Történet

A guppi, mint akváriumban tartható hal, 1908-ban került Európába, Német-országba. Már egy év múlva napvilágot látott tenyésztésérõl leírás, sõt abban már megemlítik farkúszójának változását. Már ekkor megjelent a "kardfarkú" változat. 1928-ban történt elõször említés a farkúszó felsõ végének megnyúlásáról, és ettõl az idõponttól kezdték cél-irányosan tenyészteni. Kiválasztották azokat a halakat, amelyek színezetben, alakzatban a megszokottól eltértek, és ezeket a halakat állították párba. Az akvarisztikai technika fejlõdésének köszönhetõen az életfeltételek javultak, takarmányozási ismereteink is bõvültek. E háttér segítségével a guppi-tenyésztés fejlõdésnek indult. A tenyésztés fõ iránya a hosszú élettartam, a vitalitás és a vad színezet megtartása volt. Az egyedüli alakbeli változást a minél nagyobb és hosszabb farkúszó alsó és felsõ úszósugara jelentette. Úgy gondolták, minél nagyobb, annál jobb. A második lépés a hátúszó nagyságának növelése volt. A kívánatos az volt, ha a hátúszó a farkúszó közepéig ér. Elképzelhetõ, a kistestû hím guppinak milyen nehézséget okozhatott a mozgásban.

A kezdeti tenyészirányvonal az úszók nagyságának formázása volt, közben a színek háttérben maradtak. Mint mindig, a véletlen most is közrejátszottt, egyszer a megszokottól teljesen eltérõ színezetû guppi hímek jelentek meg. A tenyésztés új irányvonala az úszók nagysága mellett a színek erõsítése és megtartása volt. Már az ötvenes években járunk. Ez a forma és színgazdagság hosszú éveken keresztül jellemezte a guppikat. Az idõközben alakult guppi társaságok azonban mindig újabb és újabb formákat és színeket mutattak be.

Az elsõ észrevételek a tenyésztés mértékének meghatározására a 80-as években érkeztek a klubokhoz. Végül 1995-ben a Nemzetközi Guppitenyésztõk elfogadták a méreteket és redukálták a hímek farkúszójának nagyságát. Célul tûzték ki, hogy mellõzni kell a túlzásba vitt úszónövesztést. A hím farkúszójának maximális hosszát a test 80%-ában határozták meg.

  

Genetika

Csak a hím tudja örökíteni farkméretét, az ezért felelõs gén az Y kromoszómában van. Így az apa örökíti a hím utódoknak. A farok nagyságát örökítõ gént Michael Dzwillo halbiológus már 1959-ben leírta. A vizsgált csoport keresztezését figyelve azt is megállapította, hogy a tompa színeket örökítõ gén pedig az X-kromoszóma hordozza. A fémes csillogású örökítõ gének a legújabb kutatások szerint szintén az Y kromoszóma örökíti.

Színek

A hímeket különbözõ színek borítják. Ez a megfogalmazás biológiai szem-pontból nem helyes, de akvarista körökben elfogadott. A színguppik hímjei szinte minden színben csillognak-villognak. A színeket lehetetlenség leírni, vannak zöld, világoskék, lila, sárga, arany területeken sötétebb pontok, foltok, melyek körül világos keret van így még inkább kontrasztossá téve a pöttyöket.

Az eredeti vadforma mára már elveszett, ahhoz közeli színforma nagyon ritkán lelhetõ fel. Ma a kedvelt színezet a fémes csillogású, illetve a majdnem egyszínû sötét test., és elütõ színezetû szintén sötét farok. A nõstények szinte egyszínûek, jelentéktelenek, csak a farkúszó hordoz egy kis színt illetve gyenge formát.

  

Tartás és tenyésztés

Nem véletlen az akvaristák között az a megállapítás, hogy a guppi “igénytelen”. Ez azért így nem igaz, inkább úgy kellene fogalmazni, hogy a guppi nagyon alkalmazkodó képes elevenszülõ fogasponty. A kissé keményebb vizet kedvelik, de hamar elfogadnak minden víztípust. A fiatalok sokkal könnyebben beszoktathatók, mint a kifejlett halak. Nagyon fontos a víztisztaság, melyet jól megválasztott vízszûrõ biztosíthat. A részleges vízcsere sem maradhat el, ennek mértéke az akvárium térfogatának 30%-a. Az ideális vízhõmérséklet 25–26 °C. Testmérete a nõsténynek 5–6 cm a hím kisebb, bár hosszú a farkúszója, mégis nagy akváriumot kívánna. Öt pár tartására legalább 50 literes medencére volna szükség. Az akvárium hátulsó harmadát dúsan kell beültetni vízi növényekkel, ahol a nõstények idõnként pihenni tudnak a hímek állandó zaklatása miatt. Természetesen ebben a medencében is világra hozzák utódaikat, így azok ebben a dús növényzetben búvóhelyet találnak.

De talán a legfontosabb a megfelelõ takarmányozás. A guppinak szüksége van növényi tápanyagra is, melyet az akváriumban az alga és a lágyabb levelû vízinövények biztosítanak. Ezért rend-szeresen kell biztosítani számukra a mesterséges haleleséget, melyet a növényevõ halak számára fejlesztettek ki. A legtöbb értékkel azonban a frissen reszelt kígyóuborka, petrezselyem és saláta szolgál. De természetesen állati eredetû eleséget is kel biztosítani. Megfelelõ minden akvarista eleség, de számukra a legjobb a barna és a vörös szúnyoglárva. Elõzõ a gyötrõszúnyog lárvája ezt magunknak kell begyûjteni. A színeik megõrzésére azok a mesterséges eleségek megfelelõk, melyeket kimondottan erre fejlesztettek, általában “rubin” a fantázianevük.

Szaporodása a társas akváriumban is megtörténik. A nõstény 4 hét “terhesség” után szüli meg utódjait, 25–50 db-ot. Egy megtermékenyítés több szülésig elegendõ, a nõstény tárolja a hím ivarsejtjeit. Elevenszülõ, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy az ikrák a nõstény testében termékenyülnek meg, ott fejlõdnek, majd a szülés pillanatában felreped az ikraburok és a kis halak elúsznak. A hím ivarsejtjeit párzószerve a gonopodium segítségével juttatja a nõstény petevezetõjébe. A kis halak a dús növényzetben keresnek menedéket és kezdik meg táplálkozásukat. A kannibalizmus megfelelõ tápláláskor nem jellemzõ a guppikra.

  

Szaporítása történhet külön medencébe való kihelyezéskor is. Ebben az esetben vagy szülõketrecet lehet alkalmazni, vagy az akváriumot tele kell rakni növényekkel. A szülés elõtt álló nõstény hasa szembõl nézve szögletes és telt, mozgása lassú és az akvárium egy csendes sarkában várja a sötétedést. Általában este, vagy hajnalban történik az ivadékok szülése.

Felnevelésük nagyon könnyû, hiszen teljesen kialakultak, önállóak.

  

Céltudatos tenyésztés már sokkal nehezebb, családfa felállítása nélkül nem is szabad belefogni. Az elsõ és legfontosabb a fiatal halak nemek szerinti különválasztása abban a korban amikor ez már megállapítható, vagyis kb. 3-4 hetes korban. A nõstényeket szûzen kell nevelni, de így is fognak szülni, mert az anya örökít velük az apa ivarsejtjébõl. Amikor ezeket az ivadékokat meg-szülték, csak utána lehet pároztatni a kiválasztott hímmel. A született halakat ugyanígy kell felnevelni és kiválasztani a tovább tenyésztésre alkalmas egyedeket. Ebbõl is látható, hogy a guppi-tenyésztés komoly odafigyelést és szaktudást igényel.

Persze teljesen mindegy, hogy milyen céllal tartjuk a guppit, szépségével, könnyû tarthatóságával még mindig helye van a hazai akváriumokban.