Magyar Fiatalok Lapja

AJÁNLOM AZ OLDALT

Bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

Menü

Az Újság

Az Ön adatai:

látogató van jelenleg az oldalon.

Keresés:

Hírlevél

Vélemény

Szavazás állásaLezárt szavazások

Reményik Sándor

Reményik Sándor élete, munkássága, legfontosabb művei

Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele

Téli szél a tar ágakat fújja,
Mint az Isten égre tartott ujja,
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagyvilágon.

Elvették, s most véle nagyra vannak,
Törött, véres kardját a magyarnak;
De míg minden nép a sírját ássa,
Van szava, hogy világgá kiáltsa:

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk,
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk,
Tiporhatják szűz tiszta igazunk,
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!

De hirdessük gúzsba kötött kézzel,
Sebes ajakkal, lázadó vérrel,
Idézve menny s pokol hatalmait:
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt!

Kezünk bár nem pihen a kardvason,
A szíveinkben nem lesz nyugalom,
Jöhetnek jövő századok, s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök,
Ettől vonaglik minden magyar rög,
Ettől vérez ki majd nyomunkba hág,
Ettől nem gyógyulnak az unokák.

Ősi erdők ettől súgnak-búgnak,
Ettol reszket lelke minden zugnak,
Puha szivek kové ettol válnak,
Kemény kövek élő szívként fájnak.

Amíg élünk, ettől fájunk-égünk,
Sírban ettől nem lesz pihenésünk,
Ettől szorul a kezünk ökölbe,
Ettől sír a gyermek anyaölben,

Fenyőmadár behavazott fákon,
Száraz haraszt téli pusztaságon,
A folyók, fák, a füvek szelleme,
Minden süvít:
Mi nem nyugszunk bele!

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Trianonig lobogjon üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje,
Nem nyugszunk bele!
Nem nyugszunk bele!

Élete:

(1890. augusztus 30. Kolozsvár - 1941. október 24. Kolozsvár)

Erdélyi evangélikus költő. Kolozsvári jogi tanulmányait szembetegsége miatt nem fejezte be. 1916-tól csak az irodalomnak él. 1921-től a Pásztortűz főszerkesztője. 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben posztumusz az MTA nagydíjával ismerték el munkásságát.

Első verseskötete (Fagyöngyök, 1918) a Nyugat első nemzedékén nevelkedett, vívódó, magányos költőre vall. Az 1918 után Végvári álnéven megjelent köteteiben (Mindhalálig, 1918; Végvári versek, 1918-21) a kissebségre szorult erdélyi magyarságot buzdította kitartásra, a szülőföldön maradásra szólít föl. A régebbi és új verseiből összegyűjtött A műhelyből (1924) c. kötet darabjai már költői alkata és a kényszerűen vállalt szerep összeférhetetlenségéről panaszkodik. Betegségekkel küszködve a vallásban keresett menedéket. Istenes verseit a Kenyér helyett (1932) c. kötetben adta ki. A 30-as évek második felére a transzilván szellem kiemelkedő képviselőjévé vált. Költői és emberi programját a Romon virág (1935) c. kötet Ahogy lehet c. versében fogalmazza meg: az erdélyi hagyományokhoz való ragaszkodásra tanított, s akkoriban sokan vallották ezt magukénak. Áprily Lajos és Tompa László mellett a "helikoni triász" tagjaként az erdélyi magyar irodalom egyik vezető költője. A fasizmus térhódításának hatására lírájában erősödik a humanista, antifasiszta vonulat.

Istenes verseiben hit és hitetlenség ütközik, istenkeresés és hitvallás együtt szólal meg. Legismertebb vallásos/istenes versei: Templom és iskola, Pilátus, Az óriás (melyben Luthernek állít emléket), Kegyelem, A fordító (Károli Gáspár emlékének), Kenyér helyett, Elkéstetek, János evangéliuma, Békesség Istentől!