- Eugene... – nyögte döbbenten Hermione – De hát ez nagyszerű! Ennek inkább örülnöd kellene!
- Örülni?!? Kint fogok állni ebben a nagy hidegben egész éjszaka! Ennek örüljek? – Eugene még mindig fel s alá járkált a klubhelységben, közben tajtékzott a dühtől, magára vonva az ott-tartózkodók tekintetét.
- De te fogod először látni a vendégeket – mondta kicsit irigykedve Ron – mondd csak, mióta tudsz arról, hogy...
- Már december óta. De azt nem mondták, hogy nekem kell majd fogadni azokat a...
- Eugene, most már állj le! – csattant fel türelmetlenül a lány – ezzel nem érsz el semmit, hiszen ha maga a Mágiaügyi Miniszter jelölt ki erre a feladatra...
- A fenéket ő. Cornelius Caramel csak azt mondta, valaki álljon kint, hogy fogadja a vendégeket.
- Akkor örülhetsz, hogy téged találtak a legalkalmasabbnak – kezdte Harry, de Eugene közbeszólt.
- Nem. Arról. Van. Szó – tagolta, mintha Harryék értetlen kisgyerekek lennének – Azért megyek ki, mert én vagyok a legfiatalabb munkaerő ebben az iskolában, és mint általában, a legújabb ember kapja a legkellemetlenebb feladatokat.
- De ez a Roxfort! – méltatlankodott a lány.
- Attól még ugyanolyan munkahely, mint akármelyik másik. És az ilyen „szabályok” mindenhol ugyanúgy érvényesek – Eugene fejcsóválva leült, úgy látszott, sikerült egy kicsit megnyugodnia.
- Látom, már képes vagy értelmesen kommunikálni mindnyájunkkal – jegyezte meg epésen Hermione – Akkor lennél szíves szépen, lassan, érthetően, tagoltan ismét elmagyarázni, hogy pontosan mi ez az egész?
Eugene vett egy nagy levegőt, és ismét belekezdett a történetbe.
- Nos, az előzményekkel nem vagyok tel teljesen tisztában, de innen-onnan hallottam olyasmit, hogy ez a Caramel eltussolt valamit, ami mégis kiderült...
- Igen! – vágta rá Harry – Eltitkolta, hogy Voldemort visszatért! Minden eszközt bevetett ennek érdekében... – folytatta volna tovább is, de Eugene szúrós tekintete azonnal elhallgattatta.
- Szóval a kedvenc miniszterünk tekintélye igencsak megingott mindenki előtt. Ezért – hogy mentse a menthetőt – kitalálta ezt a rendezvényt.
- És neked ezt ki mesélte így el? – kotyogott közbe Ginny.
- Így senki. De nekem is van szemem, hogy észrevegyek dolgokat. Vagy szerintetek véletlenül tették a rendezvény időpontját egy hónappal a választások elé? Na, végigmondhatnám már végre? Szóval megrendezte ezt a Nemzetközi Mágus Konferenciát. Mindenki előtt sikerült titokban tartani, csak az érintettek tudtak róla – eddig.
- Ugye... Nem lesz bajod abból, hogy most elmondtad? – nézett Eugene-re aggodalmas pillantással Hermione.
- Nem. Úgyis fél óra, és megtudjátok. Dumbledore ma fogja veletek is közölni.
- De addig ugye még megosztasz velünk néhány dolgot... Mint bennfentes, úgyis többet tudhatsz, mint amennyit el fognak nekünk mondani...
- Minden bizonnyal. De sajnos többé egy szót sem tudtok kiszedni belőlem – vigyorgott gonoszul Eugene.
- Ne legyél már ilyen! – háborodott fel Ginny – ha belekezdtél, fejezd is be! – de a nyomaték kedvéért meglökte a fiú vállát.
- Ha ilyen szépen kéritek... Szóval a világ összes varázsló sulijából idejönnek majd az iskolaigazgatók, hogy lássák, mennyire kapnak a helyi diákok megfelelő képzést, mennyire felkészültek a tanárok, megosztják saját módszereiket, és tapasztalataikat.
- Ez érdekesen hangzik... – jegyezte meg Hermione.
- Az is lesz. A vendégek egy egész hónapig a Roxfort vendégei lesznek, néhány órát meg fognak látogatni, sőt, még különböző kurzusok is lesznek olyan tudományokból, amiket itt nem tanítanak – magyarázta tovább Eugene. Hanghordozása, gesztusai teljesen egyeztek apjáéval.
- Hűha... Nem tudod, honnan jönnek majd? – faggatóztak tovább a diákok.
- De tudom... sajnos az iskolák neveit elfelejtettem... Két ember jön Európából. Két nő, ha jól tudom...
- Nő? De a Durmstrang igazgatója... – vágott közbe Ron, de Hermione hamar le is torkolta.
- Már nem Karkarov ott az igazgató!
- De az – vetett véget a kialakuló vitának Eugene – Irina Karkarov az igazgatónő neve.
- Rokona Karkarovnak? – csodálkozott Harry.
- Nem tudom... Majd kiderítsem? – kérdezte a hosszú hajú fiú.
- Naná! De valahogy úgy, hogy ne sértsd meg vagy hasonló...
- Tökéletes úriember leszek. Már csak azért is, mert nem kapom meg a honoráriumot, ha nem lesz az összes vendég tökéletesen elégedett a fogadtatással.
- Honnan fognak még jönni? – Ginny az órára pillantgatott, mivel a vacsora vészesen közeledett, és utána nem biztos, hogy Eugene ilyen közlékeny hangulatban lesz...
- Jönnek Ázsiából hárman. Egy férfi Oroszországból, szintén férfi Indiából, és egy hölgy Japánból. A nevüket ne kérdezzétek, majd vacsora után előkeresem a papírt.
- Afrikából? – türelmetlenkedett a vörös hajú lány.
- Onnan egy úr fog jönni. Bár ő nem igazgató, inkább ilyen törzsi varázsló... Ketten látogatnak majd ide az Egyesült Államokból, egy ember jön Alaszkából, és ketten Dél-Amerikából.
- Diákokat nem hoznak magukkal? – kérdezte Hermione.
- Nem tudok róla. Lehet. De szerintem menjünk le enni. Az igazgató úrnak fontos bejelentenivalója van a számotokra...

***

Dumbledore vidáman mosolyogva jelentette be a nagyszerű hírt a diákoknak, miszerint a Roxfort néhány nagyszerű embert láthat vendégül. Ez az újság természetesen nem érintette meglepetésként a tanári kart, de ők mintha nem tekintették volna ilyen nagyszerű dolognak a közelgő eseményeket.
Eugene egész beszéd alatt csak nézett maga elé, nem szólt semmit, de látszott, hogy majd’ szétrobban a dühtől. Persze nem tehetett mást, el kellett fogadnia a feladatot, hacsak nem akart összetűzést magával az igazgatóval. Már Madam Malkinnál meg is rendelték neki a csinos új talárt, amiben fogadhatja az igazgatókat.
Szép fekete szatén ruhadarab volt, rajta egy hatalmas jelvény, az iskola címere. A miniszter külön fodrászt és sminkest is szerződtetett, hogy a neves látogatók semmi kifogást ne találhassanak Eugene külsejében sem.
Vacsora végeztével a diákok indultak vissza a klubhelyiségükbe, így tettek a hatodikos griffendélesek is, de mielőtt elhagyhatták volna az étkezőt, Piton még eléjük állt.
- Miss Granger. Kérem, jöjjön az irodámba most. Fontos lenne – mondta kifürkészhetetlen arccal. A diákok összenéztek, nem értették a helyzetet.
- Igen professzor – bólintott Hermione, és megszeppenve követte tanárát a dolgozószobájába.
- Üljön le! – parancsolta a férfi, miután Hermione bement a szobába, majd becsukta az ajtót. Hermione nem várta meg az újbóli felszólítást, látta hogy tanára igencsak ingerült.
- Valami baj van? – kérdezte félénken a lány.
- Még nincs... remélem Potterék elmesélték önnek a fiam tegnap esti akcióját... – mondta kissé gúnyosan, mialatt az asztal előtt sétált oda-vissza, hogy levezesse valahogy a feszültségét. Természetesen tudomást szerzett róla, hogy Eugene a délelőtt folyamán miért került be a gyengélkedőre.
- Nem... nekem nem mondtak semmit – mondta Hermione sápadtan. Ötlete sem volt, hogy miért haragudhat Piton ennyire a fiára.
- Nos Eugene tegnap este egy kicsit elvetette a sulykot... – kezdte a tanár kimérten.
- Veszekedett? Kiabált? – már Hermione is kezdett egy kicsit dühös lenni, hogy Eugene megint szítja a feszültséget. Hiszen csak most ért vissza az iskolába, és máris ilyen hírrel fogadják.
- Nem... legalábbis nem tudok róla. Erről Pottert kérdezze. Viszont ma reggel nem tudta ellátni a munkáját, mivel úgy leitta magát, hogy fel kellett mennie a gyengélkedőre, mert másnapossága miatt nem tudta elvégezni a rá kiszabott feladatot.
- Tessék? – nézett megütközve Hermione. Erről az oldaláról még nem ismerte a vőlegényét.
- Jól hallotta - morogta Piton. Őt is legalább ennyire felháborította fia viselkedése, mint a lányt.
- De... Miért? Hogyan? – nyögte meglepetten.
- Nem tudom. Viszont nem szeretném, ha elfajulna a dolog, de ismerem annyira a fiam, hogy ha én mondanám neki, biztos hogy rám nem hallgatna. Arra akarom kérni, hogy beszélgessen el vele.
- Jó – mondta Hermione szomorúan. Nagyon haragudott Eugene-re, tudta hogy most nem szabad hagynia, hogy a fiú meglágyítsa szívét a hízelgésével, mint eddig annyiszor. Most a sarkára fog állni! Hiszen a fiú érdeke is... Csak Eugene nagyon nehéz eset.

***

Ez alatt Harryék már rég visszatértek a klubhelyiségbe. Harry Ronnal szokás szerint leült varázslósakkot játszani, nem esett jól nekik tanulni bár ez volt a szünet utolsó estéje. Jóllehet másnap az első órájuk bájitaltan volt, és Piton kemény számonkérést ígért, ez sem tudta most érdekelni őket.
Eugene-nek most szerencsére nem kellett dolgoznia, mivel a javasasszony pihenést írt elő neki estére, így elővehette szép új gitárját. Még nem mutatta meg senkinek az új hangszert, gondolta úgyis észreveszik. Ebben nem is tévedett.
- Nahát, ezt kaptad Piton professzortól karácsonyra? – mutatott a gitárra Ginny – Megnézhetem?
- Persze! – Eugene büszkén átadta a közben mellé telepedő lánynak a hangszert.
- Nagyon szép – megpróbálta úgy fogni, ahogy Eugene szokta, és megpendítette a húrokat – A régi merre van?
- Azt otthon hagytam, már sok lett volna azt is cipelni – válaszolta Eugene, közben megfordította Ginny kezében a gitárt, hogy a nyaka a bal keze felé essen.
- És... mit fogsz vele csinálni? – faggatózott tovább a lány.
- Fel fogja gyújtani – válaszolta Eugene helyett Ron, aki azért fél füllel figyelt, milyen diskurzus folyik a fiú és a húga között.
- Ja! Mint a Jimi Hendrix! – nevette el magát Eugene.
- Mint kicsoda? – csodálkozott Ginny.
- Jimi Hendrix - felelte tömören a fiú.
- De ő kicsoda? – kérdezte türelmetlenül Ron, mert látta, hogy Eugene csak húzza őket.
- Nem tudjátok? – csóválta a fejét – Pedig illik ismerni...
- Szerintem nem is létezik, csak kitalálod, hogy minket idegesíts! – jelentette ki Ron.
- Micsoda!?! Ezt inkább meg sem hallottam! – mordult fel Eugene.
- Nem hagynátok abba? – szállt be Harry is a vitába - Jimi Hendrix élt, és valóban nagyszerű gitáros volt, de jó lenne ha nem találnátok mindig valami ürügyet a vitára!
Mintegy végszóra megjelent a helyiségben az igencsak paprikás kedvű Hermione.
- Már megint veszekedtetek? – kérdezte dühösen a lány.
- Nem, csak... – kezdte volna Eugene menteni magukat, de Hermione közbevágott.
- Nem érdekel a magyarázkodásod! Gyere a fiúhálóba, valamit meg kell beszélnünk! – karon ragadta a fiút, és húzta is fölfelé a lépcsőn, maguk mögött hagyva a megdöbbent Harryéket.

***

- Halljam, mit csináltál tegnap? – kérdezte Hermione erélyesen.
- Én? Semmit – próbált védekezni Eugene, hirtelen nem tudta, hogy kedvese miért haragszik rá.
- Ne hazudj nekem! Akkor a semmi miatt kellet a gyengélkedőre menned reggel?
- Ja! Csak az? Nos... igen, bevallom, többet ittam a kelleténél – mondta szemlesütve.
- Annyira, hogy még dolgozni sem tudtál menni.
- Igen, annyira. Sajnálom, és tényleg szégyellem a dolgot... Megértem hogy haragszol rám, ígérem többet ilyen nem lesz – közelebb ment a lányhoz, hogy átölelje, de az egy kicsit hátrébb lépett.
- Nem, most nem fogod megúszni a beszélgetést. Eugene mondd már el végre, hogy mi bajod van! Állandóan harcolsz mindenkivel, mióta megérkeztél! Jó ez neked? – tette fel a kérdést, de látta, hogy nem fog választ kapni, így folytatta – Figyelj, így csak magadnak ártasz. Tudom, hogy nem szívesen vagy itt, és hogy csak kényszerből dolgozol... És azt is, hogy nehéz feldolgoznod azt a sok mindent, ami így hirtelen a nyakadba szakadt. De azzal, hogy gerjeszted a vitákat, nem használ senkinek – közelebb lépett, és megsimogatta a fiú arcát – Kérlek, ne tetézd a bajt ezzel is! Tudod, hogy szeretlek, és elfogadtalak olyannak, amilyen vagy... De neked is alkalmazkodnod kell, hogy könnyebb legyen itt, hiszen mást nem tehetsz. Az, hogy leiszod magad, semmivel nem lesz jobb...
- Tudom. Igazad van... De annyira nehéz megváltozni. Én próbálom, de nem megy – nézett maga elé szomorúan.
- Nem kell megváltoznod... Csak legyél te is kicsit türelmesebb. Hidd el rajtad kívül másnak is vannak súlyos gondjai – ahogy belenézett a fiú szép szemeibe, nem tudott rá igazán haragudni, de tudta, hogy meg kell beszélniük ezeked a dolgokat.
- Sajnálom – most már átölelte a lányt, és teljesen hozzábújt – Ígérem megteszek mindent. Nem akarom, hogy neked rossz legyen. Mindig megbántalak, amikor te vagy az egyetlen, akit itt igazán szeretek!

Következő