Szeretni örökké

Írta: feszter25  

Email: f_eszter25@citromail.hu

12. fejezet

Másnap reggel mindenki korán ébredt és várták az étkezőben a reggelit. Még Franz is korán ébredt, pedig ő mindig sokáig aludt. Franco egy kicsit később érkezet, mert Oliviával telefonált. Leült Flor mellé és adott egy puszit a lánynak. Flor rámosolygott. Franco észrevette, hogy a lány szeme teljesen más, mint a napokban. Pár napja még fáradt, beteges volt a tekintete, de most tele volt élettel, vidámsággal. Csak úgy csillogtak a gesztenyebarna szemei. Franco úgy érezte ennél jobb nem is történhetett volna Florral, mint az, hogy terhes.

-         Hé, srácok! Elmegyünk ma a parkba sétálni? – vetette fel Flor az ötletet.

-         Mi? – kérdezték meglepetten a kicsik.

-         Elmegyünk a parkba sétálni, piknikezni és játszani? Úgy, mint régen.

-         Igen, az nagyon jó lenne. – vágták rá a fiatalok.

Flor és a gyereke emlékeiben ezek a piknikek mindig szép emlékként maradtak meg. Flor Federico halála után vezette be ezt a szokást. Minden héten legalább egyszer elment az egész család a parkba, hogy elfelejtkezzenek a gyászról és a bánatról. Mindig jól érezték magukat. De amikor a banyák visszajöttek és Max is belépett az életükbe ezek a kirándulások az értelmüket vesztették, elmaradtak.

-         Flor, meghívhatom Lucast is? - kérdezte szégyenlősen Robi.

-         Persze. Annyian jöttök amennyien akartok.

-         Jó akkor felhívom Valent és a fiukat. – mondta Nico és elrohant az asztaltól.

-         Én meg Oliviát. – Franco is elment.

-         Flor, Maxék is velünk jöhetnek? – kérdezte félénken Tomi.

-         Mindenki jöhet. – Flor tudta, hogy helyesen cselekszik. Átlagosnak kell látszania.

-         Jaj, de jó! – ujjongtak a kölykök – Ugye jössz, Max?

-         Akkor igen, ha nem zavarok senkit. – Max Florra nézett.

-         Engem nem zavar. – válaszolta a lány – Franz, te is jössz?

-         Miért is ne. Nem árt egy kis friss levegő.

-         Azt hiszem, én a baba miatt nem megyek, inkább itthon pihenek. – vágott bele a beszélgetésbe Delfí.

-         Én Bonival egy kicsit kiruccanok. – mondta Malala.

-         Jó. Gréta, Eva jöttök?

-         Mi is meg vagyunk hívva? – kérdezte meglepetten Evariszto.

-         Hát persze. Ti is a családhoz tartoztok. – nézett rá kedvesen Flor az inasra – De szerintem ezzel nem mondtam semmi újat.

-         Én megyek. – mondta Gréta.

-         Akkor én is. – Evariszto is megenyhült.

-         Jó, akkor találkozzunk egy óra múlva a nappaliban.

Mindenki felállt és elment az asztaltól, hogy átöltözhessenek. Gréta elkezdett szendvicseket készíteni, Evaristo pedig leszedte a reggeli asztalt és elmosogatott. Maximo átvette a szobájában a szabadidő ruháját. A gyerekek megkeresték és elrakták a játékaikat. A fiatalabbak bőszen hívogattak. Flor felment a fürdőbe, lefürdött és felöltözött. Bement a szobájába, ahol Franco várta.

-         Szia, Oli tud jönni? - kérdezte az újdon sült kismama.

-         Igen. Flor, miért csinálod ezt?

-         Mármint, mit?

-         Miért szervezed ezt a kirándulást?

-         Szeretnék egy kicsit szórakozni, kimozdulni. Emlékszel milyen boldogok voltunk ezek alatt a piknikek alatt?

-         Igen, nagyon jók voltak. Nagyon sokat nevettünk.

-         Most is sokat fogunk nevetni. És a gondolatainkat is más felé fordítja.

-         Értem. És különben hogy vagy?

-         Nagyon jól. A baba híre teljesen feldobott.

-         Miféle baba? – lépett be Franz a szobába.

Franco és Flor egymásra néztek. Mindketten tudták, hogy ebből nem tudják kimagyarázni magukat.

-         Akkor még egyszer. Miféle Babáról van szó? – Franz becsukta maga mögött az ajtót. Kezdett elég ideges lenni.

-         Na jó, elmondom. – mondta Flor.

-         Hallgatom.

-         Tegnap este felhívott Segura doktor és azt mondta, hogy terhes vagyok.

-         De hisz Flor ez nagyszerű! – Franz felemelte és megpörgette a lányt.

-         Csak óvatosan. – Franco nagyon aggódott Flor egészsége miatt.

-         Ez nagyon jó hír. – Franz arcáról csak úgy sütött a boldogság.

-         Igen, tudom. De Franz, nem mondhatod el senkinek. Maradjon ez hármunk között.

-         Jó. Na mennyünk. Mindenki ránk vár lent.

Még mielőtt lementek volna Franz az ágyon lévő szalmakalapot ráhúzta Flor fejére, aki így elég viccesen nézett ki.

-         Ilyen egy igazi hercegnő. – nevette a férfi.

-         Haha, nagyon vicces. – Flor nem tudta értékelni a humort.

-         Olyan, mint a terasz hercegnője. – szállt be a cukkolásba Franco.

-         Hagyjatok békén!

Flor levette fejéről a kalapot és nevetve lementek a nappaliba.

§

Lent mindenki izgatottan várta azt, hogy a hiányzók végre megérkezzenek. Mikor Flor, Franco és Franz végre nevetve leértek, mindenki kipakolta a cuccát Max kocsijába és elindultak a parkba. Mikor megérkeztek kipakoltak és a gyerekek elmentek játszani. Az idősebbek leteregették a pokrócokat. Flor akármennyire próbált volna segíteni Franco és Franz nem hagyták. Ettől a lány nagyon ideges lett, amit a két fiú kihasznált, hogy cukkolhassák. Amikor már minden kész volt Max és az idősebb fiuk elmentek focizni a kicsikkel. Flor egy szendvics társaságában leült az egyik pokrócra és nézte a focizó tömeget. Aztán hírtelen meglátott egy játszóteret a park másik oldalán. Felállt és odament. Leült a tér mellett egy padra és nézte a kisgyerekeket. A kicsik nevettek, játszottak gondtalanul. Flor teljesen meghatódott a látványtól. Potyogni kezdtek a könnyei. Nem is vette észre, hogy  egy kislány odafutott hozzá és odanyújtott neki egy zsebkendőt.

-         Ne tessék sírni néni. – mondta szomorúan a kislány.

-         Köszönöm. – Flor elvette a zsepit.

-         Miért tetszik sírni?

-         Csak, mert nagyon boldog vagyok.

-         Akkor nem nevetni kell?

-         De. De lehet sírni is a meghatottságtól. – Flor letörölte a könnyeit – Hogy hívnak?

-         Esperanzának. – nevette a lány.

-         Szia, én Flor vagyok.

-         Szép neved van.

-         Neked is. Hol a mamád?

-         A mamám már régen meghalt. A papámmal élek.

-         Sajnálom. És ő hol van?

-         Mindjárt jön, elment fagyiért.

-         Képzeld, hamarosan én is anya leszek.

-         Tényleg? Biztos nagyon jó mama leszel.

-         Gondolod?

-         Igen. Egy ilyen szép angyal biztos, hogy csak jó anya lehet.

-         Hány éves vagy?

-         5.

-         Köszönöm a zsebkendőt és mindent. – mondta Flor.

Ekkor megjelent egy idősebb férfi messzebb és integetni kezdett Esperanzának. A lány is integetett neki.

-         Most mennem kell, – köszönt el a kislány  – remélem még látjuk egymást.

-         Ebben biztos vagyok. Szia!

Esperanza elfutott a papájához. Flor mosolyogva nézett utána.

§

Eközben a focizók félidőt tartottak. Eddig 3:2 az állás Tomi csapatának. Tomi és Max pacsit adtak egymásnak és elvettek egy- egy szendvicset. Mindenki leült a pokrócra. Franznak és Franconak hírtelen hiány érzete támadt. Egyikőjük sem értette, hogy miért. Aztán feltűnt nekik, hogy Flor nincs sehol.

-         Flor hol van? – kérdezte Franco.

-         Nem tudom, előbb még itt ült. – válaszolta Gréta.

-         Azonnal keressük meg! – pattant fel Franz – Mi van, ha valami baja esett?

Erre mindenki felállt és elkezdték keresni a lányt.