Szeretni örökké

Írta: feszter25

Email: f_eszter25@citromail.hu 

10. fejezet

-         Istenem, segítsen már valaki! – Franz Max ágyára fektette az eszméletlen Flort.

Franz már hívott egy orvost, de még nem érkezett meg.

-         Mi történik itt Senor? – kérdezte izgatottan Evaristo.

-         Flor összeesett. Kérem, ha megjön az orvos, vezesse be.

-         Igenis! – Eva kiment a szobából.

-         Flor, kincsem ébredj fel! – Franz vizes ruhával megtörölte a lány arcát.

§

Eközben a ház konyhájában Max és Tomas lépett be. Mindketten izzadtak voltak a foci után, bár Tomas jobban kifáradt, mint a férfi.

-         Jó voltál. – mondta Tomas Maxnak.

-         Te is. Tudod, régen nem éreztem ilyen jól magam.

-         Nem csoda. A boszorka mellett nehéz lehet kikapcsolódni.

-         Tomas, ne kezd! Kérdezhetek valamit?

-         Aha.

-         Miért utálod ennyire Delfinát?

-         Mert gonosz velem és a többiekkel. Tönkretette Fede életét és tudom, hogy a tiedet is tönkre fogja tenni. Te még nem láttad a boszi másik arcát, de nekem volt már időm megtapasztalni. Gyűlöli Flort és mindig kiborítja. Eleget szenvedtünk miatta. Te nem ismered őt.

-         Lehet, de ő lesz a gyerekem anyja.

-         Aha. Megkeresem Robit. Reggeli óta nem láttam.

-         Rendben.

Tomas kiment a konyhából. Evaristo jött idegesen.

-         Uram, nem látta a német nőt?

-         Grétát? Nem, nem láttam. Valami baj van?

-         Nem, csak az orvos előbb megjött és azt mondta, készítsünk egy csésze teát.

-         Orvost? Minek ide orvos?

-         Maga nem is tudja? Senorita Florencia elájult. Az ön szobájába van. Franz hívta ki az orvost hozzá.

-         Mi?

Max aggódva felállt és kifutott a konyhából.

§

Közben Robi és Lucas beszélgettek a gyerekszobába.

-         Szia Robi, téged kereslek. – lépett be Tomas, megzavarva a szerelmeseket.

-         Nem látod, hogy dolgom van? – Roberta ideges lett a fiúra.

-         Nem. Akkor nem jössz ki focizni?

-         Nem.

-         És te Lucas?

-         Hát, na jó megyek. – válaszolta félénken a fiú.

-         Akkor én is. – Robi átkarolta barátja karját és kimentek Tomassal az udvarra.

§

-         Mi történik itt? – kérdezte Maximo mikor belépett a szobájába.

Látta Flort az ágyán feküdni és mellette az orvos mérte a vérnyomását. Franz Max felé fordult és odament hozzá.

-         Nincs semmi baj. Ne aggódj!

-         Ne aggódjak, mikor Flor eszméletlenül fekszik az ágyon? Mi történt?

-         Csak beszélgettünk, aztán felállt és elájult. Azóta nem tért magához.

-         Történt ilyen korábban a kisasszonnyal? – kérdezte a doki.

-         Nem tudok róla. – mondta Franz. – de én csak tegnap érkeztem. Max?

A gróf gondolkozni kezdett. Hirtelen eszébe jutott a kb. három nappal ezelőtti beszélgetés Gréta és Flor között, amit kihallgatott. Magában hallotta Gréta hangját; „Ne ijessz meg még egyszer ennyire minket Floricienta. Amikor Franco mondta az ájulást, azt hittem meghalok.”

-         Igen. Kb. három nappal ezelőtt is elájult. – mondta aztán.

-         Értem. Köszönöm.

Ekkor Flor hírtelen kinyitotta a szemét. Összezavartak tekintett végig az embereken akik háttal álltak neki.

-         Mi történt?- kérdezte a lány.

Minden jelenlévő ránézett. Franz és Max letérdeltek mellé. Az orvos a másik oldalára rohant és a tenyerét a lány homlokára tette. Flor nagyon megijedt. Úgy érezte, hogy csak egy biztos pont van a szobába és ez a gróf két kék szeme. Ha nézte megnyugvást talált. Olyan volt mintha élete minden percében csak ezt tette volna. Mélyen nézte ezt a két pontot.

-         Jól van kisasszony? – kérdezte a doki.

-         Mi történt? – most már Flor az orvosra nézett aztán Franzra.

-         Elájult. Emlékszik?

-         Nem. Most mit csinál velem? – Flor meghökkentve nézte, hogy mi van a kezén.

-         Ne aggódjon, csak megmértem a vérnyomását. Most vért veszek magától, hogy a laborba ki tudjam deríteni, hogy mi baja van. Jó?

-         Nincs semmi bajom. – felült – Látja?

-         Azért a biztonság kedvéért akkor is vennék vért.

-         Flor, az úr érti a dolgát. – vágott bele Franz.

-         Jó, rendben. – egyezett bele a lány.

Az orvos elment a táskához, hogy kivegye az injekciót. Flor ösztönösen megfogta a hozzá legközelebb lévő kezet. Nem is nézte, hogy az kié.

Max meglepődve vette észre, hogy valaki szorítja a kezét. Hamar rájött, hogy az Flor keze. Gondolkozott egy kicsit és rátette a másik kezét a lányéra. Az orvos hamar vett vért. A vérvétel után Flor elengedte a meleg és támaszt adó kezet.

-         Jó, akkor értesítem, hogy mikor jöjjön a klinikára az eredményért. – tette hozzá az orvos.

-         Jó, köszönöm. – majd Franz kikísérte az urat.

Flor kezdett visszatérni a valóságba. Az emlékei kitisztultak és a szíve újra megtelt fájdalommal. Újra emlékezett az apjára és Don Minimora. A szeméből kicsordult egy könnycsepp.

-         Flor, valami baj van? – Flor csak most vette észre, hogy szerelme ott volt végig mellette.

-         Don Minimo, maga mit keres itt?

-         Evarisztotól megtudtam, hogy mi történt. Miért sírsz?

-         Csak eszembe jutott minden, ami a napokban történt velem. Amikor aludtan olyan jó érzés volt nem emlékezni, a szívemen nem volt semmi fájdalom. Várjunk csak, miért is beszélek magának erről?

-         Nem tudom. Aggódtam nagyon miattad.

-         Miért? Érdekli magát bármi is ami velem történik?

-         Igen, azok után, ami velünk történt nagyon is érdekel mi van veled. Tudod, én rosszul bántam veled és ezen szeretnék változtatni. Szeretnék a te barátod lenni. – Max megfogta a lány kezét. – Flor velem bármiről beszélhetsz és szeretnék is mindent tudni. Nekem bármikor kiöntheted a szíved. Ha sírsz én majd megvigasztallak. – a gróf letörölte szerelme arcáról a könnycseppet. – Így jó lesz? Gondolkozz rajta!

Maximo kiment a szobából. Flor gondolkozni kezdett. Ez neki nem fog menni. Nem tudja szerelmének kitálalni a magánéletét. Miről beszélne vele? Arról, hogy mennyire szereti és nem tudja kiverni a fejéből, ahogy a szívéből sem. Ez hülyeség. Nem fog menni. Gondolatait Franz szakította félbe, aki belépett a szobába.

-         Az orvos azt mondta, hogy estefelé fog hívni az eredménnyel.

-         Jó. Köszönöm Franz. Nagyon sokat tettél értem. Beszélhetnénk egy kicsit?

-         Persze. – leült az ágy szélére. – Mindig nagy izgalommal hallhatom a mondandódat.

-         Bocsánat akarok kérni. – kezdte a lány.

-         Bocsánatot? Miért?

-         Egy be nem tartott ígéret miatt. Emlékszel, hogy Maia szülinapi bulija után mit ígérettél meg velem és a Frigóval.

Franz próbált visszaemlékezni arra a napra.

-         Azt mondtad; De… mostantól minden áron küzdenetek kell ezért a szerelemért. Az érzéseitekért. Megértettétek? Küzdenetek kell érte! És valahogyan majd csak elhárul az akadály. De soha nem szabad feladnotok! – mondta aztán Flor.

-         Igen, emlékszem. Mi van vele?

-         Nem tartottuk be az ígéretünket. Nem harcoltunk az érzéseinkért, és amikor erre rájöttünk már késő volt, Fede meghalt. Ez csak most jutott eszembe. Lehetséges lenne, hogy az érzéseinket felül tudják múlni a kötelességek? Lehet, hogy a szerelemnél erősebb a becsület?

-         Nem tudom…

-         Én sem, pedig már annyiszor átéltem ezt a helyzetet. Ez így nem jó. A szerelemnek nem a boldogságról, a szabadságról és az új reményéről kéne szólnia? Akkor miért fontosabb a kötelesség? Miért lehet ezt a színtiszta érzelmek elé helyezni?

-         Na, látod, ezek olyan kérdések, amelyet még én, öreg fejemmel sem tudok megválaszolni.

-         Anya is mindig azt mondta, hogy a szerelem a legfontosabb, mégis elhagyta az igaz szerelmét, hogy az boldog lehessen a valódi családjával. Miért nem adott fel mindent az igaz szerelemért? Vagy csak nem hittek benne…

-         Most mire célzol?

-         Miért áltatja magát mindenki, hogy megtalálja az igaz szerelmet, amikor az nem létezik? – Flor sírni kezdett. Franz átölelte.

-         Te tényleg ezt hiszed? Én mindig hittem benne, hogy van és még most is hiszem.

-         Miért?

-         Mert erre tanítottak. És a szerelem varázslatos érzés amit csak a bolond nem akar érezni. Figyelj, te csak a történtek miatt beszélsz így. Max miatt. De ne add fel, kicsim. A szerelmed megtalál téged. Tudod még, lehet, hogy Max az.

-         Bárcsak ő lenne. De épp most ajánlotta fel, hogy simán barátok legyünk.

-         És mit mondtál rá?

-         Még semmit. Ez baromság. Nem tudok vele úgy beszélgetni, mint a legjobb haverommal. Ez nem fog menni.

-         Te tudod. Bízom a döntésedben. Na gyere, igyunk meg egy csésze jó meleg teát a konyhába.

-         Jó.

Flor kipattant az ágyból és Franz mögött kiment a konyhába.