Vannak napok, amikor semmi sem jön össze. Vagy újabb dajka mondd fel, vagy nem találunk munkát, vagy csak rádöbbenünk, hogy mennyire magányosak vagyunk. Van ez így.

Az is lehet, hogy épp ebben a pillanatban egy autó száguld végig Párizs utcáin, és jókora adag sárral teríti be a járdán sétáló nőszemélyt.

-Hé! Hé!-Mia végignézett az egy perccel ezelőtt még roppant elegáns kosztümjén.-Kabd be!

Az előbb említett autóban történetesen egy sztár ült, akit ebben a percben hidegen hagyott Mia integetése. És most hagyjuk is Miát dühöngeni, menjünk, inkább nézzünk utána a sztárocskának, aki roppant márkás autójával épp befordult a sarkon, és szemügyre vette a házát.

-Jó dolog sztárnak lenni.-állapította meg magában, és felvette a napszemüvegét, és az ablakra nézett, amin egy kövér asszonyság pislogott kifelé. Az öregasszony észrevette őt, és kiugrott az ablakból, egy perccel később, pedig már kifelé tartott.

-Tudja, monsieur Baquet, én már sok gyereket láttam, és sok gyereknek voltam a dadája, de a maga fia, uram, mindegyiken túltesz.

-Ugyanmár! Annyira rossz nem lehet! Lehet…-Gregori Baquet szemügyre vett egy hatalmas rágót, ami úgy tűnik, a dajkának még nem tűnt fel.-Marie!

-Hát… végül is én…-ha akkor a dajka nem vizsgálja meg, hogy mi olyan érdekes a hajában, akkor talán örökké házban marad. Így dőlnek el a dolgok.A dajka felnézett, meglátta a rágót, és már sietett  is a taxija felé.

-Marie! Marie!

És mi koronázhatná meg jobban ezt a szörnyűséges napot, mint a járdán hagyott kutyapiszok? Most jött el az a pillanat, amikor Gregori dührohamot kapott, és dühében belerúgott az egyik kukába, épp a legundokabb szomszédasszony szeme láttára.

-Mi van? Újabb dada?

Greg végre békén hagyta a kukát, és berúgta a háza ajtaját.

-Fiacskám!

A ház nem volt a legjobb állapotban. A földön egy könyv hevert, az egyik szék fel volt borulva. És ez persze csak a nappali volt.

-Halihó!

-Itt vagyok, ne kiabálj!-Theó az apja nyakába ugrott.- Mért vágsz ilyen képet?

-Na halljuk, mit tettél madame Marie-val?

-Én? Hát nem ismersz?

Greg az ölébe húzta a fiát.

-De igen, ezért kérdezem.

-Nincs mit mesélnem.

-Hű, de szerény lett valaki!

-Egyébként is… mért ücsörgünk mi a földön?

-Mert nem tilos. -Theó ki akart szállni az apja öléből, de az apja visszahúzta.-Mesélj!

                                         *

-Ezt tetted? Csapj bele!

-És most mi lesz? Ugye nem veszel fel új dajkát?

-Meggyőződésem, hogy nincs a világon olyan dajka, aki elbírna veled.

-Az  tuti. De ő lenne a tizenharmadik.

-Babonás vagy?

 -Eléggé.

-Rendben. Nem keresek új dajkát. De ha magától jön, nem lehetek olyan udvariatlan, hogy kidobom.

-Jajj, apa! Jönne ide bárki önként? Dajkának?

                                       *

-A tizenkettediket? Ezt nevezem!

Greg rosszkedvűen megkavarta a kóláját.

-Bianca! Nem látszik rajtam, hogy nincs hangulatom a megjegyzéseidre? Nekem most… egy önkéntes dajkára lenne szükségem!

Bianca közelebb hajolt Baquet-hoz.

-Én a helyedben nem egy bárban panaszkodnám ki magam. Itt még a falnak is füle van.

-Remek!-a vendég felhajtotta a kóláját, a pultra dobta a borravalót, felvette a dzsekijét, aztán a kijárat felé indult.

-Üdvözletem a falaknak!

-Átadom! Hé! Hé!

-Mit hagytam ott?

-Asszem megtaláltam számodra a legmegfelelőbb bébiszittert. És csak egy telefonomba kerül. Ülj le! Van egy nővérem, és ma nem tudott állásinterjúra menni, mert egy barom lefröcskölte a ruháját. És öröm lesz neki, hogy veled élhet egy fedél alatt.

Bianca elővette a mobilját.

-Maradj csöndben!    

                                                             Kb.15 perccel később…

-Minden rendben! Holnap reggel nálatok lesz!

-Hánykor?

-Reggel. -Bianca összecsukta a mobilját, és zsebre rakta.

-Kössz.- Greg felállt a bárszékről, és elindult kifelé. Aztán, amikor már majdnem kiért, visszafordult, akárcsak Coulombo.

-Legalább szép?

-Mit jelentsen ez?

-Szóval nem.

-Hólyag!

                                                      *

-Apa! Apa!

-Szállj le rólam!

-A csengő!

-Mi van a csengővel? Na várjunk csak.-Greg felült.-mennyi az idő?

-10 óra múlt. Te ruhában aludtál?

-Csak elnyomott az álom, és így még a vekkert sem állítottam be.

A csengő egyre türelmetlenebbül szólt.

-Kimenjek?

-Nem majd én, feltéve, ha kegyeskedsz leszállni rólam. Megyek már!

A ház ura kitárta az ajtót.

-Segíthetek?

A küszöbön álldogáló lány elnevette magát.

-Tartok tőle.

Baquet nyelt egyet, aztán hátralépett, mintha attól tartana, hogy a kis hölgy mindjárt darabokra szedi. Legalábbis nem bízott benne. És őszintén szólva borzalmasan érezte magát.

Végignézett a vendég fekete pánt nélküli miniruháján, és piros-fekete nyakkendőjén, és a vállán szétterülő fekete haján.

-Térjünk a tárgyra.

-Mia. -a csaj kezet nyújtott.

-Na ne!

-Uram, uram, jól van?

Greg megkapaszkodott az ajtóban. Számára az egész túl szép volt mindez ahhoz, hogy igaz legyen. Erőtlenül felemelte a szabad kezét, és megszorította Mia kezét.

-Mia Lanz.

-Gregori Baquet.

-Tudom.

Mia újra megeresztett egy csendes kacagást.

-Csak nem egy rajongóval időzöm itt?

-Mondhatjuk. Segítene bevinni a bőröndjeimet, vagy megállunk a küszöbön?

-Nem, nem állunk meg a küszöbön… vagyis menjünk

Mia felemelte a szemöldökét, de végül lemondott arról a kényszeréről, hogy a szemébe vágja leendő főnökének, hogy se nem hülye, se nem süket, és pontosan értette, hogy mire vonatkozott a megjegyzés. Eszében sem volt egy betegesnél dolgozni.

Léptek zaja hallatszott, és hamarosan megjelent Theó, és mindenki legnagyobb döbbenetére átölelte Mia derekát.

-Mama!

Mia szelíden lefejtette magáról a gyerek karjait.

-Arra biztosan emlékeznék.

-Hát még én!

-Hogy mondta?

-Kimondtam volna? Szóval Mia az új dajkád.

Theó kimeresztette a szemeit, és sunyi tekintettel nézett az apjára.

-Idejön önként dajkának? Akkor tuti nem normális. Maga meg.-tért át Theó Miára, és színpadiasan meghajolt. -Nem tudja mire vállalkozott.

-Tudtommal arra, hogy rád vigyázzak.

A kiskölyök valami elmés visszaszóláson gondolkozott, de eléggé szokatlan módon az égvilágon semmi sem jutott eszébe. Úgy tűnik, hogy Mia megjelenése az egész család torkára forrasztotta a szót.

Theó visszavonult a szobájába.

-Jó színész. -Greg zavartan elmosolyodott.

-Apja fia, mi?

-Jut is eszembe, maga… te…

-Nyögje már ki, az isten szerelmére!

-Hány éves… vagy?

-18.

-Tehát már nagykorú?

Mia abbahagyta a ház tanulmányozását, és a főnöke felé fordult.

-Maga mindig ilyen nyomulós?

-Á, csak ha zavarban vagyok. -jelentette ki Baquet álmodozva, és csak aztán jött rá, hogy tulajdonképpen mit is mondott.

.-Elnézést, csak ma… nem vagyok jól.

-Vettem észre. De előfordul. -Mia elmosolyodott.-Ne vágjon már ilyen képet! Igen bosszantó dolog, ha az ember nem tud parancsolni a szájának.

Greg feje elvörösödött, és a fulladás kerülgette, magában pedig azt kívánta, hogy legalább 100 kilométer messze legyen Miától. Minimum. Már annak sem tudott örülni, hogy elértek a vendégszobához, és egy időre elszakadhatott tőle.

-Na… ez a vendégszoba.

-Szééép. Most pedig jöjjenek a feltételek.

-Úgy nézek én ki, mint akit érdekelnek?

Mia karja idegesen remegni kezdett, és elhúzta a száját. Egyáltalán nem örült, hogy az új gazdája tetszik neki.

-Tehát! Egy: Hétvégén akkor jövök-megyek, amikor nekem tetszik.

Greg bólintott.

-Kettő: Én, mint dajka vagyok itt. Nem szakácsnőnek és pláne nem ágyasnak jöttem ide.

Ránézett Miára, aki nem úgy nézett ki, mint aki viccnek szánja a szavait, bár a házigazda tett egy reménytelen kísérletet rá, hogy poénra vegye őket, és közelebb lépett Miához, majd az egyik karjával átkarolta a derekát, és maga felé fordította.

-Ne már! Ugye tudja, hogy ezért kirúghatom?

-Peersze.-Mia lefejtette magáról a főnöke karjai t.-talán képtelen magára főzni?

-Ki beszél itt a főzésről?

-Lassan azzal a testtel!-Mia a szavait meghazudtoló módon fonta a karjait munkaadója nyaka köré, aki épp visszapakolgatta volna rá a kezeit, de hirtelen elkapta.

-Te rázol!

-Au!-Mia elrántotta a kezét-Mert te nem, mi?

-Tehát tegeződünk?

Mia kinyitotta az ajtót.

-Szeretném végre nyugodtan kipakolni a holmijaimat.

-Akkor nem állok az utadba.

Gregori Baquet amilyen méltóságteljesen csak tudott, kitrappolt az ajtón. De épp annyira volt méltóságteljes, mintha a drága Marie dadust akarta volna utánozni.

                                                *