Szeretni örökké

Írta: feszter25  

Email: f_eszter25@citromail.hu

-         Flor, jól vagy?

Flor csak ennyit hallott. Kezdett magához térni. Kinyitotta a szemét és megpróbálta behatárolni, hogy hol is van. A kép kezdett kitisztulni. A fája, a színes szobájában van és fekszik az ágyon. Nagyon fáj a feje, nem tudja mi is történhetett vele.

-         Flor, jól vagy?

Újra ez a kérdés egy ismerős hangon. Szemei most végignéztek a környezetén és meglátta Franco két kék szemét.

-         Flor, hallasz? – Franco a lehető leghalkabban és leggyengédebben kérdezte ezt tőle és közben fogta a kezét.

-         Mi történt?

-         Nem tudom. Jöttem fel a szobámba, amikor is megláttalak téged a földön feküdni. Nagyon megijedtem, felvettelek a karomba és lefektettelek az ágyra. Szóltam Grétának és mindjárt hoz egy kis vizet.

-         Köszönöm. Nem tudom mi történt, csak arra emlékszem, hogy szédülök és minden elsötétül…

-         Figyelj, ez biztos csak a sok izgalomtól van. Most pihenj egy kicsit és ne gondolj semmi rosszra.

-         Ezt mégis hogy csináljam? Csak Maxra tudok gondolni. És persze a babára.

-         Majd kitalálunk valamit.

-         Megígéred?

-         Megígérem.

Franco megpuszilta Flor kezét, és felállt. Már menni készült, de az ajtóban visszafordult, és rámosolygott Florra.

-         Ne aggódj semmiért, te csak pihenj.

Franco elment. Flor csak nézte az üres ajtót. Emlékek bombázták az agyát. Emlékezett azokra az esetekre, amikor Max az ajtó másik oldalán kért bocsánatot tőle. Elkezdett sírni és nem tudta abbahagyni.

Max a nappaliban ült a kanapén, amikor látta, hogy Franco rohan le aggódva az emeletről.

-         Mi történt Franco?

-         Semmi, nem láttad Grétát.

-         Nem, de Evariszto nem tud segíteni?

-         Nem, nekem Gréta kell. – mintha valami varázslat lett volna Gréta megjelent kezében egy pohár vízzel.

-         Itt vagyok, Her Franca.

-         Kérlek  vidd ezt fel Flornak.

-         Történt valami? – kérdezte aggódva Max.

-         Semmi, amihez közöd lenne. Nekem ne add be, hogy érdekel mi történik Florral, foglalkozz inkább a babával és hagyd őt békén.  És most el kell mennem.

-         Hova?

-         Oliviához, de ha jól tudom nem tatozom neked magyarázattal.

Franco becsapta maga után az ajtót. Max értette miért haragszik rá Franco. Gondolta, hogy Flor neki mondta el először a történteket. Látta, hogy Gréta gyors léptekkel felmegy az emeletre.

-         Mi folyik itt? – Max már nem tudta mi történik. Gréta után eredt.

Gréta aggódva vitte a poharat Flornak, és mielőtt bement volna Flor szobájába, halk sírást hallott. Ment a hang után ami a lány szobájából jött. Nem ment be, hanem kihasználta, hogy Flor nem vette észre, hogy ott áll. Csak nézte a bátor és magabiztos lány zuhanását a sötétségbe és a magányba. Ez most nehéz lesz Flornak, de neki még nehezebb, hogy nem tud segíteni neki. Gréta nagy levegőt vett és bevitte a poharat a szobába.

-         Jobban vagy kicsim? – kérdezte aggódva.

-         Nincs semmi bajom. – a lány letörölte arcáról a könnyeket, és megpróbált mosolyogni.

-         Nekem nem tudsz hazudni. Miért ájultál el?

-         Nem tudom, csak össze– vissza járnak a gondolatok a fejembe.

-         Nem vagy álmos?

-         De, nagyon, de nem tudok aludni.

-         Maxra gondolsz?

Flor nem válaszolt semmit, de Gréta kiolvasta szeméből a választ.

-         Nem lesz semmi baj, kicsim.

-         Legyen neked igazad Gréta.

-         Itt ez a pohár víz, ez mindenen segít. Meglátod miután megittad úgy fogsz aludni, mint a bunda. – Gréta rámosolygott Florra aki ezt viszonozta.

-         Köszönöm.

-         Nincs mit. És többé ne ijessz ránk így. Amikor Franco mondta az ájulást azt hittem meg fogok halni. Nagyon megijedtem és remélem ilyen nem fog többször előfordulni.

-         Én is remélem, biztos csak azért volt, mert keveset aludtam a napokban.

-         Remélem csak ez a baj.

Se Flor, se Gréta nem vette észre, hogy az ajtó előtt egy alak áll. Ez az alak nem volt más, mint Max. Mindent tisztán hallott, megértett, aztán elment.

-         Na jó, most hagylak aludni kicsim.

-         Köszi, jó éjszakát. – Gréta adott Flor homlokára egy puszit és elment.

Flor nézett Gréta után, aztán lefeküdt aludni. Az álom hamar szállt a lány szemére. Szépet álmodott. Látott egy zöld rétet, rajta egy kislányt pörögni. A kislányon szoknya volt, ami most szállt a szélben. Egyszer csak a kislány elesett, és sírni kezdett. Ekkor egy férfi alak tűnt fel a rét másik oldalán, odafutott a kislányhoz és felsegítette. Flor nem tudta, hogy ki ez az ember, de nagyon ismerős volt neki. Kis idő után döbbent rá, hogy a kislány az ő maga és a férji az apja, vagyis a nevelőapja, Eduardo. Eduardo megnézte a kis Flor lábán a sebet.

-         Nincs semmi baj, túléled. – nevette a férfi.

-         Nagyon megijedtem. – kis Flor kezdett megnyugodni.

Eduardo az órájára nézett.

-         Kicsim, mennem kell dolgozni, de majd jövök.

-         Ne menj még!

-         Flor, tudnod kell engem elengedni. – Eduardo ránézett az igazi Florra, aztán a kislányra, felállt és eltűnt a semmiben.

Flor nem értette az egészet. Mit jelenthet ez?