Helló! itt egy kivételes fejezet, csak az ünnepek hatására... Kellemes olvasgatást!

VII.

Éppen a konyhában segített édesanyjának finomabbnál finomabb fogásokat összedobnia. Nemsokára Timi is csatlakozott hozzájuk, aki pár évvel idõsebbnek tûnt a megszokottnál. Miután sikerült elkésziteniük a vacsorát, elindultak az asztalt megteríteni. A nappaliban ekkora már apjuk feldíszítette a karécsonyfát, s most éppen a kandalló elött dúdolgatta kedvenc dalát. A „lányok” fél óra múlva csatlakoztak a ház urához. Az asztalt sok személyre díszítették, amit Tünde még így, álmában is furcsállott. Még soha nem vártak ennyi embert karácsonykor. Kint lassan sötétedni kezdett. Timi az ablakhoz sietett. Kicsit izgatottnak látszott. Amint félrehúzta a függönyt, mosolyra húzodott a szája. Lassan az ajtóhoz sétált, és abban a pillanatban, mikor a kilincshez ért a keze, megszólalt a csengõ. Timi kinyította az ajtót, és egy fiatal fiú nyakába ugrott. Az ölelkezés után együtt sétáltak vissza a nappaliba.

-Anyu, apu, Tünde, bemutatom Jasont.

-Szervusz- mondták a szülõk egyszerre, majd felálltak, s kezüket nyújtották jövendõbeli vejüknek. Tudták, valahogy megérezték, hogy Timi most már tényleg komolyan gondolja a házasságot. 20 éves lányuk már épp eléggé felnött ehhez. A beszélgetés még csak el sem kezdõdött jóformán, mikor újra csengettek. Ezuttal Tünde állt fel, s õ indult ajtót nyitni. Meglepetésére, nem egy személy állt az ajtóban. A vendégek nem mások voltak, mint újdonsült barátai: Mike, Imola, Kate, T.T., Jack, Emese, Anna, Philippe,Levi, Kund, na meg Christian. Mindegyikük változott, viszont annyira nem, hogy ne ismert volna rájuk. Imola Christian kezét fogva beléptek a házba, és üdvözölték a szülõket. Utánuk Kete és Philippe, majd Emese és Levi. Õket pedig Anna és Kund, majd õszinte meglepetésére Jack T.T.-t átölelve sietett a tûz körül helyet kapni magának. Mike utoljára maradt. Tünde becsukta maga mögött az ajtót, és odasúgta Mikenak, hogy kicsit sétáljanak, mielõtt bemennek. Közben a hó elkezdett hullani, óriási pelyhekben. Rövid idõn belül a fiatalok úgyérezték, ideje visszamenni, ha nem akarnak megfagyni. Bent már javában folyt a buli, mindenki felszabadult volt. Elénekeltek pár karácsonyi dalt, majd asztalhoz ültek. Miután mindenki pukkanásig töltötte magát a finom falatokból, felbontották az asztalt. Pár pálcasuhintásra minden szék kényelmes fotellé alakult. Lassan leszállt az éjszaka. Kintrõl éppen egy kórus gyönyörû dalai hallattszott, ezért mindenki úgy döntött, ideje elhagyni a meleg szobát. Kint még mindig nagy pelyhekben hullt a hó, a kórus minden tagjának kezében egy-egy gyertya, és gyönyörûen énekeltek. Pont mint a mesékben. Csodálatosan telt el a nap, s hajnalban úgy döntötek, ideje nyugovóra vonulni. Minden párocskának külön szoba jutott. Itt megint csodálkozott Tünde, hiszen nekik soha nem volt akkora házuk, hogy ennyi szobát fordíthassanak vendégeik számára. Másnap reggel egy-egy bögre forró csokoládé, vagy kávé mellett elhatározták, ideje átadni az ajándékokat. Mindenki örvendett ajándékának, de a legnagyobb meglepetés csak ezután következett. Mintha a fiúk összebeszéltek volna, egyszerre térdeltek le a lányok elé.

Hirtelen sötét lett, majd lassan kezdte minden visszanyerni alakját és körvanalát. Tünde újra a nappaliban találta magát, Mike karjában. Mellette állt mindenki, ugyanilyen pózban. Valaki megszólalt:

• 3,2,1…

És akkor, mintha egy ágyú dörrent volna el…

• Boldog új évet!

Tünde boldog volt. És amint észrevette, senki sem érezte magát még ilyen jól. Jack, kezében egy rumos üveggel, éppen megtáncoltatta T.T.-t, aki eközben tiszta szívébõl nevetett. Az elöbbi képtõl csak egy valami tért el. Nem nyolc, csupán hét párocska álldogált itt. Ennek ellenére nem volt szomorú. Érezte, hogy minden rendben, a nyolcadik párnap semmi baja. Az ünnepély tovább folytatodott. Kint már lassan a nap is kisütött, õk pedig még mindig remekül szórakoztak. Kint legalább egy méteres hó borított mindent. A kis csapat úgy döntött, kint folytatja a bulit. Felkaptak mindent, ami kezük ügyében volt, majd lassan kimeneteltek. Tünde nagyon elcsodálkozott. Egy óriási park elõtt állt. Vajon hogy kerültek õk egy ilyen csodálatos helyre? Megfordult, hogy szemügyre vegye a házat, és akkor fejébe villant a felismerés. Most már mindent értett. Ezért volt olyan furcsa az egész… Igaz, hogy a nappali ugyanugy nézett ki, mint a régi házban, viszont valami mégis más volt. Mostmár tudta,hogy miért is érezte egyszerre idegennek, és mégis kellemesnek a házat. Hiszen ez az övé… És már látta máskor is ezt a „házat”, csak egészen másképp…Akkor nyár volt, és csak két társával volt itt… Imolával és Kate-tel. És nem voltak ennyire közel a házhoz. Csak kintrõl figyelték. Igen, most már biztosan tudta, hogy Ördögfalva legfélelmetesebb és legelkerültebb háza az övé. A gond csak az volt, hogy örüljön annak, hogy ekkora kastélyt a magáénak mondjon, vagy inkább rosszul érezze magát azért, hogy egy ilyen rossz hirnevû lakás az övé. Valahol a szívében mégis azt érezte, hogy semmi gond. Minden megváltozott azóta.

Visszament a házba. A többiek kint maradtak, és éppen újabb gyerekkorukat élték ki a hóban. Késöbb átfagyva õk is bevonultak a házba, hogy átöltözzenek. Most már mindenki érezte magán a fáradtságot, de senki nem akart még lefeküdni. Így hát visszamentek a nappaliba, s szépen átalakították az egész szobát. Minden ülõalkalmatosságot felhasználtak, így egy óriási kanapét alakítottak ki, amit a kandalló elé toltak. Kellemesnek bizonyult ez a kis pihenés 24 óra bulizás után. Mikor végre kényelembe helyezték magukat kopogtattak. Tünde felsóhajtott, majd elindult ajtót nyitni. Az ajtóban szülei várták a bebocsátást. Amint az ajtó kinyilt, mindketten egyszerre kiáltottak fel:

-Jó reggelt!

Erre az álom szertefoszlott. Tünde újra hallani vélte szülei hangját. Lassan kinyította a szemét. A házikót szürke derengés vonta be. Sehol nem volt a tegnapi gyönyörû napsütéses reggel. Az égen felhõk gyülekeztek. Most már felismerte a háta mögül jövõ hangot. Imola volt, és éppen megpróbálta felkölteni.

-Gyerünk már… Sietned kell, mert mindjárt indul a busz a faluba. Ott lesz a következõ verseny.

8. fejezet