Szervét Tibor későn érő típus
forrás tv2.hu 2006.11.12. 10:11
Úgy érzi, harminchat éves korában rendeződött az élete: akkor született meg a fia, Gergő, azóta szereti a mindennapokat
Szervét Tibor – ellentétben az általa alakított Bándi Sanyival – nem menekül a családja elől, szereti a munkáját, szabadidejében pedig inkább sportol, mintsem a haverokkal sörözik…
A szakmai küzdelmek nyomában járó kritikus időszakon az apaság segítette át a színészt, harminchat éves korában. „Az egész életem akkor került a helyére, amikor megszületett a fiam, Gergő. Azóta szeretem a mindennapokat. Viszem-hozom az iskolába, és tanulok vele.”
Nem így Bándi Sanyi, az Egy rém rendes család Budapesten című sorozat családfője. „Rá teherként nehezedik a családja, állandóan menekül a felesége és a gyermekei elől. Én, ha tehetem a szabadidőmet a családommal töltöm. Mivel rendszertelen az életem, boldog vagyok, ha velük lehetek, az együttlétek jelentik számomra az örömforrást.”
Tibor számára a sport a másik energiát adó dolog az életben. „Amikor már-már idegösszeroppanást kapnék, az aikidóból tanult technikák rendet raknak bennem. Ezzel a harcművészettel véletlenül találkoztam: a kezembe került egy papír, felhívtam a rajta lévő számot, és azóta is oda járok. Fatálisan történt, mint szinte minden az életemben.”
|