Szeretni örökké

Írta:feszter25   

Email: f_eszter25@citromail.hu

7. fejezet

-         Szerinted, hol lehet? – kérdezte Franz kétségbe esve Francot.

-         Van pár ötletem.De túl sok a lehetőség. Lehet a raktárban, a konditeremben, Fede sírjánál…, de legvalószínűbb, hogy egy olyan helyen lesz, ahol nem találhatunk rá. Tudja, hogy keresni fogjuk és el fog bújni. Remélem, nem tesz semmi butaságot.

-         Mit csinált ez a Maximo?

-         Ezt hogy érted?

-         Hallottam, hogy mondtad neki, hogy nem lenne jó ötlet, ha velünk jönne.

-         Ja. Flornak és neki volt egy nagyobb összezördülése a történtek előtt. Flort nagyon megviselte ez a dolog Maxxal..

-         Min vesztek össze?

-         Nem fontos, majd idővel megtudud… De most ne foglalkozzunk ezzel. Meg kell találnunk Flort.

-         Jó. Most hova megyünk?

-         Van egy ötletem. Van egy kis kikötő, nem messze innen. Nem sokan járnak már oda, elhagyatott hely. Flor sokat járt oda, hogyha szomorú volt. Szerintem ott van.

-         Rendben, bízom benned. Mennyünk oda.

-         Ok.

Franco elindította a kocsit és elindultak a kikötőbe.

-         Ugye nem lesz semmi baja? – kérdezte Tomas Maxot.

-         Nem, miért lenne? Flor erős lány, ki fogja bírni. És Franz segít majd neki.

-         És mi is segítünk. – mondta Martin.

-         Nem, ez túl sok lesz neki. – sírt Roberta – Tudjátok, hogy én jobban ismerem Flort, mint ti. Amikor Fede meghalt akkor is csodáltam, hogy nem tört össze, aztán észrevettem az egyik éjszaka, hogy ő igenis kiborult és nagyon fájt neki Fede elvesztése. Soha nem felejtem el azt az estét. Flort háttal ült velem az ágyán. A kezében képek voltak és levelek. Nem tudtam, hogy milyen képek és levelek, de Flor nem sokkal ez után fogta és sírva összetépte ezeket a dolgokat és bedobta a szemetesébe az ágya mellé. Majd zokogni kezdett és csak annyit kérdezett, hogy miért. Lefeküdt az ágyára, és tovább sírt, aztán elaludt. Azt hittem, hogy ez az a pont Flor életébe, amikor már nem tudja titkolni az érzéseit és összeomlik. De nem így történt. Másnap reggel a konyhába érve azt láttam, hogy Tomas és Flor vidáman énekelnek és táncolnak. Felrohantam értetlenül Flor szobájába és megnéztem a szemetest és megtaláltam az összetépett fényképeket. Az összesen Flor és Fede volt. Az egyiken mosolyogva, nevetve, a másikon ölelkezve. Sírni kezdtem, amikor is egy alak ölelt át engem. Flor volt az. Kivette a kezemből a képeket és lerakta az asztalra. Megkérdeztem tőle, hogy miért tépte össze a képeket, mire ő azt mondta: „ Erősnek kell látszanom előttetek, nem törhetek össze, az nem lenne helyes. Megígértem Fedének, hogy nem fog látni titeket szomorúnak, és betartom a szavam. Ahhoz, hogy ti boldogok lehessetek, nekem is boldogságot kell sugároznom, és ezt csak úgy érhetem el most, hogyha mindent kitörlök az életemből, ami Fedéhez köt. Persze a szerelem nem fog elmúlni, úgy ahogy az emlékek sem. Örökre a szívünkben marad. De ezt a döntést meg kell értened. Hiszem, hogy majd eljön az az idő, amikor erre nevetve fogunk emlékezni. De ez az idő még messze van… És addig gyászol a szívünk. Ezt megérted?” Emlékszem szorosan megöleltem, és akkor először együtt sírtunk, őszintén, semmi titok nélkül. És most megint itt van a bánat. És ez túl sok lesz neki. – Roberta megölelte Maxot.

A többiek nem tudtak mit hozzáfűzni a mondottakhoz. Sírtak, ahogy Max is sírt.

            - Nem lesz semmi baj. – mondta Max és erősebben szorította Robertát. Tomi, Martin            Nico is odamentek hozzájuk és bekapcsolódtak az ölelésbe. Így maradtak percekig…

-         Most mit tegyek? – kérdezte magától Flor háttal nekitámaszkodva a korlátnak. Már rég abbahagyta a sírást, a temetésen gondolkozott és azon, hogy nem éli túl. A másik dolog ami a fejébe járt az az volt, hogy visszamenjen-e a házba vagy sem.

-         Flor, jól vagy? – futott oda hozzá Franco és megölelte. Mögötte egy idősebb férfi állt. Flor felismerte Franz arcvonásait.

-         Igen. Franz, te mit csinálsz itt?

-         Üzleti úton vagyok a városba és beugrottam hozzátok látogatóba, de Franco mindent elmondott…

-         Flor, gyere hazaviszünk. – Franco megfogta a lány kezét és húzni kezdte.

-         Franco, nem tudom, hogy visszamegyek- e a házba.

-         Miért?

-         Nem akarom, hogy a gyerekek így lássanak, nem akarok még több fájdalmat nekik, és különben is ott van Max…

-         Szerinted nem okozol úgy fájdalmat, ha nem mész vissza? Nagyobb lesz a bánat. Nagyon megváltoztál Flor. – mondta Franz.

-         Lehet, hogy megváltoztam, de jó okom volt rá. Csak annyit kérek, ma hagy aludjak a raktárba. Mindent átgondolok, és megígérem, hogy holnap már ott fogok ülni reggelinél, az asztalnál.

-         Jó, rendben. Elviszünk a raktárba, de ígérd meg, hogy betartod a szavad.

-         Ígérem.

Ezzel elindultak a kocsihoz.