Köszönet Reának a lektorálásért!

Mivel ez az utolsó fejezet, szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, akik valamiképp szerepet játszottak a történetem alakulásában: Először is uramnak, Zoli bátyának jár a hála, aki nélkül Eugene figurája soha nem született volna meg... Dokinak, aki ugyan nem is tud erről, de róla mintáztam főhősöm „bájos” természetét. Nexavisnak, aki először figyelt fel írásomra, Briginek, aki hosszú fejezeteken keresztül segített, Elenielnek, akitől a legkimerítőbb kritikát kaptam, Khimnek és Isonak, akik nem csak lektoráltak, de segítettek „megedzeni” a karakterem, és még nagyon sok mindent tettek a regényhez.

Moonynak, hogy Meloé megszületett, és életben is maradt, valamint két másik szereplőmet is világra segítette...

De leginkább Reának köszönöm a sok bíztatást, és segítséget, ami nélkül nem biztos, hogy ilyen lenne a regényem, amilyen!

32. fejezet
Búcsú

 

Az év hátralévő része teljes nyugalomban telt. A hatodévesek a vizsgaidőszakot sem érezték annyira húzósnak a tavalyi RBF után.

Az utolsó pár napban mindenki fáradtan, de a közelgő szünidő tudatában sétálgatott a Roxfort udvarán, élvezve a jó időt.

Harry is ezt tette Ron és Hermione társaságában, amikor észrevették a feléjük siető Eugene-t.

- Sziasztok - köszönt az nem túl lelkesen - Harry, gyere velem, az igazgató szeretne neked valamit mondani.

A fiú elbúcsúzott barátaitól, és követte a másikat.

- Miről van szó? - kérdezte egy kicsit lihegve, mivel Eugene igencsak megszaporázta lépteit.

- Arról, hogy még nyáron sem lesz nyugtom - válaszolta amaz kissé nyűgösen.

- Valami konkrétabbat? - próbálkozott ismét Harry, de egy morgáson kívül más választ nem kapott, inkább nem is erőltette tovább a dolgot.

Rövid idő múlva már Dumbledore irodájában voltak. Az ősz varázsló gondterhelten nézegetett néhány pergamentekercset. Csak akkor pillantott fel, amikor Eugene már helyet foglalt az egyik székben.

- Ülj le te is - mondta az igazgató szelíden - Gondolom Eugene már elmondta, hogy miért is kellett idejönnöd.

- Nem... még nem mondott semmit - mondta Harry egy kicsit zavarban. Ugyan nem akarta Eugene-t bemártani, de tényleg nem hazudhatta, hogy már tud mindent.

- Nos... Mivel hiába gyakoroltad az okklumenciát, még mindig nem sikerül kiüríteni az elméd. Ezen Eugene talán tud segíteni - kezdte Dumbledore derűsen, mire az említett bosszúsan ciccegett egyet.

- Kapok egy ékszert a ládájából? - kérdezte gyanakodva Harry.

- Nem egészen... Mivel a zenét tartom a legmegfelelőbb segítségnek a gondolatok megtisztítására, Eugene a nyártól gitárleckéket ad neked.

- Tessék? - nézett nagyot a fiú. Valahogy nem tartotta ezt túl jó ötletnek. Csak remélte, hogy az ifjabb Piton tanítási módszerei kevésbé drasztikusak, mint apjáéi, de erre nem mert volna mérget venni, látva a fiú mogorva arckifejezését...

* * *

A Roxmorts Express lustán zakatolt a síneken. A kupékban kellemes hűvös levegő volt a kinti hőséggel ellentétben.

A diákok vegyes érzésekkel ücsörögtek a kipárnázott üléseken. Egyrészt örültek a rájuk váró hosszú vakációnak, másrészt egy kicsit sajnálták, hogy hónapokig nem láthatják osztálytársaikat.

Harryék szokás szerint beszélgettek, kihasználva még együtt töltött rövid időszakot.

Eugene most is csak az ablakon bámult kifelé, a lehető legsötétebb tekintettel.

- Eugene... figyelsz ránk? - lökte meg egy kicsit a vállát Hermione, miután már negyedszerre szólították meg.

- Bocsánat, elkalandoztam... - mentegetőzött a fiú.

- Ron azt kérdezte, hogy mi lett a ládáddal - monda hangosan Ginny, mintha Eugene egy kicsit nagyot hallana.

- Ja... Odaadtam Dumbledore-nak, hogy vigyázzon rá.

- Nem ajánlod fel a Rendnek az ékszereket? - kíváncsiskodott Harry.

- Nem. Gondolom nem ok nélkül nem akarták kiszedni azokat a ládából. Addig jó, amíg ott vannak - vonta meg a vállát Eugene.

- És ehhez mit szólt az igazgató? - kérdezte a vörös hajú lány.

- Semmit. Tiszteletben tartotta a döntésem - mondta a fiú. Pár perc hallgatás ereszkedett a kupéra, majd Harryék folytatták a csevegést.

- És, most Szipákkal mi lesz? – kérdezte fojtott hangon Hermione.

- Hát... nem nagyon szabad neki még mindig kimozdulni. Jobb, ha nem sokan tudnak róla. Velem is csak néhány baglyot váltott, azt is a legnagyobb titokban – válaszolta Harry ugyanolyan halkan.

- Még mindig ugyanott van? – szállt be a faggatózásba Ginny.

- Igen... Még mindig nincs tisztázva a „nagyok” előtt...

- Kiről van szó? – kérdezte Eugene, aki nem nagyon értette, eddig kiről is beszélnek a többiek. Azok négyen összenéztek, majd Hermione szólalt meg:

- Majd elmesélem...

* * *

A végállomás felé közeledve Harry egyre szomorúbb lett. Remélte, hogy most hamar elviszik őt Dursley-éktól, bár nem volt biztos benne, hogy a nagybátyjáéknál töltött nyár a kellemesebb, vagy a gitárórák Pitonkával.

Amikor a King's Cross pályaudvaron leszállt a vonatról, kelletlenül cipelte a csomagjait az építmény muglik által használt részére. Mrs. Weasley már türelmetlenül kémlelte a tömeget, majd boldogan rohant gyerekei felé, hogy üdvözölje őket.

Harry mosolyogva, Eugene vigyorával mit sem törődve tűrte, hogy a testes asszonyság Ginny és Ron után őt is megölelgesse,

Persze a hosszú hajú fiú öröme csak addig tartott, amíg Mrs Weasley őt is fel nem fedezte.

Eugene épphogy fellélegezhetett, amikor az asszonyság elengedte őt, újabb „támadás” érte.

A húga az ölébe ugrott, majdnem hanyatt lökve a sovány fiút.

- Suzanne... kérlek, engedj el... – nyögte, miután hiába próbálta a kislány karjait lefejteni a nyakából, de az nem nagyon hallgatott rá – Megfojtasz, tökmag!

- Hiányoztál! – mondta vidáman a kislány.

- Te is nekem... Mondd csak, te vagy itt egyedül? – nézett körbe Eugene, hátha észreveszi Emilyt, vagy Meloét.

- Csak én... Mr Weasley kocsijával jöttünk...

- A kislány nagyon ragaszkodott hozzá, hogy ki akar jönni eléd – mosolyodott el az említett, aki felesége mellett állt, és segített a gyerekek csomagjait berakni az autóba.

Harry eddig mosolyogva nézte a jelenetet, de észrevette, hogy az ő rokonai is már kiérkeztek a pályaudvarra. Szomorúan sóhajtott, majd sorra mindenkihez odament elbúcsúzni.

Ronnal és Hermionéval megígértette, hogy nagyon gyakran fognak írni neki, majd utoljára Eugene-hoz is odament.

- Szia... Majd... Gondolom Dumbledore üzen, mikor kezdjük az órákat... – mondta kedvetlenül.

- Szerintem is... Ne félj, nem úszol meg – húzódott gonosz félmosolyra Eugene szája, de azért búcsúra nyújtotta jobbját.

Harry nehéz szívvel ment oda a már türelmetlenül toporgó Dursley-ékhoz, de közben még többször hátrapillantott integető barátai felé.

- Akkor... nekünk is menni kellene – sóhajtotta Eugene Hermione felé fordulva.

- Igen... – nézett maga elé a lány szomorúan.

Eugene odalépett kedveséhez, és átölelte.

- Ugye fogunk találkozni a nyáron? – kérdezte halkan.

- Ha apádat nem zavarja, hogy egy Griffendéles meglátogatja a házában... – mosolyodott el Hermione.

- Nem fogja... Gondoskodom róla – súgta a fiú, majd egy gyors csókot lehelt a lány ajkaira. Soha nem kedvelte e hosszas búcsújeleneteket, de így, a tekintetek kereszttüzében végképp nem volt kedve hozzá..

Máris beszállt az autóba, hogy Mr. Weasley elvigye őt és húgát a Piton-kúriába. Míg az autó távolodott, hosszan figyelte, ahogy kedvese szülei társaságában beszáll egy taxiba, majd elindulnak az ellenkező irányba.

Vége.