Írta: Xwoman

Elérhetőség: email címem: (xwoman@ultrawap.com), honlapom címe: (http://xwoman.fw.hu)

Lektor: Rea (kicsirea@freemail.hu) Ismét köszönöm neki! :)

Korhatár: Körülbelül 12 év

Megjegyzés: Érdemes elolvasni előtte Danilától a „Bemutatóóra” című írást.

 

Reváns
 

Dorad türelmetlenül várakozott a könyvtárban, Eugene már egy óra hosszat késett. A fiú amúgy sem volt a pontosság mintaképe, de ennyi csúszás még tőle is szokatlan volt.

A lány először arra gondolt, hogy talán Hagridnál kellett tovább segítenie, de eszébe jutott, hogy a barátja most szabadnapon van.

- "Biztos még apámra haragszik a Performance miatt..." - jutott az eszébe. - "Pedig milyen jó volt! Eugene ennél nagyobb sikert nem tudott volna aratni semmivel a Griffendél előtt!"

A sikerélményen fellelkesülve elindult a fiú szobája felé, már előre tervezgetve, hogy fogja őt kiengesztelni.

A szűk, sötét pincefolyosón lelassított. Soha nem szerette ezt a részét az iskolának. Olyan idegennek, olyan barátságtalannak érezte, főleg a Griffendél klubhelyiségének kellemes, otthonos légköre mellett.

Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor meglátta az egyszerű barna faajtót. Alig várta, hogy végre kedvese karjaiba bújhasson.

Viszont ahogy közelebb ért, meglepetten vette észre, hogy az ajtó résnyire nyitva van.

Lassan benyitott, de nem látott semmit. Amúgy sem volt világos a kis szobácska - ami egy kamrából lett átalakítva - viszont most csak egyetlen félig leégett gyertya szolgáltatta a kicsi fényt az éjjeliszekrény tetejéről.

A lány néhány percig hunyorgott, majd amikor szeme megszokta a sötétet, észre vette az ágyon fekvő fiú körvonalait.

Szokás szerint állig be volt takarva, és az ajtónak háttal helyezkedett el.

Dorad egy kicsit hezitált, hogy felébressze-e a látszólag mélyen alvó fiút, vagy hagyja tovább pihenni, de türelmetlensége ismét győzött.

- Kígyócskám - hajolt oda hozzá, és megsimította a fiú fekete tincseit. - Még mindig haragszol? - kérdezte kedvesen, közben a pálcájával meggyújtott néhány fáklyát a falon.

Várta, hogy Eugene reagál valamit, de az meg sem mozdult. Bár Dorad biztos volt benne, hogy a fiú ettől felébredt, mégsem kapott semmi választ.

- Drága Kígyóm - bújt hozzá hízelegve, ami már hatásosabbnak bizonyult., bár nem úgy, ahogy Dorad várta volna.

- Ne nyúlj hozzám! - szisszent fel a fiú fájdalmasan, és szembe fordult a lánnyal.

- Eugene... Te jó ég - nyögte, amikor meglátta a véraláfutásokat az arcán - Mi történt? Ki tette ezt veled? - kérdezte sírós hangon, és emelte is a pálcáját.

- Ne. Nyúlj. Hozzám! - mondta Eugene most már dühösen.

- De én csak segíteni akarok! - erősködött a lány.

- Már segítettél eleget. Te és az apád - köpte a fiú olyan gyűlölettel, hogy Dorad ereiben meghűlt a vér.

- Mi történt veled? – kérdezte újból, és lejjebb eresztette a pálcát. Egyszerűen képtelen volt felfogni ezt a fordulatot. A hatalmas fekete szemekben eddig csak szeretetet és rajongást láthatott - most viszont szinte sütött belőlük a harag és a megvetés.

- Csak annyi, hogy rájöttem néhány dologra. Igaz, kicsit későn... De szerencsére nem túl későn - mondta metsző gúnnyal.

- Miről beszélsz? - hátrált egy kicsit Dorad. Máskor is veszett már össze szerelmével, de ilyet még soha nem tapasztalt tőle. Ezek az összetűzések általában úgy végződtek, hogy Eugene bocsánatot kért, még akkor is, ha nem ő volt a hibás.

- Talán már el is felejtetted apád nagyszerű ötletét? Amire engem is sikerült rávennetek? Igaz, mások megalázása nektek csak egy jó poén. De ez volt az utolsó eset, hogy kihasználtatok! - kiabálta a fiú.

- De... Mi nem használtunk ki! Nem akartunk téged megalázni! - hebegte Dorad. Védekezni akart, szerette volna bebizonyítani, hogy nem úgy történt, ahogy Eugene mondja, de érezte semmilyen érvet nem tud felhozni mentségül.

- Tudod, én ezzel a mókával sokkal többet veszíthettem volna, mint te. Örülök, hogy megúsztam ennyivel - mutatott az arcára.

- Apád tette ezt veled? - nyögte Dorad döbbenten.

- Igen. És a legkomolyabban mondom, megérdemeltem. Csak remélem, hogy elfogadja majd a bocsánatkérésem.

- Mit tett veled? Megátkozott, vagy megbűvölt? Milyen bájitalt adott, hogy ilyeneket mondasz? - kérdezte kétségbeesve a lány.

- Nem adott ő nekem semmit, néhány jól megérdemelt pofonon kívül. De azok szerencsére észhez térítettek, és most már végre tisztán látok - mondta halkan, de fenyegetően.

- Mit... Mit akarsz ezzel mondani? - nyelt egyet a lány.

- Csak egy kicsit elgondolkodtam... És rájöttem, hogy aránytalanul sok kockázatot vállaltam miattad. Vagyis nem is miattad, hanem a házadért, amelyben a magamfajtákat semmibe vesznek. Gondolj csak bele: te veszítettél volna néhány pontot... Apám viszont akár az utcára is tehette volna a nevelőanyám, és a mostohahúgom. Mert neki nem lenne kötelessége támogatni őket, én sem kérném rá.

- Én erre nem is gondoltam - suttogta lehajtott fejjel Dorad.

- Ezt sejtettem - mondta megvetően a fiú. – De csak magamra haragudhatok. Ott kellett volna hagyni titeket. Mondjuk ennek is megvan a maga előnye: ha nem megyünk arra az éjszakai sétára, nem derül ki, hogy mennyire semmibe veszel!

- Ez nem igaz! Ez nem igaz! Én nagyon is szeretlek, és sokat jelentesz nekem! Akkor csak megharagudtam rád, mert bevezettél abba a terembe! És nem gondoltam, hogy ez lesz belőle... Ha tudom, lebeszélem apámat a tervéről!

- És ezt most el kellene hinnem? - gúnyolódott a fiú. - Ismered a családom, tudod milyen a viszonyom az apámmal. Azt is tudod, hogy én vagyok a ranglétra legalján az iskolában. Talán jobban ki kellett volna állnod mellettem. Tudtommal a nagyszerű terv, ami miatt éjszaka elindultunk, nem is az én ötletem volt. Hiszen én semmit nem értek a varázsláshoz.

- Bocsáss meg! - zokogott fel Dorad. A fiú minden egyes szava tőrdöfés volt a szívébe - de ezt a kínt még valami tetézte: az igazság fájdalma.

- Végül is nem te tehetsz róla... Apád büszke lehet a nevelésére. Remélem, mégy, és eldicsekedsz neki azzal, hogy milyen jól sikerült a terve. Az elvesztett játékszered miatt meg ne aggódj: van még elég mardekáros az iskolában, a hátralévő három és fél tanév alatt akár az összessel is elbánhatsz úgy, mint velem - Eugene hangjából már eltűnt az indulat, csak szavai árulkodtak határtalan dühéről - Mire vársz még? - kérdezte kicsit türelmetlen hangon.

- Ugye most nem akarod, hogy válasszak közted és apám között? - kérdezte remegve a lány.

- Édesem... Nincs választás. Nekem nem kellesz már.

Dorad úgy érezte, megfordult vele a kis szoba. Soha nem gondolta, hogy az a fiú, aki mindig a kedvére tett, aki olyan jó volt hozzá, mint ez idáig még senki, egyszerűen kidobja.

A lány legszívesebben sikított volna a fájdalomtól. Úgy érezte, megérdemli, nagyon is megérdemli, amit kap.

- Bocsáss meg - kiáltotta még, és szaladt az ajtó felé, de rá kellett jöjjön, hogy a szenvedése koránt sem ért véget. Ugyanis az ajtóban szembe kellett néznie gyűlölt bájitaltan tanára kárörvendő tekintetével.

- Csak ne olyan sietősen, kisasszony! Azt hiszem, néhány dolgot tisztáznunk kell. Én eddig abban a tudatban voltam, hogy a fiam csak szórakozásból vett részt ebben a kis műsorban. Meséljetek csak arról a tervről! - mondta vészjósló hangon.

- Bájitalhoz kerestünk hozzávalókat. Mivel én jobban ismerem az iskolát, Dorad és Edward Lupin az én segítségem kérték. Mivel azonban én nem tudtam a termeket védő varázslatokról, csapdába ejtettük magunkat. A többiek szerint az én hibámból - magyarázta Eugene. A jelek szerint szemernyi lelkiismeret furdalást sem okozott neki a tudat, hogy épp elárulja eddigi kedvesét, és barátját.

- Ez nagyon érdekes... - görbült gonosz vigyorra Piton szája.

- Igen, így volt - folytatta Dorad. - Mi veszekedtünk Eugene-nal amit Ön meghallott... És apám húzott ki minket a bajból. Akkor találta ki a Performace ötletét...

- Na várjunk, néhány dolgot tisztáznunk kell... - kérdezte Piton igencsak elégedetten. - Azt ugye tudja, hogy a fiam szabadon kijárhat éjszaka is?

- Igen, tudom - bólintott a lány, és kezdett egyre rosszabbat sejteni.

- És ha jól értettem ön, és Mr. Lupin önszántukból mentek vele.

- Így volt.

- Tehát a fiam nem zsarolta, vagy fenyegette önöket, hogy szabályt szegjenek?

- Nem...

- És ugye még megvesztegetni sem próbálta önöket?

- Nem - húzta össze magát a lány. Tudta, hogy ezzel maga alatt vágja a fát, de be akarta a fiúnak bizonyítani, hogy mégsem olyan hitvány és számító, mint amilyennek gondolja őt.

- Gondolom nem is Eugene fejéből pattant ki a terv, amiről majd Dumbledore professzornak kell számot adjon - Piton olyan elégedett arcot vágott, amilyet Dorad soha nem tapasztalt a férfinál.

- Nem. A mi ötletünk volt Edwarddal.

- És ebbe a kis előadásba hogy keveredett a fiam?

Dorad most elhallgatott. Az nem érdekelte, hogy saját maga ellen vall, de az apját nem akarta bajba keverni.

- Csak nem akartam, hogy Doradék miattam kapjanak ki - suttogta maga elé Eugene.

- Hmm... Azt hiszem a Kviblik Érdekvédő Szövetségét érdekelni fogja az eset - mondta elégedetten a férfi.

- Ahogy az is, hogy maga megverte a fiát - fakadt ki Dorad, remélve, hogy célt fog találni érvelése, de ismét csalatkoznia kellett.

- Nem fogok apám ellen vallani - jelentette ki a fiú.

***

Dorad remegve nézte az óráját. Már a vacsora vészesen közeledett. Edwardnak még mindig nem merte bevallani a lebukásukat. Elég volt neki a szerelmét elveszíteni, nem akarta, hogy a barátja is hátat fordítson neki.

Végül nem bírta tovább, kiment a klubhelyiségbe, megkeresni a fiút - aki persze nem tartózkodott ott.

Miután a többieknél érdeklődött holléte felől, megtudta, hogy minden bizonnyal a könyvtárban tanul.

Dorad lemondóan sóhajtott egyet, és ment megkeresni a fiút. Viszont a helyiség felé menet ismét összetalálkozott Pitonnal.

- Miss Black - mondta mézesmázos hangon. - Jöjjön velem az irodába, kérem...

- De, azt mondta, hogy a vacsora után kell beszélnem az igazgató úrral...

- Igen, azt mondtam. Viszont ÉN akarok most beszélni önnel - jelentette ki a férfi ellentmondást nem tűrően.

Dorad nem tehetett semmit, követte a tanárt.

Amikor beértek a nyomasztó hangulatú helyiségbe, Piton bezárta maguk mögött az ajtót.

- Nos... Úgy gondoltam, átveszem az apja módszerét, és felajánlok egy lehetőséget a büntetés kiváltására. Természetesen az apja is megúszná a dolgot mindenféle retorzió nélkül, ahogy Mr Lupin is - Piton mialatt ezt mondta tárgyilagosan nyugodt hangon, leült a karosszékbe, és szórakozottan babrált egy papír fecnit hosszú vékony ujjaival.

- Hallgatom, Piton professzor - nyögte a lány, várva az ítéletet.

- Nem kell táncolnia az asztalon, és nem kell az édesapját megaláznia az egész iskola előtt. Nem kell semmi olyat tenni, ami ártana bárkinek is. Csak egy, az érzésem szerint könnyen betartható feltételem van: tartsa távol magát a fiamtól. Így is elég kárt okozott neki. Nem szeretném, ha az apja még egyszer felhasználhatná az aljas terveihez. Megértette?

- Igen... Megértettem - suttogta a lány. Úgy érezte ez a legfájdalmasabb büntetés, amit kaphatott. Ha eddig volt is remény arra, hogy a fiúval rendbe hozhatja a dolgokat, az is semmivé foszlott.

- Most elmehet. És üdvözlöm az édesapját - küldött Piton még egy gúnyos vigyort utoljára a lány felé.

 

 

Vége.