PIACI FELMÉRÉS
Ritz Tibor 2007.11.30. 04:40
A piaci tisztánlátásért és a dolog előre vitele érdekében a KonfirMATISZ KFT megkezdi a takarító és az azt takarítóellátó piac felmérését. A legutóbbi piaci felmérés 2002-ben volt a 2001-es évre vonatkozóan és most már igencsak aktuálissá vált annak újbóli elvégzése. Eddig elsősorban anyagi okok miatt húztuk, halasztottuk ennek a feladatnak a bevállalását, de most találtunk egy jó megoldást a finanszírozásra. Az elképzelés az, hogy egy olyan információgyűjtő rendszert alakítunk ki, amely segítségével az időközben felmerülő adatigények is gyorsan lekérdezhetőek és amennyiben az EFCI-vel együttműködünk a magyar adatokat európai összehasonlításban is, be tudjuk majd mutatni azok számára, akik csatlakoznak a rendszerhez. A mostani felmérésnek különös jelentősége van abból a szempontból is, hogy a létesítménygazdálkodási piac áttekintése is folyik. Mielőtt azonban belevágunk ebbe a folyamatba fontos tisztázni, hogy pontosan mi tartozik a takarítási és a takarítóellátó piac fogalomkörébe.
Első körben az a célszerű, ha most azonnal regisztrálni a http://www.cleandic.eu rendszerben. Ez teljesen ingyenes és mindjárt több lehetősége van. Az első egy személyes bemutatkozás és fénykép elhelyezése a Ki-kicsoda rovatban, a második egy céges bemutatkozás és lógó elhelyezése a szervezetek rovatban, továbbá részvétel a szótár szakmai munkában. Amennyiben részt szeretne venni a paici felmérésben is, ami 6. 000,- Forint + 20% ÁFA a díja egy évre kérem jelezze azt a ritz.tibor@gportal.hu drótpostán.
A takarító piac felmérésének elsődleges célja, hogy megtudjuk mekkora a takarítási piac, ebből mennyi volt a takarító piac árbevétele, hány vállalkozás valósította ezt meg, ez mekkora négyzetméternyi létesítményre terjedt ki, és hogy ezt mennyi ember foglalkoztatásával és mennyi óra szolgáltatással valósították meg. Ezek az elsődleges és legfontosabb adatok, mert ezekből számolható egy átlagos rezsióradíj, négyzetméterenkénti ráfordítás és meghatározható a penetráció, vagyis az, hogy mekkora százalékot birtokolnak a vállalkozások az egész takarítási piacból és még sok minden más.
A takarítóellátó piac szükségleteit még nem mértük fel, de a rendszer bármilyen adatszerkezet lekezelésre képes. Oldal tetejére |