Közepes tömegű, feje nagy, nyaka középhosszú, marja hátbanyúló, háta hosszú, mellkasa jól bordázott, fara terjedelmes, jól izmolt, lábai rövidek. Színe túlnyomórészt sárga vagy sötétsárga. A hosszúszőrök világosabbak a fedőszőröknél. Feltűnő jegyek csak a fejen találhatóak.

Dánia hagyományos fajtája, ezért gyakran dán hidegvérűnek is szokták nevezni. A fajta eredetét a hagyomány a XII. századig vezeti vissza, habár a IX. századi képeken a dán viking harcosok már hasonló lovakon feszítettek. Hasonlóan más hidegvérű fajtához a jütlandi is szolgált a középkori páncélos lovagok hátasaként. A nehézfegyverzetű katonákat ugyanis a kecses melegvérűek nem bírták volna el. A dánok akkoriban rettegésben tartották Észak- és Nyugat-Európát, többek között többször felbukkantak Angliában is. Egyesek szerint a lovaik is velük tartottak, amelyek az angol suffolk fajta ősei lehettek.

Akár igaz a teória, akár nem, a modern jütlandi kialakulásában a suffolk lovak játszottak fontos szerepet, köztük is egy különösen erőteljes, tömeges mén, Oppenheim LXII. neve érdemel említést (1860-as évek). Nemesítés céljából a XVIII. században frederiksborggi és spanyol lovakat is bevontak a tenyésztésbe. A jütlandi fajta hosszú időn át átmenetet képezett a nehéz és a könnyű tömegű igásló között. Más fajták kialakításában is fontos szerepet játszott, többek között az észak-német schleswigi hidegvérű közeli rokona a jütlandinak.

Erős, kitartó, határozott munkakedvű igásló. Régen tízezer számra használták az omnibuszok és lóvasutak előtt. Ma a lovasbemutatók és lovas showk kedvelt lova. A fajta edzett, ellenálló, koránérő, kétéves kor után tenyésztésbe állítható és munkára fogható.

Az 1950-es években Dánia 14416 kancát és 2563 mént tartott nyílván. Számuk sajnos azóta minimálisra csökkent.

Forrás: www.bioport.hu