12. Titok
2006.12.16. 16:33
- Hermione, merre voltál? Egész délelőtt kerestünk! – fogadta Ron a lányt az ebédnél. - Piton professzornál. – hangzott a tömör válasz. - Tessék? Egész éjszaka? – nézett nagyot Harry. - Igen. Szegény Eugene-t nem igazán tudta volna megvigasztalni. Tudjátok milyen… Ráadásul még össze is vesztek hajnalban… elfordult, hogy ne lássák a fiúk, mennyire elpirult. Sejtette, hogy kiakadnának, ha megtudnák: az éjszakát nem hogy egy szobában, de egy ágyban töltötte a fiúval. - Kiabáltak? – kérdezte Harry kíváncsian. Bár Eugene-nel – ha össze nem is barátkozott – már megbékélt, de a bájitaltan-tanárát még mindig ugyanolyannak utálta – A vén denevér még ilyenkor is képes bántani a fiát? Nem irigylem őt. - Eugene provokálta ki a veszekedést! – Hermione úgy döntött, a pofonról mégsem tesz említést. - Jut eszembe! – vágott közbe Ron – A Reggeli Próféta ír az esetről. Elolvasod? Hermione kikapta a vörös hajú fiú kezéből az újságot, és gyorsan átfutotta. - Szörnyű, amit az újság ír! - mondta Ginny, aki most érkezett csak ebédelni. – Most kaptam anyától a levelet, hogy megérkezett Piton és Eugene hozzánk. - Ugye Piton nem az én szobámban alszik? – nézett Ron rémülten. - Neeem! Ő Percy szobáját kapta meg – Ginny hangjába mintha vegyült volna egy kis cinikus tónus – Viszont Pitonka az nálad lakik. - Most az egyszer meg van neki bocsátva. Mit írt még anya? - Semmi különöset. Mindenki jól van, az ikreknek még mindig jól megy a bolt… Felajánlották, hogy este átmennek anyáékhoz vigasztalni Pitonkát, de erről inkább lebeszélték őket. Szerintem azért meg fognak jelenni. Remélem, legalább Piton előtt nem fogják orrvérzés-ostyával kínálni. Szegény tegnap nagyon ki volt akadva, láttam rajta! Hermione tényleg, mikor jöttél vissza a hálótermedbe? Úgy elaludtam, nem hallottam, hogy nyílt a szomszéd ajtó az éjszaka. - Nem mentem vissza, csak délelőtt. - Hogyhogy? Hol aludtál? – kíváncsiskodott a barátnője. - Hát… Majd elmesélem… - A nők, meg a titkaik… - morogta Harry, majd nekilátott az ebédnek, Hermione meg végre végigolvashatta a cikket: Halálfalók támadtak meg egy mugli családot tegnap este A Minisztériumba este hét óra tizenöt perc körül érkezett a riasztás. Bár kiváló aurorjaink szinte azonnal a helyszínre értek, E. Gray életét vesztette, már nem tudták megmenteni. A Halálfalók okozta tüzet a mugli tűzoltóknak csak órák múlva sikerült megfékezniük. A támadásnak több halálos áldozata nincs, a ház többi lakója megúszta kisebb sérülésekkel. „Egyszerűen nem értem, hogy történhetett!” – mondja R. Spring, a ház egyetlen varázsló lakója – „Az anyósoméknál voltunk, a feleségemmel, amikor baglyot kaptam a szörnyű hírrel. A Gray családdal mindig is jó viszonyban voltunk, így ez az eset minket is sokkolt.” A kérdésre, hogy mit kezdenek ez után, azt válaszolta: „Tovább kell lépnünk. Szerencsére a ház biztosítva volt. Amíg új otthont nem találunk, az egyik ismerősömnél fogunk lakni.” Az áldozat családján Albus Dummbledore nem engedte végrehajtani a felejtés-átkot. Ők most – rövid kórházi ellátás után – egy ismeretlen varázsló családnál vannak elszállásolva. Hermione letette az újságot, és szomorúan felsóhajtott. Általában az utolsó betűig ki szokta olvasni a Reggeli Prófétát, de most a cikk után félrerakta az asztalra Harry szívesen mondta volna, hogy semmi baj, minden rendben lesz, de tudta, a lányt most semmivel sem tudná megvigasztalni. Ráadásul ő maga is elég zaklatott volt tegnap este óta. Egész éjszaka fájt a sebhelye, érezte Voldemort dühét. Vajon mit akartak Pitonkától? Eszébe jutott a hetekkel ezelőtti álma, vagyis a villanások, amelyek egy álomból maradtak. Rózsák, mindenütt rózsák. Egy kert tele rózsával. Egy hosszú, fekete hajú fiú, rózsaindákkal szorosan egy oszlophoz kötve. Hófehér ingen vörös virágok. Hófehér szirmokra hulló meleg vércseppek. A fiú kinyitja a száját, de Harry nem hallja a kiáltását. Nem tud, nem akar mozdulni. A látvány egyszerre félelmetes és gyönyörű. A megkötözött fiú hiába vergődik, nem tud szabadulni. Minden egyes mozdulatával mélyebbre hatolnak a tüskék a fiú húsába, kiszaggatják az ingét, felkaristolják finom bőrét. A fehér rózsaszirom, mint egy kis csésze, megtelik vérrel. Harry, valami idegen erőnek engedelmeskedve felemeli a kis szirmot. Vált a kép, ugyan az a kert, de valami mégis más. Mindent aranyszínbe vont valami földöntúli fény. A sziromban lévő vér is áttetsző, olajszerű lett. - Ne hagyd, hogy elvegyék a rózsát! – hallatszott egy női hang. - Ne hagyd, hogy elvegyék tőlem! – lépett elő Eugene egy szökőkút mögül. Harry hirtelen az oszlopra került, a hosszú hajú fiú helyére. Iszonyú fájdalmat érzett mindenütt. Érezte, hogy kiserkenő vére csorog lefelé. Még valami megmaradt abból az álomból: egy illat. Egy édeskés, fűszeres parfüm illata. Ezt akkor álmodta, amikor Eugene a kórházban volt. Azonnal meg is írta Hermionénak, de azóta megfeledkezett róla, de úgy tűnt a lány szintén lefelejtette Aznap reggel viszont ismét érezte az illatot. Nem emlékezett semmilyen álomra, de amikor fölkelt olyan érzése támadt, mintha valaki belemártotta volna párnáját a parfümbe. Ma mindenáron beszélni akart Hermionéval. Alig várta, hogy elmondhassa neki, de reggel még Eugene itt volt, nem akarta őket zavarni. Hermione hamarosan végzett az ebéddel, felállt az asztaltól. Harry a helyén maradva folytatta az étkezést, amikor észrevette, hogy néhány mardekáros lány felpattan és követik Hermionét. Harry is felállt, és óvatosan utánuk osont. Egy oszlop mögül megbújva látta, ahogy Hermione a lánymosdóba megy, a mardekáros lányok szintén. Harry közülük csak Pansy Parkinsont ismerte föl, a többi nevét nem tudta, hiszen néhány évfolyammal alattuk jártak. Rosszat sejtett, de nem mert rájuk szólni, mert tudta, ha alaptalanul kötne beléjük, Piton biztosan elevenen megnyúzná. Aztán eszébe villant, a bájitaltan tanár csak nem hagyná, hogy a fia barátnőjét bántsák… Azért a biztonság kedvéért elővette pálcáját, és a szomszédos fiú vécébe ment. Szerencsére csak egy fal választotta el a másik helyiségtől, így minden szót tisztán hallott onnan. -„még jó, hogy nem bűvölték meg a falat…” – gondolta. - Granger! – hallotta Parkinson ellenszenves hangját – Miért tagadod? Hallottuk, hogy nem voltál a saját ágyadban. - De jó fületek van! Honnan veszitek? – vágott vissza Hermione. - Patil és Brown beszélték, hogy nem aludtál a hálótermedben. - Miért érdekel az titeket? Semmi közötök hozzá! – Harry elhatározta, akár mekkora botrány lenne is belőle, ha Herrmionéval valami disznóságot akarnának tenni, meg fogja akadályozni. - De van! Piton professzornál voltál, igaz? Vigasztalni azt a kviblit! – Pansy az utolsó szót megvetően megnyomta. - És ha igen? Akkor mi van? – harciaskodott Hermione. A lány szavait döbbent csend követte. - Mutasd a kezed! – parancsolta az egyik lány, akinek Harry nem tudta felismerni a hangját. - Ez egy… egy… - hebegte. - Gyűrű – mondta Hermione – Piton professzor adta. - Piton… Perselus Piton? – nyögte egy másik. - Mivel Eugene tudtommal nem professzor… - De… Ez lehetetlen… Ő adta neked? - Igen, ő. Miért találnám ki? – válaszolta Hermione türelmetlenül. - Úgy adta, hogy tőle… tőle kapod? – Harry nem látta az arcukat, de hangjuk alapján igencsak meg lehettek döbbenve. - Eugene Piton nevében adta. - És… Te elfogadtad, ugye? - Látod, hogy itt van a kezemen! - Igazad van… a helyedben én is ezt tettem volna, ha én is sá… illetve mugli származású lennék. – Harry egyre kevésbé értette a dolgot. Milyen gyűrű? - Tessék? – most Hermionén volt az értetlenkedés sora – Mondd, miről beszélsz? - Végül is, így aranyvérű férjed lesz, rokonságba kerülsz Piton professzorral… Eugene-nek meg legalább nem kell szégyenszemre muglit vezetni az oltár elé… - A sárvérű ezek szerint jobb? – emelte meg a hangját Hermione – Különben is, honnan veszitek, hogy össze fogunk házasodni? - Most mondtad! - Én ilyet nem mondtam! - De igen! Ami a kezeden van, egy jegygyűrű. Minden mardekáros ilyet ad a menyasszonyának. - Eugene nem mardekáros! – védekezett Hermione. - De nem is ő kérte meg a kezed, hanem az apja. Mivel ő a Mardekár ház feje, gondolom szeretné, ha a fia tovább vinné a hagyományt… - Ezt nem mondjátok komolyan… - a fal túloldalán Harry is majdnem leült meglepetésében. Sejtette, hogy Hermione is ugyan azt érezheti. - Nem mondta el neked? Ejnye! Remélem, azért meghívsz minket az esküvőre! Nekünk mennünk kell! Viszlát – Piton asszony! – azzal a lánycsapat vihogva távozott. Harry kisomfordált az ajtóhoz, és várta, hogy Hermione megjelenjen. A lány elég sápadt volt, mint sejteni lehetett, és gondterhelten meredt maga elé. - Hermione! Jól vagy? – aggódva megfogta a lány vállát. - Jól persze… - Hallottam, mit beszéltetek… - Hallgatóztál? – meredt a fiúra. - I… igen. Féltem, hogy bántani akarnak téged. Ne haragudj! - Nincs semmi baj… Szerinted? – nézett kérdőn a fiú szemébe. Az magyarázat nélkül is tudta, mire kíváncsi a lány. - Szerintem írj egy levelet Pitonnak. Majd ő megmagyarázza, hogyan is gondolta a gyűrűt. Szerintem ezek a mardekáros lányok csak féltékenyek rád! Tudod, hogy mindegyik bele van zúgva Pitonba! Szerintem csak bele akarnak rondítani a kapcsolatotokba Eugene-nel, mert félnek, hogy a kedvenc tanár bácsi elpártol mellőlük. Szerintem nem kérheti meg csak úgy a kezed a fia tudta nélkül. Gondolj bele: így sem túl jó a kapcsolatuk, szerintem egy ilyen húzással örökre elvágná magát Pitonka előtt. - Jól hallom, Piton professzort véded? – mosolyodott el Hermione. A fiú szavai megnyugtatták, hiszen tényleg igaz, a tanár ezt nem tehetné meg a fia háta mögött… - Nem védem, csak nem szeretném, ha emiatt vesznél össze a barátoddal. Gyere, menjünk a bagolyházba, ott majd beszélgetünk. Szerintem nem lenne jó, ha Ron is hallaná.
*
Harry készségesen felajánlotta Hermionénak a baglyát, hogy azzal küldje el a levelet Pitonnak. Először gondolkodtak azon, hogy Eugene-t kellene megkérdezni, de féltek, hogy ez csak újabb durva veszekedést szülne közte és az apja között, ami a jelenlegi helyzetben senkinek sem hiányozna. Amikor Hermione útjára engedte a baglyot, Harry nem, bírta tovább, megkérdezte amit már régóta akart tudni. - Mondd csak, miért pont Pitonkát választottad? - Tessék? - Szóval én azt hittem, hogy te Ronnal össze akarsz… Vagyis össze fogsz jönni… - Én is… Egészen addig, amíg a Szent Mungóba nem szállítottak Eugene-nel. Ő érettebb Ronnál. Azt hiszem Eugene-nel jobban megértjük egymást. Őneki nem csak a kviddics a fontos, meg a sport, nem nevez strébernek…Ő így szeret, ahogy vagyok. - Értem – sóhajtotta Harry – Pedig összeillettetek volna Ronnal is. - Nem tudom. Nem hiszem. Vele mindenen összevesztünk. Eugene sokkal felnőttebb, mint a hasonló korú fiúk, akiket ismerek. – a lány ábrándozva nézett maga elé. - Csak a szakáll miatt, igaz? – vigyorodott el a fiú. - Irigykedsz csak, igaz? - Hát… Nem mondhatnám. A gyengélkedőbeli borotválkozós jelenet után napokig rémálmaim voltak. Apropó! Mutasd csak azt a gyűrűt! Harry megragadta a lány kezét, és közel húzta a szeméhez. - Szép! Nagyon szép! Nem csoda, hogy irigyek rád! De mi van akkor, ha ez tényleg jegygyűrű? Ha esetleg Pitonka is annak gondolja? - Nem hiszem, hogy ő úgy gondolná – ez a kijelentés inkább hallatszott szomorúnak, mint bizakodónak. Néhány perc kínos hallgatás után Harry úgy érezte, hogy ideje lenne szóba hozni az álmát. Attól nem félt, hogy a lány bolondnak fogja nézni, de mindig nehezére esett ilyenekről másokkal beszélni. Nem csalódott, Hermione feszülten figyelte a beszámolóját. Harry megpróbált mindent pontosan elmondani neki. - Gondolod, hogy ismét Tudodki… - kérdezte bátortalanul Hermione. - Nem hiszem. Amikor betört az elmémbe, mindig iszonyúan fájt a sebhelyem, most viszont egyáltalán nem. - Szerintem meg kellene beszélned Dumbledore professzorral is! Vagy Piton professzorral… - Piton professzor? Nem „apuka”? Harry és Hermione meglepetten hátrafordult. A bagolyház ajtajában Lupin professzor állt a megszokott szakadt talárjában. Mosolyogva odament a két fiatalhoz. - Hadd gratuláljak, Hermione! - Tessék! Lupin professzor, honnan tudja? - Tényleg igaz? – a kedves mosoly kissé lehervadt a tanár arcáról – Én meg azt hittem, azok a mardekáros lányok csak találgatnak! - Hát, lehet, hogy csak találgatnak, lehet, hogy nem! – mondta Harry nyugodtan. - Ezt meg hogy értsem? A két fiatal gyorsan elmesélte a gyűrű történetét Lupinnak. - Önnek mi a véleménye? – kérdezte végül Hermione. - Őszintén szólva nem tudom! Valóban eléggé aljas húzás lenne Perselustól, ha ilyen ügyben a fia háta mögött intézkedne… Viszont, ha jól tudom ő is így házasodott össze a feleségével. - Hogy? – nézett nagyot Harry. - Megmondták neki, hogy melyik lányt kell elvennie, a szülők mindent elintéztek, nekik csak az esküvőn kellett megjelenni, valamint kimondani az igent. - Ezt honnan tudja? Akkor tudott ön is Eugene-ról? - Sirius mondta még, körülbelül egy évvel a születésed előtt, Harry. De a fiúról nem tudtam egészen addig, amíg ide nem jött az iskolába. Szegény Eugene! Nem irigylem! – a férfi odalépett az egyik bagolyhoz, és egy kis levelet erősített a lábához, majd a küldeménnyel útjára engedte a madarat. - Lupin professzornak mi a véleménye róla? - Mármint Eugene-ról? Nos… vele igazán csak egyszer beszélgettem a múlt hónapban, amikor Perselus vele küldte el a farkasölőfű-főzetet. Szerintem rendes fiú, bár látszott rajta, hogy apja már előzőleg kiokosította, miféle szerzet vagyok… De ha engem kérdezel, szerintem az esküvő még egy kicsit korai lenne… - Tudom, tudom! Tényleg! Önnek ki beszélt a gyűrűről? - Néhány mardekáros lány a folyosókat járja, és terjesztik a nagy újságot! Eddig nem hiszem, hogy sokan komolyan vették őket! Remus Lupin ez esetben tévedett. Amikor Hermione és Harry elhagyta a bagolyházat, szinte mindenki őket figyelte, összesúgtak a hátuk mögött. A Mardekár ház tanulói mind álnokul meghajoltak Hermione előtt, vagy csak odaköszöntek: „Jó napot Piton asszony! Hogy szolgál a kedves egészsége?” Persze Hermionne megpróbálta félvállról venni a dolgot, nem is figyelve rájuk, de amikor tizedszerre is kérték tőle a meghívót, dühösen a hálótermébe sietett. Persze ott sem számíthatott nyugodt pihenésre. Parvati és Lavander örömmel ugrottak a nyakába „Mi tudtuk! Tudtuk előre!” felkiáltással, és az esküvő pontos részleteit akarták szegény lánnyal tárgyalni, aki inkább a fiúhálóba sietett. Ott szerencsére Harry mindent elmondott a fiúknak, így legalább ők nem nyaggatták őt. Este a várva várt válasz megérkezett. Hermione soha nem örült úgy küldeménynek, mint ennek. Hálásan megsimogatta Hedvig tollait, majd remegő kézzel kibontotta a levelet: Kedves Miss Granger! Megdöbbenve olvastam a levelét. Nem, az a gyűrű nem jegygyűrű, és soha nem volt ilyen szokás a házamban. Értetlenül állok az eset fölött – nem értem, hogy miért találgatnak a tanítványaim ilyen sületlenségeket. Még jobban meglepődtem, amikor nagyra becsült kollégám, Remus Lupin… - Hermione maga előtt látta a tanár gúnyos arckifejezését - … hasonló levéllel keresett föl. Nem írná meg, mely tanítványaim indították ezt a pletykát? Eugene jól van, most a Weasley ikrek szórakoztatják. Ha túléli őket, a jövő héten visszamegy az iskolába. Még valami! Hétfőn jöjjön az irodámba tanítás után! Fontos dolgot szeretnék önnel megbeszélni. Perselus Piton Hermione hátradőlt a fotelban és elmosolyodott.
Következő
|