Nehéz elkezdenem ezt a cikket, több okból is. Az első, hogy már írtam pár, a Gyűrűk Ura játékokkal kapcsolatos elemzést ide, és most, ahogy itt ülök a billentyűzet előtt, szomorúan konstatálom, hogy azokban már lelőttem minden bevezetőbe szánt ötletemet,

így most fogalmamígy most fogalmam sincs, hogyan kezdjem ezt a cikket. A War of the Ring után már vártam egy igazi, hangulatos Gyűrűk Ura játékot, azonban megfogadtam, hogy nem nyúlok a Király Visszatér bitmásához egészen addig, míg nem láttam a filmet. Habár magam sem tudom miért -és erre az egyik barátom is felhívta a figyelmemet-, hiszen olvastam a könyvet, és így, mint remélhetőleg a legtöbben, ismertük már a történetet. Azt hiszem nem akartam magam elöl lelőni a film különleges és jól eltalált hangulatát, mely a lehetőségekhez képest maximálisan visszaadja a könyv által keltett utánozhatatlan érzéseket, amiért gratuláció illeti Peter Jackson rendezőt és az egész stábot egyaránt. Jelen cikkem alanya pediglen nem más, mint a harmadik kötetből készült mozifilm, a Király Visszatér játékadaptációja, mely követi a filmek által felállított igényes irányvonalat, és magasfokon szórakoztat. sincs, hogyan kezdjem ezt a cikket. A War of the Ring után már vártam egy igazi, hangulatos Gyűrűk Ura játékot, azonban megfogadtam, hogy nem nyúlok a Király Visszatér bitmásához egészen addig, míg nem láttam a filmet. Habár magam sem tudom miért -és erre az egyik barátom is felhívta a figyelmemet-, hiszen olvastam a könyvet, és így, mint remélhetőleg a legtöbben, ismertük már a történetet. Azt hiszem nem akartam magam elöl lelőni a film különleges és jól eltalált hangulatát, mely a lehetőségekhez képest maximálisan visszaadja a könyv által keltett utánozhatatlan érzéseket, amiért gratuláció illeti Peter Jackson rendezőt és az egész stábot egyaránt. Jelen cikkem alanya pediglen nem más, mint a harmadik kötetből készült mozifilm, a Király Visszatér játékadaptációja, mely követi a filmek által felállított igényes irányvonalat, és magasfokon szórakoztat.

Visszatérünk, mert visszatérni jó

A cikket szeretném egy rövidke kis oktató jellegű résszel folytatni, melyben először is a Gyűrűk Ura nevének helyes leírására szeretnék kitérni, ugyanis a tapasztalatom az, hogy a legtöbb nyomtatott illetve online sajtótermékben az esetek 90%-ában nem sikerül helyesen leírni a nevet, és én úgy gondolom, hogy ez egy ilyen kaliberű alapmű esetében súlyos hibának számít. Tehát a könyv illetve a film címe helyesen �A Gyűrűk Ura�, névelővel, és ehhez hasonlóan az angol cím is �The Lord of the Rings�, nem pedig simán csak �Lord of the Rings�, ahogyan azt a legtöbben letudják ennyivel. Tudom, tudom, apróság, meg mit foglalkozok én ezzel, szerintem viszont fontos dolog, már csak tiszteletből is. Maga a Gyűrűk Ura kifejezés egyébként Szauronra utal, míg a Király, aki visszatér nem más, mint Aragorn, aki az egykoron dicső númenóri nép sarja, Isildur egyenes ági leszármazottja, így joggal igényli Gondor trónját, melyre király hiányában a Helytartó felügyel. Azonban még mielőtt uralkodó lehetne, meg kell vívniuk életük legnagyobb csatáit, kinek hol és mikor, hogy végül Szauront legyőzve ismét békét hozzanak a sokat látott Középföldére. A játékos feladatkörét teszi ki, hogy végigvigye a harmadik film történetét, és erre három szálon adódik lehetősége. Az első út Gandalfé, ahol először el kell verekednünk magunkat Vasudvardig, onnan pedig Minas Tirith felé vesszük az irányt, és helyt állhatunk a falakon illetve a betört főkapun beözönlő orkok serege ellen is. A középső út a király útja, itt Aragornal, Gimlivel és Legolassal fogunk végigmenni a Holtak útján, majd Osgiliath déli kapuján átverekedve magunkat végül elvezetjük a halottak seregét a Pellenor mezőre.

A legutolsó út a hobbitoké, ahol olyan ínycsiklandó dolgok várnak ránk, mint a menekülés Osgiliathból, a Banyapók barlangja, valamint Cirith Ungol, legvégül pedig a harc Gollammal a Végzet Hegyének lángjai közepette.

Bevallom őszintén, nekem a hobbitok útja tetszett a legkevésbé, ráadásul itt tapasztalhatjuk a legtöbb változást az eredeti történethez képest. Ez az ág egy kicsit nyögvenyelősre sikerült, és annak ellenére, hogy korábban azt hallhattuk, hogy a hobbitokkal lopakodni és osonni kell majd, ez nincs így. Cirith Ungolban például ugyanúgy rá vagyunk kényszerítve a gyilkolásra a gyenge hobbitokkal, mint például Gandalffal Minas Tirithben, ráadásul a történet eredetileg úgy szólt, hogy az orkok kiirtották egymást, így Samunak már nem volt dolga a toronyba történő bejutás során, de itt ez is megváltozott. Mondjuk érthető, hogy próbáltak olyan elemeket belevinni a játékba, melyektől az akciódúsabbá válik, néhol érzésem szerint már túlzásba vitték, az utolsó pályán pedig, ahol Gollamot kell belelökni a Végzet Hegyének lávájába, annyit szívtam, mint még egy játékkal sem. Nem elég ugyanis, hogy az egész jelenet teljesen másképp játszódott le, mint a könyvben, vagy akár a filmben, de azt már egy kicsit túlzásnak tartom, hogy Gollamot nehezebb megölni, mint korábban száz orkot; a kardcsapások például egyáltalán nem fogják a szerencsétlent, egyedül úgy vehetünk le az életéből, ha lelökjük a peremről, de a félkegyelmű onnan is visszamászik még vagy ötször. Aragornnal is végig kell hentelni a Holtak ösvényét ahhoz, hogy kivívjuk a Holtak Királyának tiszteletét, végül pedig az egész pálya beomlik és egy idegesítő menekülésbe torkollik.

Mint az gondolom már sejtitek, a játék műfaja egyszerű megyek-gyakok gyilkolászás, a jó öreg Golden Axe nyomdokain. Az egész művelet rögzített kamerállásokból folyik, így a játékosnak tényleg csak annyi a dolga, hogy megy és öli az ellent, viszont ezt a gamma roppantmód élvezetesen valósítja meg, ugyanis az egész olyan, mintha a filmes ütközetek elevenednének meg a szemünk előtt. A legtöbb jelenet mozgalmasságával a film fantasztikus csatáit idézi, amivel maximálisan bele tud rántani minket a hangulatba, és ebből nem is akarunk szabadulni egészen addig, ameddig a játék fel nem idegesít néhány bugyutaságával, illetve ameddig végig nem vittük.

Természetesen az egyes szálak végigjátszásakor nem csak egy karakter áll rendelkezésünkre (kivéve ez alól Gandalf útja), hanem választhatunk a legfontosabb szereplők közül. Aragorn mellett íjászkodhatunk Legolas-szal és baltával kaszabolhatunk Gimlivel, valamint a hobbitok közül a Gyűrűhordozón kívül terelgethetjük még igaz barátját Samut is, a többiek pedig titkos karakterekként tűnnek majd fel a játék befejezte után. Ilyen rejtett karakterből egyébként is akad, a hobbitokon kívül ott találjuk még Faramirt is, de sajnos Éomer továbbra sem szerepel a játékokban, pedig olyan szívesen mentem volna vele, akár még lovon is. Fontos megemlíteni, hogy a Király Visszatér megpróbált behozni egy kis RPG elemet a nagy hentelések közepette, ugyanis karaktereink a harcok során tapasztalati pontokat kapnak, majd mikor összegyűlik a megkívánt mennyiség szintet lépnek. Két küldetés között aztán a megszerzett XP-ből mindenféle jóságot vásárolhatunk össze hőseinknek, kezdve a különböző kombóktól a fejlettebb íjakig, vagy a több életerőig.

A csodás és mozgalmas jelenetek hiteles megelevenítésében nagy szerepet játszik a hihetetlenül szép grafika. Komolyan mondom, néhány helyen nem tudtam volna eldönteni, hogy most a filmet vagy a játékot nézem. Az animációk egytől-egyig frenetikusak, de ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a motion capture felvételeket egyenesen a film speciális effektusait jegyző Wetatól kapták, csakúgy, mint a legtöbb textúrát is, így a film egyes helyszíneit a lehető legvalósághűbben tudták reprodukálni a játékban. Osgiliath, Minas Tirith, Cirith Ungol, egytől-egyik remekül néznek ki, ráadásul Minas Tirith ostrománál folyamatosan látjuk, ahogy a falak alatt fáklyával rohamozó orkok seregei özönlenek, a távolban pedig egy hatalmas fekete masszában tömörülnek Szauron hadai. Az orkok és a játékos karakterei pedig olyan csodálatos animációkkal lettek felvértezve, hogy szinte egy az egyben a filmbéli társukat másolják. Aragorn őrült kardozása, Legolas pontos és precíz mozdulatai, vagy éppen Gandalf egyszerre karddal és bottal csapkodós harcmodora láttán melegség támad minden Gyűrűk Ura rajongó szívében, és jómagam is itt éreztem először úgy, hogy benne vagyok a filmben, én vagyok a főszereplő. Ez az érzés a játék legnagyobb erőssége, hiszen ki ne szeretne egy pár órára Aragorn lenni és kipróbálni magát, hogy milyen is az, amikor egyszerre ötven ork áll körbe. Tulajdonképpen csak ez az, amiért érdemes kipróbálni a játékot, és ez az, amit maximálisan visszaad, és még egy kicsivel többet is. Ahogy visszük ugyanis a játékot, unlockolhatunk mindenféle extrát, melyek eddig inkább a DVD filmek mondhattak sajátjuknak. Ennek megfelelően láthatunk koncept rajzokat mind a filmből, mind a játékból, megnézhetünk vagy tíz interjút a film főszereplőivel, köztük Elijah Wood-dal vagy éppen a Gollam lelkét adó Andy Serkis-szel, illetve láthatjuk a hobbitokat játék közben, és ebből a kisfilmből azt is megtudhatjuk, hogy a négy színész közül a Frodót alakító Elijah Wood tolja legjobban a konzoljátékokat.

Ezzel gyakorlatilag felvázoltam a játékmenet gerincét, a grafikát valamint a körítést, azonban mindenképpen szólnom kell még a mindent ütő zenéről, melyek természetszerűleg egytől egyig Howard Shore filmbéli dallamai, és a hangulat megteremtésének egyik legfontosabb elemei. A film zenéje, ugyanis annyira fantasztikusra sikerült, hogy nálam még az eddig etalon John Williams számokat is le tudta mosni a színről. Néhol óriási kórus, néhol csak halk hegedű, de a zene végigkísér minket Középföldén tett utazásunkon. Külön felhívnám a figyelmet a főmenü alatt hallható rohani témára, illetve hogyha a főmenüt állni hagyjuk pár percig, akkor a játék egy trailerrel jelentkezik, mely alatt a korábban a Két Torony előzetese közben hallható Rekviem egy álomért című film zenéjének átkomponált változata dübörög, újabb katartikus érzésekkel gazdagítva a játékost.

Egy érdekes menüpont is megtalálható még a főoldalon, mégpedig a kooperatív mód indítási leh etősége figyel ott, ha figyel. Sokan panaszkodtatok ugyanis, hogy néhány gépen ez a menüpont szürke, vagyis inaktív, nem lehet rámenni. Kérem tisztelettel, ez a hiba azért jelentkezik, mert itt nem hálózatos kooperatív módról van szó, hanem mint a régi �szép� időkben bizony egy gép előtt kell ketten nyomulnunk, így ez a lehetőség csak akkor aktív, hogyha legalább kétféle irányító eszköz csatlakozik a gépünkhöz (tehát egy joypad, kormány stb.). Aki ezt a marhaságot kitalálta, azt jobban meg kellene kínozni, mint William Wallacet halála előtt, de mindegy, a dolog így is hatalmas hangulatot áraszt. Nem semmi, ahogy Aragornnal előremegyünk kaszabolni, miközben társunk hátulról Legolasszal vadul íjászkodik, az orkok meg hullanak százszámra.

A Király a trónján

Ezennel jelentem, a Király Visszatérrel az EA elfoglalta a dobogó legfelső fokát a Gyűrűk Ura játékok virtuális versenyében, és erre a dobogóra előreláthatólag csak a szintén házon belüli fejlesztés, a Battle for Middle Earth fog felkerülni. A Return of the King nem egy forradalmi játék, inkább egyszerű és nagyszerű, de ami a legfontosabb: nagyon szórakoztató. Egyszer végignyomni maga a tömör gyönyör, viszont hosszabb távra nem túlzottan alkalmas, kihagyni viszont bűn. A Gyűrűk Ura rajongók, illetve mindenki, akit kicsit is megfogott ez az univerzum mindenképpen szorítsanak neki helyet a bővített DVD-k mellett a polcon, egyáltalán nem fognak csalódni.

így most fogalmam sincs, hogyan kezdjem ezt a cikket. A War of the Ring után már vártam egy igazi, hangulatos Gyűrűk Ura játékot, azonban megfogadtam, hogy nem nyúlok a Király Visszatér bitmásához egészen addig, míg nem láttam a filmet. Habár magam sem tudom miért -és erre az egyik barátom is felhívta a figyelmemet-, hiszen olvastam a könyvet, és így, mint remélhetőleg a legtöbben, ismertük már a történetet. Azt hiszem nem akartam magam elöl lelőni a film különleges és jól eltalált hangulatát, mely a lehetőségekhez képest maximálisan visszaadja a könyv által keltett utánozhatatlan érzéseket, amiért gratuláció illeti Peter Jackson rendezőt és az egész stábot egyaránt. Jelen cikkem alanya pediglen nem más, mint a harmadik kötetből készült mozifilm, a Király Visszatér játékadaptációja, mely követi a filmek által felállított igényes irányvonalat, és magasfokon szórakoztat.

Visszatérünk, mert visszatérni jó

A cikket szeretném egy rövidke kis oktató jellegű résszel folytatni, melyben először is a Gyűrűk Ura nevének helyes leírására szeretnék kitérni, ugyanis a tapasztalatom az, hogy a legtöbb nyomtatott illetve online sajtótermékben az esetek 90%-ában nem sikerül helyesen leírni a nevet, és én úgy gondolom, hogy ez egy ilyen kaliberű alapmű esetében súlyos hibának számít. Tehát a könyv illetve a film címe helyesen �A Gyűrűk Ura�, névelővel, és ehhez hasonlóan az angol cím is �The Lord of the Rings�, nem pedig simán csak �Lord of the Rings�, ahogyan azt a legtöbben letudják ennyivel. Tudom, tudom, apróság, meg mit foglalkozok én ezzel, szerintem viszont fontos dolog, már csak tiszteletből is. Maga a Gyűrűk Ura kifejezés egyébként Szauronra utal, míg a Király, aki visszatér nem más, mint Aragorn, aki az egykoron dicső númenóri nép sarja, Isildur egyenes ági leszármazottja, így joggal igényli Gondor trónját, melyre király hiányában a Helytartó felügyel. Azonban még mielőtt uralkodó lehetne, meg kell vívniuk életük legnagyobb csatáit, kinek hol és mikor, hogy végül Szauront legyőzve ismét békét hozzanak a sokat látott Középföldére. A játékos feladatkörét teszi ki, hogy végigvigye a harmadik film történetét, és erre három szálon adódik lehetősége. Az első út Gandalfé, ahol először el kell verekednünk magunkat Vasudvardig, onnan pedig Minas Tirith felé vesszük az irányt, és helyt állhatunk a falakon illetve a betört főkapun beözönlő orkok serege ellen is. A középső út a király útja, itt Aragornal, Gimlivel és Legolassal fogunk végigmenni a Holtak útján, majd Osgiliath déli kapuján átverekedve magunkat végül elvezetjük a halottak seregét a Pellenor mezőre.

A legutolsó út a hobbitoké, ahol olyan ínycsiklandó dolgok várnak ránk, mint a menekülés Osgiliathból, a Banyapók barlangja, valamint Cirith Ungol, legvégül pedig a harc Gollammal a Végzet Hegyének lángjai közepette.

Bevallom őszintén, nekem a hobbitok útja tetszett a legkevésbé, ráadásul itt tapasztalhatjuk a legtöbb változást az eredeti történethez képest. Ez az ág egy kicsit nyögvenyelősre sikerült, és annak ellenére, hogy korábban azt hallhattuk, hogy a hobbitokkal lopakodni és osonni kell majd, ez nincs így. Cirith Ungolban például ugyanúgy rá vagyunk kényszerítve a gyilkolásra a gyenge hobbitokkal, mint például Gandalffal Minas Tirithben, ráadásul a történet eredetileg úgy szólt, hogy az orkok kiirtották egymást, így Samunak már nem volt dolga a toronyba történő bejutás során, de itt ez is megváltozott. Mondjuk érthető, hogy próbáltak olyan elemeket belevinni a játékba, melyektől az akciódúsabbá válik, néhol érzésem szerint már túlzásba vitték, az utolsó pályán pedig, ahol Gollamot kell belelökni a Végzet Hegyének lávájába, annyit szívtam, mint még egy játékkal sem. Nem elég ugyanis, hogy az egész jelenet teljesen másképp játszódott le, mint a könyvben, vagy akár a filmben, de azt már egy kicsit túlzásnak tartom, hogy Gollamot nehezebb megölni, mint korábban száz orkot; a kardcsapások például egyáltalán nem fogják a szerencsétlent, egyedül úgy vehetünk le az életéből, ha lelökjük a peremről, de a félkegyelmű onnan is visszamászik még vagy ötször. Aragornnal is végig kell hentelni a Holtak ösvényét ahhoz, hogy kivívjuk a Holtak Királyának tiszteletét, végül pedig az egész pálya beomlik és egy idegesítő menekülésbe torkollik.

Mint az gondolom már sejtitek, a játék műfaja egyszerű megyek-gyakok gyilkolászás, a jó öreg Golden Axe nyomdokain. Az egész művelet rögzített kamerállásokból folyik, így a játékosnak tényleg csak annyi a dolga, hogy megy és öli az ellent, viszont ezt a gamma roppantmód élvezetesen valósítja meg, ugyanis az egész olyan, mintha a filmes ütközetek elevenednének meg a szemünk előtt. A legtöbb jelenet mozgalmasságával a film fantasztikus csatáit idézi, amivel maximálisan bele tud rántani minket a hangulatba, és ebből nem is akarunk szabadulni egészen addig, ameddig a játék fel nem idegesít néhány bugyutaságával, illetve ameddig végig nem vittük.

Természetesen az egyes szálak végigjátszásakor nem csak egy karakter áll rendelkezésünkre (kivéve ez alól Gandalf útja), hanem választhatunk a legfontosabb szereplők közül. Aragorn mellett íjászkodhatunk Legolas-szal és baltával kaszabolhatunk Gimlivel, valamint a hobbitok közül a Gyűrűhordozón kívül terelgethetjük még igaz barátját Samut is, a többiek pedig titkos karakterekként tűnnek majd fel a játék befejezte után. Ilyen rejtett karakterből egyébként is akad, a hobbitokon kívül ott találjuk még Faramirt is, de sajnos Éomer továbbra sem szerepel a játékokban, pedig olyan szívesen mentem volna vele, akár még lovon is. Fontos megemlíteni, hogy a Király Visszatér megpróbált behozni egy kis RPG elemet a nagy hentelések közepette, ugyanis karaktereink a harcok során tapasztalati pontokat kapnak, majd mikor összegyűlik a megkívánt mennyiség szintet lépnek. Két küldetés között aztán a megszerzett XP-ből mindenféle jóságot vásárolhatunk össze hőseinknek, kezdve a különböző kombóktól a fejlettebb íjakig, vagy a több életerőig.

A csodás és mozgalmas jelenetek hiteles megelevenítésében nagy szerepet játszik a hihetetlenül szép grafika. Komolyan mondom, néhány helyen nem tudtam volna eldönteni, hogy most a filmet vagy a játékot nézem. Az animációk egytől-egyig frenetikusak, de ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a motion capture felvételeket egyenesen a film speciális effektusait jegyző Wetatól kapták, csakúgy, mint a legtöbb textúrát is, így a film egyes helyszíneit a lehető legvalósághűbben tudták reprodukálni a játékban. Osgiliath, Minas Tirith, Cirith Ungol, egytől-egyik remekül néznek ki, ráadásul Minas Tirith ostrománál folyamatosan látjuk, ahogy a falak alatt fáklyával rohamozó orkok seregei özönlenek, a távolban pedig egy hatalmas fekete masszában tömörülnek Szauron hadai. Az orkok és a játékos karakterei pedig olyan csodálatos animációkkal lettek felvértezve, hogy szinte egy az egyben a filmbéli társukat másolják. Aragorn őrült kardozása, Legolas pontos és precíz mozdulatai, vagy éppen Gandalf egyszerre karddal és bottal csapkodós harcmodora láttán melegség támad minden Gyűrűk Ura rajongó szívében, és jómagam is itt éreztem először úgy, hogy benne vagyok a filmben, én vagyok a főszereplő. Ez az érzés a játék legnagyobb erőssége, hiszen ki ne szeretne egy pár órára Aragorn lenni és kipróbálni magát, hogy milyen is az, amikor egyszerre ötven ork áll körbe. Tulajdonképpen csak ez az, amiért érdemes kipróbálni a játékot, és ez az, amit maximálisan visszaad, és még egy kicsivel többet is. Ahogy visszük ugyanis a játékot, unlockolhatunk mindenféle extrát, melyek eddig inkább a DVD filmek mondhattak sajátjuknak. Ennek megfelelően láthatunk koncept rajzokat mind a filmből, mind a játékból, megnézhetünk vagy tíz interjút a film főszereplőivel, köztük Elijah Wood-dal vagy éppen a Gollam lelkét adó Andy Serkis-szel, illetve láthatjuk a hobbitokat játék közben, és ebből a kisfilmből azt is megtudhatjuk, hogy a négy színész közül a Frodót alakító Elijah Wood tolja legjobban a konzoljátékokat.

Ezzel gyakorlatilag felvázoltam a játékmenet gerincét, a grafikát valamint a körítést, azonban mindenképpen szólnom kell még a mindent ütő zenéről, melyek természetszerűleg egytől egyig Howard Shore filmbéli dallamai, és a hangulat megteremtésének egyik legfontosabb elemei. A film zenéje, ugyanis annyira fantasztikusra sikerült, hogy nálam még az eddig etalon John Williams számokat is le tudta mosni a színről. Néhol óriási kórus, néhol csak halk hegedű, de a zene végigkísér minket Középföldén tett utazásunkon. Külön felhívnám a figyelmet a főmenü alatt hallható rohani témára, illetve hogyha a főmenüt állni hagyjuk pár percig, akkor a játék egy trailerrel jelentkezik, mely alatt a korábban a Két Torony előzetese közben hallható Rekviem egy álomért című film zenéjének átkomponált változata dübörög, újabb katartikus érzésekkel gazdagítva a játékost.

Egy érdekes menüpont is megtalálható még a főoldalon, mégpedig a kooperatív mód indítási leh etősége figyel ott, ha figyel. Sokan panaszkodtatok ugyanis, hogy néhány gépen ez a menüpont szürke, vagyis inaktív, nem lehet rámenni. Kérem tisztelettel, ez a hiba azért jelentkezik, mert itt nem hálózatos kooperatív módról van szó, hanem mint a régi �szép� időkben bizony egy gép előtt kell ketten nyomulnunk, így ez a lehetőség csak akkor aktív, hogyha legalább kétféle irányító eszköz csatlakozik a gépünkhöz (tehát egy joypad, kormány stb.). Aki ezt a marhaságot kitalálta, azt jobban meg kellene kínozni, mint William Wallacet halála előtt, de mindegy, a dolog így is hatalmas hangulatot áraszt. Nem semmi, ahogy Aragornnal előremegyünk kaszabolni, miközben társunk hátulról Legolasszal vadul íjászkodik, az orkok meg hullanak százszámra.

A Király a trónján

Ezennel jelentem, a Király Visszatérrel az EA elfoglalta a dobogó legfelső fokát a Gyűrűk Ura játékok virtuális versenyében, és erre a dobogóra előreláthatólag csak a szintén házon belüli fejlesztés, a Battle for Middle Earth fog felkerülni. A Return of the King nem egy forradalmi játék, inkább egyszerű és nagyszerű, de ami a legfontosabb: nagyon szórakoztató. Egyszer végignyomni maga a tömör gyönyör, viszont hosszabb távra nem túlzottan alkalmas, kihagyni viszont bűn. A Gyűrűk Ura rajongók, illetve mindenki, akit kicsit is megfogott ez az univerzum mindenképpen szorítsanak neki helyet a bővített DVD-k mellett a polcon, egyáltalán nem fognak csalódni.