Szeretni örökké

Írta: feszter25       

Email: f_eszter25@citromail.hu        

20. fejezet.

-          Anya, te mit keresel itt? – Maximo és Flor még mindig fogták egymás kezét.

-          Még egyszer kérdezem, mi folyik itt? Miért csókolóztál itt Florral? Nem szégyenled magad? Fiam, te már nős vagy. Nem csókolózhatsz bárkivel. Hol van Delfina?

-          Anya, kérlek. Mindent el fogok mondani, ha egy kicsit megnyugszol.

-          Nyugodt vagyok. – Ana már semmit sem értett.

-          Azt látom. Azért csókoltam meg Flort, mert ő életem szerelme. – Max oltalmazóan odahúzta magához szerelmét.

-          És mi lesz a feleségeddel? – Ana már ordított.

-          Nem szeretem Delfinát. Becsapott engem, minket. El fogok tőle válni, és el fogom venni Flort. – ordította Max is.

-          Ez hülyeség. Ott hagynád Delfit, amikor terhes.

-          Nem terhes. Nem érted? Becsapott minket.

-          Ezt nem hiszem el.

Evaristo is bejött a szobába.

-          Pedig el kell, hogy hidd. – Max egyre idegesebb lett és jobban szorította Flort.

-          És most mi lesz? Mondjuk, hogy hiszek neked, fiacskám. Most Flor, legközelebb ki lesz? Most meddig fog tartani a szerelmed?

-          Most és örökké.

Flor már alig bírta hallgatni a veszekedőket. Úgy érezte, hogy csak amiatt áll a lábán, mert Max fogja. Nagyon elsápadt. Egyszerre csak azon kapta magát, hogy könnyes szemekkel fut be a fürdőszobába. Magára zárta az ajtót és sírva neki dőlt a falnak. Nem bírta hallgatni a veszekedést. Úgy látszik még egy akadály van közte és Max között. Mikor ért meg minket valaha valaki? Mikor leszünk már boldogok?

-          Kicsim, jól vagy? – kérdezte az ajtó túloldalán gyengéden Max. Teljesen más volt a hangja, mint az előbb.

-          Hagyjad már őt békén, fiam. – Ana csak nem hagyta magát. – Inkább azon gondolkozzunk, hogyan mentheted meg a házasságodat.

-          De én nem akarom megmenteni. Ezt már eldöntöttem, és nem fogom megváltoztatni. Flor, hallasz?

Flor még mindig sírt. Jól hallott mindent. Hírtelen nagyon szédülni kezdett. Aztán nagy csattanással  eszméletlenül zuhant le a földre.   

Max amikor meghallotta ezt a hangot nagyon aggódni kezdett.

-          Flor, bemegyek. – Max betörte az ajtót és odafutott a földön fekvő lányhoz. Észrevette, hogy alig van erő a lányban, ezért a kezébe vette és lefektette az ágyára.

-          Mi baja van ennek a lánynak? – kérdezte Ana.

-          Evaristo, kérlek, hozz egy pohár vizet.

-          Igen uram. – Eva kirohant a szobából.

-          Mi baja lehet? Lehet, hogy beteg. – találgatott Ana.

-          Nem, nem beteg. Csak terhes.

-          Hogy mi? Képes voltál teherbe ejteni ezt a kislányt?

-          Anya, kérlek. Nem látod, hogy rosszul van? Flor, jobban vagy?

-          Igen, egy kicsit. Nem aggódjon, már volt ilyen. Ezek a terhesség velejárói.

-          Válaszolnál a kérdésemre, fiam?

-          Majd én. – mondta Flor és felült az ágyon. – Elegem van, hogy mindig kioktat minket. Miért nem lehetünk boldogok egy kicsit? Igen, terhes vagyok, de ez miért baj?

-          Ebbe ne szólj bele, Florszita! Az országunk jóhíre forog kockán. Ez a válás egy botrány lesz.

-          Értem. Szóval az ország fontosabb, mint a fia boldogsága?

-          Én nem ezt mondtam.

-          De pontosan ezt mondta.

-          Te semmit nem értesz.

-          Anya, hagyd már. Beszéljük ezt meg kettesben. Evaristo, kikísérnéd Flort?

-          Igen.

-          Hajrá!- Flor még gyorsan Max fülébe súgta ezt a mondatot. Max bíztatóan a lányra mosolygott, aztán az inassal Flor kiment a helyiségből.

-          Muszáj volt ekkora hisztit csapnod? – fordult aztán az anyjához Max.

-          Igen, és ne beszélj így velem. Tudd meg, hogy én Delfi pártját fogom.

-          Mi?

-          Jól hallottad. Szerintem igenis terhes és volt műtét.

-          Szóval neki jobban hiszel, mint a saját fiadnak?

-          Igen.

-          Jó akkor számíts rá, hogy mostantól ellened fogok harcolni.

-          Ez a lány teljesen elvette a józan eszed.

-          Ez nem igaz, inkább megmutatta nekem a helyes utat. A szív útját.

-          Ez butaság. Te mióta hiszel az ilyesmikben?

-          És te mióta nem hiszel ezekben? Inkább fuss el, úgy, mint amikor apa meghalt.

-          Nem tudom miről beszélsz. – Ananak kezdett kényelmetlen lenni ez a beszélgetés.

-          Dehogynem, csak félsz szembenézni az igazsággal.

-          Ha most apád látna…

-          Nagyon büszke lenne rám, amiért azt teszem, amit akarok.

-          Tudod mit, elegem van belőled. Én csak jót akarok neked. Nem akarok veled veszekedni az igazamért. Csinálj, amit akarsz, de hozzám ne gyere panaszkodni.

-          Nem fogok. Ezt megígérhetem.

-          De azért ugye nem rúgsz ki a házadból?

-          Nem. Itt maradhatsz. Odaadom ezt a szobát. Maradj, ameddig akarsz.

-          És te hol fogsz aludni?

-          Majd megoldom.

-          Köszönöm.

Max szomorúan ránézett az anyjára, aztán kiment a szobából. Egyenesen felment az emeletre, Flor szobájába. A lány ott volt, amikor szerelme belépett a helyiségbe. Max leült az ajtóhoz közelebbi ágyra, Flor pedig odament hozzá és leült mellé.

-          Mi történt? – kérdezte a lány gyengéden.

-          Anya teljesen kifordult önmagából. Nem ért meg minket. Delfina mellett áll.

-          Talán majd egyszer mindent megért és ő is békére lel.

-          Talán…

-          És most mi lesz?

-          Anya marad és harcolni fog ellenünk.

-          Mikor leszünk végre boldogok? Mikor nem lesznek már falak a szerelmünk előtt? – kérdezte Flor.

-          Nem tudom. – Max megsimogatta szerelme arcát. – De én már most is nagyon boldog vagyok veled. – aztán adott neki egy csókot.

-          Én is boldog vagyok. – mosolygott Flor.

-          Ja tényleg, anya elfoglalta a szobám, szóval arra gondoltam, hogy megkérdezem tőled, hogy kiadó-e ez az ágy? – kérdezte kacérkodva a gróf.

-          Hát nem is tudom. – viccelődött a lány.

-          Nem tudod? Nagyon kedvező bérlő vagyok, előre fizetek is. – Max még egy csókot adott szerelmének.

-          Megfontolandó ajánlat. Jó, rendben. – egyezett bele Flor.

-          Jaj, de jó! – ujjongott Maximo.

-          De nem lesz ebből probléma?

-          Nem lesz. Vagy ha lesz is, engem hidegen hagy.

-          Engem is. Don Minimo, mondhatok valamit?

-          Persze.

-          Szerintem minél hamarabb béküljön ki Anaval, mert aztán majd azon veszi magát észre, hogy mennyi időt vesztegettek a civakodás miatt, pedig ez alatt az idő alatt sok minden jót csinálhattak volna. Én már csak tudom. Most jövök rá, hogy mennyire hiányzik az apukám, pedig több mint egy évig nem is láttam. Nagyon ostobának érzem magam, amiért nem foglalkoztam vele többet. – Flor szeméből kicsordult egy könnycsepp.

-          Nem vagy ostoba. – Max letörölte szerelme arcáról a könnycseppet. – Megígérem, hogy mindent megteszek, hogy minél előbb kibéküljek anyával.

-          Köszönöm.

-          Nem, én köszönöm, hogy itt vagy velem, hogy segítesz és, hogy nem hagysz magamra, hogy szerethetlek. – Max szenvedélyesen megcsókolta szerelmét. Flor nem tiltakozott, gyengéden visszacsókolta, majd átölelték egymást és véletlenül az ágyra dőltek.

-          Jaj bocsánat. – lépett be Franco. – Nem akartalak zavarni titeket.

Flor és Max kibontakoztak az ölelésből és Franra néztek. Mindketten elvörösödtek.

-          Semmi baj, Franco. – nyögte ki aztán Max. – Miért jöttél?

-          Gréta küldött, hogy mondjam meg nektek, hogy vacsora van.

-          Köszönjük, mindjárt megyünk. – mondta Flor, majd Franco kiment.

-          Mennyünk, kicsim. – mondta Max.

-          Jó. – egyezett bele Flor és elindultak kéz a kézben az étkezőbe.

☺☻☺

Amikor leértek Max nem az asztalfőre ült, hanem Flor mellé, ezzel is mutatva, hogy ők most már összetartoznak. A banyák egy kicsit későn érkeztek, de legkésőbb Ana érkezett meg. Ő leült Delfi mellé, hogy piszkálja a fiát. Max kívül úgy tett, mintha nem is érdekelné, de belül majd széthasította a düh. Flor ezt észrevette, és erősen megszorította a férfi kezét. Max is így tett, és így egy kicsit megnyugodott. Aztán Gréta és a gyerekek behozták a vacsorát. Flor sajnálta a gyerekeket, hogy még mindig büntiben vannak. Aztán tekintete az üresen álló asztalfőre csúszott át. Emlékezett, amikor még Federico ült ott, és vacsora közben sokszor találkozott a tekintetük. Mindig titokban ilyenkor nevettek. Aztán mindig Max ült ott. Vele is mindig ez megtörtént. De most nem ül ott senki, és Flor titokban örült is neki. Végre mindenki egyenlő.

Miután megvacsoráztak mindenki elment az asztaltól. Max bement a szobájába, hogy kimentsen pár holmit az anyja elől. Addig Flor kint várta a nappaliba. Ekkor Delfina jött be a helyiségbe, és ahogy meglátta a húgát, rögtön odament hozzá.

-          Nézzenek oda, ki van itt? – kezdte Delfi. – Csak nem az én édes hugicám, aki most lépett ki a Hamupipőke szerepből?

-          Nagyon vicces vagy. – mondta Flor. – Újat nem tudsz kitalálni?

-          Te velem ne beszélj így! Én vagyok a grófné.

-          Már nem sokáig.

-          Ha rajtam múlik örökké. Tőlem nem szabadultok könnyen. Főleg most, hogy Ana is velem van.

-          A jó győz Delfi. Ezt sose feledd el.

-          Egy frászt. Te és az az ostoba Maximo sosem lesztek boldogok.

-          Majd meglátjuk.

-          Igen. Mond milyen érzés, hogy a gyereked apjának a családja sohasem fogja elfogadni a babád?

Flor erre nem tudott mit válaszolni. Delfi nevetett egyet és ott hagyta a testvérét. Max ebben a pillanatban lépett ki a szobájából és észrevette, hogy Flort valami bántja. Odament a lányhoz és megsimogatta az arcát.

-          Mi történt, kicsim? – kérdezte.

-          Semmi, csak Delfi mondott nekem pár butaságot.

-          Ne higgy neki.

-          Jó. Ennyi holmija van? – Flor rámutatott Max kezében lévő bőröndre.

-          A legszükségesebbek benne vannak.

-          Értem.

-          Mehetünk?

-          Igen.

Ezzel együtt felmentek a közös szobájukba.