-Anyu, de kérlek! -hangzott a mai napon már legalább ezredszerre.

-Tünde, hányszor mondjam még, hogy nem? - jött a válasz.

-Na de ez nem igazságos, hogy-hogy Timi mehet és én nem?

-Ne csináld már ezt velem, Tünde, tudod jól a választ! Azért nem engedlek, mert az olyanoknak mint te...

-Anyu, nagyon jól tudom mi vagyok, de a hírdetésben ki van írva hogy ez vegyestábor. Miért van az, hogy a drága testvérem jól szórakozhat barátaival, engem meg minden jóból kihagynak? Végre egyszer közelrõl láthatnám milyen is az, ha bármit megtehetsz egy suhintással. Varázslók közé mehetnék anélkül, hogy lenéznének, vagy ami még rosszabb, átnéznének rajtam...

-Figyelj, a döntés nem rajtam áll. Tudod jól, hogy apád meg én nem tudnánk ott szemmel tartani, miközben a gyatra varázserõdet próbálod.Timi pedig még csak harmadikos, és nem tud megmenteni, ha rosszul sül el amit próbálsz.

-Na de most beszéltem apuval, és õ megengedte, mért nem teszel most kivételt?

-Jól van, még meggondolom. Van azon a hírdetésen egy cím, vagy egy név, akinek küldhetnék egy baglyot? Szeretném tudni, hogy kik a felügyelõk, és hogy bízhatok-e bennük.

-Rögtön hozom! -azzal futott is, mint akit puskábúl löttek volna ki.

Nem telt el egy teljes perc, s már adta is át a magazint.

-Figyeld csak, mrs. Taylor azt mondja, hogy volt olyan kvibli is akibõl a tábor után tehetséges varázsló lett.

-Az lehet, de tudod jól, hogy Dumbledore professzor már születésed után pár nappal mondta, hogy a kvibliknek csak három százaléka válhat újra varázslóvá, és ami még rosszabb, ebbõl a háromból kettõ startból ki is esik, mert ha valaki kvibli, egy idõ után feladja a harcot, és semmit nem próbál tenni, hogy ez megváltozzon. Szóval, nem szeretném, hogy hamis ábrándjaid legyenek...

-Tudom, anyu, de nem adom fel...Pont azért amit a professzor mondott. Lehet, hogy benne vagyok abban az egy százalékban, és akkor akár én is járhatnék a Roxfortba! Na de most megyek, mert találkozom pár barátnõmmel. Lehet, hogy elmegyünk a strandra.

-Jól van. De öltözz át. Tele van a pólód valami kosszal.

-Persze, hogy átöltözöm, de csak azért hogy ne kelljen Erikának magyarázzam, hogy mi is az a kvibli, vagy a bájital.

-És mégis, mit akar ez jelenteni? Csak nem megint felügyelet nélkül fõztél valami bájitalt...??

-De, pont azt.Na mentem, te meg addig gondolkodj a táboron, míg úgy nem döntesz hogy mehetek!

***

Elérkezett a várva várt nap. Tündét végül elengedték a táborba, azzal az egy feltétellel, hogy nem csinál semmit, aminek a varázsláshoz bármi köze lenne, anélkül hogy valaki mellette lenne. A csomagolást már két napja befejezte, annyira várta már a tábort, s amióta az utolsó zokniját is becsomagolta, minden percben arra gondolt, hogy hova mennek? mikor érnek oda? hogy fog eltelni a tábor?

Ezekre a kérdésekre vajmi kevesen tudták a választ, mivel a hírdetésen csak annyi volt feltüntetve, hogy egyedül a szervezõk tudják e kérdésekre a választ. Tünde fantáziáját ez már a kezdetektõl fogva foglalkoztatta, hiszen most lesz elõszõr, mikor egyedül, szülei vagy más felügyelet nélkül engedik el egy ilyen hosszú táborba.

Barátnõinek is elõre szólt, hogy egy teljes hónapig ne keressék, ugyanis valahova elmegy táborozni. Most, hogy eljött az idõ az indulásra, azon járt az esze, hogy mit vihetne még magával, mit csomagolhatna be kedvenc útitáskájába, amit erre az alkalomra a szülei elláttak egy kis varázslattal, így minden holmija belefért, és mágis nagyon könnyû volt. Körülnézett szobájában. Ahhoz képest, hogy egész családja a varázslók világába tartozott, egész muglisan volt a szobája berendezve. Olyan fura dolgok voltak itt, mint számítógép, amin még úgynevezett Internet is van, televízió,és mobil. Ezek a holmik csak nagy könyörgések árán "jelentek" itt meg. Barátnõi, ugyanis elsõ látogatásuk óta ebben a házban csak a Tünde szobáját ismerték, és mikor ide elõször beléptek, furának találták, hogy semmi nem található itt meg a szeretett kütyüik közül. Legközelebb, viszont mikor itt töltötték szabadidejüket, már minden megvolt. Furának is találták ezt, meg még azt is, hogy soha nem mehettek be más szobákba, vagy helységekbe, mint a Tünde szobájába. Barátnõjük viszont azzal magyarázta ezt, hogy családja nem igazán szereti a számukra idegen embereket, hogy nehezen barátkoznak, meg hogy végtelenül szigorúak.

Tünde végignézte listáját.

- Ruhák a csomagban, kedvenc könyvem a csomagban, papír, toll, a csomagban. Anyuuuuu!!!!!! Hol van a varázspálca, amit tegnap vettünk?

Igaz, hogy Tünde már a 15. életévét is betöltötte, de a tábor-leírásban azt írták, hogy olyan kviblik, akiknek még nem vettek pálcát, szükségük lesz rá. Ez kissé furának tûnt, hiszen mit kezdenének a kviblik egy varázspálcával? De hát ha kell, akkor kell.

- Megint nem kapsz valamit? Mindjárt jövök, csak elcsomagolom ezt a pár szendvicset az útra neked és Timinek!- jött a hang a konyhából.

- Jó, de siess, mert két órán belül indulni kell a talihelyre!

-Hol is van a talihely? Valahol a Roxfort környékén?

-Dehogy is! Csak itt lesz a Bükkben!

Timi, Tünde testvére Roxfortba járt, de igazából Kolozsváron született.Ezért minden évben, egy kijelölt helyrõl kellett Londonba hopponálnia édesanyjával vagy édesapjával. Vakáció kezdetekor, pedig Londonból Kolozsvárra. Roxfortban sokan el voltak ragadtatava attól, hogy egy ilyen messzi városból is van itt diák, hát még amikor utánajártak, hogy hol is van ez a Kolozsvár. Mikor megtudták, hogy Erdély egyik (sõt) legfontosabb városa, már még tisztelettudobban viselkedtek Timivel. Erdélybõl származik ugyanis a legelsõ vámpír, valamint Erdélynek roppant jó kviddicscsapata van. Ebben az idõben Erdély Romániához tartozik, ezért Timinek, mondhatni azt is, hogy három anyanyelve van. Magyar, román, és angol, de emellett, még mielõtt Roxfortba járt volna, németül is tanult. Tündére is ugyanez volt érvényes, annyi különbséggel, hogy õ nem helyezhette valami jól gyakorlatba az angol tudását. Ennek ellenére kedvenc könyve is angol volt, valamint Timinek megtiltotta, hogy mikor a Roxfortból ír, magyarul írjon, így legalább betanulhatja a hétköznapi nyelvet is, nem csak az irodalmit.Most, hogy ebbe a táborba megy, nagyon is jól jött ez a tudás, hiszen ott rengeteg angol tini lesz, és csak így tudja megértetni velük magát. Talán még pár életre szóló barátságot is köthet.

***

Két óra múlva már csomagostól, szendvicsestõl az ajtó elõtt sorakoztak. Tünde éppen azon veszekedett Timivel, hogy ki is hopponáljon hamarabb, mikor csengettek.

Timi rohant ajtót nyitni. Az ajtóban apjuk állt.

-Szia, mégis hamarabb hazajöttél? Azt hittem hétig dolgozol!

-Meglógtam arra az órára, míg elmentek...ki akartalak titeket kísérni. Anyátok is jön?

-Igen! -mondták kórusban.Mindkettüknek ugyanaz jutott eszükbe.

- Apu, ara gondoltunk Timivel, hogy majd egyszerre hopponálhatnánk a Bükkbe, hogy ne legyen veszekedés! Jó?

-Megbeszéltük- kacsintott. De jön már anyátok? Gondolom nem akartok elkésni!

Erre a feltételezésre mindketten egyszerre kezdtek el ordítani:

-Anyu!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nehogy elkéssünk, gyere már! Rég el kellett volna már indulnunk!

- Jól van már! Ne ordítsatok! Megint átjönnek a szomszédok! Jövök!

-Na végre, akkor mehetünk? - jött a várva várt kérdés.

- Igen, mehetünk! Timi karolj belém és semmi esetre se eressz el! Tünde te karold át apádat! Kész? Akkor indulás!

Azzal már el is tûntek, hogy ugyanabban a pillanatban a Bükk egyik tisztásán találják magukat. Pár perc elteltével a szülõk már a felügyelõkkel beszélgettek, míg a gyerekek ismerkedésbe kezdtek. Fél óra múlva egy busz fordult be a kanyarban, s örömújjongásba tört ki a fél tisztás. A szülõk mosolyogva figyelték a buszba rakodást, majd szépen lassan búcsúzkodni kezdtek gyerekeiktõl. Tünde megölelte szüleit, elmotyogott egy sziasztokot, majd rohant felszállni a buszra. Szeretett volna ablak mellé kerülni, mert imádott kinézni rajta utazás közben. Szép lassan majdnem minden helyen ült valaki. Sokan csoportokba verõdve foglaltak helyet, és sokan hangoskodtak, viaskodtak, hogy ki ki mellé üljön. Tünde elmosolyodott. Kint Timi még mindig a szülöktõl búcsúzkodott. Intett nekik, majd újra a lökdösödõ fiatalok felé nézett. Nemsokára Timi is megjelent a busz ajtajában, és a vele egyidõs lányok mellé ült. Már három éve ismerte õket. A Roxfortban mindenhová együtt mentek, egy szobában aludtak, együtt jártak órákra, együtt fiúztak, egyszóval mindent együtt csináltak. Mindent megbeszéltek. Ebbe a táborba is ahogy elengedték Timit, rögtön baglyot küldött kedves barátnõinek is, hogy együtt lehessenek még egy kerek hónapig. Most is összedugva fejüket, valami csíntalanságon törték fejüket. Timi mindig is mindenre (minden helytelenkedésre) elszánt volt, így ilyen barátnõi is voltak. Ha valami történt a Roxfortban, mindig tudták ki a felelõs érte, ezért rengetegszer csengettek az iskola folyosói egy- egy Rivalló hangjától. Tünde elgondolkozva ült a helyén. Az õ személyisége eléggé különbözött a Timiétõl. Csendes volt, legszívesebben olvasott, vagy a számítógépe elõtt üldögélt kedvenc zenéit hallgatva. Szívesen ment kirándulni, a természetet mindig kihasználta a legegészségesebb módon. Barátnõivel legtöbbszõr a mugli világban tartozkodott, de ez csak azért volt így, mert neki sem volt valami sok varázsereje. Igaz, hogy szerette hallgatni, amint testvére áradozik arról, hogy mi mindent megtanult, meg szerette nézni amikor szülei varázsolnak, de ennél közelleb nem tudott kerülni a varázslók világához. Mindig is irigykedett ezért, de soha nem engedte hogy megeméssze a tehetetlenség. Állandóan próbálkozott. Ha unatkozott, mindig elõvette testvére elhasznált könyveit, és azokat lapozgatta. Minden elméletet már betéve fújt, de a gyakorlattal sehogyan sem állt jól. A bájitalfõzés ment neki a legjobban, itt volt pár olyan egyszerûbb fõzet is, amihez nem kellett nagyobb mágikus erõ. Ezért aztán inkább a mágiának ezt az ágát szerette legjobban. Nemsokára a beálló csend miatt kénytelen volt viszont abbahagyni fantáziálását. A buszban egy fiatal nõ becsukta az ajtót, majd megállt a sofõr széke mellett. Vörös haja volt, magas, és csinos. Méregzöld talárt viselt, haját hátul copfba fogva viselte. Végignézett a buszon, és elmosolyodot. Szórakoztatta, hogy ilyen hatással volt megjelenése. Torkához emelte varázspálcáját, és egy jól irányzott sonorus-szal felerõsítette hangját.

- Szervusztok! -köszönt. Nevem mrs. Elizabeth Taylor, de kérlek, amíg nincsenek közelünkben magas rangú varázslók, vagy boszorkányok, szólítsatok Elíznek. Na, most, hogy bemutatkoztam, egy rövid névsort fogok olvasni, és megkérek mindenkit, hogy jelentkezzen ha hallja a nevét. Ha mindenki itt van, a táborba érkezésig azt csinálhattok amit akartok, egyetlen kis kikötéssel: nem varázsoltok! A táborozás hivatalosan csak akkor kezdõdik meg, ha a tábor kapuját átléptük. A minisztérium biztosította, hogy a tábor területén levõ varázslópalántáknak szabad legyen varázsolni. Abban a pillanatban, ahogy elhagyta valaki a tábort, ez az engedély megszûnik, és gondolom, a következményeket tudjátok. A következõ utasításokat a táborban kapjátok majd meg. Akkor most jöjjön a névsorolvasás.Kérek mindenkit foglaljon helyet, hogy lássam ki ki.

Ekkor megint hangoskodás, meg mozgolodás támadt a buszban. Mindenki leült saját helyére a névsorolvasás idejére. Mikor Elíz elkezdte a felolvasást, egy lány ült le Tünde mellé.

-Hello, Kate vagyok! - köszönt. És téged hogy hívnak?

- Szia! Tündének. Tündének hívnak. Honnan jöttél?- kérdezte.

-Londonban lakom, vagyis csak laktam, mert miután a táborból visszaérek elköltözünk. Hát te?

- Nem tudom, hogy mennyire ismered a várost, de hogy õszinte legyek, nem kellett messzirõl jönnöm. Ide valósi vagyok, Kolozsvárra.

- Komolyan? Csak nem Timinek vagy a tesója? Veled még nem találkoztam a Roxfortban. Az is igaz, hogy nem vagyok Griffendéles, de látásból majdnem mindenkit ismerek. Szóval te hova jársz? A Durmstrangba? Vagy a Beauxbatonsba?

- Nem, egyik sem talált. Igazad volt viszont abban, hogy nem járok a Roxfortba, és ez azért van, mert kvibli vagyok. Szóval, nem igazán ismerek még itt senkit, kivéve persze a tesómat, de ahogy látom, kicsit terhére lennék, ha egész nap utána és barátnõi után koslatnák. Inkább békén hagyom õket.

- Oh, sajnálom, hogy nincs varázserõd, de a mostani világban már nem igazán számít. Most, hogy Voldemortot legyõzte Harry Potter, nincs veszélyben az életed. Lehet egy kérdésem?

-Persze.

-Hány éves is vagy? Én 15 leszek egy hét múlva...

-Hú. Én is 15 vagyok. Szóval azt mondod egy hét múlva? Na ez legalább egy biztos dolog, amit errõl a táborról tudunk. Bármi is lenne, egy hét múlva ünnepelünk.

- Ja...Alig várom. Remélem jó lesz. Szerinted hova megyünk?

-Õszintén fogalmam sincs, de remélem szép helyen lesz a tábor. Legjobban egy kis erdõ mellett szeretnék táborozni. Lenne mellettünk egy tavacska, ahova majd mehetnénk úszni. És te hova szeretnél menni?

- Hát, kissé eltérõ a tiedtõl. Tudod, a Roxfort is egy olyan helyen van, mint amit te leírtál. Nem mintha nem szeretném a sulit, de inkább egy tengerpartra mennék. Tudod, még soha nem voltam a tengernél. Kiváncsi lennék rá.

Ebben a percben a névsorral Kate nevéhez értek.

-Smith, Kate?

-Itt-jött a válasz.

- Oké, jegyeztelek! -Szólt Elíz.

-Szabó Timea?

-Csak Timi!- jött a parancs.

-Ok, Timi.-Mosolyodott el.Szabó Tünde?

-Jelen!

-Testvérek vagytok?

-Igen!- válaszolt Tünde.

-Nem nagyon hasonlíttok. Egyik szõke, másik barna.

Azzal vissza is tért a névsorolvasáshoz.Nem kellett sok, és be is felyezte.

-Jól van. Ezzel végeztünk. Elõre szólok mindenkinek, ha valami probléma adódik nekem szóljatok. Szóval, akár indulhatnánk is. Készen vagytok? Akkor, indulás!

A busz megremegett a lábak alatt. Mindenki az ablakokhoz tolakodott. Integettek egy utolsót kísérõjüknek, majd egy hirtelen dübörgés után a busz láthatatlanná vált. A következõ percben pedig már emelkedett is fel a levegõbe, fel a fák közé. Elíz látta a döbbent arcokat. Úgy érezte kis magyarázattal tartozik a fiataloknak. Elmosolyodott. Visszaemlékezett, hogy az õ reakciója sem volt jobb, mikor elõször élte ugyanezt át. Elsõ éve dolgozott a Minisztériumnál. Akkor engedélyezték egy bizonyos Arthur Weasleynek az ilyen jármûvek készítését. Sokáig próbálkozott hogy ezt az engedélyt megszerezze. Azóta négy év telt el, és közben Arthur lett a fõnöke. Nagyon jól egyeztek. Olyan volt számára mint egy apa. A gyerekeivel is nagyon jól egyezett. A legkisebb, az egyetlen kislány a családból, Voldemort halála után kibékült Harryvel. Õt is nagyon jól ismerte, hiszen rengeteg idõt töltött barátnõjénél, most már el is jegyezték egymást. Nemsokára tartják az esküvõt. Ron, miután elvégezte az utolsó évet a Roxfortban, Harryvel együtt aurorként dolgozott a minisztériumban. Ron egy halálfalók elleni harcban megsebesült,s a Mungóba került. Itt Hermione ápolta, akinek a vizsgája jelesre sikerült, ezért gyógyítóként egyenesen a legjobb varázsló kórházába került, ide a Mungóba. Ron hamar fel is épült Hermione gyógyító keze alatt, s miután elhagyhatta a kórházat megkérte Hermione kezét. Hermione igennel válaszolt, s utána két héttel meg is tartották az esküvõt. Hermione most terhes. Percy, Voldemort halála után kibékült szüleivel, s a miniszter úrnak a jobb keze volt. Fred, és George még mindig boltjukat vezették, meg is gazdagodtak belõle. Bill megházasodott, azzal a csicsás Fleurrel. Õt nem igazán szerette. Charlievel keveset találkozott, s ezt mindig is nagyon sajnálta. Amikor Arthur csak egy szóval említette, hogy Charlie hazalátogat, mindig kikunyerálta, hogy õt is meghívják a családi ünnepélyre. Charlie még mindig Romániában dolgozott és nagyon elfoglalt volt. Ezért nem nagyon volt ideje a "csajozásra". Elíz mindig kapva kapott az alkalmon, hiszen Charlie jóképû, okos és tehetséges volt. Nemrég jutott eszébe, hogy jó lenne egyszer elutazni Romániába megnézni a sárkányokat, a gyönyörû palotákat, a hegyeket, a tengerpartot, s meglátogatni titkos szerelmét is. Ezért mikor hallott egy esetleges nyári táborról, rögtön engedélyt kért rá, hogy õ legyen a fõszervezõ. Azóta eltelt kis idõ. Most szervezett elsõként ilyesmit,és azt akarta, hogy tökéletes legyen. Sokat dolgozott minden kis részleten. Arthurtól engedélyt kért egy új busz használatára erre az alaklomra, s meg is kapta. Elment hogy résztvegyen egy rövid próbaúton, amit a kért busszal tettek. Ugyanilyen rémült volt, mikor elõször érzékelte, hogy a busz láthatatlanná válik. Újra torkához emelte a pálcát, és felerõsítette hangját.

-Figyeljetek rám!-mondta- Ne ijedjetek meg, nem történik semmi rossz, csak a muglik szeme elõl szeretnénk így eltünni. Ez a busz Arthur Weasley találmánya. Ne aggodjatok, amint olyan helyre érünk, ahol nincsenek mugli települések, újra láthatóvá válunk. Addig is jó szórakozást.

Hatástalanította a bûbájt, majd leült helyére.

A buszban kisebb hangzavar állt be. Mindenki errõl a csodálatos jármûrõl kezdett beszélni. Voltak akik váltig állították, hogy találkoztak már Mr. Weasley-vel, hogy hamarabb látták ennek a busznak az elõdjét, mint bárki más. A hangzavarban a Tünde elõtti székbe egy kisebb súlytömeg csapodott be. A szék felett bedig egy bozontos, szõke hajú, roppant kedves mosolyú lány jelent meg. Roppant barátságosnak tûnt, rögtön megszólalt:

• Hello, Imola vagyok! Ti?
• Szia! Én Tünde vagyok.
• Én meg Kate. Hello.
• Hallottam, hogy Kolozsvári vagy…Fura, hogy nem találkoztunk még, én is itt lakom. Habár elég nagy város a mienk. Talán azért nem ismerlek, mert más suliba járunk. Te például hova?
• Az Apáczaiba. És te?
• Roxfort.
• Na mondjatok még valamit magatokról. Jó lenne ha jobban megismerkedhetnénk. Ki mikor született például. Kate mondta hogy jövõ héten lesz a szülinapja, tehát hadd találjam én ki, mikor is született… Hm…Csak nem június 30?
• Hát ez igen…te egy õstehetség vagy. Micsoda tudós, Ez már valami. Ó, bölcs Tünde, nem árulod el nekünk titkaidat? –tréfálkozott. És ti mikor születtetek?
• Én május 14. –szólt Imola.
• Én pedig Szeptember 11. –mondta Tünde.
• Kedvenc zenestílusotok?- kérdezte Imola.
• Punk és rock.- mondta Kate.
• Én mindent meghallgatok, de mondhatnám hogy nekem is a rock áll a szívemhez legjobban.-válaszolt a kérdésre Tünde. Hát neked?
• Na szépen egybegyültünk mi itt. Én is rock párti vagyok. Ki a kedvencetek?
• Lordi, nightwish, rammstein, Tankcsapda. –vágta rá Tünde. De meghallgatok mást is. Kate?
• Nightwish, rammstein. De meghallgatom a H.I.M. , Apocalityca számokat is.
• Ok. Itt is majdnem egyeznek izléseink. Én is ugyanezt mondhatom el magamról. Mármint kedvenceimrõl.-Vágta rá Imola. De én is szivesen hallgatok más számokat is. Egy jó buliban, szerintem nem csak a rock a fõ, hanem van más is, például vannak jó rap, pop, dance számok is…És más is csak most nem jut eszembe.

***

• Hú… kezdek megéhezni…ma még semmit nem ettem. Szerencsére anyu csomagolt valamit nekem. Elég rég óta utazunk, nem?- kérdezte Kate pár óra dumálás és egy égtelen röhögögörcs megszünte után. Mindhárman jól szórakoztak, mindenrõl el tudtak beszélni. Lassan kezdett a nap is nyugat felé meddegelni. Kate mohón kotorászni kezdett hátitáskájában az „ebédje” után. Példát véve róla, a többiek is rágcsálni kezdték útravalójukat. Elíz lassan készülödni kezdett. Tudta hogy nemsokára megérkeznek. Gondolta ideje lenne a többieknek is szólni.Megint torkához emelte pálcáját, és felhangosította hangját. A busz lassan csendesedni kezdett, majd a halk zúgás megszünt. Elíz tudta hogy mindenki figyel.
• Csak szólni akartam hogy nemsokára megérkezünk. Lassan fogjatok hozzá készülõdni. Ha ott leszünk szólok.

Amint leült, mindenki a csomagjai után kapott, az eddig egymagukban szunyókálók felébredtek, azok, pedig akik eddig jól szórakoztak most abbahagyták a csicsergést, és mindenki ellenõrizte, hogy mindene megvan-e. Fél óra múlva egy nagy erdõ szélére értek, és a busz lassúlni kezdett. Mindenki felugrált a székekrõl, és az ablakok felé tolongtak. Kiváncsiak voltak mi várja õket. Egyelõre csak egy erdõ volt alattuk, majd pár perc múlva Elíz megszólalt.

• Hát akkor megérkeztünk. Kérek mindenkit, hogy lassan közlekedjen a buszon…nem akarom hogy már elsõ nap valakinek baja legyen.

A busz most már kezdett landolni, majd egy-egy huppanás, és földet értek. Örömujjongás tört ki a buszaban. Tapsoltak, füttyögtek, és mindenki mosolygott. A busz ajtaja kicsapodott, majd lassan mindenki lefelé ugrált, s egymásnak adogatták le csomagjaikat. Elíz segített, akinek kellett, majd miután mindenki leszállt, és minden szem rá szegezõdött, beszélni kezdett.

• Isten hozott benneteket itt, ezen a csodás területen. A tábor nagy területen helyezkedik el, a minisztérium csak ennek a tábornak készítette elõ. A védõbûbáj az erdõ mélyéig tart, de kérek mindenkit, szóljon, ha elmenne valahova. Nem akarok baleseteket. Egyelõre ennyi. Gyertek utánam. Mindjárt még lesz egy kis mondanivalóm, de elõszõr jussunk el a táborhelyig. Kis gyaloglás nem árt. Kövessetek.

Egy kis tisztás mellett haladtak el. Még álmukban sem képzelhettek volna ennél szebbet. A nap gyönyörûen sütött, a fû érintetlen zöld színében pompázott. Az égen még egy kisebb bárányfelhõ sem volt. A tisztás szélén egy kisebb forrás folydogált, a madarak gyönyörûen csicseregtek, sõt, mintha egy õzt is látni véltek volna a táborozók. Elíz elmosolyodott. ’Ha már most így ámulnak, mi lesz ezután?’-gondolta. A tisztáson átvágva egy újabb erdõs rész következett, majd a fák közül lassan újra egy nagyobb sima terület kezdett kitünni. Mikor kiértek ide, a legcsodálatosabb helyet láthatták maguk elõtt. Egy ideig még tartott a füves rész, de pár méter után ezt homokos part követte, majd a csodálatosan kék tenger következett. A parton, kissé távol a tengertõl kisebb házikók álltak. Pár percig mindenki hallgatott. Elnémított mindenkit a csodálkozás. Majd lassan megmozdult a csoport, és mindenki csapot papot otthagyva a tenger, az erdõ, vagy a házikók felé szaladt. Elíz erre nem számított. Mire felócsúdott senki nem volt körülötte. Viszont a házak tájékáról pár személy közeledett.

-Helló, Elíz! Hát megérkeztetek?- kérdezte egy fiatal férfi.

-Amint látod….jobban mondva nem látod…-célzott a hirtelen semmibefoszló gyerekekre. Elkészítettétek a helyet véglegesen? Jack, látom jó dolgot végeztél a területtel. Mindenkinek elnyerte tetszését.- Mosolygott a férfira.

• Hát igen…. Nem kis munka volt. De nem is vagy kíváncsi a kis falucskánkra? T.T. is jól végezte a dolgát.

A T.T.-nek nevezett személy elõbújt a férfi háta mögül. Elíz-nél és Jack-nél is fiatalabb volt, csak egy évvel lehetett idõsebb a legöregebb táborozónál, tehát 17 év körüli lehetett. Egy aranyos lány állt a két felügyelõ elõtt, teli energiával. Látszott rajta, hogy már alíg várja hogy elkezdõdjön a tábor. Roppant tehetséges volt, ezért is nevezték ki nyomban az iskola befejezése után ennek a tábornak csoportvezetõjévé.

• Helló, Timi. –Köszöntötte õt Elíz.
• Ne hívj Timinek! Szólította fel a lányt. Egyszerûen csak T.T.
• Ok, értettem.
• Na jól, van, akkor mit szólnátok ahhoz, hogy visszatereljük a gyerekeket ide, és elmondjuk nekik amit estig meg kell tegyenek?- kérdezte Jack.
• Az jó lenne.- válaszolt T.T.
• Akkor csak tessék.- adta át az elsõbbséget Elíz Jacknek.
• Akkor csak figyeljétek a mestert.

Torkához emelte pálcáját, majd kis idõ múlva mindent megrengetõ hang telítette be a levegõt.

-VISSZA MINDENKI A CSOMAGJÁHOZ!!!!

Nem telt el 5 perc, és mindenki a három fiatal köré gyûlt.

-Kérünk benneteket, ne nehezítsétek meg a dolgunkat. Ez többé ne fordúljon elõ.-mondta Elíz. Most elmondanánk mi a további teendõtök. Elõszõr is mindegyik házba öt személy fér be. Minden házba névsor szerint kerültök, és így is lesznek a csoportok. Ezekre majd a késöbbi játékokon, kalandokon nagy szükségetetek lesz. Este 9-ig azt tehettek, amit akartok, de mikor szólunk, mindenki gyûljön a tengerparton addig meggyújtott tábortûz mellé, és akkor még sokmindent megtudtok. Annyit kérek, hogy fogadjatok szót nekünk. Nem fogunk sokmindent kérni, amit kérünk azt is csak a ti biztonságotok miatt akarjuk. Ha betartjátok a szabályokat, mindenki jól fog szórakozni. Ezeket a szabályokat a tábortûz mellet fogjátok megkapni. Addig mindenki elfoglalja helyét a házában, kicsomagol, és ha gondolja akár ismerkedhetni is kezdhet társaival. Részletesebb dolgokra este kerül sor. Most hat óra van, tehát három óra múlva találkozunk. Addig is jó szórakozást. Most pedig felolvasom, hogy ki melyik házba kerül.

****

Negyed óra múlva a kilences számú házikóban örömujjongás tört ki. Szerencséjükre, a három újdonsûlt barátnõ egy helyre került, de Tünde nem valami nagyon örvendett annak, hogy mellé sorolták még Timit is. Mellettük csodák csodájára egy üres ágy tátongott. Vajon ki lehet a hiányzó személy?- tûnõdtek mindannyian. Lassan elhesegették a kérdést és a lányok elkezdtek kicsomagolni.

 Tovább....->