IV. Ron

A sötétség körbevette őt.

- Szabad a csók! – kiáltotta el magát, és villámgyorsan sarkon fordult. Karjait kinyújtotta, de Hermione helyett csak a levegőt ölelte. – Hé, Hermione! Miért húzódtál el?

Nem kapott választ, csak valamiféle sercegő, súrlódó zajt.

- Hé, ez nem jó poén, Hermione! Hagyd ezt abba!

Csend következett. Éppen meg akarta köszönni, mikor hirtelen ismét felhangzott az idegőrlő suhogás, és halk léptek zaja. Ron nyelt egy hatalmasat, majd előre nyúlt a sötétben. Valami puhát érzett a tenyere alatt.

- Ha! Megvan a hajad, Hermione! Ha nem hagyod abba, meghúzom!

Most sem érkezett felelet, csak a Ron kezében lévő test mozdult meg. De olyan furcsán! Nem úgy, mint egy fej, hanem mintha valami végtag lenne. Mint egy hatalmas…

A nagy, fekete, szőrös láb pont Ron előtt csapódott a talajnak. Ron szemei elkerekedtek. Felordított, és megpördült a tengelye körül. A háta mögött egy újabb óriási pók álldogált. Éles, sziszegő hang hallatszott, mintha nem is egy pók, hanem egy kígyó volna a támadó.

A hatalmas fej előre lendült, a rágói csattogtak. Ron az utolsó pillanatban a földre vetette magát, és mászni kezdett. A másik pók észrevette ezt, és egyetlen ugrással előtte termett. Még a talaj is beleremegett, mikor az óriási test földet ért. Ron felnézett, de csak a nyolc fekete szemet látta, azokban pedig saját magát. Előre ugrott, be a pók alá, így a rágók csak a földet marták fel.

A pók, mikor észrevette, hogy az áldozata eltűnt, rögtön keresni kezdte. Ron igyekezett a szőrös test árnyékában maradni, ám elfelejtkezett a másik pókról. Az élesen felvisított, mire a Ron feletti szőrös potroh gyorsan ereszkedni kezdett. Ron kigurult alóla, és futásnak eredt. Most már látta, hogy egy furcsa barlangban van, ami tele volt pókhálóval.

A pókok azonnal utánaszaladtak. Nyolc lábukkal nesztelenül közelítették meg a rohanvást menekülő fiút. De volt egy előnyük hozzá képest. Ők nem voltak a talajhoz kötve.

Ron futás közben hátranézett a válla felett. Mögötte üres volt a barlang. Lassított a léptein, és ez lett a szerencséje. Amint a karja hozzáért valamihez, megtorpant. Lassan megfordította a fejét, és meglátta, hogy egy gigantikus pókháló terpeszkedik előtte a barlang sötétjében. Próbálta elhúzni a kezét, de a háló nem engedett.

Ebben a pillanatban ismét felhangzott az előbbi fenyegető sziszegés. Ron felkapta a fejét, és észrevette, hogy az egyik pók a plafonon kapaszkodik, éppen fölötte. A szőrös lábak elrugaszkodtak, és a súlyos test zuhanni kezdett. Ron biztos volt benne, hogy már a ráeső pók súlyától szörnyethalna. Felordított, és kétségbeesetten rántott egyet a karján. Hangos reccsenés hallatszott, a pulóvere ujja megadta magát, és ő elvesztette az egyensúlyát. A földre esett, éppen valami puhára.

A pók ekkor ért földet, és villámgyorsan Ron felé fordult. Ron összevont szemöldökkel az alatta heverő testre pillantott, és meghűlt az ereiben a vér. Egy pókhálóba csomagolt férfi holttestén feküdt. A hulla szemei kereken meredtek a semmibe, szája néma sikolyra nyílt.

Ron felpattant. Az ő sikolya nem volt néma. Az egész barlangot betöltötte. Meglátta a pókot, ami felé közeledett, és hátrálni kezdett. Hirtelen a vállának csapódott valami. Újra. És újra. Lassan felemelte a fejét, és az arcából minden szín kiszaladt. A vállának ütődő dolog egy láb volt. A plafonról legalább fél tucat elraktározott test lógott, mind gondosan hálóba forgatva.

A pók ismét felsziszegett, de nem mozdult. Mereven figyelte Ront, aki ezt nem értette. Miért nem támad? Aztán hirtelen rádöbbent. A földre vetette magát, így éppen csak elkerülte, hogy a feléje ugró másik pók elsodorja a testét. Nyolc láb fúródott a talajba körülötte, a földre szögezve őt. Ron előkapta a pálcáját, és valami megfelelő varázsigét keresett. Eszébe jutott az este, mikor másodikos korukban Harryvel felkeresték Aragogot a Tiltott Rengetegben.

- Arania exumai! – üvöltötte, mire a pálcája hegyéből éles fény csapott ki. A Ron felett álló pók felsikoltott, ahogy az átok a húsába mart. Közvetlen közelről sokkal nagyobb hatása volt, mint távolról. A pók potroha felhasadt, és bűzlő massza árasztotta el Ront. Undorodva kikászálódott a pók alól, ahogy az sziszegve, sikoltozva kilehelte a lelkét. Ron letörölte az arcát, és mély levegőt vett. De nem sok ideje volt pihenni. Látva társa pusztulását a másik pók élesen felvisított, és Ron felé lendült. A fiú előre szegezte a pálcáját, és elkiáltotta magát.

- Arania exumai!

Az átok célt tévesztett. A pók arrébb ugrott, mikor látta a feléje suhanó fényt. A sugár nagy darabot szakított le a szemközti falból.

A pók tovább rohant. Teste nekicsapódott Ronnak, aki ettől a levegőbe emelkedett, és a barlang közepén tátongó szakadék szélére csúszott. Átbillent a szegélyen, és csak az utolsó pillanatban tudott megkapaszkodni. Már hallotta maga fölött a sziszegést. Lenézett, és meglátta, hogy nem sokkal alatta egy keskeny sziklapárkány húzódik. Eleresztette a szakadék szélét, és lehuppant a párkányra. Óvatosan mászni kezdett, de ebben a pillanatban egy árnyék borult rá.

A pók pont felette állt. Nyolc fekete szemében veszett tűz égett, ahogy az áldozatát kereste. Mikor végre meglátta, összecsapkodta a rágóit. Mintha nevetett volna. Elrugaszkodott a szakadék széléről, és átugrott a szemközti falra. Gyorsan mászni kezdett. Sokkal gyorsabban, mint Ron.

Eközben Ron erejét megfeszítve ereszkedett egyre lentebb. Csak minél távolabb legyen attól az otromba póktól. Észre sem vette, hogy a kezében még mindig ott szorongatja a pálcáját. Ekkor hirtelen sziszegést hallott. Hátranézett a válla fölött, és csak azt látta, hogy a pók egy gyorsvonat sebességével száguld feléje a levegőben. Eleresztette a kiszögellést, amit eddig szorongatott, és ettől lentebb zuhant, de csak két métert, ott ugyanis újra megakadt a lába egy párkányban.

A pók pontosan ott csapódott neki a falnak, ahol egy pillanattal előtte még Ron állt. A lába kiszakított egy hatalmas szikladarabot, és lelökte. Egyenesen Ron fejére.

Ron egy pillanatra elvesztette az eszméletét, és mikor újra kitisztult minden, már csak azt érezte, hogy zuhan a semmibe. Próbálta elérni a mellette elhúzó sziklákat, de nem érte el. Már éppen feladta volna, mikor hirtelen valami ragacsos csapódott a testének. Felnézett, és a szemei elkerekedtek a rettegéstől. A pók ott lebegett felette, és kilőtte rá a hálóját. Ahogy a hirtelen rántástól kilengett a szőrös test, Ron már azt is megállapíthatta, hogy mégsem lebeg. Egy vastag hálón ereszkedett egyre lentebb, hogy elkapja, és bekebelezze őt.

Ron összerezzent, mikor a szőrös lábak elkapták, és forgatni kezdték. Rémülten döbbent rá, hogy a pók be akarja csomagolni őt, hogy aztán fellógassa a plafonra, mint valami beteges csillárt. Nem sok idő telt bele, az egész testét pókháló borította, kivéve a fejét. Próbálta megmozdítani a kezét, és egy idő után sikerült annyira kilazítania a hálót, hogy meg tudta fordítani a pálcáját, és a pókra irányította.

- Arania exumai! – ordította. Hirtelen remegést érzett. A testét fedő pókháló résein kísérteties fehér fény szűrődött ki. Robbanás rázta meg a barlangot, ahogy az átok átszakította a hálót, és telibe találta a pók fejét. Az még egy utolsót sikoltott, majd eltűnt.

A szétfoszló pókháló eleresztette Ront, és tovább zuhant. Azonban nem sokáig. Hirtelen nekicsapódott a talajnak, ám az ütés nem volt akkora, mint amit várt volna ekkora zuhanás után. Értetlenül feltápászkodott, majd körbenézett. Ismét sötétben volt, még az orra hegyéig sem látott.

Ekkor hirtelen csobbanást hallott maga mögött, és megpördült.

<< Előző fejezet  ||  << Történet kezdőlapjára >>  ||  Következő fejezet >>