Novellám a BTD és az LITD között játszódik. Főszereplői : Dylan és Draco Malfoy Kellemes olvasást hozzá!!

Novellám a BTD és az LITD között játszódik.
Főszereplői : Dylan és Draco Malfoy
Kellemes olvasást hozzá!!

Apuci és az álmatlan Kissárkány

Az éjszaka sötét szárnyaival ölelte át a tájat. Kigyúltak a csillagok az égen, amik apró fénypontokként pislákoltak. Feljött irigy sárga fényével a hold is, teljes alakját megmutatva pöffeszkedett odafenn, és álmosan nézett lefelé. Az éjszaka csendes volt, csupán tücskök álomba ringató ciripelés hallatszott. Enyhe nyár esti szellõ lengedezett, meg- megzizzentve a hatalmas fák zöld lombkoronáját. A bokrok és lombok között apró szentjánosbogárkák és fénytündérek vidáman kergetõztek egymással. A közeli ház ereszére ráhajlott a zöldakácfa lombja, ami altatóan susogott, és álomba ringatta az eresz alján lévõ fecskefészekben a kicsi madárkákat. Az egyik nyitott ablakon néhány huncut tündérke berepült a szobába, amiben egy kisbaba aludt békésen. A lágy szellõ megcirógatta a baba arcocskáját, amitõl a fiúcska kicsit mintha elmosolyodott volna. A nyitott ablakba akasztott szélharang lágyan csilingelt a simogató esti szélben. Pár szobával arrébb, egy nagy baldachinos ágyban két fáradt szülõ aludt mélyen. A barna hajú anya arca meggyötörtnek látszott, szemei alatt szürke karikák éktelenkedtek a kialvatlanságtól. Hermione nagyon mélyen aludt, mivel már hetek óta nem szunyókálhatott rendesen, a Kissárkány miatt, aki éjszakánként mindig felébresztette. Mellette pedig kevésbé megviselt állapotban Draco feküdt, aki egy álomittas mosollyal az arcán, éppen szépet álmodott. Álmában egy virágos réten feküdt, ahol apró kicsiny sárkányok ugráltak át egy alacsony kerítést. Aztán az egyik fülsüketítõ ordításba kezdett. Draco hirtelen kinyitotta a szemét, és fáradtan körülnézett. A mellette fekvõ gondos anya azonnal felült az ágyban.
- Mi van a gyerekkel?- kérdezte rémülten, és szinte még aludt, amikor ezeket a szavakat mondta.
Draco látta, hogy kedvese még azt sem tudja, hogy hol van ebben a pillanatban, ezért inkább szépen megsimogatta a hátát, és gyengéden visszafektetette az ágyba.
- Ne aggódj kedvesem, - szólalt meg lágyan- majd én megnézem, mi van a Kissárkánnyal.
Azzal adott neki egy puszit. Hermione láthatóan megnyugodott, átfordult a másik oldalára, és újra átadta magát az álomnak. Draco sóhajtott, majd kikászálódott az ágyából. Ásított egyet, haját még jobban összekócolta és elindult a bömbölõ fia szobájába. Lassan csoszogott át a folyosón, halkan morogva, hogy egyetlen fiacsájának ugyan mi okból kell az éjszaka közepén felkeltenie a szüleit. Belépett a gyerekszobába, ahol a kiságyban Dylan ökölbe szorított kézzel, teljes erõfeszítéssel az üvöltésre koncentrált. A kicsi arca teljesen piros volt a sok sírástól, ám amikor meglátta apját, egy kicsit halkabbra vette a hangerõt. Draco apró mosollyal az arcán karjában vette a bömbölõ jószágot, és megsimogatta a hátát.
- Na jól van semmi baj - mondta lágyan - Itt van a papa.
Dylan lassan megnyugodott és apja ringatásának hatására újra becsukta a szemét, és szuszogni kezdett. Draco örült, hogy ilyen hamar sikerült az úrfit álomba ringatnia. Óvatosan visszatette fiát a kiságyba. Sóhajtott egyet, majd elindult vissza a hálószobába. Ám még ki sem lépett az ajtón, újra megszólalt az ifjú Malfoy, és követelte, hogy bizony figyeljenek rá. A büszke apa lemondóan sóhajtott, és nehezen tudomásul vette, hogy itt bizony nem lesz alvás. Így hát újra karjába vette a bömbölõ Kissárkányt. De természetesen Draconak is volt egy-két ötlete, hogy miként altathatná el a csöppséget. Elõszedett egy tiszta pelenkát, és lekezdte a mûveletet. Eközben Dylan abbahagyta a sírást, és apjára nevetett.
- Na látod, tudsz te nevetni is- mosolygott rá Draco- De most már aztán, aludni is kellene, nem gondolod?
Dylan csak nevetett egyet, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy egyáltalán aludni szeretne. Hanem inkább élénk gõgicsélésbe kezdett és nyújtogatta a kezecskéit az apja felé. Draco sóhajtott egyet, majd a karjaiba vette a kicsit, és sétálni kezdett vele.
- Nem is tudom, mit csináljunk, így éjnek évadján. Nem gondolod, hogy már aludni kellene?
A kicsi ránézett apjára, azokkal a csillogó kék szemeivel, amikben az álmosság jeleinek nyoma sem volt.
- Mit szólnál hozzá, ha lemennék a konyhába és innánk egy kis tejecskét? Hmm… Szerintem jó ötlet, és amint látom neked is tetszik, legalább is a mosolyból erre következtetek.
Azzal a Nagysárkány és a Kissárkány elindultak lefele az emeletrõl a konyhába, ahol Draco egy kézzel próbálta megmelegíteni a már jó elõre kikészített tejecskét.
- Látod, milyen okos mamád van, már elõre tudta, hogy lesz egy kis éjjeli kiruccanásunk. Bár szerintem õ arra számított, hogy majd neki kell megetetni téged.
Miután Draco ügyesen elkészítette a tejet, és cumisüvegbe öntötte azt. Megkínálta vele a fiát, akit nem is kellet evésre noszogatni. Miután Dylan végzett az evéssel, teljesen kipilledve, mint aki kilométereket futott, úgy pihegett Draco karjában. Az apuka elmosolyodott.
- Oh látom kifáradtál, na most már menjünk aludni.
Még mielõtt felmentek volna, sor került a büfiztetésre. Ám mikor a diadalittas apa a lépcsõhöz közeledett, a kicsi Dylan nyöszörögni kezdett, és az apja tudtára adta, hogy õ bizony nem akar felmenni.
- Áh szóval nem szeretnél még aludni. Hát legyen, sétáljunk egyet.
Draco sóhajtozva indult el az ajtó felé. A közeli fogasról leakasztotta a zöld köpenyét és bebugyolálta a Dylant, hogy még véletlenül se fázzon meg, aztán mind a ketten belevetették magunkat az éjszakába.
Draco lassan haladt Darkness Falls utcáin, és néha ásítozva nézett körül, majd gondolt egyet és elindult a vízesés fele vezetõ úton. Dylan tágra nyílt szemekkel kukucskált ki a köpenybõl, és érdeklõdve nézte apját, majd a sûrû növényzet közt repkedõ tündérkékre irányult a tekintete. Az egyik szemtelen kis szárnyas, elég közel repült hozzá, és a kicsi elõtt repkedve mutogatta magát.
- Hess te dög!- mordult rá Draco.
A kicsi tündér megsértõdve nézett Dracora, majd kitolta a nyelvét, és elröppent.
- Szörnyû egy népség! Annyi agyunk sincs, mint egy mákszem, de ha eteted õket, akkor világítanak neked. Emlékszem, amikor kicsit voltam, volt egy csomó fénytündérem, de apa mindig elengedte õket. Végül is igaza volt, mert az összes iratát összetintázták… Tudod, én sokat sétálgattam ám az erdõben a te nagypapáddal, sokat mesélt nekem a Malfoyokról, de szerintem téged az a sok sötét dolog jobb, ha nem mérgez meg. Neked a fehérmágusok oldalán lesz a helyed.
Draco csak ment tovább, majd mikor megérkeztek, a holdfényben fürdõ tisztásra, ahol a patak hatalmas sziklafalról zúdult alá, az ifjú apa leült az egyik hatalmas kõre, és emlékek öntötték el.
- Nem is meséltem neked, de itt kértem meg anyukád kezét. Hú féltem ám, hogy nemet mond, de amint látod nem így történt. Régen az iskolában sokat veszekedtünk, de amikor utolsó évesek lettünk, akkor hömm megkomolyodtunk,- mondta Draco- és végül sikerült félretenni a nézeteltéréseinket. El ne mond a maminak, de én sosem utáltam õt úgy igazán, csak jó volt piszkálni.
Dylan ránevetett az apjára, majd ásított egy nagyon.
- Oh már értem, szóval neked mesélnem kell ahhoz, hogy elaludj. Na jó legyen, majd kitalálok valamit, de most már menjünk vissza, nehogy a mami észrevegye, hogy eltûnünk, és akkor megismerkedünk ám a pálcájával vagy az öklével. Hidd el fiam, én tapasztalatból beszélek!- gondolt vissza a pillanatra, amikor Hermione tiszta erõbõl orrba gyûrte egyszer régen a bájitaltan terem elõtt.
Draco lassan haladt az erõdben, a karjaiban tartott Kissárkány pedig laposakat pislogott. A ravasz apuka tudta, hogy fiacskájának, már nem sok kell ahhoz, hogy lassan álomországba repüljön. Aztán elmosolyodott. Mióta vége lett a háborúnak, valahogy egyre jobban érezte magát. Itt Darkness Falls oltalmában, megtalálta a lelki békéjét, és nem utolsósorban kis családját is maga mellett tudhatta. Egy gyönyörû feleséget, és egy aranyos apróságot, aki hozzá hasonlóan akaratos, makacs, szóval igazi Malfoy. Most így a csöndes erõdben sétálgatva, már nem is volt olyan álmos. Aztán mikor megérkeztek, Draco óvatosan belefektette a kicsi Dylant a kiságyba. Természetesen az ifjú Malfoy azonnal tudtára adta, hogy ez cseppet sincs ínyére.
- Csitt- mondta Draco- Ne ébreszd fel a mamit! Mert akkor nem mesélek ám- azzal Draco mesélni kezdett - Nézzük csak, mit is meséljek. Á megvan. Szóval elmesélem neked, hogy hogyan gyõzték le a sárkányok a sötét druidákat… Ez a történek akkor játszódik, amikor te még meg sem születtél. Akkoriban elég veszélyes volt a világ, mindenfelé csúnya bácsik bóklásztak, és nagyon helytelen dolgokat mûveltek. Sok embert bántottak. De voltak olyanok, akik ellenük harcoltak és vérüket adták a szabadságért. Nem olyan rég volt, amikor sor került a mindent eldöntõ küzdelemre. Átkok repkedtek a sötét égbolt alatt. Emberek kiáltása hangzott fel, a két csapat szinte nem bírt egymással. Aztán egy csapat, a Sárkányok, elérkezettnek látták az idõt arra, hogy megvívjanak az ellennel és felülkerekedjenek a csúnya druida bácsikon, akik cseppet sem néztek ki jól, azokban a fekete köpenyekben. A csapat minden erejét beleadva, megigézett egy hatalmas ezüst sárkányt. Egy ötszög körül helyezkedett el mindannyian. Majd mindegyikük vállán felizzott a sárkányt ábrázoló jel. Hatalmas porfelhõ keveredett fel, villám hasított az égbe, aztán a forgószél közepébõl, egy óriási, fenyegetõ, ezüst sárkány üvöltött fel. Kitárta terebélyes szárnyát és egy tiszteletkört írt le az acélszürke égen, végül leszállt a sárkányok csapatának vezetõje elé, aki mellesleg nagyon sármos és jó kiállású fiatalember volt- Draco ezen a ponton elmosolyodott, majd tágra nyílt szemû fiára nézett, aki szinte itta apja szavait, bár valószínûleg nem értett még belõle egy árva szót sem- Aztán ez a srác felpattan az ezüst sárkány hátára, majd felrepültek magasan az égig. Odafentrõl, a hatalma sárkány hátáról, minden olyan kicsinek látszott, és nem utolsósorban félelmetesnek is. Hatalmas fekete sereg látszott a távolban, akik a sötét varázslók oldalán harcoltak, és iszonyúan nagy erõvel rendelkeztek. Aztán a sárkány kitátotta a száját, és tûzet okádott a fekete csuklyások seregére. A csúnya druida bácsik szanaszét futottak, és perceken belül már egyet sem lehetett. Amúgy eközben egy sebhelyes homlokú srác legyõzte a legsötétebb mágus a világon, de ez most nem lényeges. Szóval a sárkányok vezetõje elegánsan és épségben landolt a zöld gyepen. Csodák csodájára az eget borító acélszürke fellegek semmivé foszlottak, és elõbukkant az életet adó nap. Mindenki örömmámorban úszott, végre gyõztünk és miénk lett a szabadság. Vége lett a csatának. A sárkányok vezetõje elindult haza, ahol az õ kedves felesége és születendõ gyermeke várta haza. Aztán boldogan éltek, amíg meg nem haltak- fejezte be a mesélést Draco- És most, a kis Dylan szépen elalszik, és valami széprõl álmodik - mondta halkan az apuka és betakarta a fiát, majd adott neki egy puszit.
A kicsi ásított egyet, majd egyenletes szuszogásba kezdett. Draco már éppen indult az ajtó felé, amikor meglátta az ajtófélfának támaszkodó feleségét, aki elmosolyodva figyelte a férjét.
- Látom végre sikerült elaltatnod - suttogta.
- Igen.
- Hm ilyen szép mesétõl én is elaludnék.
- De most, ha lehet, akkor magadtól aludj el szívem, mert én már nagyon fáradt vagyok - mondta Draco és ásított egyet.
Hermione csak mosolygott, aztán megcsókolta férjét, majd egymást átkarolva tértek vissza a hálószobájukba, ahol perceken belül álomra hajtották a fejüket. Kint az égbolt csodálatos fényben tündöklött, lágy szellõ susogtatta a fák lombját. Az apró fénytündérek nyugovóra tértek, s a tücskök álomba ringató zenéje szállt tova a szélben.