Cím: Rejtett érzelmek
Írta: Xwoman (xwoman@freemail.hu)
Korhatár: nincs

Megjegyzés: "Néhányan kértetek egy kis előzményt a 'Félreértés'-nek. Íme, itt van! Köszönet Reának a lektorálásért és a címötletért. Ez is teljesen más hangvételű, mint az eddigiek, remélem, tetszeni fog ez is!"

 

 

Rejtett érzelmek

Piton szemszögéből:

Szokás szerint kint ülünk a tornácon, és várjuk az ebédet. Mégis csak jó, hogy annak idején Emily és a kislány elfogadták az ajánlatom, és ideköltöztek egy időre. Nem volt jó, hogy üresen állt a ház. Egész kedves nő – ahhoz képest, hogy mugli.
Nem úgy, mint Ő. Amióta betette a lábát a házba, teljesen felforgatott mindent. És a fiam még sajnálta! Nem, én nem. Tudom, hogy szívtelenségnek hangzik, de engem nem érdekelt volna annak a kis nőcskének a baja. Hiszen ezekben az időkben nem ő az egyetlen, akinek meghalt valakije. Ráadásul még nem is gyilkosság történt, hanem egy egyszerű baleset.
Miért kell a mugliknak ilyen életveszélyes eszközöket gyártani? Legalább megúsztam volna egy rakás kellemetlenséget. Semmi közöm ahhoz a nőszemélyhez, még csak nem is rokonom! El sem hiszem, hogy ő is Rosato! Teljesen más, mint a feleségem volt. Eva például sohasem vett volna fel ilyen göncöt, mint amilyen most Meloén van. Ezzel az erővel akár meztelenül is járkálhatna!
Persze nem mindig viselkedett ő sem így! Amikor megérkezett, egy szavát nem lehetett hallani. Játszotta a megszeppent kis árvát. Na persze a gyász... Csak játszotta nekem az ártatlant. Most is... amikor odaadja a sót, a kezemhez ér, mintha véletlenül tenné, és milyen ártatlanul pislog hozzá!
Egyre jobban bosszant ez a kis csitri! Azt hiszi, hogy mert az utcán mindenki őt bámulja, engem is bolonddá tud tenni? Abból nem eszik! Lehet, hogy a fiam korabeli kölykökre tud valami hatást gyakorolni, de én komoly felnőtt ember vagyok!
Most is úgy ül, hogy egészen a combjáig felhúzódik az a csöpp miniszoknya. Direkt csinálja, vagy ez már csak beidegződés? Merlinre, hogy tud valaki ennyi sületlenséget összebeszélni? Mondjuk az ilyen nőknek nem kell okosnak is lenniük...
Befejezzük az ebédet. Tőlem Meloé szedi el a tányért, közben teljesen előrehajol. Csak azért is elfordítom a fejem, nem kezdem el bámulni, mint nyeretlen kamaszkölyök.
Most valami levelet kapott a barátnőjétől. Nahát, Meloé tud olvasni? Egészen meglepődtem. Vajon mit kaphatott? Amúgy nem érdekelne, ha nem nevetgélne, és nem pirult volna el teljesen a levél olvasása közben... Csak nem egy férfi küldte neki? Még csak az kellene, hogy idehozzon valakit ebbe a házba! Elmegyek mellette, és átpillantok a válla fölött. Nem tudtam az egész levelet elolvasni, de a lényeget láttam.
A barátnője írta, amiben tanácsokat ado neki, hogy mit csináljon velem. Szóval szórakozni akarnak. Gondolom, ha sikerülne elcsábítania, majd együtt nevetnének rajtam. Felmegyek a szobámba, alig látok a dühtől. Hogy képzelik, hogy velem, a Bájitalok Mesterével csak úgy játszadozzanak? Persze gondolom, a kislánynak nem nagyon fájt eddig sem, ha pár szívet összetört...
Kopogtatnak az ajtón.
Tudom ki az, meg se kell kérdeznem. Meloé jött, hozott nekem egy vázában valami virágot, hogy ne legyen annyira komor a szobám. Ezt vajon drága barátnője javasolta, vagy magától találta ki? Most itt áll velem szemben, és néz rám nagy szemekkel. Látszik, hogy bizonytalan. Talán nincs bátorsága végrehajtani a levélben kapott instrukciókat? Nincs, mert kimegy.
Vajon mivel fog legközelebb próbálkozni?
Este erre is megkapom a választ. Épp egy bájitalt készítek, amikor valaki halkan megkopogtatja az ajtót. Igen, ismét ő az.
Megkérdezem, mit akar. Valahogy nem szeretem, ha ilyenkor zavarnak.
Erre kicsit elbizonytalanodik, de azért odajön hozzám. Gondolom a barátnője kitagadná, ha nem teljesítené a mai tervüket.
- Csak... Jó éjszakát szerettem volna kívánni - mondja megszeppenve.
Akkor kívánj! Ki akadályoz meg benne? Ránézek azzal a pillantással, amitől a diákjaim messzire menekülnek - már ha tehetik. De ő nem megy el. Sőt! Két lépéssel közelebb jön. Vajon ez elég indok egy pofonra? Átölel, és egy finom csókot lehel az arcomra. Na, ez már túlmegy minden határon! Szóval idáig megy a játékban?
Gondolom, majd szalad megírni, hogy jót szórakozzanak rajtam! Láthatja a tekintetemen, hogy ez nem tetszett nekem, mert gyorsan kihátrál a szobából.
Már egy hét telt el az eset óta, és egyre gyakrabban látom, hogy Meloé nevetve, piros arccal olvassa a leveleket. Azóta nem olvastam bele ezekbe a firkálmányokba, csak feldühíteném magam miattuk.
Fogadjunk, hogy ma este is eljön, csak 'jóéjszakát kívánni'. De a ma estében nem lesz neki köszönet!

 

* * *

 

Meloé szemszögéből:

Már a többiek kint vannak a teraszon, és várják az ebédet. Amióta itt vagyok, ez egyértelműen az én feladatom lett. Nem nagyképűségből mondom, de tényleg nagyon jól főzök... Legalább tudok valamit, amit mindenki elismer ebben a házban...
Mert nem mindenben becsülnek ilyen sokra! Persze nem beszélek többes számban, hiszen csak egy valakiről van szó.
Pont az a valaki, akinek nagyon szeretnék megfelelni. Na igen... Egy szegény kvibli lány mit várhat a Bájitalok Mesterétől? Eddig soha egy jó szava nem volt hozzám. Hiába próbálok kedves. lenni hozzá, sokszor még egy pillantásra sem méltat! Mintha nem is léteznék!
Most elkérte a sót tőlem. Persze, hogy odaadom! Egy kicsit összeért a kezünk, félve nézek rá. Nem csoda, hiszen a véletlen kis érintés miatt úgy néz rám, mint valami elvetemült gyilkosra. Odavág egy 'köszönöm'-öt, mintha a világ legnagyobb kegye lenne!
Ebéd végeztével én veszem el tőle az edényeket, hátha értékeli az igyekezetem. Persze... A fejét is elfordítja.
Visszamegyek a nappaliba, ahol egy nagyon öreg bagoly vár egy levéllel. Tudom ki írta, azonnal felbontom. Amikor végére érek a levélnek, elnevetem magam. Nagyszerű ötletek nagybátyám szeretetének megszerzésére... Szerintem életveszélyes lenne bármelyikkel is próbálkozni!
De hogy is írta Stelle?
'Egy kis gyengédség nem ártott meg még senkinek.' Kipróbálom, legföljebb elzavar. Ennél rosszabb úgysem lehet a helyzet...
Sétálgatok végig a helyiségen, amikor Emily ad egy vázát, benne egy virággal, hogy vigyem fel Perselushoz. Na igen, Emily mostanában sok virágot kap, gondolom ez a szál már nem fért el a szobájában...
Perselus olyan dühösen néz rám, fogalmam sincs, miért... Csak motyogok valamit a virágról, és igyekszem elhagyni a nyomasztó hangulatú szobát.
Egész nap törtem a fejem, hogy mit tehettem, amivel így felbőszítettem a nagybátyám... Hiszen nem csináltam semmi rosszat, amiért haragudhatna rám...
Azt hiszem elhatározásra jutottam. Kipróbálom, amit Stelle javasolt. Végülis... Veszíteni nem veszthetek.

 

* * *

 

Megérte hallgatni Stelle-re... Minden este odamegyek Perselushoz, elbúcsúzom tőle, és adok az arcára egy csókot. Először csak meglepődött, de úgy láttam, nem haragszik érte... Vagyis először haragudott, de utána már nem.
Még megválaszolom Stelle levelét, és megyek jóéjszakát kívánni…

 

 

Vége.