Az állatbírálatok a tenyésztés elengedhetetlen részei, hiszen a külsõ megjelenési forma mindent elárul a használhatóságról. A forma és a funkció egysége itt érvényesül a legtüntetõbb módon. A kutyák bírálata sportjellegû versengéshez az általános állatbírálat szabályait használja fel.

A bíráló keresi a formákban azt, amibe az állat funkcionális tevékenységéhez szüksége van. Keresi azokat a külsõleg jelentkezõ tulajdonságokat, melyeket az egyed utódaira örökít - különös tekintettel azokra, melyek a kívánatostól eltérõek. Mindezek ellenére a bírálat nem lehet hibakereső jellegű. A vizsgálat során kialakult értékelés adja az egyes egyedek objektív összehasonlításához azt az alapot, mely - jó ítélõképesség mellett - igazságos lesz. A szakszerûen végzett és leírt bírálat, ha az összehasonlításkor kellõen meg volt indokolva, nem szorul védelemre.

Módszereink megválasztásakor arra kell törekednünk, hogy az egyed minden testtájékát kellõen megszemléljük álló helyzetben éppúgy, mint mozgás közben.

Négylábra állított állatot testájainak analízisekor elölrõl, oldalról, hátulról és felülrõl is meg kell szemlélnünk. Mozgás közben is csak a felülnézettõl tekinthetünk el.

A bírói körbe belépõ kutyát célszerû elõször oldalról szemügyre venni. Így bírálhatjuk el a testrészek arányosságát, az alkotórészek harmóniáját. A test így körvonalazható legjobban. A bírálatkor használt segédvonalak és azok szögei így ítélhetõk meg a legkönnyebben.

Így lelhetõ fel a legtöbb - típust meghatározó - tulajdonság, hiszen az egyed testfelületébõl ekkor látunk legtöbbet.

Elölről ítéljük meg a fejet és tájékait, a tekintetet és legfõbb alkotóit ( szemek, szemöldök, orrhát, stb ), fogazat záródását és részeit, a frontot, az elülsõ végtagokat állás és mozgás közben.

Felülről és hátulról bíráljuk a hát, ágyék és a far teltségét, izmoltságát, a bordázat ívét, a hátulsó végtagok elhelyezkedését és alakját, valamint mozgás közbeni munkájukat, vonalvezetésüket, funkcionális stabilitásukat.

A kutya összbenyomása az a bírálóban kialakult kép, melyet e testrészek egymással kialakított viszonya határoz meg. Ha a testrészek harmonizálnak, az egyed harmonikus felépítésû, egységes (homogén), azaz " jól együtt van ".

Ha részei aránytalanok, heterogén felépítésűek, emiatt elmarasztalandó. Az összbenyomás és a harmónia jelentõs befolyásolója a fejlettség. Ez alatt az értendõ, hogy a standard elõírásainak megfelelõ módon - korához, neméhez képest mekkora, milyen izmoltságú súlyú, milyen testtömegű. Jó munkakészség nincs munkabírás nélkül. Ennek elõfeltétele a kívánatos fejlettség, hiszen a szervek harmonikus működése csak emellett valósulhat meg.

Az elõzõ fogalmakhoz nélkülözhetetlen a kondíció defíníciója :

A jó kondíció a kiegyensúlyozott szervezet külső megjelenési formája. Nem csupán tápláltsági állapot, hiszen az ideg-, izomrendszer, kötõszövet- zsírszövet, és só- vízháztartás aktuális állapotától függ.

Az ún. tenyészkondíció azonos a kiállítási kondícióval (a verseny- és munkakondíció közel azonosak).

A túltápláltságból adódó pluszkondíció éppúgy rontja a funkciót, mint az elhasználódásból adódó mínuszkondíció.

Az összbenyomás kialakulására jelentõs hatással van a színek harmóniája. A testfelszínen lévõ bõr és szõrzet színét a melanin nevû festékanyag határozza meg, mely a pigmentsejtekben képzõdik - innen a pigmentáció elnevezés. A jól pigmentált bõr nagyobb biológiai értékû. A szín örökletes tulajdonság ( a pigmentcentrumok öröklõdnek ), fajtajelleget képvisel. Nagy figyelmet érdemel, és vizsgálandó a pigmentáltság.



előző                                                                                                                                      következő


                                                                visszalépés a fejezetekhez