Forrás: Jean Sasson: Királyi sivatag (280 o.)

…népszerű beduin történet, mely melegséggel tölti el minden arab szívét…

„ – Azt mondják, hogy minden nagy ember apró sátorban születik. Így volt ez Hátim sejk esetében is. Aprócska sátorban született, de keményen dolgozott, s így egyike lett a leggazdagabb sejkeknek, akik a nagy sivatagban legeltették állataikat.

Erről a sejkről beszélt mindenki, de nem azért, mert gazdag volt, hanem azért, mert minden halandónál hívebben gyakorolta a legnemesebb arab erényt, a nagylelkűséget. Hátim sejk adott mindenkinek, aki csak kért, és sosem firtatta, hogy az illetőt, valóban a szükség vezérelte-e. Senki kérését nem utasította vissza, még az ellenségeiét sem. Egyszer 400 éhező férfi, nő és gyermek érkezett az aszály sújtotta hegyekből ennek a sejknek a sátrához. Erre ő vajon mit tett? Leölt megsütött 50 tevét, hogy hússal lássa el őket.

Amikor ennek a sejknek a híre a rúmi szultán fülébe jutott, az biztosra vette, hogy a sejk csak megjátssza a nagylelkűséget, mert így akarja jó hírét kelteni önmagának és portékáinak, amelyeket eladásra kínál. A szultán úgy határozott, hogy elküldi embereit Hátim sejkhez, hogy kérjék el tőle legbecsesebb tulajdonát, azt az értékes, gyönyörű csődört, melynek hírét mindenki ismerte, és akkor majd kiderül, hogy a sejk valóban olyan nagylelkű e, mint amilyennek mondják.

Ez a csődör, melyet Duldulnak hívtak, volt a legszebb ló egész Arábiában. Hátim gyermekeivel együtt nőtt fel, és osztozott Hátim családjának minden örömében és bánatában. Ezt a lovat annyira szerették, hogy ostort nem ismert, és goromba szót nem hallott soha.

Nos, a szultán emberei útközben nagy viharba kerültek és eltévedtek, majd amikor végül csaknem félholtan megérkeztek, alig álltak a lábukon az éhségtől. Meglepődtek, mert mindössze három kis sátrat láttak, és jószágot sehol, noha Hátim sejk szeretett Duldul lován fogadta őket.

A szultán emberei előtt világos volt, hogy a sejk most nemigen számított vendégekre, de azért mégis melegen, igazi vendégszeretettel fogadta őket. Miután látta, hogy vendégei mennyire szánalmas állapotban vannak, a sejk kijelentette, hogy nyomban lakomát készít nekik.

Az emberek látták az üres legelőket, így aztán igencsak meglepődtek, amikor később leültek enni, és ízletes húst kaptak, melyet roston sütöttek, pirítottak, levest és más finom étkeket készítettek belőle. Az éhes emberek kijelentették ilyen finom lakomában még sosem volt részük.

Ezután a szultán emberei elszégyellték magukat küldetésük miatt, és elmondták a sejknek, hogy a rúmi szultán küldte őket, próbára tenni nagylelkűségét azzal, hogy a csődört, Duldult kérik tőle.

Hátim sejk úgy ült mint akit hatalmas csapás ért. Arca holt sápadt lett, és azt mondta:

-         Jaj, barátaim, bárcsak nyomban tudtomra adtátok volna küldetésetek célját! Persze ti nem sejthettétek körülményeimet. Nem voltam felkészülve vendégek fogadására, ugyanis két napja érkeztünk erre a helyre. Arra vártunk, hogy házam népe meg a jószágok megérkezzenek, de nagy eső esett, és a hömpölygő áradat megakadályozta őket abban, hogy ideérjenek. Mit tehettem volna, amikor ti fáradtan éhesen megérkeztetek? A sátramban nem volt hús – aztán se kecském, se birkám egynapi járóföldre. Hogyan is tehettem volna meg, hogy ne gondoskodjam vendégeimről? Még a gondolatát sem tudom elviselni annak, hogy sátramban bárki éhen maradjon. Nem volt más, csak becses lovam, Duldul, ez a páratlan csődör, mely ismerte minden kívánságom, és engedelmeskedett minden szavamnak – mi mást tehettem volna?

Könnyek csordultak végig a sejk arcán, amikor ezt mondta: - most pedig menjetek, és mondjátok meg ennek a ti hitetlen rúmi szultánotoknak, hogy szorult helyzetemben megfőztem és felszolgáltam nektek vacsorára a gyönyörű és engedelmes Duldult.