15.

-Gyerekek! Ki az ágyból! Kész a regeli, és még dolgotok lesz!

A szobában kisebb mozgolódás támadt. A lányok másik oldalukra fordultak, de nemsokára a hang már a közvetlen közelükben hallatszott.

-Jó regelt! Ideje felkelni. Jack már vár minket.

Ezzel lekapta a takarót Tündéről.

-Gyerünk már! a Fiúk már rég felkeltek.

-Anya! Muszály?

-Igen, muszály. Eléggé helyrejöttél már egy kis munkához.

Éva kisietett a szobából, és elindult a konyha felé. A lányok egy rövid versenyfutás után összevesztek, hogy ki menjen előszőr a fürdőbe, de végül eszükbe jutott, hogy még van egy. Tünde lebandukolt, s kipenderítette a testvérét a helyiségből. Röpke fél óra múlva már az asztal körül ültek, s gyorsan falták a piritóst.

-Mit takarítunk ma?-kérdezte Timi. Folytatjuk a szobákat?

-Nem. Ma kivételesen kint folytatjuk. Picit helyrehozzuk a hátsó udvart.

-De mi ahhoz nem értünk. Nem ismerjük a varázsigét.-mondta Anna.

-Elég lesz egy kis diffindoval elrendeznetek. A többit majd mi kezelésbe vesszük. Láttam, hogy a tegnap egész jól lerövidítettétek a füvet a pályán. Az udvar többi részét is elrendezitek.- magyarázta Jack.

-Jack! Nem mondhatod ezt! Tudod, hogy tilos nekik még varázsolni. A tegnapiért is le kellett volna szídni őket.

-Ne aggodjon! A minisztériumban úgysem tudják, hogy ki varázsolt. Ha mi itt vagyunk, simán arra következtetnek, hogy a felnőttek voltak.

-De akkor is...

-Szerintem igen is varázsolhatunk. Végül is ti itt vagytok, és ügyeltek ránk, nem?-próbálkozott Timi.

-Persze, hogy ügyelünk rátok.

-Akkor ezt megbeszéltük.- felelt Jack. Gyerekek, miután ettetek, gyertek ki. Addig én picit helyrehozom a pályát.

-Rendben.

Mire mindannyian felálltak az asztaltól, a hátsó udvar kezdett valahogy jobban kinézni. Jack értette a dolgát. Ahol a gyerekek tegnapi kissé furcsa fűvágást intéztek, most kellemes és ápolt helynek látszott. A fű immár egyenletesen volt levágva, és kellemesen puha volt. Semmi fajta gyomnak nem volt nyoma.

-Hogy tetszik?- kérdezte Jack, mikor mindenki a pálya szélén állt.

-Húú...tök jó lett.-vágta rá Kate. A Roxforté sem szebb.

-Köszi. Akkor jó lenne csoportokra oszlani. Timi, te a barátnőiddel menj oda az erő széle felé. Éva majd utánatok igazítja a dolgokat. Anna, Emese, Kund, Levi, ti elsétálhattok oda az udvar szélére. Látjátok? Ott, ahol már látszik a kerítés. Kate, Imola, Christian, Tunde, Mike, ti a másik oldalra menjetek. A pályán túlira.

-Jó, de mi mit csináljunk? Tépjük ki a kezünkkel a füvet?-kérdezte Tünde.

-Nem. Láttam arrafelé pár kerti törpét. Törpementesítsétek a helyet.

-Rendben.-kacsintott Mike.

Mindenki elindult a kijelőlt helyre. Zoli követte Emeséjéket, Jack pedig Tündéék irányába vette magát. A fiatalok elkezdték a kissé fáraszó munkát, s miközben a fű egyre jobban fogyott, a kerti törpék jobban és jobban látszottak. Jack végignyúlt a füvőn, és várta, hogy befejezzék a munkát, hogy ő rendbe tegye a gyepet. Tünde sóhajtott, majd elindúlt az egyik ronda törpe felé. Félútón viszont utolérte Mike, és javaslatott tett neki.

-Majd én elrendezem a törpéket öt perc alatt. De aztán körül akarok itt nézni. A többiek dolgonak, mi addig befejezzük. Mit szólsz, felderítjük jobban a helyet?

-Hmmmm...Jó, nem bánom. A fű még úgyis elég magas. Nem látják meg, ha eltününk. S majd azt gondolják, hogy törpéket hajkurászunk.

Mike bólintott. Elindult hát egy kiváncsiskodó kerti törpe felé, s felkapta a nyakánál fogva.

-Szeretném, ha eltűnnétek egy ideig. Tudok egy kellemesebb helyet nektek. Rengeteg giliszta van arrafelé. Nagyok, és szaftosak.

A törpe válaszolni próbált, de nem sikerült neki, mert a fiú egyre jobban szorította a torkát.

-Értettétek? Elhordjátok magatokat, s cserében lesz egy nagyobb kajakészletetek. Ellenkező esetben úgy kipenderítlek, hogy sem ezt a helyet nem találjátok meg, sem azt, amiről beszélek.

Miután egyre lilább színt kezdett felölteni a lény arca, Mike hírtelen elengedte. Az a földre pottyant, s eliramodott. Beugrott az első lyukba, s eltűnt.

-Hát ez nem sikerült.- mosolygott Tünde. Mégsincs olyan jó meggyőző képességed, mint ahogyan...

Elharapta a mondatot, mert ekkor a törpe előttük termett. Mögötte, a különböző lyukakból egyre több hozzá hasonló csúnya lény jelent meg. Mike lehajolt, s most már kissé kedvesebben beszélt hozzájuk.

-Látom, döntöttetek. A hely innén egy fél kilóméterre van. Pontosan nyugati irányban. Biztosan megtaláljátok.

A törpe elindúlt, s a többiek sompolyogva követték őt.

-Várjatok! Ne arra indúljatok. Azt akarom, hogy ne lássák a többiek hova mentek. Menjetek az erdőn keresztűl. Vigyázzatok, mert ellenkező esetben utolérlek benneteket.

A törpe intett, s továbbment, de most már kissé letárt az útról, s az erdő felé vette az irányt.

-Mit is akartál mondani?-kérdezte.

-Semmit.-vágta rá gyorsan Tünde.

-Rendben. Akkor megyünk?

-Felőlem mehetünk. De merre?

-Nemtom. Induljunk el valamerre. Úgyis körbejárjuk majd.

-Ok.

Elindultak hát az udvar vége felé.

-Na mesélj. Mi volt a korházban?

-Semmi érdekes. Megvizsgáltak, vettek vért, s azon kívűl jártam az épületet.

-És volt valami érdekes betegség?

-Hát. Volt egy kissé lüke...jaj de te azt elkaptad. Tudod...az a Lockhart egyén.

-Igen. Emlékszem. Elég beképzeltnek tűnt. Ki tudják gyógyítani?

-Állítólag pont azért volt bent, hogy visszanyerje az emlékezetét. Valamikor volt olyan hülye, és egy eltört pálcával varázsolt. És az visszafele sült el. Na és mit adj isten... pont az emléktörő bűbájt alkalmazta.

-Vicces lehetett. Ha tényleg ilyen, nem lehet valami kedves társaság. Biztos nem örvendtek a szobatársai.

-Nem volt módjukban. Szobatársai ugyanis még Voldemort idejében betegettek le. Beszéltem a házaspár fiával. Minden nap bement hozzájuk. Azt mondta, hogy a halálfalók kínózták az őrületig. Állítólag meg sem ismerik őt már egyéves korától.

-Hát minden esetre szőrnyű lehetett úgy felnőnie.

-Igen. Mondtam is neki, hogy ideje túllépnie.

-Aha...talán ez lenne a helyes. De biztos nem lesz könnyű neki.

-Hát nem. Egyébként találkoztam Hermione egyik barátjval.

-Igen? Kivel?

-Harry Potterrel. Elég rossz bőrben volt ő is. Meg aztán másnap bejött egy másik barátja, és majdnem megőlt.

-Hogyhogy?

-Hát csak azért, mert Harry kiadott mindent magából. Tudod, neki sem volt veszteségek nélküli a háború. Hálát adok Merlinnek, hogy késöbb születtem. Voldemort biztosan kinyiffantott volna.

-Hát akkor engem is. Utálta a kvibliket.

-Igen, tudom. Na és neked? Hogy telt az idő?

-Hát, elég jól. Miután bezárták a tábort elég letörtek voltunk. Majdnem mindenkit hazavittek. Mi szerencsére meggyőztük a szüleinket, hogy maradhassunk. Egy ideig Jacknél laktunk, aztán meg átjöttünk ide. Láttam, hogy Jack megkönnyebbűl. Gondolom szívesebben lakik egyedűl, mert úgy élheti a saját életét. Na meg nem kell magyarázkodnia, ha minden nap más csajjal jön haza.

-Jack nem tűnik olyannak.

-Nem ismered még eléggé. Habár mostanában tény, hogy nem sokat látom csinibabák társaságában.

-Talán leszokott róla.

-Vagy csak épp egy nehezebb típust próbál becserkészni.

-Haha. Vicces vagy.

-Igen. Tudom.

-Na és utána?

-Utána általában vacsora, romantikus zene, hálószoba.

-Nem úgy értettem. Te mit csináltál, miután eljöttetek ide.

-Takarítottam.

-Nem rád vall.

-Na jó. Takaríttattam.

-Így ár kezd hihetőbbé válni. És?

-És mi?

-Amíg a többiek dolgoztak, te...

-Én érdekes holmikat kerestem, ráuszítottam pár pókot Imolára, bekergettem pár fehéregeret a konyhába, és doxi mérget loptam.

-Ne hülyülj.

-Nem hülyülök. Egészen jó kisfiú voltam.

-Na persze. Biztos letoltak párszor.

-Nem is gyanakodnak.

-Akkor már elég tapasztalatod lehet.

-Igen. Van is.

-És mit csináltál az erdőben?

-Hol?

-Az erdőben. Azzal az egyszarvúval dumáltál?

-Mily....Honnan tudsz te az egyszarvúról?

-Láttalak.

-Miko...Ja...Te voltál az?

-Melyik?

-Első este. A táborban. Azt hittem Jack.

-Igen, és voltam. Honnan ismered?

-Nemrég találtam rá. A szüleit valami megölte. A tábor melletti erdőben egész nap hallottam, hogy utánuk sír. Aztán éjjel megkerestem.

-Hogy te milyen kedves tudsz lenni...

-Igen, az állatokkal különösképpen.

-Irigyellek. Jó lehet érteni őket.

-Nem feltétlenül. Igaz, van mikor hasznos információkkal szolgálnak, de nem mindig. Vannak makacsok is köztük. Pont mind az emberek közt.

-Mit szólnál ha...

-Ha lefordítanák neked pár dolgot, amit mondanak?

-Igen. Honnan tudod?

-Mások is kérték. Na meg nem tudsz titkolózni.

-Értem. Szóval? Lefordítod?

-Ha találkozunk valamivel.

-Elég ha lehajolsz.

-Várj. Felveszek egyet. Nem túl kellemes, mikor egyszerre hatszáz hangya nyomja a szöveget.

-Na mit mond?

-Azt, hogy mindjárt szívinfarktust kap. Inkább leteszem. Szólj, ha látsz egy nagyobb állatot. Ezek túl törékenyek.

-Ott van egy madár, azon a bokron.

-Hol?

-Ott a bokron, azelőtt a szikla előtt.

-Ja, látom. Maradj itt.

Mike elindult szép lassan a bokor felé, s közben próbálta nem elijeszteni a madarat. Abban a pillanatban, mikor hallótávolságba került volna vele, az felszállt a bokorról, és felette körözött. Mike futni kezdett, mire a madár megijedt, és elrepült. Mikenak már kicsit késő volt fékezni, így már készült arra, hogy felkenődik a sziklára. Az ütközés viszont elmaradt. Érezte, hogy a bokor ágai kissé összekarcolják az arcát, és elszakítják ruháit, de a várt ütközés elmaradt. Miután sikerült kiverekednie magát a bokor fogságából körülnézett. Egy sötét barlangszerűségben találta magát.

-Mike, jól vagy?-jött a hang kintről.

-Igen. Gyere be. Van itt valami.

-De hogy? Túl sűrű a bokor.

-Várj. Kijövök utánad.

Pár perc nehéz dulakodás után mindketten a barlang szélén pihegtek.

-Ez elég érdekes.- szólalt meg Tünde. Hova vezethet?

-Nézzük meg.

-Elég sötét van itt.

-Normális. Barlangban vagy. Furcsa az, hogy nincs hideg.

-Igaz.

-Mi történt?

-Kirázott a hideg.

-Miért?

-Semmi. Csak egy emlék.

-Látsz még valamit?

-Nem. Ilyenkor bánom, hogy nem tudok varázsolni. Jól jönne most egy kis fény.

-Most jut eszembe.

Pár kisebb sercegés után egy kisebb láng gyúlt, s már látták egymás arcát.

-Honnan van gyujtód?

-Én is jártam ám a muglik közt.

-Aha. Odanézz. Ott mintha lenne valami.

-Várj. Lehet, hogy veszélyes.

-Nem hiszem. Világíts ide.

-Ez egy egyszerű sziklafal.

-Nem hiszem. Itt mintha bele lenne vésve valami.

-Áuu...

-Ne idétlenkedj. Gyújtsd vissza.

-Nem tudom.

-Add ide.

-Te sem fogod tudni.

-Miért? Ennyire okosabbnak tartod magad?

-Nem, de...

-Auuu... Ez forró.

-Tudom.

-Miért nem szóltál?

-Nem engedtél szóhoz jutni.

-Na persze. Most nézd meg. Összeégettem a kezem.

-Hol?

-Itt.

-Nem látom.

-Normális. Sötét van.

-Hmmm... várjuk meg, amig picit kihűl.

-Jól van.

-Hova mész?

-Tapogatozni. Hátha ki tudok venni így is valamit.

-Ne menj túl messze.

-Hova mehetnék még messzébb? Itt egy sziklafal.

-Khm...Azért a helyedbenpicit óvatosabb lennék.

-Hát ez nem igaz. Hogy az a ...

-Mi van már megint?

-Az hogy nem tudod befogni a szád. Nekimentem a falnak.

-Röhejes vagy.

-Kösz. Most még az orrom is eltört azt hiszem.

-Várj, odamegyek.

-Jól van.

-Hol vagy? Most beszélj, hogy követni tudjam a hagod.

-Fordulj meg. Most egyenesen előre. Au, na. Nem tudsz vigyázni?

-Bocsi. Lássam az orrod.

-Nincs mit láss rajta. Eltőrt.

-Nem hiszem. Akkor azt hiszem folyna a vér. A tiedből nem folyik.

-De akkor is fáj.

-Biztos kificamítottad.

-Hogy te mekkora hülyeségeket tudsz mondani.

-Nyugi már. Kihűlt a gyújtó.

-Akkor világíts.

-Nem megy.

-Miért?

-Kiugrott belőle a kovakő.

-Akkor kénytelenek leszünk máskor visszajönni. Majd szólunk a többieknek is. Ők legalább tudnak fényt varázsolni.

-Várj egy picit na.

-Mire?

-Beszéljünk meg valamit.

-Mit?

-Csak este szóljunk nekik, s holnap akkor el tudunk jönni éjjel.

-De miért csak akkor?

-Mert Jack és a többiek ma egész nap a nyomukban vannak. Nem lenne jó, ha kihallgatnának. Legalábbis egyelőre. Lehetne ez a mi titkos találkahelyünk. Mondjuk, mikor a többiek ellognak a Roxfortból. Nem tudná senki, hogy itt vagyunk.

-Jól van. De miért vannak Jackék a nyomukban?

-Mert én megkértem valamire.

-Mire?

-Hogy nézzen a körmük alá.

-Na és miért?

-Hogy mi mászkálhassunk.

-Aha. És miért nem lehetett ezt máskor megoldani? Esetleg miután befejeztük a munkát?

-Mert akkor tiszta az udvar.

-És?

-És nincs kétméteres fű.

-Igen. Talán akkor túl kényelmesen sétálgatnánk?

-Nem. Túl feszélyezve.

-Ezt hogy érted?

-Úgy, hogy akkor mindenki látna minket.

-Na és? Mire készülsz?

-Hát...

-Igen?

-Szeretnél járni velem?

-Ööööö...igen. Persze.

-Nem túl meggyőző.

-De. Igen. Persze. Komolyan szeretnék.

-Hát, akkor...

-Akkor...

-Megyünk?

-Aha. Mehetünk.

Pér perc múlva már az udvaron sétálgattak kéz a kézben. Bújkáltak még egy ideig a magas fűben, de nemsokára nem lehetett többé, mert az udvar minden részét rendbe tették.

-Hát ti meg hol voltatok?-kérdezett rá Imola, mikor felbukkantak.

-Törpementesítettük az udvart.

-Ennyire sokan voltak?

-El sem tudod képzelni mennyien.-kacsintott Mike Jackre, aki időközben odaért a csapathoz.

-Gyerekek, akkor mára befejeztük. A délután szabad.

-Juhééé...- örvendezett mindenki.

-De előtte ebédelni megyünk.

-Rendben.

A társaság bevonult a tűző napról a kellemesen hűs helyiségbe.

Miután a desszertnek felkínált fagylaltkelyhet is elfogyasztották kinyúltak.

-Azt hiszem felmegyek egy picit szundítani.- mondta Éva, s miután pár pálcaintéssel elmosta az edényeket már indult is a szobája felé.

-Na mit csinálunk ma délután?-kérdezte Imola.

-Milyénk a pálya!-kiáltott fel hírtelen Timi. A tegnap ti játszottatok.

-Rendben. Akkor mi majd lemegyünk a medencéhez.- döntött Emese. Úgyis úszni akartam.

-Én is megyek. Várjatok meg. Felveszem a dresszem.- mondta Anna.

-Szerintem mindenki át akar öltözni. Majd ott találkozunk.-javasolta Kate.

-Jó. Akkor ott találkozunk.-szólalt meg Kund, s már indult is a medence felé.

-Te nem öltözöl át?-lepődött meg Anna.

-De. Majd lent.

-Ahogy akarod.

-Tudom. De siessetek.

-Rendben.

-Mike, beszélhetnék veled?-kérdezte Jack, mikor látta, hogy a fiú is indulna kifele.

-Nem ér rá késöbb? Este úgyis nálad alszom.

-Nem.

-Jól van.-komorodott el.

-Kinn az udvaron.

-Ok.

Mike elkullogott Jack után, a többiek felszaladtak átöltözni, Tünde pedig követte Kundot, és elsétált a medencéig.

-Te nem akarsz fürdeni?-kérdezte a fiú.

-De, csak nem volt kedvem felmenni. Lehívnád a dresszem?

-Persze. Az enyémet is le kell hívnom. Invito fürdődressz.-kiáltotta, s nyomban ki is csapódott a fiúk szobájának ablaka.

-Várj itt meg, amíg felveszem. Aztán hívom a tiedet is.

-Ok.

Kund beugrott a vízbe ruhástól mindenestől.

-Ez most mire volt jó?

-Hát hogy á