14. A fekete láda
2006.12.16. 16:35
- Szia, kicsim! - köszöntötte Eugene Hermionét, ahogy belépett, szorosan magához húzva a lányt – Hiányoztál. A szobában sötét volt, kint is csak most kezdett világosodni. Hermione előző nap este kapta meg a levelet, hogy Eugene másnap kora reggel érkezik. - Te is nekem! - sóhajtotta a lány, és belefúrta a fejét a fiú vállába. Jó volt érezni kedvese közelségét. Mélyen magába szívta a bőre illatát, szorosan ölelte a derekát. - Olyan jó, hogy itt vagy nekem! - Eugene gyengéden simogatta a lány göndör fürtjeit. Hermione erre felemelte a fejét, és megcsókolta a fiút. - Hideg az arcod! - mondta a lány, miután szétváltak. - Tudom. Borotválkoztam - mosolygott Eugene. - Tetszik? A lány megsimogatta a fiú kis szakállát. - Nagyon! - megnyalta a szája szélét, ami kicsit keserű volt a fiú arcszeszétől. - Azt hittem, tovább fogsz maradni. Nem mintha bánnám, hogy újra itt vagy, de… - Dumbledore kért meg minket, hogy amilyen gyorsan csak lehet, jöjjünk vissza. - Miért? - kíváncsiskodott a lány. - Nem mondhatom el! De oka volt rá, hogy visszahívott. Nemsokára mindenkire szükség lesz itt az iskolában. Ne faggatózz, az állásom a tét, ha elárulok nektek valamit! - Állásod? - kérdezte Hermione. - Én itt dolgozom, ha nem tudnátok! - mondta tettetett sértődöttséggel Eugene - Értem - mondta kissé komolyabban a lány. - Apáddal mi van? Szóval... Kibékültetek? - Igen! Képzeld, magához akarja venni anyámat és a húgomat! - Tudom. Előbb mondta nekem. Engem kért meg, hogy írjak össze néhány dolgot, ami egy mugli háztartásban tényleg kellhet. - Téged? - nézett nagyot Eugene. - Igen. Azt mondta, Arthur Weasleyben nem nagyon bízik, ha rajta múlna, még a plafonon is konnektorok lennének! - Konnektorok? Így mondta? - Nem egészen, de ezt értette alatta. - Mi történt itt, amióta nem voltam? - érdeklődött a fiú. - Hááát... Apád nem mondta? - Hermione elkapta a tekintetét, mert érezte, hogy a vér elönti az arcát. - Nem. Miért? Mondd már végre! - Nem is tudsz a gyűrűről? - ha lehet, még vörösebb lett. - Milyen gyűrű? - értetlenkedett a fiú. Hermione gyorsan elmesélte a gyűrű történetét a fiúnak. Egyre jobban bosszantotta, hogy az ismét felvette a kiismerhetetlen arckifejezését, így ötlete sem volt, mit gondolhat a dologról a másik. - Ezek szerint sokan azt hiszik, a menyasszonyom vagy... - mondta elgondolkodva. - Igen... De hidd el, nem én tehetek róla! Válasz helyett Eugene magához húzta a lányt, és szenvedélyesen elkezdte csókolni. Hermione viszonozta a csókot, közben gyengéden elkezdte simogatni a fiú hátát. Eugene elengedte a lány ajkait, és a nyakát kezdte el harapdálni. Keze ezalatt a lány talárjának csatjával babrált. - Mit csinálsz? - kérdezte a lány, mikor Eugene már megszabadította őt a köpenyétől. - Csak egy kicsit szeretni akarlak! Olyan régen nem láttalak! Különben is, a menyasszonyommal szabad... - De szerethetsz máshogy is... - próbált meg ellenkezni, de közben önkéntelenül is simogatta a fiút. - Semmi olyant nem akarok, ami neked rossz... - nézett kedvesen szerelme szemeibe. - Ezt csak úgy mondod… - húzta el a száját a lány. - Valóban? Akkor ez itt mi az ujjadon? - felemelte a lány kezét, és csókolgatni kezdte a vékony ujjakat. - Gyűrű. - Csak gyűrű? - nézett mélyen a lány szemeibe. - Miért, nem az? - Szeretnéd, ha nem csak egy egyszerű gyűrű lenne? - megfogta a lány állát, és egészen közelhajolt hozzá. - Ez zsarolás? - Nem! Ez csak egy kérdés. Szeretnéd, ha tényleg jegygyűrű lenne? - Mit kell tennem, hogy az legyen? - kérdezte remegő hangon a lány. - Semmit. Csak egy kicsi szó, és az lesz... - Nem értelek! - Mit lehet ezen nem érteni? - nevette el magát a fiú. - Eugene, beszélj világosan! - már előre félt a választól. - Hát, így nehéz... - most rajta volt a pirulás sora - Szóval... Jaj, hadd ne térdeljek le... - Térdelni? - Ragaszkodsz hozzá? - Nem, de... Még mindig nem értem! - Szóval, mi lenne, ha... Én most... - Folytasd! - mosolyodott el a fiú zavarán. Már ő is elpirult, és remegve várta, mit mond. Nagyon remélte, hogy azt, amire most számít. - Nos... Nem muszáj beleegyezned... De én nagyon szeretném... Nem is kellene most... De... - hebegte zavartan. Általában ez nem volt rá jellemző, de most csak keresgélte a szavakat. - Hallgatlak! - ezzel a lány igazat is mondott, hiszen soha nem figyelt így senkire, mint most a fiúra. - Hermione... Szeretném… - Mit? - Megkérni a kezed! - ehhez olyan ártatlan kiskutya tekintettel nézett, hogy a lány nem bírta tovább: elnevette magát. - Igen! Igenigenigen! Jaj Eugene, én annyira szeretlek! - ugrott a fiú nyakába. - Köszönöm! - súgta - most már - menyasszonya fülébe. - De miért? Miért most... Kéred meg a kezem? - kérdezte a lány egy kicsit elbizonytalanodva, pár perccel később. - Mert szeretlek - válaszolta nyugodtan. - De... Apád mit fog szólni hozzá? - aggályoskodott Hermione. - Nem igazán érdekel. Az sem, hogy a többiek mit mondanak majd. - Hát, azt lehet tudni, hogy a többiek mit szólnak... De ezt komolyan gondoltad? - A lehető legkomolyabban. Ha elvégzed az iskolát feleségül, veszlek! - jelentette ki a fiú határozottan. - De a kérdésemre nem válaszoltál igazán! Miért most? - Mert kell, hogy valami jó is történjen velem! - leült az ágy szélére, és lehajtotta a fejét. - Ne haragudj! Nem akartalak megbántani! - odament a fiúhoz, és leült mellé - Szeretlek! Felemelte a fiú fejét, és forrón megcsókolta. Hagyta, hogy az átölelje, és finoman ledöntse az ágyra. - Szeretlek! - suttogta Eugene - El sem tudod képzelni, mennyire! Pár percig még gyengéden simogatta a lányt, majd feltérdelt az ágyra, és elkezdte saját ingét kigombolni. - Eugene... - akart a lány ismét tiltakozni, de kedvese pillantása beléfojtotta a szót. A fiú fekete szemeiből az igazi, mély szerelem, és forró vágy tükröződött. Eugene ledobta a fekete inget a földre, és visszafeküdt a lány mellé. Hermione visszafojtott lélegzettel várta következő lépését. A fiú fölé hajolt, és finoman megérintette ajkával a remegő lány homlokát, orrát, száját... Itt megállt, és mélyen belenézett a szemébe. Most nyoma sem volt rajta az előbbi bizonytalanságának. A lány kicsit félt a fiú következő lépésétől, de legbelül maga is akarta a folytatást. Teljesen elengedte magát, behunyta a szemét, hagyta, hogy a fiú azt tegyen vele, amit akar. Engedte, hogy az megszabadítsa a blúzától, és finom csókokkal borítsa felsőtestét. Egyre jobban élvezte a gyengéd kényeztetést. Eugene, mikor már úgy látta, itt az ideje, szelíden a lány dereka alá nyúlt, ülő helyzetbe segítve őt. Szenvedélyesen csókolta, mialatt lefejtette róla a melltartót is. Először kicsit szégyellte magát, de amikor a fiú teljesen hozzásimult nem érzett mást, csak vágyat. Átölelte a fiút, és még jobban magához szorította. Egyik kezével végigsimított gerincén, amire egy halk sóhaj volt a válasz. Eugene egy kicsit hátrébb húzódott tőle, hogy gyönyörködni tudjon kedvese testében. - Annyira szép vagy – suttogta – meg sem érdemellek… A fiú remegett a vágytól. Az új, csodálatos érzés teljesen hatalmába kerítette mindkettőjüket. Minél jobban meg akarták egymást ismerni. Nemsokára teljesen meztelenek voltak. A lány kezdeti félelmét feledtette a fiú kedves pillantása, és az érzés, hogy bízhat benne.
***
- Nem bántad meg? - simogatta Eugene kedvese haját. Kissé fáradtan pihegtek az ágyban szorosan egymáshoz simulva. Nem öltöztek föl, de nyakig be voltak takarózva. - Nem! Csodálatos volt veled! - mosolyodott el a lány. - Nem kellett volna megtenned, csak miattam… Most olyan önzőnek érzem magam. - Nem voltál önző! Én így akartam! Ebben a pillanatban belépett a szobába Piton. A férfi azonnal rájött, mi is történt. - Öltözzetek föl, aztán gyertek ki! - vetette oda a két megszeppent fiatalnak, majd kilépett az ajtón. - Most mi lesz? - kérdezte megijedve Hermione. - Nem tudom. Mindegy, majd én tartom a hátam, ne aggódj! Balhét szerintem ő sem akar. Gyorsan magukra kapkodták a ruháikat, és átsomfordáltak a másik szobába. Piton az asztalnál ült, és rezzenéstelen arccal nézett a két fiatalra. - Beszédem van veletek - hangja nyugodt volt, semmi indulat nem érződött rajta - Először veled, fiam. Miss Grangerrel majd óra után. Ma van órám önökkel, igaz? - Igen, tanár úr, az utolsó. - Rendben. Majd jöjjön velem a dolgozószobámba. Addig is a viszont látásra! - Nem lesz semmi baj! - súgta neki Eugene, majd egy gyors csókot adott a szájára. - Valóban nem lesz baja, nem úgy, mint neked, fiatalember! – mondta, miután a lány becsukta maga mögött az ajtót. Halkan beszélt, szinte sziszegett - Remélem tudod, hogy ennek milyen következményei lehetnek? - Tessék? - húzta összébb magát a fiú. - Szerinted mekkora botrány lenne ebből, ha kiderülne? Te az iskola alkalmazottja vagy, ő meg egy diák! - Miért lenne botrány? Vigyáztunk... Különben is! Hermione a menyasszonyom! - Hogy? - nézett értetlenkedve a férfi. - Megkértem a kezét. Úgyis mindenki úgy tudja, hogy már eljegyeztem - válaszolta nyugodtan a fiú. - És... Miss Granger... Igent mondott? - a fiú csak bólintott - Nekem erről miért nem szóltál? Egyáltalán ki tud erről? Beszéltél róla valakinek? – felkelt a fotelből, és idegesen járkálni kezdett. - Nem. Még nem. - Legalább nem én tudom meg utolsónak. Jól meggondoltátok? Ez nem játék! Nagyon fiatalok vagytok még ehhez... - De... én szeretem őt! Én ezt komolyan gondolom! - Remélem is! De ugye tudod, hogy nem elég tőle megkérni a kezét. A szüleivel mikor akarsz beszélni? - Nem tudom... - Szerinted bele fognak egyezi? - Remélem! - Hát jó, ha tényleg ezt szeretnéd… Mikorra tervezitek az esküvőt? - Miután Hermione befejezte a tanulmányait. - Helyes. Először is: ma délután fölmegyünk az igazgató úrhoz, elmondod neki a terved. Holnap elkíséred Hagridot az Abszol útra, és megveszed a gyűrűket. A hétvégén elmegyünk Miss Granger szüleihez velük is megbeszélni a dolgokat! Rendben? – visszaült a helyére, és várta a fiú reakcióját. Titkon arra számított, hogy az mentegetőzni kezd, vagy visszakozik… - Jól van. De… Miből vegyem meg a gyűrűt? - A fizetésedből. Erről is akar veled Dumbledore beszélni. - Fizetésem? Mióta van nekem fizetésem? – csodálkozott Eugene. - Amióta a többi tanár kiharcolta neked. Végül is megérdemled, elég keményen dolgozol… Szóval: ma délután beszélek Miss Grangerrel is. Hárman együtt fölmegyünk az igazgató úrhoz, a többi rajta múlik. Most menj szépen, Hagrid már vár! Azt mondja Ében egész héten lelki beteg volt, mert nem látogattad őt! - Mondjam Hagridnak a gyűrűt... Hogy holnap megvesszük? - Még ne. Előbb várjuk meg, mit mond az igazgató. Eugene felállt a székből, és az ajtó felé indult, de mielőtt rátette volna a kezét a kilincsre visszafordult. - Apa… Nagyon haragszol rám ezért? - Ugye nem csak azért kérted meg a kezét, hogy megkaphasd őt? – nézett fürkészően fia szemébe. - Nem! Dehogy! Nekem eszem ágában sincs kihasználni őt! - Akkor nem haragszom. Mehetsz!
***
Hermione a nap hátralévő részében a reggel történteken rágódott. Félt, hogy Piton mit fog csinálni, mit fog mondani az utolsó óra után. Mindegyik szünetben azt nézte, Eugene nincs-e ott valahol a közelben, hátha pár szót tud vele beszélni, legalább felkészülhetne arra, ami rá vár. Ebéd alatt is hiába kereste a fiút, nem volt sehol. Néha rápillantott Pitonra is, de az úgy ült, mintha mi sem történt volna. A következő átváltoztatástan órán egyáltalán nem tudott figyelni, csak gépiesen körmölt. Szerencsére most csak elméletet vettek, így a többiek nem vették észre rajta a változást. - Miss Granger, lenne szíves velem jönni? – kérdezte Piton az órája végén. - Kér teát, süteményt? – kínálgatta a lányt, amikor már bent ültek a dolgozószobában. A lány nem mert ellenkezni, így mindent elfogadott. Iszonyúan érezte magát a sötét helységben, amit még nyomasztóbbá tett a polcokon látható sok bájital-hozzávaló. Nagyon rosszat sejtett, mivel a férfi nem kínálgathat egy griffendélest csak úgy… - Nos, a fiam beszélt a tervükről, hogy össze fognak házasodni. Ez ellen nekem nincs kifogásom, amennyiben az ön szülei is áldásukat adják a dologra – rövid hatásszünetet tartott – Eugene néhány perc múlva itt lesz, együtt fölmegyünk Dumbledore professzorhoz, vele is megbeszélni a dolgokat.
***
- Jó estét, Perselus, Eugene! – köszönt vidáman az igazgató, amikor meglátta a bájitaltan-tanárt és fiát belépni az irodájába. – Nahát, Miss Granger… Minek köszönhetem a látogatást? – látszott rajta furcsállja, hogy a lány is itt van. - Jó estét, igazgató úr! A fiam szeretne valami fontosat mondani Miss Grangerrel kapcsolatban. - Hallgatlak – mondta az igazgató, és bátorítóan rátette a kezét a fiú vállára. - Én… Megkértem Hermione kezét, és ő igent mondott – hadarta gyorsan. Azt hitte az igazgató dühös lesz, vagy megpróbálja lebeszélni őket, e helyett viszont elmosolyodott, és Pitonhoz fordult - Perselus, ön ehhez mit szólt? – kék szeme derűsen csillogott, szemmel láthatóan nem bánta az új fejleményt. - Azt, hogy ha a lány szülei beleegyeznek, én is áldásom adom a dologra. - Akkor nem értem: hol itt a probléma? Én nem segíthetek rábeszélni Miss Granger szüleit, az az önök dolga! Viszont annak örülök, hogy egymás között meg tudták oldani. Mikor lesz biztos ez az eljegyzés? - Igazgató úr, ezt is szerettem volna önnel megbeszélni. A hétvégére elengedne hármunkat a hölgy szüleihez? - Természetesen. Akkor hétfőn ki is fogom hirdetni az ebédnél, persze, ha úgy sikerült a lánykérés, ahogy tervezték. - Kihirdetni? De ezért nem járna büntetés? – kérdezte megszeppenve Hermione. - Ugyan! Az nincs beleírva sehol a házirendbe, hogy nem lehet egy tanuló menyasszony. Így legalább a pletykákat is meg lehet szüntetni. - Nem lesz belőle botrány? – aggályoskodott tovább Hermione. - Nem lesz, nyugodjon meg! Hadd legyen a diákoknak valami okuk az ünneplésre ezekben a vészterhes időkben! Nos, azt hiszem mindent megbeszéltünk ezzel kapcsolatban. A másik fontos dologról viszont Miss Granger nélkül kellene beszélnünk… - Rendben, Dumbledore professzor, megyek! Viszont látásra! Ahogy a lány kiért a folyosóra határtalan megkönnyebbülés lett rajta úrrá. Alig várta a hétvégét, biztos volt benne, hogy a szülei beleegyeznek, hiszen csak az iskola után lesz az esküvő.
***
- Pitonka, gratulálok! – fogadta Harry Eugene-t a hálószobában. Hermione nem tudta magában tartani, ahogy beért a klubhelységbe, azonnal elmondta barátjának. - Kösz, Potter! – fogadta hűvösen a gratulációt. - Olyan jó, hogy így együtt vagytok! Én örülök neki! Komolyan – egy kicsit elbizonytalanodott, mivel Eugene erre nem reagált sehogy, hanem a fekete ládához ment, és azt kezdte tanulmányozni, közben ügyet sem vetett Harryre. Az egy pár perc múlva megunta Eugene viselkedését, és ő is közelebb ment a ládához megnézni, mi van vele. - A halálfalóknak ez kellett. Ezért ölték meg a nevelőapám… - mondta csendesen magyarázatképp, Harry kíváncsi pillantására. - Mi van benne? - Nem tudom. Eddig nem sikerült felnyitni. - Próbáld meg újra! Nem kaptál valami instrukciót, hogy lehetne kinyitni? - Semmit. Csak annyit, hogy egyedül én nyithatom ki. Valami bűbáj miatt. - Hmm… Semmi mást nem mondtak? - Dumbledore azt mondta, nálam van a kulcs, de nem találtam a másik ládában semmi olyasmit! – leguggolt a ládához, és végigsimított az oldalán – Nem lehet, hogy van valami titkos rekesz abban a ládában, és ott van a kulcs? Mialatt ezen morfondírozott, megemelte a láda tetejét, ami csodák csodájára kinyílt, de amikor meglátta mi van benne ugyan azzal a mozdulattal vissza is zárta. - Te jó ég, Pitonka… - nyögte Harry, mivel ő is látta, mit tartalmaz.
Következő
|