Csíny letudva!
2006.12.16. 18:00
Írta: Xwoman Lektorálta: Rea. Ismét köszönet neki érte! :) Elérhetőség: (xwoman@ultrawap.com) vagy a honlapom címe (http://xwoman.fw.hu) Korhatár: Nincs Jogok: J. K. Rowling, Timmy Tailor és az én tulajdonomban vannak Megjegyzés: Timmy írt a karácsonyi pályázatomra egy nagyon szép novellát, és ezt kapja nyereményül. Megjegyzés2: Kathlene Timmy Tailor karaktere, róla bővebben olvashattok az írónő Angela Shan című művében. Nagyon sok szeretettel Timmynek!
Csíny letudva!
A hatalmas kastélyt aranyfénybe vonta a kora nyári forró napsütés. A diákok nagy része kihasználta ezt a jó időt, és a parkban sétálgattak, vagy a tóparton ücsörögtek. Mivel a tanév vége előtti utolsó két napban a bizonyítványokat is megkapták, már tanulniuk sem kellett. A gyengélkedőn ücsörgő négy fiút azonban ez a legkevésbé sem tudta jókedvre deríteni. - Ez nem lehet igaz! - morogta már sokadszorra James, aki az egyik ágyban ülve volt kénytelen eltűrni az arcát borító vastag kenőcsréteget. Az alapos „vakolat” sem tudta azonban teljesen eltakarni a fiú bőrét ellepő kiütéseket. - Az a kis nyomorult! - kontrázott Sirius - De úgy éljek, megbánja azt is, hogy a világra jött! - Inkább hagyjátok! Már csak két napunk van hátra az iskolából, nem kellene bajba keverednünk! - próbálta őket csillapítani Remus. - Ezt te megtorlás nélkül hagynád? - háborodott fel James - Látod mit tett velem Pipogyusz! Pedig most nem is csináltam vele semmit... Kivételesen. - Úgy van! - bólogatott hevesen Peter. - De mit lehetne tenni? - gondolkodott hangosan Sirius. - Sajnos én az indulásig semmit... - szontyolodott el James - Madam Pomfrey nem fog elengedni az indulás reggeléig! - Csak bízd rám Ágas barátom! - vigyorodott el Sirius, kényelmesen hátradőlve a székében, miközben szórakozottan malmozott ujjaival. De rögtön el is hallgatott, amikor meglátta, hogy nyílik az ajtó. - Ja, csak te vagy? - sóhajtott megnyugodva a fiú, amikor meglátta a belépőt. - Na szép! Hallottam, hogy James a gyengélkedőre került, jövök meglátogatni lóhalálában, erre így fogadtok! - nyafogott tettetett sértődöttséggel Kathlene, és leült az egyik székre - De halljam, mi történt? - Pipogyusz hátba támadott a folyosón, amikor éppen Lilyvel az utolsó roxforti randinkat beszéltük meg... De ehelyett a gyengélkedőn kell maradjak. Ráadásul egy tanár sem volt a közelünkben, így büntetés nélkül megúszta a kis... - itt elhallgatott, de látszott rajta, hogy legszívesebben mindennek lehordaná a mardekáros fiút. - Ezt tényleg nem hagyhatjátok szó nélkül - bólintott a lány nagy komolyan. - Kathlene, ugye nem akarsz belemenni még egy hülyeségbe? - vonta fel a szemöldökét Remus - Legyetek észnél, pont az utolsó napon keveredjünk bajba? - Nyugi Holdsáp! Nem fog kiderülni, hogy mi voltunk a dolog hátterében! Különben is: Ágast sem lenne jó befeketíteni Lily előtt... Tudjátok, hogy nem szereti, ha Pipogyuszt bántjuk - mondta titokzatos mosollyal Sirius. - Csak nem? Nekem nagyon úgy hangzik, hogy már kész terved van... - pislogott ártatlan tekintettel a lány. - Beavatnál minket is? - Természetesen! Nos, ugye most elvileg senkinek semmi dolga nincs, igaz? - kezdte fojtott hangon a fiú, majd miután látta a többiek egyetértő bólogatását, folytatta - És ilyenkor nem sokan járnak a könyvtárba, igaz? - Nem szedsz rá semmire, Sirius! - mondta felháborodva Remus. - Nem rád gondoltam... Nem csak te vagy az egyetlen könyvmoly az iskolában... Más is szokott ilyenkor a könyvtárba járni... - vigyorodott el gonoszan Sirius. - Pipogyusz? - csillant fel James szeme. - Pontosan... Nos, itt jön a képbe Kathlene... - Én? - csodálkozott el a lány. - Bizony! Pipogyusz szemmel láthatóan beléd van zúgva - mondta látványosan gesztikulálva a fiú. - Neee! - fintorodott el a lány - Ne hidd, hogy bármit is csinálni fogok vele! - Csak beszélgetned kell vele... Olyan fél óra hosszat - nézett rá esdeklő kiskutyatekintettel Sirius. - Azon kívül? - vonta fel a szemöldökét gyanakodva a lány. - Azon kívül semmi... Ha James kölcsönadja a láthatatlanná tévő köpenyét... - nézett kérdőn barátjára, aki természetesen gondolkodás nélkül rábólintott a dologra - Én beosonok a Mardekár klubhelyiségébe, és a többit bízzátok rám. - Sirius, azonnal mondd el, mire készülsz! - szólt rá szigorúan Remus, akinek szemmel láthatóan nem nyerte el a tetszését az ötlet. - Nem, nem. Nem fogom elrontani a meglepetést. De higgyétek el, tetszeni fog! Pipogyusz elnyeri a büntetését, és mi is megússzuk minden retorzió nélkül... - De csak fél óráig vagyok hajlandó Pitonnal beszélgetni! - kötötte ki a lány. - Több időre nem is lesz szükségem. Csak ügyesen! - vigyorodott el Sirius. - És mi addig mit csinálunk? - kotyogott közbe Peter. - James gyógyul, Remus szurkol, te meg inkább semmit, mert úgyis elrontanád!
***
Másnap ebéd után Kathlene idegesen sétált fel-alá a könyvtár előtti lépcsőfordulóban. Nem akarta túl feltűnően figyelni a folyosót, de igencsak izgult. Tudta, hogy nem kell Pitonnal kikezdenie, mégis kellemetlenül érezte magát. Azzal tisztában volt, hogy Piton megérdemli a büntetést, mások érzéseivel játszani mégsem szeretett. Néhány perc múlva viszont el kellett felejtse aggályait, hiszen megjelent a célszemély. Piton görnyedten cipelt néhány nehéz könyvet, zsíros fekete haja alól csak az orra látszott ki. Kathlene mintha nem is figyelne, "véletlenül" beleszaladt a fiúba úgy, hogy az elejtett mindent ami a kezében volt. - Nem tudsz vigyázni? - sziszegte Piton felháborodva. - Jaj, ne haragudj! - mondta a lány kedvesen, és lehajolt, hogy segítsen neki. - Mire készülsz? - kérdezte gyanakodva a fiú. - Tessék? - pislogott ártatlanul Kathlene - Csak segítek felszedni a könyveket. Talán ez is baj? Dobogó szívvel figyelte a fiú reakcióit, és őszintén remélte, hogy beválik a csel. Piton néhány pillanatig gyanakodva méregette, majd morgott valamit feleletként. - Tényleg ne haragudj, figyelmetlen voltam! - Tudom, hogy a drágalátos barátaid küldtek rám - mondta ingerülten a fiú. - Dehogy! Csak... Idejöttem a könyvtárba, mert meg akartam nézni néhány dolgot a hipogriffek tartásával kapcsolatban. Nem figyeltem a lábam elé, ezért mentem neked - hadarta gyorsan - Figyelj, lehet, hogy nem bírjuk egymást, de nem kellene utolsó nap is piszkálnunk egymást... Hiszen lehet, hogy többet nem is találkozunk. Nem lenne jobb békességben elbúcsúzni? - Nos... - gondolkodott el a fiú, majd rávágta - Nem! Azzal egy határozott mozdulattal kivette a könyveit Kathlene kezéből, és elindult a könyvespolcok felé. A lány sóhajtott egyet, és remélte, hogy még körülbelül huszonöt percig ott is fog maradni a fiú. Ezalatt Sirius már a Mardekár klubhelyiségébe osont a láthatatlanná tévő köpenynek hála teljesen észrevétlenül. Szerencsére, így ebéd után csak nagyon kevesen mentek vissza ide, és azok is többnyire pihentek. A fiú hamar megtalálta a végzősök hálótermét, ami viszont teljesen üres volt. Talán célszerűbb megoldás lett volna, ha ebédnél hajtja végre az akciót, de ha nem vesz részt az étkezésen, oda az alibije! Körülnézett a szobában, és megpróbálta biztosra megállapítani, hogy melyik Piton ágya. Rövid keresgélés után elégedetten elvigyorodott: meglátott egy PP monogrammal ellátott könyvet az egyik éjjeliszekrényen "Minden, amit a feketemágiáról tudni kell" címen. Kezébe vette, és megállapította, hogy teljesen új, a lapok meg sem törtek a szakadt könyvjelzővel megjelölt rész után. Sirius elégedetten elvigyorodott, kivett a zsebéből egy kicsike tárgyat, és a könyvjelzőre tapasztotta. Ahogy összecsukta a vaskos és nehéz kötetet, nem is látszott, hogy bárki hozzányúlt volna...
***
- Na, mi történt? - ugrott fel Peter az ágyról, ahogy Sirius visszaérkezett a gyengélkedőre. - Sikerült - vigyorodott el elégedetten a fiú - Minden tökéletesen ment! - Most már végre elárulod, mit műveltél? - kérdezte rosszallóan Remus. - Nem! Csak gyertek vacsorázni, majd meglátjátok - mondta fölényesen a fiú, és végigheveredett az ágyon. A továbbiakban egy szót sem volt hajlandó elárulni. Viszont az esti étkezés alatt nem történt semmi - azon kívül, hogy Kathlene elmesélte a könyvtárban történteket. De Pitonon nem látszott semmi. - Biztos, hogy jól csináltál mindent? - kérdezte Peter óvatosan. - Féregfark, hogy kérdezhetsz ilyet? Természetesen igen. Lehet, hogy még nem... Áh, majd úgyis kiderül, ha sikerült a csel! És Sirius újabb titkolózásba burkolózott.
***
Reggel már minden diák összepakolta az összes holmiját, és menetkészen fogyasztották a reggelit. Miután James végre elszabadult a gyengélkedőről, barátját elsőként az esti tréfa eredményéről faggatta. - Ezért adtam oda a köpenyt? - háborgott, amikor ő is kitérő választ kapott Siriustól. - Majd nézd meg Piton arcát! - felelte barátja titokzatosan. De aznap reggel Pipogyusz arcán csak a James-nek küldött gúnyos vigyor virított...
* * *
A Roxfort Expressz vígan zakatolt a síneken. A diákok boldogan várták, hogy végre kipihenhessék a nehéz tanév fáradalmait, és szórakozhassanak egy kicsit. Ebbe az örömbe a végzősök esetében egy kis szomorúság is vegyült: hiszen előfordulhat, hogy sok osztálytársukat most látják utoljára... Az egyik kupéban ücsörgő hat embernek is ilyen gondolatok jártak az eszében. Lily és Kathlene elmélyülten beszélgettek mindenféle lányos dolgokról, a fiúk pedig néztek maguk elé. Nem elég, hogy a boldog Tekergős éveknek vége, még Pipogyusz is győztesen, egy megtorlatlan gaztettel hagyja el az iskolát. Sirius az egész utazás alatt azon töprengett, hogy mit ronthatott el. Hiszen biztosra vette, hogy a könyv Piton tulajdona. Más PP monogramú ember nincs is a hetedik évfolyamban! És az is kizárt, hogy rossz számot írtak az ajtóra! De ha Piton nem is olvassa a könyvet? Az nem lehet! Hiszen ki volt készítve az éjjeliszekrényre, megjelölve. Vagy nem is fejezetenkénti sorrendben olvassa? De a lapok csak a könyvjelző előtt voltak megtörve! Akárhogy törte a fejét, sehogy nem jött rá, hol csúszhatott a dologba egy kis baki. Hiszen ha valaki más nyitotta volna ki a könyvet, azt észrevette volna... - Már mindjárt megérkezünk! - állapította meg Lily, és rövid nyújtózkodás után elkezdte összeszedni a csomagjait. Épp egy bőröndöt akart levenni a fenti csomagtartóról, amikor hatalmas robaj rázta meg a szerelvényt. A lány úgy megijedt, hogy szegény Kathlene ölébe ejtette a nehéz poggyászt. - Mi történt? - nyögte Lily falfehéren. - Talán valaki nem rendeltetésszerűen használt egy füstbombát - mondta Sirius ártatlan arccal, majd a barátaihoz fordult, és cinkos kacsintással suttogta: Csíny letudva!
Vége.
|