Cím: Szeszkazánok
Írta: Xwoman (xwoman@ultrawap.com)
Korhatár: PG-13, 14 év az esetleges nem oda illő kifejezések, és a téma miatt...
Megjegyzés: Uramnak, hogy lássa: én is tudok ilyet! /bár überelni nem tudtam sajnos.../

Szeszkazánok 
 

Eugene ült a Szárnyas Vadkan egyik sötét sarkában, és egy üveg vajsört iszogatott. Sikerült összevesznie az apjával és Hermionéval egyszerre. Persze most a lány nem az ő pártját fogta...
Szomorúan sóhajtott, és rendelt még egy üveg italt.
Egyszer csak nyílt az ajtó, és belépett a füstös helyiségbe egy sovány, szakadtas talárba öltözött férfi. Eugene nem is törődött vele, amíg fel nem ismerte benne kollégáját, Remus Lupint.
A tanár egyenesen a pulthoz ment, és rendelt három üveg vajsört.
Eugene intett neki, hátha észreveszi őt. Egy pillanatig Remus értetlenül nézte, ki integet neki, majd amikor felismerte, odaült mellé.
- Jó estét, Mr. Lupin - köszönt kedvetlenül a fiú.
- Szia - biccentett egyet válaszképp a másik. Felbontotta az egyik üveget, és lassan ő is iszogatni kezdte.
- Maga miért jött ide? - kérdezte Eugene.
- Inni.
- Azt sejtettem... De miért akar inni?
- Összevesztem az asszonnyal.
- Az nem jó... - csóválta meg a fejét Eugene, és beleivott a sörbe.
- Hát nem... Te miért vagy itt?
- Be akarok rúgni.
- Miért?
- Hasonló okok miatt.
- Konkrétabban?
- Apám azt szeretné, hogy maradjak nyáron is a Roxfortba. Ezért egy kicsit nyűgös voltam, és Hermionénak mondtam valamit, ami miatt nem akar hallani rólam egy darabig.
- Értem... - azzal Remus jót húzott a sörösüvegből.
- És ön? Min veszett össze a feleségével? - érdeklődött Eugene, közben intett a csaposnak, hogy hozzon még sört.
- Részegen mentem haza.
- Aha... De ha most is részegen megy haza, akkor nem fog megint haragudni magára?
- De igen... De ez csak akkor fog fájni, ha megint kijózanodtam.
- És akkor mit fog csinálni?
- Jövök vissza inni. Te holnap itt leszel?
- Nem... Nem tervezem. Attól függ, Hermione haragszik-e még... - vonta meg a vállát a fiú.
- Rám az asszony fog...
- Akkor miért iszik?
- Mert akkor nem érdekel semmi. Tudod van elég gondom - már egy üveget kiivott, és hozzákezdett egy másikhoz is.
- Az jó - helyeselt Eugene, rajta már kezdett egy kicsit látszani az elfogyasztott alkohol.
- Apád hogy van? - kérdezte Remus, csak hogy beszélgessenek valamiről.
- Szokásosan - hangzott a nem túl bőbeszédű válasz.
- Ez mit jelent?
- Kötözködik mindenkivel... Néhány diák ma is sírva ment ki az órájáról. Szóval jól érzi magát.
- Furcsa, hogy még mindig ilyen... Azt hittem, egy kicsit azért meg fog változni, ha tudomást szerez rólad.
- Apám tudott rólam mindig is. Csak nem érdekeltem.
- Aha - hagyta rá Remus.
- Mert én csak egy ilyen kis selejt vagyok - folytatta Eugene figyelmen kívül hagyva Remus érdektelenségét - A kutyának se kellenék.
- Akkor miért vagy itt? Úgy értem a mugli világban talán sikeresebb lennél...
- Igen! Itt csak kihasználják a kvibliket. Frics is többre vitte volna, ha nem ragaszkodik a varázsvilághoz. Mert itt csak kiszúrják a szemünk némi kis fizetéssel az aljamunkáért. És még meg sem becsülnek. Kezdem érteni, hogy a kurvák milyennek érezhetik magukat.
- Azért mégsem olyan a dolog...
- Igen, egy kurvának van esélye arra, hogy legalább a családja nem nézi le - sarokba vágta az üres üveget, és elővett még egyet, pontosan az ötödiket.
- Nekem sem jobb a helyzetem... Vérfarkasként én sem számíthatok nagyobb megbecsülésre - ő is ugyan oda hajította az kiürült üveget, így már a palackokból egy kisebb halom állt a sarokban.
- De legalább a maga betegsége vagy hogy is nevezik ezt.. Szóval nem látszik az első pillanattól fogva! - magyarázott Eugene.
- A kvibliség sem látszik...
- De hamarabb kiderül. Miért nem tudtam normális embernek születni? - már egyre hangosabban beszélt, de a kocsmában ülők ezzel nem foglalkoztak.
- Ha tudnál varázsolni, értékesebb lennél? - kérdezte nyugodtabban a férfi.
- Embert mondtam! - harciaskodott Eugene - A varázslók mind el vannak szállva maguktól, holott megdöglenének, ha maguknak, varázslat nélkül kellene valamit csinálniuk. Fricsnek és nekem sokkal nehezebb a dolgunk az iskolában, de ezt persze senki sem becsüli!
- Dehogynem! Például a varázslóknak, vagyis néhány tanárnak köszönhető, hogy van fizetésed.
- És most csókoljak magának kezet? - háborgott Eugene.
- Egy kicsit több tiszteletet, ha lehet! - intette rendre a férfi.
- Maga sem tisztel engem!
- Inkább igyál, akkor legalább csendben vagy - a fiú kezébe nyomott egy üveget, amibe ahogy az belekóstolt, el is fintorodott.
- Mi ez? - kérdezte, de azért itta tovább.
- Egy kis Ogden-féle Lángnyelv-whisky. De ne idd meg mind, nekem is kell még belőle.
- Nem veszélyes vajsörrel keverni?
- Neked már mindegy. Olyan részeg vagy...
- Nem vagyok részeg - rázta meg a fejét a fiú, aminek a következményeként majd' leesett a székről.
- Látom. Na igyál még! Nana! Nem marad nekem - kikapta Eugene kezéből az italos üveget, és ő maga is meghúzta - Tudod, apád elég sok borsot tört az orrunk alá. Ocsmány egy alak volt világ életében.
- Az. Egy szemét állat - mondta Eugene nehezen forgó nyelvvel.
- Apádról beszélsz, te - adott egy taslit a fiúnak, közben maga is majdnem eldőlt - Ő rúgatott ki egyszer engem.
- De most mégis itt van...
- Hála Dumbledore-nak.
- Dumbledore-ra! - Eugene magasra emelte a félig telt sörösüveget, és jót húzott belőle.
- Dumbledore-ra! - mondta lelkesen Remus, kapva az alkalmon, hogy legalább néhány kortyot nem csak céltalan piálás miatt önt le a torkán.
Nem is vették észre, hogy még két alak igyekszik a sötét sarok felé... Azaz nem vették volna őket észre, ha az egyik nem esik hasra a felhalmozott üvegeken.
- Ki a fasz az? - ordított oda, elég nyűgösen Remus, mert nehezményezte, hogy a sárga földig való lerészegedés nemes folyamatában megzavarták.
- Én vagyok az a fasz! - válaszolta egy igencsak nyűgös női hang - Mit keresel itt, te szerencsétlen?
- Stelle? - nézett egy fél méterrel Stelle mellé Remus.
- Igen, én vagyok. Látom, annyira részeg nem vagy, még felismersz - lépett egy kicsit közelebb a férjéhez a nő, mire Remus összehúzta magát.
- Stelle, én nem ittam... Csak egy vajsört ittam meg, de tényleg! Menni is akartam haza, vacsoráig...
- Vacsoráig? VACSORÁIG??? Legalább ne hazudj, te... - Stelle inkább nem akart trágár kifejezéseket használni - Éjfél van, te szerencsétlen!
- Nahát... Hogy elmegy az idő... - Remus megpróbált ártatlan fejet vágni, de ahhoz túl részeg volt, hogy sikerüljön is neki.
- Hol a fiam? - kérdezte Piton, aki a nővel érkezett.
- Itt vagyok - állt fel az asztaltól nagy harciasan a fiú, de az első lépés után apja karjaiba szédült.
- Takarodj innen, teee... Család szégyene! Ha szegény édesanyád megérte volna... - azzal a földre lökte a fiút.
- Most mi legyen velük? - kérdezte Stelle tanácstalanul, mivel látta, hogy sem a férje, sem Eugene nem képes saját lábán visszamenni a Roxfortba.
- Akkor kénytelenek leszünk őket elvinni. Bár legszívesebben otthagynám őket egy árokparton, amíg ki nem józanodnak. Egy ember hogy képes idáig süllyedni? - nézett megvetően Piton a delikvensekre.
- Na igen... De ha otthagyjuk őket, visszamásznak inni... Nagy gyerünk: Mobilicorpus! - intett Stelle a pálcájával, és Remus a levegőbe emelkedett. A nő megnyugvására a férje nem ellenkezett a dolog miatt. Nem úgy, mint Eugene.
- Tegyél le! Tudok én menni egyedül is! Tegyél le, te állat! - kiabálta, mire Piton lekevert neki egy óriási pofont.
- Még egyszer ne merj így beszélni velem, világos? Még a részegséged sem lehet mentség az ilyen tiszteletlenségre.
Az út további részében Eugene csöndben maradt. Szerencsére elég késő volt, így csak kevesen látták a furcsa négyest. Az éjszaka csöndjét csak Stelle és Piton halk szitkozódása törte meg néha.
 

Vége.