Hegedüs Gábor honlapja
Hegedüs Gábor honlapja
Menü
 
Köszöntő

Köszöntök mindenkit

Hegedüs Gábor

honlapján!

Jó nézelődést kívánok!

 
Linkek
 

Kérdéseket, észrevételeket ide várom: hegehonlap@freemail.hu

 
Látogatottság
Indulás: 2006-10-30
 
Archívum
 
Interjúk
Interjúk : Euroliga jegyében

Euroliga jegyében

  2007.04.28. 14:18

6. forduló

A Recco pénteken este már megérkezett Egerbe, ahol 8 órától edzést vezényelt fiainak Giuseppe Porzio.

A novemberi mérkőzéshez képest Deserti és Felugo biztos, hogy hiányozni fog az olaszoktól, mivel ők nem tartottak a csapattal Magyarországra.

Az egrieknél az utóbbi napokban előtérbe került a taktika és a TV/Video távirányítója.

Az elmúlt hetek eredményei, a háttér ismertetése után nézzünk néhányat azok közül, akik a szombat este főszereplői lesznek.



Hegedüs Gábor: - Az elmúlt napokban a taktika került előtérbe. Többször is megnéztük a Reccóról rendelkezésünkre álló videókat, kielemeztük a játékukat és a saját hibáinkat is próbáltuk kijavítani. Az utóbbi időben sikerült erősítenünk a védekezésünkön. Ez az alap: ha nem jó a védekezés, akkor a támadás sem működik hatékonyan /ezt támasztja alá többek között az Eger-Vasas mérkőzésen készült lőlap. Sokkal több a blokkolt lövés, labdaszerzés egri oldalon/. Nagyobb hangsúlyt helyezünk a hátsó alakzatra, stabilabbak vagyunk az őszi önmagunkhoz képest. Ebben a hónapban egymás után játszottuk a fontos mérkőzéseket, lényegében a világ elitjével találkoztunk. A csúcs kétségtelenül a Recco ellen lesz. A 3-4 naponta egymást követő mérkőzések miatt frissítő jellegű edzéseket végzünk és a már említett taktikai elemek is jobban előtérbe kerültek. Ki hogyan tud így pihenni, kikapcsolódni? Ez az embertől függ. Amikor együtt vagyunk a többiekkel, akkor nem feltétlenül a meccsről beszélgetünk. Legutóbb például, mivel jó idő volt néhányan átmentünk a Bárányba, beültünk a meleg vízbe és labdázgattunk is egy kicsit. Nekünk ez is kikapcsolódás.

 

 

Forrás: egerwaterpolo

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
2010/2011
 
2009/2010
 
2008/2009
 
2007/2008
 
2006/2007
 
Ultras Eger
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!