fáj neked, hogy valaki szeret? Szükségét érzed, hogy mindenki gyűlöljön?

Remegett a dühtől, arca kivörösödött. Nem válaszoltam semmit.

Csak egy szó visszhangzott a fejemben: 'szeret'... Ez eszembe sem jutott. Talán túl régóta élek egyedül, ezért gondolok minden embert ennyire számítónak... Mint amilyen én vagyok.

- Ha Meloé meghal, én esküszöm - fenyegetően közelebb lépett, de nem tudott megijeszteni.

- Mi lesz? - kérdeztem cinikusan.

- Nem látsz többet - azzal hátat fordított, és kiviharzott a szobámból.

Meloé nagyon sokáig feküdt kómában. Eugene szinte végig mellette virrasztott, alig evett, és keveset aludt. Két hét után Hermione komolyan kezdett aggódni miatta is.

De az igazi hidegzuhany a harmadik héten ért. A gyógyító félrehívott és közölte: Meloé gyermeket vár.

Eugene a hírre teljesen összetört, hiszen már nem csak egy emberért kellett aggódnunk...

Mi lesz, ha Meloé nem ébred föl többet? Milyen élete lesz szegény kisgyereknek? Mit mondunk neki?

Csak reménykedhettünk, hogy a méreg nem tett kárt se Meloéban, sem a kicsiben. Amikor megtudtam, hogy Meloé terhes, szinte minden nap ott ültem mellette. Nem tudtam megérinteni, nem tudtam hozzászólni. Csak néztem.

Egyik nap Meloé megmozdult. Még nem tért magához, de megmozdult... Eugene sírt a boldogságtól.

Két napig úgy tűnt, mintha csak aludna. Beteges sápadtsága csökkent.

Épp valami ételt vettem a kórház büféjében, amikor az egyik gyógyító fölkeresett, és közölte a jó hírt. Meloé felébredt.

Amikor beléptem a kórterembe, akkor búcsúzott el tőle Eugene.

- Egyedül hagylak most, jó? Egész éjjel melletted voltam. Nemsokára újra jövök! - súgta a fülébe, és indult ki. Amikor szembefordult velem, láttam, hogy teljesen vörösre sírta a szemét. Pillantásában néma fenyegetés látszott.

- Meloé, Hallasz engem? - kérdeztem, mivel úgy tűnt, mégsincs magánál.

Megmozdult a szemhéja, ezt igenlő válasznak vettem.

- Van fogalmad arról, milyen nagy szerencséd volt? Ha nem hallom meg, hogy lemégy a lépcsőn, és nem megyek utánad, már nem élsz!

Nem reagált szavaimra, tehát folytattam.

- Fogalmad sincs, hogy a fiam mennyire szenvedett miattad! Mégis, mi a fene ütött beléd, hogy ilyen elhatározásra jutottál? - dühös voltam rá... és utólag belegondolva fájt volna elveszíteni. De ezt nem mondhattam meg neki.

Becsukta a szemét, halvány arcán súlyos könnycseppek gördültek le.

Nehéz bevallani, de akkor nagyon megsajnáltam.

- Azt hiszem, ha felépültél, elbeszélgetünk néhány dologról, mondjuk néhány alapvető szabály, mint a kisgyerekeknél - feldühített a tudat, hogy kötődöm hozzá. Nem akartam soha senkit szeretni Eva után.

Egyre hangosabban vette a levegőt, szemeiben harag csillant.

- Talán mondani akarsz valamit? - kérdeztem gúnyosan.

- Miért? - ezt a rövid szót olyannak éreztem, mintha pofon ütött volna. Hangja tele volt szemrehányással, fájdalommal. Nem tudtam tartani magam. Én is olyan érzelgős leszek, mint az a bolond fiam?

Elfordultam, hátha megálljt tudok parancsolni könnyeimnek. Hiszen soha nem sírtam, pont Meloé előtt fogok így megalázkodni?

Amikor visszafordultam, Meloé dacos, várakozó pillantásával találtam szembe magam. Szinte ösztönösen nyúltam keze felé, és belecsókoltam tenyerébe. Olyan puha volt a bőre...

- Sajnálom - mondtam - Nem akartam, hogy ez legyen belőle. Nem hittem, hogy ennyire… ennyire szeretsz…- súgtam neki. Késztetést éreztem, hogy megmagyarázzam... És volt még valami, amit meg kellett tudnia.

Nem tudta kimondani, de láttam a szemeiben: még mindig szeret.

- Gyereket vársz… Tőlem - erre a reakciójára nem számítottam. Meloé felzokogott, teste rázkódott a sírástól. Ismét mardosni kezdett a lelkiismeret.

- Nyugodj meg, kedves!  Árt a babának, ha idegeskedsz. Eugene már tudja. Elmeséltem neki mindent. Eleinte nagyon haragudott rám, de elfogadta. Nagyon szeret téged! Hidd el, a testvérét is szeretni fogja - próbáltam megnyugtatni, kevés sikerrel.

Meloét hamarosan hazaengedték az ispotályból. Megpróbáltam úgy viselkedni vele, ahogy megígértem. Szerencsére Eugene hamar rábeszélte, hogy tartsa meg a kisbabát. Örültem, hogy mégis valahogy pótolhatom azt, ami Evával kimaradt az életemből.

De ne gondolja senki, hogy ez az időszak ideális állapot volt.

Meloét szerettem... de nem úgy, mint feleségem. Már hónapok teltek el azóta, hogy hazatért, de képtelen voltam közeledni hozzá. Néha még mindig a nagybátyjának szólított, és külön szobában aludtunk...

Csak tegnap óta tudok újra ránézni úgy, mint egy nőre...

Vége.