Szeretni örökké

Írta: feszter25       

Email: f_eszter25@citromail.hu

21. fejezet

Flor éjszaka alig aludt. Valami nagyon nyugtalanította. Az sem volt megnyugtató számára, hogy Max ott alszik mellette. Úgy kb. hajnali fél kettőkor elege lett. Kikelt az ágyból, felvette a köntösét és lement a konyhába. Ott megmelegített magának egy pohár tejet és aztán lassan iszogatni kezdte. Ekkor valaki lépteit hallotta a közelben. Ana volt az. Ő sem tudott aludni. Flor úgy gondolta, hogy most már rosszabb nem is történhetne vele. Ana kivett a hűtőből ásványvizet és leült a lány mellé. Elég sokáig nem szóltak egymáshoz, de aztán Ana megtörte a csöndet.

-          Nem tudsz aludni? – kérdezte.

-          Amint látja, nem. – válaszolta csipkelődve Flor..

-          Igen, de tudod ez a terhesség miatt van. Még lesz ilyen egy párszor. Félsz?

-          Mitől?

-          A szüléstől.

-          Nem félek, nekem ez alapvető. De majd kialakul.

-          Én nagyon féltem, amikor Maxot vártam. És most a fiam apa lesz. Én meg nagymama.

-          Nem kell, ha nem akar. Hisz maga úgy is ellenünk van. Miért is érdekelné az unokája.

-          Flor, ő mégis csak a fiam gyereke lesz. Az anyja ellen sajnos már nem tudok semmit sem tenni.

-          Úgy érti ellenem?

-          Igen. Legyünk egymáshoz őszinték, Flor. Én nem kedvellek téged és szerintem ez kölcsönös.

-          Én kedvelem magát. Csak nem tudom megérteni. Miért ilyen ellenszenves velem?

-          Mert más lányt képzeltem el a fiam mellett.

-          Delfinát?

-          Igen. Ő tökéletes lenne Maxnak. De neki érthetetlenül te kellesz.

-          Szeretjük egymást.

-          Szerelem? A mai világban? Kicsim, hol élsz te? Már nem létezik szerelem, mindenkit a pénz érdekel.

-          Már maga sem hisz a szerelemben?

-          Nem. Tudod, sosem szerettem igazán Max apját. A szüleink adtak össze minket, kötelességből. Született egy fiunk és ennyi. Aztán meghalt.

Flor döbbenten hallgatta Anat. Max meséiből teljesen más nőt képzelt el magában. Azt hitte, hogy Ana egy igazi, megértő, szerető feleség és anya volt. De ezek a képzelgések most teljesen más értelmet nyertek a lány fejében. Már nem nézett fel az asszonyra. Nem is értette, hogy lehet ennek a nőnek olyan fia, mint Max.

-          Az hiszem én elmegyek aludni. – mondta aztán Ana.

-          Igen, én is.

-          Kérlek vigyázz a fiamra. – tette hozzá még az asszony. – Mert gondolom nálad alszik.

-          Igen. Nem féltse őt. Nagyfiú már.

Ezzel Ana és Flor is elmentek a szobájukba. Amikor Flor felért és belépett a hálóba Max ébren várta őt.

-          Hol voltál? – kérdezte álmosan a férfi.

-          Nem tudtam aludni, és nem akartalak zavarni, ezért lementem a konyhába egy kis tejért. – válaszolta a lány és odabújt szerelméhez.

-          Ilyet többet ne csinálj!

-          Mármint mit?

-          Tudod, most már összetartozunk és mindent meg kell osztanunk egymással. Szóval, ha legközelebb nem tudsz aludni, akkor ébressz fel, hogy én se tudjak aludni.

-          Ez butaság.

-          Szeretném érezni, amit te. Mégis csak a közös gyerekünket várod. Szeretnék részese lenni mindennek.

-          Értem. Ha maga akarja. Képzelje kivel találkoztam a konyhába?

-          Na kivel?

-          Anaval.

-          Anyával? Mit csinált ott?

-          Ő sem tudott aludni. Beszélgettünk.

-          És miről?

-          Nem fontos. – Flor nem akarta elmondani Maxnak, hogy miről beszélgettek Anaval.

-          De igenis fontos. Na mondd el. – Max tudta, hogyha Flor valamit nem akar elmondani, akkor az a valami nagyon rosszul esett neki.

-          Nem fog soha elfogadni minket. Nem ilyen lányt képzelt el ön mellett.

-          De én pont ilyent képzeltem el. – hízelgett a férfi és megcsókolta szerelmét. – Ne érdekeljen anya véleménye. Boldogok leszünk.

-          Ez biztos?

-          Igen, ennél biztosabb nem is lehetne. Szeretlek, és örökké veled akarok lenni.

-          Én is magával.

Flor és Max gyengéden megcsókolták egymást és lassan az ágyra dőltek, majd átölelték egymást és elaludtak.

☺☻☺

Mikor Max felkelt reggel Flort nem találta maga mellett. El sem tudta képzelni, hogy szerelme hol csatangol. Felkelt az ágyból és felvette a köntösét. Odasétált Flor tükrös asztalához, ami az ajtó mellett állt. Leült a kisszékre és elkezdte tanulmányozni, hogy mi van rajta. Ott voltak Flor amulettjei. Max mindig is kíváncsi volt rá, hogy melyik darab minek a védelmezője, de soha sem kérdezte meg Flortól. Aztán a tekintete tovább csúszott egy fényképre, ami a tükörre volt csíptetve. Az ultrahang kép volt az. Max a kezébbe vette a képet és mosolyogva nézte.

☺☻☺

Közben Delfina Lorenzót hívta.

-          Halló! – vette fel a telefont a férfi.

-          Szia, Drágám. Segítened kell!

-          Mégis miben, Delfi?

-          Max mindent megtudott és most a kócossal van.

-          És gondolom most a segítségem kell a következő gonosz tervedben.

-          Pontosan.

-          Mit kell tennem?

-          Flor babát vár.

-          Hogy mi?

-          Igen, biztos forrásból tudom. El kell intéznünk.

-          Ezt nem tehetjük.

-          Miért? Csak nem felébredt benned a szerelmes férfi?

-          Nem ölhetünk meg egy gyereket.

-          De, ha ez kell a győzelmünkhöz. – mondta Delfi elszántan.

-          Én ebben nem fogok segíteni.

-          Jó akkor elintézem egyedül.

-          Ne, Delfi! Hagyd őket. Be kell látnod, hogy vesztettünk.

-          Nem!!!

Ezzel Delfina lecsapta a telefont.

☺☻☺

Flor a köntösében ivott egy csésze teát a konyhába. Nem is sejtette még, hogy milyen nehéz napja lesz. Egyszerre csak megjelent Maximo is a helyiségben.

-          Jó reggelt, szívem! – a férfi odament Florhoz és megcsókolta.

-          Jó reggelt! – köszönt a lány is.

-          Képzeld mit találtam?

-          Na mit?

Max előhúzta a köntöse zsebéből az ultrahangképet és megmutatta Flornak.

-          Ja, igen. Egy pár napja készült.

-          Nem is mondtad nekem, hogy már voltál orvosnál.

-          De, amikor maga vitte a gyerekeket a suliba.

-          Ja. De legközelebb én is megyek veled.

-          Jó, rendben.

Újra megcsókolták egymást és felmentek felöltözni.

☺☻☺

Egy pár órával később a bíró állított be a házba, mivel Max még pár nappal ezelőtt felhívta, hogy beszéljenek. Max pont a szobájába volt, mikor Evaristo bekísérte az idős férfit.

-          Jó napot, Maximo! Miről akar beszélni? – a bíró leült az egyik heverőre.

-          Delfináról.

-          Mármint a feleségéről?

-          Nem sokáig lesz az. Elválok tőle.

-          És miért?

-          Csalás, hazugságok. Emiatt is szeretnék önnel beszélni.

-          Hallgatom.

-          Szeretnék egyedül én lenni a gyerekek gyámja. Szeretném, ha Delfina nem lenne a gyerekek gyámja.

-          Ez lehetetlen gróf úr.

-          Értse meg, hogy ez a nő nincs jó hatással a gyerekekre, inkább árt nekik.

-          És van erre bizonyítéka?

Max elgondolkozott és hamar rájött, hogy nincs semmilyen bizonyítéka a boszorka ellen. De ekkor Flor lépett be a szobába egy tálcával.

-          Hozhatok valamit magának? – kérdezte a bírótól.

-          Nem, köszönöm. Még egyszer megkérdezem, Maximo, van bizonyítéka Delfina ellen?

-          Nem, nincs. – Max ránézett Florra.

-          Hát akkor nincs miről beszélnünk. – ezzel a bíró dühösen kiviharzott a házból.

Flor leült a szerelme mellé.

-          Bizonyíték kell? – kérdezte a lány.

-          Igen, ami sajnos nincs.

-          Csak nekünk, nem hisz a bíró?

-          Nem.

-          Én két éve élek együtt ezzel a boszorkánnyal. Ez nem elég neki?

-          Azt hiszem nem. De mindent el fogok követni, hogy megnyerjük ezt a csatát.

-          Köszönöm. – Flor megcsókolta szerelmét és gondterhelten kiment a konyhába.

☺☻☺

Flor csak ült a konyhában, amikor egy ismerős férfi lépett be a konyhába.

-          Szia Flor!

-          Hello Loro!- Flor adott két puszit a férfi arcára. – Miért jöttél?

-          Beszélni szeretnék veled.

-          Miről?

-          Delfiről, a múltról, Federicoról. Segíteni szeretnék.

-          Hallgatlak.

-          Van egy titkom, ami már nagyon régen nyomja a szívem. Emlékszel, amikor Federico azt mondta neked, hogy Delfinek van egy cinkosa, aki mindig segített neki?

-          Igen. Elment őt megkeresni és … - Florba megakadt a szó.

-          Meghalt. Flor, én vagyok, akit Fede keresett! Én vagyok Delfina cinkosa.

Flor nem hitt a fülének. Ez az az ember akit kerestett Fede, de nem találta. És most itt van, és mindvégig itt volt a szeme előtt.

-          Ez nem lehet. – tiltakozott a lány.

-          De igen. Az én rejtekhelyemet találta meg Federico az esküvő előtt.

-          Nem hiszek neked! – csattant fel Flor és már kiment volna a konyhából, amikor Loro furcsa hanggal és akcentussal kezdett hozzá beszélni. Flor rögtön felismerte a kínai orvos beszédét, aki egykor Delfi orvosa volt. A lány nem tudta felfogni, hogy az a kedves ember, akit megismert, hogy lehetett képes ilyen dolgokra.

-          Most már elhiszed?

-          Hogy lehettél képes erre? – Flor már sírt.

-          Érdekből. Kellett Federico pénze. Aztán meg Maxxé. De aztán történt valami. Megismertelek.

-          Mi?

-          Amikor Fede megtalálta a rejtekhelyem, örültem annak, hogy meghalt. Gondoltam, pont kapóra jön, mert így tovább folytathatom. És így lett. Maximo mellé szegődtem, hogy kiforgassam a pénzéből. De aztán ő ide jött gyámnak. Ismét ebben a házban voltam. És jöttél te. Amikor beszéltél nekem Federicoról rögtön megértettem, hogy van egy másik oldal is. A jó oldal. Neked sokat jelentett ez a férfi és szégyellni kezdtem magam, hogy a halálát kívántam. Nagyon sajnálom.

-          Hihetetlen. Te voltál az.

-          Igen. Itt a rejtekhelyem címe. Itt mindent megtalálsz és felhasználhatsz Delfi ellen.

Loro már elindult kifelé, de aztán visszafordult.

-          Flor, Én vagyok Federico igazi gyilkosa. Én miattam halt meg. Én vagyok a hibás. Kérlek, bocsáss meg egyszer nekem.