Szeretni örökké

Írta: feszter25  

Email: f_eszter25@citromail.hu

                                             6. fejezet

Flor nyitva hagyta maga után a bejárati ajtót, nem tudott gondolkozni. Nem tudta elhinni, hogy az apja nincs többé. Csak futott a végtelen mellékutcákon, míg el nem ért a várva- várt helyre. A hajókikötőnél volt. Sokszor járt mar itt, ha valamin gondolkozni akart. Most nekirohant a korlátnak és zokogott. Azon gondolkozott, miért lett ilyen rossz minden. Egy pár napja még boldog volt Maxxal. De már mindennek vége lett. És az apja is elment, és nincs kire támaszkodnia, elmondania mit érez. Nincs senkije. Nincs miért élnie. Flor nézte a vízben a tükörképét.

-         Most mit tegyünk? – kérdezte Martin Maxra nézve.

-         Nem tudom.

-         Én tudom. – szólt bele Franco – Semmit.

-         Mi? – kérdezte aggódva Tomi.

-         Nem teszünk semmit. Flornak egy magának kell túlélnie. Most nem tudunk segíteni. Lehet, hogy nem is jön vissza. És ő tudta. -  Franconak eszébe jutott Flor álma.

-         Mit tudott? – kérdezte Max.

-         Nem fontos. Különben is neked ehhez semmi közöd. Miért érdekel, mi van vele. Hiszen cserbenhagytad.

-         Igen, igazad van.

Ebben a pillanatban egy idősebb férfi lépett be a bejárati ajtón. Azt látta, hogy mindenki sír és minden szomorú.

-         Mi történik itt? – kérdezte.

Mindenki meglepetten pillantott a férfira.

-         Franz? – mondták egyszerre a Fritzenwaldenek.

-         Mióta ilyen szomorú ez a ház?

-         Mit csinálsz itt?

-         Üzleti úton vagyok, és gondoltam beugrom.

-         Nem túl jókor jöttél. – mondta Franco. – Gyerekek, menjetek fel a szobátokba.

-         Rendben.

Még mielőtt felmentek, szorosan megölelték Franzot.

-         Jó, hogy itt vagy. – mondták, majd felmentek.

-         Ki ez az ember? – kérdezte Max.

-         Franz vagyok, Federico üzleti partnere. És ön?

-         Maximo Augusto Carderon De la Hola, Krikoragan grófja és a Fritzenwalden testvérék gyámja.

-         Igazán? Azt hittem Federico Flort jelölte ki gyámnak.

-         Igazából én és a feleségem, Delfina vagyunk a gyerekek gyámjai. De ő most pihen.

-         Igen, jól ismerem Delfinát, nem kell bemutatni. Florencia hol van?

-         Nem tudom. – mondta Franco – Baj van.

-         Miféle baj?

-         Flor apja tegnap este meghalt. Flor nem rég tudta meg, sírva rohant el itthonról.

-         Mi? Azonnal meg kell keresnünk. Mi van, ha valami butaságot tesz?

-         Oka lenne rá. Keressük meg! De gyorsan.

-         Én is megyek. – mondta Max, de Franco megállította.

-         Szerintem ez nem jó ötlet. Azok után, amit tettél vele, csak rontanál a helyzeten.

-         Akkor itt vigyázok a kicsikre.

-         Ok, kösz. Mennyünk!

Franco és Franz elmentek. Max nézett utánuk. Azon gondolkozott, hogy minden az ö hibája. Szíve szerint, most Flor mellett lenne, és begyógyítaná minden sebét és szeretné. De nem lehet így. Ő választotta ezt az életet, és gondolnia kell a fiára is. Miután kiverte a fejéből ezeket a gondolatokat felment az emeletre.

Közben Delfina és Malala a szobájukban ujjongtak a történteken.

-         Jaj mami, ennél jobban nem is történhetett jobban. Láttad a kócos arcát. Ezt még mi sem intézhettük volna jobban.

-         Igen kicsim, és ha szerencsénk van az a fattyú még öngyilkos is lesz.

-         Nincs olyan szerencsénk mami. Az a másik idióta, Max pedig teljesen bedőlt a terhességnek, azt hiszi, hogy apa lesz és elhagyta a kócost. Milyen idióta. Miénk lesz, mami az egész vagyon.

-         És mi van, ha Flor visszatér. Max majd biztos meg akarja vigasztalni.

-         Ki kell borítanunk Flort, úgy, hogy elmenjen innen örökre. Ő se bír ki minden szenvedést. Most nem menekül. Teljesen meg fogom őrjíteni.

Mind a két boszi nevet és már azon gondolkoztak, hogyan bánthatnák Flort még jobban.